Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-10 / 217. szám

1995. augusztus 10., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Az ország legjobb zenészei Pécsett Különleges dzsesszhangverseny Nem mindennapos zenei ese­ményre kerül sor Pécsett, a sza­badtéri színpadon, rossz idő esetén pedig az Ifjúsági Ház­ban, augusztus 16-án, szerda este. A Morgan Workshop szu- pergroup vendégjátékát hall­gathatják és láthatják a dzsessz kedvelői, s mindazok a pécsiek, akik. egyébként nincsenek túl­zottan elkényeztetve a nyári programokkal. A Morgan Workshop tavaly szerveződött az ország legjobb zenészeiből; pontosabban a 40- es - 50-es korosztály legjobbjai álltak össze, hogy tíz vadonatúj szám megalkotásával és előa­dásával létrehozzanak egy kü­lönleges lemezt úgy, hogy mel­lette minden zenész a saját együttesében is muzsikál vagy tanít a főiskolán. Aztán május elején, az igazi örömzenét játszó együttes fel­lépett a Kongresszusi Központ­ban, majd a Petőfi Csarnokban óriási közönségsiker mellett. Júniusban a Zene Világnapján is muzsikáltak, s most vidéken első alkalommal bemutatják a lemez anyagának bővített ver­zióját. A Morgan Workshop név­sora igen rangos: Kőszegi Imre és Solti János dob, Horváth Kornél ütők, Zsoldos Béla vib- rafon és társai, Berkes Balázs bőgő, Lattmann Béla és Klein­heinz Gábor basszusgitár, Ba­bos Gyula és László Attila gitár, Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György zongora, Dés László és Csepregi Gyula szaxofon, Tom- sits Rudolf trombita. Cs. L. Vajszlói Napok ’95 A művelődési házban évente sikeresen, nagy érdeklődés mel­let rendezik meg a népművészeti kiállításokat, ahol helyi mesterek mutatkoznak be munkáikkal fotó: laufer László Mától augusztus 13-ig tartanak az igen gazdagnak ígérkező Vajszlói Napok rendezvényso­rozat eseményei. Az ünnep nyi­tányaként méltóképpen a nagy ormánysági íróra, Kodolányi Jánosra emlékeznek emléktábla avatással, melyet az emlékmú­zeum falán helyeznek el. Meg­emlékezést mond Lázár István polgármester. Augusztus 11-én gyermek­sport bemutató kezdődik reggel 8 órától a helyi sportpályán, este pedig a művelődési ott­honban lép föl Csala Zsuzsa és Straub Dezső. Augusztus 12-ét a helybéliek Tűzoltó Napként ünnepük a helyi önkéntes egye­sület megalakulásának 100-dik évfordulója tiszteletére. Au­gusztus 13-án a vajszlói búcsú napja lesz, labdarúgó tornával, néptánc együttesek fellépésével és az esti bállal, melynek a mű­velődési otthon ad helyet. A rendezvények ideje alatt tizenkét helyi kiállítás nyílik, köztük a kistermelők zöldség­gyümölcs bemutatója, kézi­munka kiállítás és cukrászipari bemutató. Láthatók lesznek Nagyfenyvesi László és Hájas Ferenc festményei, s bemutat­kozik a Fészer Alapítvány Alko­tócsoportja, fafaragásokkal, ke­rámiákkal, festményekkel és grafikákkal. K. F. Jó ütemben épül a Pécset délről elkerülő útszakasz, így várhatóan decembertől a Mo­hács vagy Harkány felől érkező gépjárművek a Budai-vámnál egyenesen haladhatnak tovább Komló irányába. A közel 800 méteres szakaszon jelenleg a Pécsi Építő Kft. és a Hídépítő Rt. munkacsoportjai dolgoznak. (Felvételünkön a 86 méter hosszú híd építése látható, mely a régi újhegyi vasúti megállónál készül) müller andrea felvétele Végre megjött a várva várt eső Több, mint négy hetes tikkasztó aszály után végre megnyíltak az ég csatornái: tegnap virra­dóra megyeszerte órákon át zu­hogott az eső. Reggel a vizes járda, a gyorsan száradó tócsák és a kissé átnedvesedett föld ta­núskodott a jótékony cseppek- ről. A Pogányi Meteorológiai Ál­lomáson szerdán 1 óra 30 perc­től hajnali 6 óráig 14,1 mm csapadékot mértek. Dragovácz Márk, az állomás ügyeletesé­nek tájékoztatása alapján az említett időszakban zivatarok söpörtek végig Baranyán. Leg­több csapadék Szigetvár térsé­gében esett, ahol 20 ram-t mér­tek. Pécsett 17 mm, Siklóson mindössze 7 mm volt a csapa­dékmennyiség. Maksai Zoltán, a Sásdi Me­teorológiai Állomás munka­társa csak rövid ideig tartó, ele­nyésző mennyiségű esőről tu­dott számot adni: műszerei csupán 4 mm esőt jeleztek. Sásdon utoljára július 14-15-én észleltek nagyobb esőt, akkor 17 mm esett. A mezőgazdaság is megsíny­lette a szárazságot; a tegnapi eső jól jött a növényeknek, de korántsem jelent megváltást. Szabó Imre, a mozsgói Zrínyi Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet elnöke érdeklődé­sünkre elmondta, hogy a terüle­teiken mért 0,5-től 9 mm-ig ter­jedő csapadékmennyiség segít a kukorica és a napraforgó ve­getálásában, de jóval több esőre lenne szükség. A csapadék Mozsgó környékén még a nyári munkákhoz, tarlóhántáshoz sem puhította fel eléggé a talajt. A kátolyi Új Élet Szövetke­zet földjein 12,5 mm esőt mér­tek. A régóta várt csapadék csak enyhíti a kapásnövények vízhiányát. Az elkövetkezendő napok­ban további záporokra számít­hatunk; jelentős hőmérséklete­sés tapasztalható: a korábbi 31, 29, 32 fokos legmagasabb nap­pali hőmérsékletekhez képest tegnap mindössze 20 fokot mértek. A több, mint 10 fokos lehűlés némi enyhet jelent a hosszú forróság után. Augusz­tus 20-a körül pedig már esős idők várhatók, de még szep­temberben is előfordulhat 30 fokos meleg. K. G. Kárpótlási jegyből életjáradék (Folytatás az 1. oldalról) lehetősége, azok is igénybe ve­hetik, akik bármilyen oknál fogva 67 százalékos rokkant­nak minősülnek. A szolgáltatás férfiak esetében 12 évig, a nők­nél 15 évig jár. Hozzá kell ten­nünk, tulajdonképpen nem nagy összegekről van szó, hi­szen a jelentkezők többsége 2-300 ezer forint kárpótlási jeggyel rendelkezik. Százezer forint értékű jegyre egy 70 éves férfi 2454 forintot kap havonta, nő pedig 1979 forintot. Áki tehát eldöntötte, hogy a birtokában lévő értékpapírt át­váltja, s rendelkezik a fent leírt feltétellel, nem kell mást csi­nálnia, mint a kárpótlási hatá­rozatot, a jegyet bevinni a pécsi Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ságra, s ott bejelenteni a szán­dékot. Sokan panaszkodnak, hogy a tényleges kiutalásig nagy az átfutási idő. A törvény értelmében az életjáradék az igénybejelentés hónapjának első napjától jár, vagyis minden jogosult visszamenőleg meg­kapja. Más a helyzet a személyi kárpótoltakkal, például aki ha­difogsága miatt szerzett jogo­sultságot kárpótlási jegyre. Rá­juk is érvényes a korhatár (1991 december 31-ig kellett betölteniük a 60. évet), a jog­erőre emelkedés napjáig kérhe­tik az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivataltól, hogy kárpótlási jegyben vagy életjá­radékban igénylik a kárpótlást. A Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ságon érdeklődésünkre elmond­ták, naponta 50-60-an érdek­lődnek e nyugdíjkiegészítő megoldás után. Személyi kár­pótoltakkal azonban még nem tudtak foglalkozni, mert még nem volt olyan jelentkező, aki érvényes határozattal rendel­kezne. B. G. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai sze­rint augusztus 8-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték szá­zalékában: kéndioxid 10%, nit- rogéndioxid 26%, szénmono- xid 13%, szálló por 62%, ózon 66%. A legmagasabb nitrogén- dioxid szennyezettséget (a ha­tárérték 58%-a), valamint ózon­szennyezettséget (a határérték 72%-a) a Kodály Zoltán úton, a legmagasabb szálló por szeny- nyezettséget pedig (a határérték 85%-a) a Szabadság úton mér­ték. (Az egészségügyi határér­ték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkáro­sodást.) Gazdanapok Szentlőrincen Augusztus 24—28. között a Ba­ranya Megyei Vállalkozói Központ ismét gazdanapokat rendez Szentlőrincen. A tavaly első ízben, hagyományteremtő szándékkal tartott egynapos szentlőrinci gazdanap tapaszta­lataira alapozva a mostani több napos rendezvényen minősítés­sel egybekötött termény- és ál­latkiállítás, növényvédelmi technológiák és szántóföldi faj­takísérletek bemutatása szere­pel. Tartanak szakmai tanács­kozásokat, előadásokat, tapasz­talatcseréket, üzleti kapcsola­tok kiépítésének lehetősége is várja Szentlőrincen a gazdákat és az érdeklődőket. Építik a földgázvezetéket Szeptemberben megkezdődik a Győrt az ausztriai Baumgarten- nel összekötő 70 kilométeres földgázvezeték magyar szaka­szának építése. A szerződést szerdán írták alá a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. és a kivite­lező, a siófoki Kőolajvezetéké­pítő Vállalat képviselői. Az évi 4,5 milliárd köbméter gáz szál­lítására alkalmas vezetéket jövő októberben helyezik üzembe. Zimmer frei kutyaugatással Néhány esztendeje kiemelt övezetté minősítették Pécsett a Mecsek-oldalt. Azóta építésze­tileg is igényesebb épületeket emelnek a hegyoldali telkekre, ahol évtizedekkel ezelőtt még híres francia barackosok és sző­lők adták nemes terméseiket. Mára csak az emlékük ma­radt, akár csak a nyugalomé, ami a kiemelt övezettel együtt járna. A minap felháborodottan panaszkodott egyik olvasónk, hogy már másodszor mentek el idő előtt a vendégei, mert éppen az ajánlott nyugalmat hiányol­ták. A Mecsek-oldalon többen szobakiadással egészítik ki jö­vedelmüket, ám nem mindenki eíégedett. Jobb vendégjárásra számítottak. Ami az említett esetet illeti, igazán elgondolkodtató. Olva­sónk szerint, külföldi vendégei az esti és éjszakai kutyakoncer­tek miatt pakoltak össze és mentek el. Sok háznál a ha­gyományos házőrzést tartják a legbiztonságosabbnak, és ezért jól megtermett, időben jelző, ugató, vicsorító kutyákat tarta­nak. Mint ahogy falun is lenni szokott, az egyik kutya elkezdi az ugatást, utána pedig a'kör­nyéken hallótávolságban lévő többi eb is rázendít. Egymást túlugatják, és már is együtt a többszólamú kutyakórus uga­tóversenye. Ezt a „koncertet” sokallták a vendégek. Mit lehet tenni? Annak is igaza van, aki biztonsága érde­kében tart házőrző ebet, de nem ad ki vendégszobát. Aki viszont nem kutyatartó, az is a saját ér­dekét és nyugalmát védi, kivált, ha még a fizető-vendégszolgál­tatásban is részt vesz. A kutya pedig állat, és nem is rosszabb az embernél. Néma eb házőr­zésre alkalmatlan. Az ugatást megtiltani nem lehet. Az örökös ellentétek más te­rületeken is kezelhetetlenek. Napirenden vannak az összetű­zések a szegény kutyák miatt, de hogy már a vendéglátásnál is jelentkezik, az újdonság. Bosz- szantó, de megmosolyogtató is. Mindenkinek igaza van, és mégsem. Lehet belőle ügyet csinálni, de jobb a békesség. Talán bízzuk a vendégre, mert a világon mindenütt vannak ku­tyák, és azok is ugatnak, kisku­tyák, nagykutyák egyaránt. Ám így is elképzelhető: „Zimmer frei mit kutyaugatás ”, R. Gy. Kutyamenhely Pécs-Somogyon Emlékezetes időszak lesz a pécsi Misina Természet- és Állatvédő Egyesület történe­tében az idei augusztus. A két esztendeje létrejött közösség hosszas előkészítés, kilincse­lés, tervezgetés után most ve­hette végre „birtokába” a Bo- gádi Tsz egykori sertéstelepét, amelyen máris munkához lát. Az országban egyedülállónak ígérkező, komplex természet- és állatvédelmi oktatóközpont kialakításához Pécs önkor­mányzata nyújtott támogatást, amelyből már kifizették a hat és fél hektárnyi terület első részletét - tudtuk meg Farkas Tamástól, az egyesület elnöké­től. A nagyszabású beruházás 3-5 évig is elhúzódhat - az első lépés egy kutyamenhely kialakítása. Az utcákon csa­tangoló kóbor ebek mellett, az önkormányzat döntésének megfelelően a zsúfolt Szigeti tanyai menhely állatait is be­Gazdit várva fotó: müller fogadják. A későbbiekben au­tós telefonügyeletről is gon­doskodnának, bár ehhez még elkelne némi támogatás. A stá­jerországi „Aktív Állatvéde­lem” elnevezésű szervezet táp­lálékot és oltóanyagot is ígért. Ez év végéig kell végezniük a menhellyel, ahol kulturált kö­rülmények között, kényelmes, szabad mozgásteret adó, külső és belső kifutókban helyezik majd el a kutyákat. Díszállat­menhelyet, de hasonló hiány­pótló létesítményként macska­befogadót is terveznek. A vár­hatóan ősszel induló erdei is­kola keretében például tanös­vényt is „építenek”. A pártolókat, segítőket és leendő tagokat augusztus 23- án 18 órától a Terráriumbán várja az egyesület. Tröszt E.

Next

/
Thumbnails
Contents