Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-15 / 222. szám
6 Dunántúli Napló Közélet 1995. augusztus 15., kedd „Éktelen ékességeink” a pécsi belvárosban Megszívlelendő igazságokat tartalmazó cikket olvashattunk nemrégiben lapunkban hasonló címmel. Amit sz.égyel- nünk kell és mielőbb megszüntetni, az mindenekelőtt az elhanyagoltság, kosz és szemét, a „jó gazda” valaha oly természetes gondosságának a hiánya. S ezért sajnos nem kell a mellékutcákba „tévedni” - a Nádor Szálló, amely egykor a Belváros éke volt, évek óta gazdátlanul pusztul. A főtérre néző ablakok-ajtók visszataszítóan koszosak és még egy kis papírfecni se tájékoztatja a hajdani szép emlékek alapján újra itt szállást kereső utast, hogy pár lépésnyire várja őt a Hotel Palatínus. Ugyancsak szégyelnivaló a Jókai téri, néhai Tejbisztró jobb sorsra érdemes műemlék- épülete is. Ha már a felújítására évtizedek óta nem jut (?) pénz, legalább a hajdani ablakok-ajtók teleragasztottan elrondított „látványát” kéne végre megszüntetni, a szemetet összesöpömi. Itt valóban „forog az idegen” - ezért is kár, hogy az egyik pécsi nevezetesség, az Elefántos Ház szépen felújított, egységes homlokzatára engedélyezték az oda nem illő, léptéktelenül otromba cigarettái !)-reklámot, amelyet cégfeliratnak álcáztak. (Ez a mi „ WEST”-ünk.) Méltóvá kéne tenni végre a városhoz a Janus Pannonius „túrista-uton" mindenki által fényképezett „lakattárát” is. A vandálok pusztította, letört hegyű rács-sor mögött sajnos a hulló vakolat, épülettörmelék, félméteres gaz és sörösüvegcserepek (!) bizonyítják hoszszú ideje a nemtörődömséget. (Vajon, a szomszédos Építőipari Technikum nem vállalnáe itt a szakmai helyreállítást és a rendbentartást?) Nem különb a helyzet a Király utcában sem. Ha már a festékszórós falrondítók ellen eredménytelennek látszik a megfékezés, legalább a fala- kat-kirakatokat elcsúfító plakátok, hirdetmények környezetszennyezői ellen lépnének fel az illetékesek. (Ha az any- nyiszor javasolt belvárosi hirdetőtáblák végre elkészülnének, büntetéssel lehetne elrettenteni a nevüket-címüket a falragaszon feltüntető elkövetőket.) Az utca és a város talán legszebb épülete, a Vasváry Ház is siralmas állapotban van évek óta. A valaha híres Me- inl-üzletből elkorcsosított, majd megszüntetett „cse- mege”-bolt portálja a jelenlegi tulajdonos szegénységi bizonyítványa, az emeleti ablakok szomorúan csüngő rolló-ma- radványai, porlepte üvegei a törődés teljes hiányát mutatják. A Városháza épületében dísztelenkedő, egykori Centrum Áruház kirakatsor-marad- ványa primitív „plakát-fallá” züllött. Bazársorrá silányul lassanként maga az utca is - tíznél több utcai árus és nyolc (!) „kiülő terasz” szolgálja itt a haszonszerzést. Ha pedig éppen a közeli mellékutcába fordul be a látogató - a színház mögött, a Perczel utcában büszkélkedhetnénk a bármely városnak is díszére váló Zsolnay-pirográ- nit portállal, amely a híres pécsi bádogosmester (!), Csukás úr esztétikai igényességét-ízlé- sét hirdeti. A hajdani üzlet valahai kirata elszomorítóan koszos, a bejárati ajtó díszes üvegtáblája helyén ócska farostlemez válik szégyenére a tulajdonosnak. Bőven lehetne még folytatni a városképrontás elszomorító példáinak a sorolását, nem felejtkezve el persze a házak tövében burjánzó „gazcsokrokról”, az idegenforgalmi látványként is szereplő Merni pasa fürdője udvarának méteres gaz-„ékességéről”, vagy éppen a Jókai u. 4. sz. sarokház eresze mellett terebélyesedő kétméteres (!) „ecetfáról” sem. (Ennek „méltó” párja a MHB autó-kihajtója mellett díszeleg.) Ha most még sajnos „ez van”, ezt nem kell szeretni, hanem tenni ellene! Dr. Szász János A város szégyene a Jókai téren, a volt Tejbisztró épülete kopott, teleragasztott homlokzatával fotó: laufer l Az 1993. szeptember 13-án alakult Abaligeti Üdülők Érdekvédelmi Egyesülete céljának tekinti a község területén üdülő ingatlannal rendelkező magán- és jogi személyek üdülőhelyi érdekeinek képviseletét, szervezett, szakszerű védelmét. Minden évben üdülő- és taggyűlést tart. Augusztus 12- én délelőtt az abaligeti művelődési házban került sor erre az eseményre. Meghívásunkat elfogadta Abaliget polgármestere és a Mecsektours helyi vezetője, s válaszoltak az üdülőtulajdonosok kérdéseire. Az itteni üdülőtulajdonosokat környezetük rendbentar- tása, az üdülőterület állapota érdekli leginkább. Szóvá tették, hogy a községi önkormányzat, az elmúlt évekkel ellentétben nem az egész községi közterületet kaszáltatta le, igényelték üdülő szezonban a heti kétszeri szemétszállítást, a nyesedékek és a nagyobb hulladékok tavaszi és őszi elszállítását még azon az áron is, hogy ezekért a szolgáltatásokért több üdülőterületi díjat fizetnek a jövőben. Elismeréssel nyugtázták a forgalmas Pertelek utca egyirá- nyúsítását, de keveselték az 1 tonna fölötti járművek kitiltását. Az alergiások, egyéb légúti panaszokkal küszködök kérték dr. Tarai Lajos polgármestert, hogy a parlagfüvet még annak virágzása előtt kaszáltassa le, ahogy azt a törvény előírja. Több idős ember, gyermekes család nehezményezte a motorjukkal, kerékpárjukkal száguldozó fiatalok viselkedését, az éjszakai csendhábontást. Az 1. számú tóval kapcsolatban fölvetődött az egyesület vezetése részéről néhány öltözőfülke létesítése, a kulturált pihenési lehetőségek fejlesztése, a tó környékének rendben- tartása, amit megerősítettek a gyűlésen az üdülők is. Bár a kialakult vita nem nélkülözte a közélet „gyermekbetegségeit” sem, arra is jó volt, hogy egymás véleményét megismerhessék, mert mindnyájan egyet akarnak: Abaliget szerezze vissza régi hírnevét, legyen a megye és az ország közkedvelt üdülőhelye! 18 milliárd Borsodnak A kormány az elmúlt 30 hónapban 18 milliárd forint szubvencióval támogatta a borsodi kohászatot. Sajnálatos módon ez a pénz csak a veszteség finanszírozására volt elegendő. A térség acélipari gondjainak megoldására, a fejlesztésekre hozott kormányhatározatoknak pedig sajnos különböző okok miatt mindmáig nem lehetett érvényt szerezni. Mint Szabó Zsolt, a borsodi acélipari reorganizációért felelős, a közelmúltban kinevezett kormánybiztos elmondta: a kormányhatározatok egy részét az érintett tárcák nem hajtották végre, annak ellenére, hogy megtehették volna. Nem ünneprontás - sőt! Ismét közeleg nagy nemzeti ünnepeink egyike, államalapító királyunk Szent István napja, augusztus 20-a. Méltón megünnepelni nem csak nemzeti önbecsülésünk, de legszentebb kötelességünk is! Ünnepelni sokféleképpen lehet. Lobogókkal, felvonulással, dallal, emelkedett lelkületű szóval, csendes imával - hálával és kéréssel - kinik-kinek szíve-lelke igénye szerint. Hangosan, harsogón, kérkedőn és szerényen, az időhöz, térhez és lehetőségekhez igazodva. Sokadszor hangzik el rádióban, sajtóban, hogy évente Budapesten megrendezendő esti tűzijáték olyannyira nem olcsó, hogy immár kb. negyven milliós költségét a vészesen üresedő államkassza már nem bírja .. .S mégis meglesz, mert ha a sponzorok nem is tülekednek a fedezet előteremtésében - már pedig erről hallgat a krónika, - a honvédelem amúgy is szűk pénzkeretéből kell kihasítani. Elgondolkoztató: amikor siralmassá kezd válni az egészségügy, a lakossági gyógyellá- tás, az önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenülése összes vonzatával itt dörömböl a küszöbön, iskolák zárnak be, a kultúrára költhető forintok úgy zsugorodnak, ahogy még sohasem, a kereset- és állásnélküliek légiója viszont nem mutat megnyugtató távlati, „alagút- végi” kilátásokat..., akkor alig egy óra alatt elpuffogtatunk fővárosunk egén sok ezer színes, nem vitatom, gyönyörű látványt nyújtó petárdát - fényes flastromként az utána következő napok bársony fekete valóságához. Azt mondják - és bizonyára első indulatukban sokan meg is teszik -, hogy Európa szívében, Franciaországban is fényesen ünnepük évente a francia forradalom ünnepét, július 14-ét. Csak azt feledik el, hogy a közel hetven milliós, gazdag Franciaország nem vethető ösz- sze - főleg az anyagiakat szábma véve - az alig tíz milliós a le- és elszegényedés lejtőjén egyelőre még guruló, bármily szép történelmi múltú kicsiny Magyarországgal! Erre is lehet és kellene gondolni majd augusztus 20- án a Duna pesti és budai oldalán, hogy a ragyogó színek és fények orgiáján túl - melynek igézetes fényei nem igen jutnak tovább a főváros horizontjánál -, felvirrad 21-e és a többi szürke hétköznapi hajnal: kilátástalanságokkal, szorító gondokkal, kiutat keresésekkel, a valóság keserű ízeivel. Dr. Hegedűs Sándor Hát Izsák?... Amikor a buszon jobbról-balról szorongatnak az így-úgy megtömött hátizsákok, a régi bugyuta találós kérdés jut mindannyiszor az eszembe:- Ki volt az első turista? _ ?-Ábrahám. Mert egyszer azt kérdezte: Hát Izsákom hol van? Pardon... Még most, nyáron is - vagy éppen azért is? - sok a hátizsákos, hát még majd néhány hét múlva, amikor belelépünk az új iskolaévbe! A jelenség, mármint az újkeletű hátizsák-divat „történelmi” visszapillantásra késztet. Ama időkre például, amikor elemista, majd alsótagozatos általános iskolás elképzelhetetlen volt hátitáska nélkül, ami lehetett jóféle bőrből, vagy kemény alátéttel ellátott viaszosvászonból, s amiben olyan jól el lehetett pakolni az akkoriban még nem túltengő iskolaszereket, és mindenféle ténykedésre szabad maradt a kisdiák mindkét keze. Az aktatáska a polgári, a régi gimnázium első osztályától, az ötödik általánostól dukált. Aztán egyszer csak beütött az új divat, ami leszedte a kisiskolásokról a hátitáskát, és aktatáskákat, mi több, diplomatatáskákat nyomott a kezükbe. Még nézni is rossz volt e szerencsétlen apróságokat ezekkel a micsodákkal. Pedig eleget mondták az orvosok: gerincferdülést okozhat a gyerekeknél ez a féloldalas terhelés. Aztán egyszer csak megkezdődött a hátizsákok lassú-lassú lopakodása. Emlékszem, sok éve már ennek, hogy az akkoriban Pécsett színészkedő Lang Györgyi jött-ment a városban hátizsákosán, akkor még talán egyes egyedüli különcként. És évek múltán mintegy varázsütésre minden iskolás - elsős általánostól az egyetemistákig - egyszeriben hátizsákosán jelent meg, mára pedig már ott tartunk, hogy sokak számára az ormótlan hátizsák jelenti a ne- szeszert is. Gyakran látni ugyanis lappadt hátizsákokat, amik egyebet, mint buszbérletet, s talán egy bukszát aligha tartalmaznak. Csak a divatot! A csúcsnak azt tartom, amikor egy csinos, ünnepi alkalomra öltözött fiatal lányt láttam nem éppen alkalmi hátizsákkal a hátán vonulni. Azám, ezzel még adós a divatszakma! Ideje volna már kijönni az ünnepi alkalmakkor viselhető, a hétköznapinál jóval díszesebb hátizsákkal. Még mielőtt az egész hátizsákolás kimegy a divatból. Hársfai István A zürichi drogpiacon egyeduralkodók a koszovói albánok Heroin a taksonyi virágágyásban Svájc nemcsak politikai semlegességéről, bankjairól, és utolérhetetlen óragyártásáról híres, hanem arról is, hogy az ország legnagyobb városa, Zürich, a nyugat-európai kábítószerpiac egyik központja. Á zürichi drogpiacon egyeduralkodó szerepet töltenek be Jugoszlávia Koszovó tartományából származó albán nemzetiségű drogkereskedők. Közülük való az a férfi, Assani Nedzat is, akiről a svájci rendőrség drogelhárítással foglalkozó szakemberei már régen tudták, hogy az utolsó láncszem egy hálózatban. Ő az, aki a Közel-Keletről érkező heroint elosztja az árusok között. Megfogni, letartóztatni, bíróság elé állítani azonban Svájcban is csak akkor lehet valakit, ha bűnösségére megfelelő bizonyítékok vannak. A báseü kanton rendőrei figyelték, lehallgatták a telefonjait, s amikor elérkezett az alkalmas pillanat, éppen akkor, amikor át akart adni 3 kilogramm heroint a kapcsolatának, lecsaptak rá. A drogkereskedőnek nem volt érdemes tagadnia, hiszen tetten érték. Assani Nedzat elvitte a balhét, persze csak arra a meny- nyiségre, amit a rendőrök bizonyítani tudtak. A drogkereskedő figyelése közben jöttek rá arra, hogy a droglánc következő szeme Magyarországon van, sőt azt is megtudták, ki az a személy, aki a klán feje ebben az országban. A megfelelő adatok birtokában a báseü kanton bírósága nemzetközi elfogató parancsot ádott ki a kábítószertörvények durva megsértése miatt Ceremi Jeton jugoszláv állampolgár ellen. Ezt a körözést és több fontos adatot az Interpol közvetítésével megkapta a magyar rendőrség illetékes osztálya is. 1994. június 24-én magyar élettársa szüleinek hétvégi házában, Taksonyban elfogták Ceremi Jetont. Nem volt egyedül a házban, ott volt testvére, Sulai- man, valamint egy török állampolgár, bizonyos Korgar Tengiz is. Fontos üzleti megbeszéléssel töltötték az időt, s amint az ilyenkor ebben a körben lenni szokott, a kerti asztalon ott hevert a 6,35- ös Browning, s benne a tár tele lőszerrel. Tagadták, hogy bármi közük is lenne a kábítószerhez, s a házkutatás során nem került elő drog. A külföldiek már reménykedtek, hogy az engedély nélküü fegyvertartáson kívül mást nem írhatnak a számlájukra, amikor döbbenten vették észre, hogy a kábítószer felderítésére kiképzett kutya a kerti virágágyások között megállt, és egyértelműen gazdája tudomására hozta, hogy talált „valamit”. Nem kellett sokat ásni, 15-20 centiméter mélyről előkerült a „csomag”, s benne 4,42 kg heroin! A helyszínen volt még egy Öleit típusú gépkocsi, Korgar Tengiz érkezett vele, s ment is volna el gyorsan, ha engedik. Később derült ki, érdemes volt alaposabban megnézni a járművet, kivenni a gyárilag beépített hangszórót, mert mögötte jókora üreg tátongott. Nem üresen, egy csomagban 104 000 svájci fiáik lapult heroin maradványok mellett, feltehetően a Törökországból hozott heroin ellenértékeként. A vizsgálat során aztán több fontos részletre is fény derült. Két román állampolgárságú férfi a Palatínus Szállodában várakozott a törökre és az 01- citra. A kocsit ők hozták Isztambulból és vitték volna visz- sza is, bár mint állították, fogalmuk sem volt arról, hogy abban rejtekhely és kábítószer van. Egy bizonyos Murat nevű török férfi vásárolta és adta át nekik az Olcitot azzal a feladattal, hogy menjenek el vele a török városba, ahol is egy Ismail nevű kereskedőtől ruhaneműt kapnak, s ezt Budapestre kell szállítaniuk. Ezért a „könnyű kis fuvarért” 100 német márkát kaptak volna fejenként, s természetesen a megbízók fizették volna az útközben felmerülő költségeket is. A két munka- nélküli férfi kapva kapott az ajánlaton, s feltehetően nem is sejtették, hogy a néhány farmernadrágon kívül négy és fél kiló heroint is csempésznek. Az albán nemzetiségű családi drogszervezet - Ceremi papa az irányítója a rokonságból felépített hálózatnak - éppen azon fáradozott, hogy stabil bázist építsen ki Magyarországon. Ezt nemcsak egy magyar nő segítségével akarták biztosítani, hanem illegális ingatlan- vásárlással is. A vizsgálat során derült ki, hogy Coremi Sulai- man megfelelő honorárium ellenében megbízta D. Dezső magyar állampolgárt, hogy a nevére, de valójában a Ceremi klán részére a főváros XIX. kerületében vásároljon egy ingatlant (a vételárat természetesen a drogkereskedő állta). Az üzlet megköttetett, s ha a drogosok nem buknak le, aligha derül fény arra, hogyan alakultak át a svájci drogosok összekuporgatott frankjai a Ceremi család közreműködésével egy igen szép kispesti családi házzá. Halász Kálmán i Abaligeti üdülők
