Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-12 / 219. szám

6 DUnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. augusztus 12., szombat László, a lovagkirály Tódor János: Érettségi találkozó Fefe azt mondja, ne dobjam a pad mögé, a sűrű bozótásba az üres üveget, tegyem le inkább a lábunk mellé. Sötét van, tíz óra is elmúlt már, látom a pá­lyaudvar portáljának világító óráján. Itt ülünk, szemben a Keletivel, a Baross-téri villa­mosforduló kedvéért kiképzett aprócska parkban. Fura egy hely, megközelíteni csak az aluljárón át lehet, vagy ha az ember vállalja, hogy átevickél a még késő este is büdös bu­szoktól sújtott Thököly úton. Velünk átellenben néhány csillogóan fekete bőrű, tarka inges fiú könyököl a metró ki­járat betonteknője fölött hú­zódó mellvéden. Afrikai sefte- sek ők, egészen pontosan an­golaiak, akiket ide szorítottak ki a Keleti-pályaudvart fel­ügyeletük alatt tartó arab val- utázók. Nappal is lehet velük itt találkozni. Védett hely ez, minden irányból jól belátható, észrevétlenül sem a zsaruk, sem pedig az errefelé gyakorta portyázó szkinhedek nem lep­hetik meg őket. „Kétdekás” Trois Tours ko­nyakot iszunk, sörrel elkí­sérve. Egy éjjel-nappali kö­zértben vettük, hogy illő mó­don ünnepelhessük meg érett­ségink huszadik évfordulóját. A találkozóra a vidéki városba egyikünk sem akart elmenni. Egykori osztálytársam távol maradása indokául azt hozta föl, hogy neki sem pénze, sem pedig megfelelő ruhája. Én még az ötévesen kerültem fa- sirtba az osztállyal, illetve an­nak némely nagyokos tagjá­val. így aztán nem voltam ki­váncsi rájuk. Magunkra. Nem akartam látni, milyenné is de­formált bennünket a könyörte­len idő. Ha csak rágondoltam, borsózott a hátam a magunkra való monoton, megszépítő em­lékezéstől. Hát nem jobb itt, mondom Fefének, a Keleti lágy ölén?! Egyedül Ticsó hiányzik most. Ticsó, akit Csupasz, a nyájaskodva gonosz biológia- tanár mindannyiszor Pistaként szólított föl felelni, holott Ti­bor volt a becsületes neve. Csupasz után szabadon azután mi is csak Pistának hívtuk, rá­adásul Kutya Pistának, amiért pedig a szó szoros értelmében harapni tudott volna. A szóbeli érettségi befejez­tével a városban randalíroz­tunk, és Ticsó brahiból fölmá­szott az Országalmára. Addig- addig ficánkolt odafönt, amíg egyszer csak elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt lezu­hant. Akkor az Úr még vele volt: csak a nyakszirtjét verte be a vörös márványperembe. Még egy képet hív most elő Kutya Pistáról a sörrel leöblí­tett konyak; ahogy az ötévesen félmeztelenül, hófehér farmer­jében négykézlábra eresz­kedve mászkál az asztal alatt. Akár egy idegbajos őzike, mondta akkor róla Titusz, az osztály legbölcsebb embere. Hajói számolom, riad a me­rengésből Fefe, szegény Kutya már kilenc éve halott. Az osz­tályból először ő adta meg magát. Ma sem tudjuk, hogy azon, a húsvét hétfő utáni haj­nalon saját elhatározásából re­pült vagy úgy lökték ki a hete­dikről. Ticsó rég nincs már, Dzsudi pedig már nem lehet soha. Dzsudi, aki miatt pedig Fefe szorgalmasan látogatta eled­dig az érettségi találkozókat. Nincs zakatolóbb a beteljesü­letlen szerelemnél. És hiába­valóbb sincs annál. Befejezve a második sört, az üveget hanyag mozdulattal ejteném vállam fölött a zöldbe, ám osztálytársam most is résen van. Kiveszi a kezem­ből, és belerakja a farzsebéből előhúzott nejlontasakba. Amíg a következő ampullák kinyitásával szarakodom, ba­rátom föláll, és sétára indul a parkban. Benéz a padok alá, a bokrok ágait nagy szakérte­lemmel hajtja szét. Messziről, a félhomályban úgy néz ki ilyenkor, mintha mellben úszna. Három sörös, egy bo­ros, meg két kólás flaska a zsákmány. Sorry, mondja, amikor újra lehuppan mellém, tudod, ez szakmai ártalom. Meg aztán valamiből élni is kell. Amúgy, folytatja, miközben új szerze­ményeit igyekszik a szatyorba rakni, a kora éjszakai órák az üvegezésre a legideálisabbak. Addigra már elül az élet, s be­indulhat a gubera. Két-három órás kutakodással akár ötszáz forintnyi göngyöleget is ösz- szeszedhet az ember. Nem néz rám, szemüvege mögül a kör­nyéket vizslatja. Észrevehetett valamit, mert hirtelen fölágas­kodik, aztán futólépésben kö­zelíti meg a hozzánk legtávo­labb eső szemétgyűjtőt. Fefét, a harmadik éve mun­kanélküli budafoki borászt mágnesként vonzzák az üve­gek. r Egy rádiós szerkesztő: Szabó Éva Nemzedékek nőttek fel a Nyit- nikék-en, a rádió óvodások mű­során. Dalokat, verseket, törté­neteket hallottunk, tanultunk ezekből a gyerekek által elő­adott, értőn szerkesztett műso­rokból. A felnőttek is gyakran hallgatták-nézték rádióban, té­vében a nyugdíjasok műsorát. Emberöltőnyi a távolság a két hallgatói réteg között. A híd a szerkesztő személye, mély em­pátiája, emberszeretete. Jelleg­zetes hangját újabban az Álmo­dik a pagoda című éjszakai adásban hallhatjuk. Ezen is át­süt Szabó Éva szerkesztő sze­mélyisége a versek, dalok, mu­zsika segítségével.- Próbálok olyan anyagot ta­lálni, amiből az álmatlanok, a késői órán fent lévők megaján­dékozhatják magukat.- Valamiféle küldetésben éli rádiós életét?- Belebetegszem, ha azt lá­tom, hogy az emberek gorom­bák. Ha azt veszem észre, min­dennapos, hogy kilopják egy­más pénztárcáját a villamoson a •fáradtan utazó, gondjaiban el­merült másiktól. De fáj az elha­nyagolt szemetes utca látványa is. Szerencsére a belső világom burokként véd a külső rosszak­tól. A nagy rejtelmek tartanak fogva. Egyszer a Kaukázusban nyaraltam és hajnalban kimen­tem úszni. Előttem a végelátha­tatlan víz, mögöttem az óriási hegyek és felettem a még ha­talmasabb kék égbolt. Belebor­zadtam, milyen kicsi is az em­ber! De mégis. Az nem lehet, hogy csak erre a kevéske időre legyünk a földön. Cél nélkül? Kell, hogy kinek-kinek külde­tése legyen! Nekem az emberi lélek, a koruknál fogva kiszol­gáltatott öregek és gyerekek megszólaltatása. Talán azért is, hogy a középkorúak, az úgy­mond, felnőttek, akik rohannak, küszködnek, hogy a kicsiknek előteremtsék a .jólétet”, meg­álljának egy percre és meghall­ják, mi fáj a gyerekeiknek, mi a szüleiknek.-A közelmúltban megjelent Szög és kereszt című verseskö­teten mintha bizonytalan len. Ez azt jelenti, hogy valójában - a rádiós szerkesztő' inkább a költészetre vágyott?- Hadd válaszoljak erre in­kább a kötetben található so­rokkal: „Csupán néhány ke­rekre sikeredett pillanatot gyűj­töttem egybe, amelyben meg­fészkelt a vers.” Szabó Éva évek óta szívesen látott zsűritag a Mohácson rendezett megyei versmondó versenyen is. Hát kérem, bemenni Harlembe, a feketék negyedébe, egy szál alsónadrágban, hatalmas táblát cipelve, amelyre az van írva: ’’Ütálom a niggereket!” - ez majdnem olyan életveszélyes, mint mondjuk idehaza elbal­lagni a vásárcsarnokba, és han­gosan dicsőíteni a pénzügymi­nisztert. John McLane hadnagy nem is jószántából határozza el magát erre az észbontó csele­kedetre, egy mindenre elszánt, ám játékos kedvű gonosztevő kényszenti rá, aki mindenfelé bombákat helyez el, s közben tréfás fejtörőket és fogós szám- tanpéldákat ad fel a hadnagy­nak, amiket meg kell fejtenie, ha nem akarja, hogy levegőbe repüljön a fél város. Mindebből kitűnik, hoav a Árpádházi királyaink közül László a legnépszerűbb. Azzá teszik testi és lelki tulajdonsá­gai egyaránt. Lászlónak már a külseje is azt sugallta, hogy uralkodásra termett. A krónikák szerint „adottságaiban az isteni irgalom különös kegyelme a kiválóság kiváltságával a kö­zönséges emberi értékek fölé emelte. Mert erős volt a keze, tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak, hatalmas lába- keze. Óriási a termete, a többi ember közül vállal kimagas­lott.” Lovagiasságára számtalan példát lehetne felsorolni. Talán a legjobban az nyűgözte le a középkori ököljoghoz szokot­takat, ahogyan az elűzött Sala­mon királlyal, unokatestvérével bánt, pedig az a német IV. Hen­rikhez menekült, és segítsége fejében hűbérül ajánlotta fel neki az országot. Bár Salamon haddal tört az orszgára, László nem ellenségnek, hanem lovagi ellenfélnek tekintette, és meg­történt, hogy az egymással szemben álló Salamon és László lovagi tornát vívott. A hatalmon azonban - az orszá­gért érzett felelőssége tudatá­ban - nem volt hajlandó osz­tozni, s ezért a koronát minden áron visszaszerezni kívánó Sa­lamont jogosan záratta be a vi­segrádi várba. Hogy László vitéz és a had­vezetéséhez is kiválóan értő ka­tona, erről már herceg korában is számtalanszor bizonyságot tett, amikor még Salamon sere­gében harcolt a besenyők és a kunok ellen testvéreivel, Gézá­val és Lamberttel együtt. Ugyancsak a fivéreivel együtt vitte győzelemre Salamon se­regét a görögök ellen, s részt vett Nádorfehérvár elfoglalásá­ban. A következő évben, 1072- ben Nisig hatolt előre a győztes sereggel. Az 1107-ben trónra lépett László még számtalanszor szállt hadba az ország védel­mében. A besenyők és a velük szövetkezett kunok 1091-ben újból rátörtek az országra, és cudar pusztítást vittek végbe. László ekkor Szlavóniában tar­tózkodott, de amint hírül vette, katonávaival sebesen utánuk nyargalt. A Temes folyó kör­nyékén talált rájuk. „László ki­rály pedig - írja a Képes Kró­nika - ezt mondta vitézeinek: "Jobb nekem veletek meghalni, mint feleségeteket és fiaitokat fogságban látni." így szólván könnyekre fakadt, és vörös zászlója alatt elsőnek támadt a kunok tábororára.” A győzelem után László így szólt: „Ne öljük meg ezeket az embereket, hanem fogjuk el őket, és ha megtérnek, marad­janak életben.” És a kunok - vezéreik kivételével - kereszt­Die Hard - Az élet mindig drága című film egy hagyomá­nyos krimi, egy modem thriller és egy burleszk akciómoziba oltott keveréke. Elég furának tűnő ötvözet, mi tagadás, de jól megcsinálták, s még a magyar szinkronszöveg felesleges dur­vaságai sem tudják elrontani. A rendező ezúttal is John McTi- eman, ő forgatta az immár há­rom részes sorozat első darabját is, amelyben, emlékszünk rá, egy toronyházat szálltak meg a terroristák, de pechjükre éppen ott időzött John McLane. A rendező azonban nem is­mételgeti önmagát, inkább rá­tesz jónéhány lapáttal, és meg­állás nélkül végighajszolja kedves hősét, a hadnagyot, a banditák nvomában eeész New víz alá hajtották fejüekt. 1092- ben orosz földre vezette hadát, hogy a kunok támadásának ele­jét vegye. László uralkodása alatt ke­rült az országhoz Horvátország. Nővére, Ilona ugyanis Zvoni- mir horvát király felesége volt, és a királynő férje halála után a magyar király , tehát fivére se­gítségét kérte a trónkövetelők között kirobbant pártharcok megszüntetéséhez. Éászló se­regeivel rendet teremtett (1090), s maga helyett bátyja fiát, Álmos herceget tette meg Horvátország királyává. Belpolitikájában Szent Ist­ván nyomdokaiba lépett: foly­tatta a keresztény magyar állam megszervezését, templomokat, monostorokat alapított. Ő szer­vezte meg István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatását 1083-ban. Tör­A Budapesti Fesztiválzenekar karmesterétől, Fischer Ivántól kérdeztük:-Mit jelent a televíziózás a művész számára ?-Vannak, akik ragaszkod­nak a koncertekhez, ám véle­ményem szerint sokkal széle­sebb közönséget ér el egy olyan műsor, amelyet a televízió kép­ernyőjén keresztül közvetíte­nek, s még el is mondanak va­lamit a műről. Ez azért fontos, mert a zene hallgatásához kell egy kis „kapcsolódás”, akár pár Yorkon. Utcákon, tereken, met­róban, csatornában, égen-föl- dön folyik az üldözés a végső leszámolásig, amely őszintén szólva, egy kissé már túl van csavarva. Bruce Willis, aki igé­nyesebb szerepeiben meg szo­kott bukni, de a kalandfilmek­ben mindig jeleskedik, igazán kitesz magáért, nagyon passzol is neki ez a káromkodó-oda- sózó-rohanó-vicces-véres sze- rep; És ezúttal kiváló partnerei vannak, ezért is ez a legjobb Die Hard-produkció eddig. Az egyik Zeusz, a néger boltos, aki az említett alsónadrágos-táblás harlemi esetnél irgalmas sza­maritánusként megmentette hő­sünk életét, s ezzel bele is csönoent az üldözéses mókába. vényeivel ugyancsak Szent Ist­ván művének befejezését moz­dította elő: elsősorban a katoli­kus hit és erkölcs megszilárdí­tását célozták. A lovagkirály 900 esztendő­vel ezelőtt, 1095-ben halt meg, július 29-én temették el Vára­don, az általa alapított székes- egyházban. A rendkívüli gyó­gyulások, csodák már temeté­sekor elkezdődtek, és váradi (nagyváradi) sírja tömegesen vonzotta a zarándokokat. A nép kezdte szentként tisztelni. Se szeri, se száma az alakjához és- cselekedeteihez fűződő mon­dáknak, legendáknak. Képmá­sát királyaink 1526-ig verették pénzeikre. 1192-ben, III. Béla uralkodása alatt, június 27-én avatta szentté III. Celesztin pápa. Azóta van ekkor a név­ünnepe. Dr. Csonkaréti Károly mondat, megjegyzés, amely mintegy szikraként beindíthat valamit a hallgatóban.- Elkezdődött „A karmester felénk fordul" című vasárnap déleló'tti tévésorozat.- Nagy izgalommal készül­tem erre. A dobogón állok, szembefordulok a közönséggel, és beszélek a műről. A zenekar részleteket játszik a darabból. Mozart szimfóniától Bartók zongoraversenyig sok mű bele­fér e műsorba. Szeretném, ha a közönség megszeretné ezeket és szamaritánus létére igen jól pilátuskodik a derék McLane hadnagy krédójában. A Pony- varegény-bői ismert Sámuel L. Jackson alakítja. A film főgonosza pedig Je­remy Irons, aki szép lassan ki­öregedvén a széplelkű szere­pekből, most, szőkére festett hajjal és égszínkék kontaktlen­csével, úgy tűnik, szerepkört váltott. Jéghideg nyugalommal játssza a félelmetes (és a klasz- szikus amerikai sablonnak megfelelően németül beszélő) terroristák nagymesterét. Fel is dobja a sztorit, kár, hogy a film első felében nem jelenik meg, csak a hangját halljuk (vagyis- hát Szakácsi Sándorét). Summa summárum: a Die Hard igazi nyári mozi. Télre el­felejtjük, de ma jól elszórakoz­tat bennünket. Jövőre pedig úgyis itt lesz a folytatás. Naev Imre Futnak a képek A hadnagy és a szamaritánus A karmester szembefordul >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents