Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-10 / 217. szám

4 Dunántúli Napló Események - Programok A 1995. augusztus 10., csütörtök ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az évszakos átlagnál hűvösebbre fordult és marad időjárásunk. A Kár­pát-medencét kitöltő, nagy nedves­ségtartalmú levegő egyre kisebb terü­letre szorul vissza, ugyanis északkelet felől egyre szárazabb levegő váltja fel. Ezért ma a déli és nyugati ország­részben jobbára borult marad az ég, legfeljebb rövid időszakokra bukkan elő a nap, újabb eső, zápor, néhol zi­vatar valószínű. Az ország többi ré­szén felszakadozik, csökken a felhő­zet, egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, legfeljebb egy-egy futó zápor­eső alakulhat ki. A keleti, északkeleti szél gyakorta megélénkül. Az évsza­kos átlagnál kissé hűvösebb idő, 22, 27 fok közötti csúcshőmérséklet lesz. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Északkelet felől lassanként egyre szárazabb levegő érkezik a Kár- pát- medencébe, azonban legkésőbb éppen a térséget éri el. Ezért ma még folytatódik a nagyobbrészt borult idő, legfeljebb rövid időszakokra bukkan elő a nap, újabb eső, zápor, délután néhol zivatar valószínű. A szél gya­korta megélénkül. Folytatódik az év­szakos átlagnál kissé hűvösebb idő, a csúcshőmérséklet 25 fok körül lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 25 Paks: Siófok: 26 Dunaföldvár: Dombóvár: 25 Pécs: Szekszárd: 25 Mohács: “C 26 25 25 24 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 25-35 Fertő-tó: 40-50 °c °c Kaposvár: 30-40 Paks: 35-40 Balaton: 24 Velencei-tó: 24 Siófok: 35-45 Dunaföldvár: 35-45 Tisza-tó: 23-24 Fertö-tó: 24 Dombóvár: 30-40 Pécs: 30-40 Tisza: 19-25 Duna: 19-23 Szekszárd: 30-40 Mohács: 35-40 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc ________________Ma________________ Sze retettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LŐRINC nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.30, nyugszik 20,08 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Katona Gábor Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-ás számon hívható: Dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Röviden A laurcntiumi férfi - Lau- rentum városához nyúlik visz- sza mai Lőrinc nevünk ere­dete, mely a latin babér szóból, a „laurus”-ból származik. A Laurentius az ókor vége felé vált kedvelt férfinévvé, jelen­tése: „babérkoszorús”. A kü­lönböző nyelvekben erősen át­alakult (Lorent, Lawrence, Lo­renz, Lorenzo), mai magyar alakját viszont a Lörönte nem­zetségnévvel párhuzamosan kaphatta. Vízmű Dióspusztán - Még idén befejeződik a közkifolyós vízmű építése Dióspusztán. A nitrátos víz miatt a helyiek évek óta zacskós vizet fogyasztottak - a vízhálózattal e gondjuk megoldódik. A beruházás csak­nem 20 millió forintba kerül. A házi bekötésekre az elkövetke­zendő esztendőkben kerül sor. Segély a beiskolázáshoz Mecsekpölöskén - A me­csekpölöskei önkormányzat az idei tanév kezdetekor fejenként 2000 forintos támogatásban ré­szesíti a helyi iskolásokat. A segély 70 gyermek beiskolázá­sát könnyíti meg. Ütközőpont Siklóson - A Mercato Plusz Magazin új hírműsora, az „Ütközőpont” ma is 18-tól 19 óráig látható Siklós kábelrendszerén. A Sik­lós és vonzáskörzetének aktuá­lis eseményeit bemutató műsor rendszeresen Harkány, Vil­lány, Drávaszabolcs, valamint Sellye kábelrendszerein is je­lentkezik. Vegyeskar Izraelből - Hét­főn érkezett Pécsre Izraelből a rehovoti Hadarei Ron nevű ve­gyeskar, melynek városunk magyarországi útjuk első állo­mása. Városnézéssel egybekö­tött programjukat koncerttel zárják. A kórus tegnap este mu­tatkozott be a Kertvárosban, a Tildy Zoltán utcai Új Reformá­tus Templomban. Hitoktatás - A Pécsi Egy­házmegye Teológiai Tanfo­lyama olyan érettségivel ren­delkező fiatalok jelentkezését várja, akik hitoktatói képesítést kívánnak szerezni. A jelentke­zéshez az űrlapokat a Hittudo­mányi Főiskola portáján (Pécs, Hunyadi út 11. szám) és a Szekszárd-Belvárosi Plébánián (Szekszárd, Béla tér 9) lehet át­venni. Kiállítás - Mihály Attila Béla festményeiből nyílt tárlat várja az érdeklődőket a mohácsi Kossuth Filmszínház emeletén található Kisgalériában és a Rittlinger étteremben. A művek augusztus 24-ig naponta 10-től 18 óráig, illetve az étteremben 11-től 23 óráig láthatók. Harkányi koncert - Rebetli koncert kezdődik vasárnap 18 órakor Harkányban. A lako­dalmas rock kedvelőit a Sza­badtéri Színpadon várják. Éjszakai horgászat a bissei tavon - Augusztusban minden szombaton tagok és napijegyes horgászok 20-tól 05 óráig ne­meshalakra horgászhatnak. A helyek kivilágítása kötelező Jogsegély - Ingyenes jogse­gélyszolgálatra invitálja az ügyes-bajos gondokkal küsz­ködőket holnap 12-től 14 óráig dr. Berényi István a pécsi DO- ZSO-ban. Orgonaest Sellyén - Zenés áhí­tattal egybekötött orgonaest kezdődik augusztus 20-án 18 órakor a sellyei református templomban. A műsorban Bach-, Böhm- és Szendrei-mű- vek szerepelnek. Hasonló ren­dezvényekre 2-3 hetenként sor kerül majd Sellyén. Zárva a könyvtár - Augusztus 20-ig zárva tart a pécsi JPTE Szepesy úti Központi Könyv­tára. Ez idő alatt az érdeklődő­ket a Bölcsészet- és Természet- tudományi Kar Könyvtára várja az Ifjúság út 6. szám alatt. Kerámiák tárlata - Geszler Mária keramikus munkáiból nyílt kiállítás tekinthető meg keddtől péntekig naponta 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 12 óráig, valamint vasárnap 14-től 18 óráig Pécsett, a Parti Galéri­ában. Hétfőn a galéria zárva tart. A tárlat augusztus 31-ig látható. Körzeti TV Ma ismét jelentkezik 18 óra 13 perckor a Pécsi Körzeti Stúdió „Hétközben” című műsora a TV2-n. A tartalomból: A sok rossz után végre jó hírek a Bala­tonról; Mindent vagy semmit: a dombóvári tanár úr jelesre vizsgázott; Egyedülálló krigli- gyűjtemény Pécsett. Szolgáltatások - Traffipax: ma 6-tól 22 óráig Pécs területén dolgoznak a mérőkocsik. Vízál­lás: a Duna Mohácsnál 245 cm, apadó, vízhő 23 fok. A Dráva Barcsnál 24 cm, áradó, 21,4 fok; Drávaszabolcsnál 72 cm, apadó, 21,7 fok. Diákmunka - A pécsi Meló- Diák 16 év feletti fiúk és lányok részére munkákat kínál főként Mohácsra és környékére. Ér­deklődés a 312-119-es és 311- 176-os számokon. Holland látogatók Görcsönyben A hollandiai Amhem rendőr- kapitánya, Andre P. de Vries és felesége tett látogatást a napok­ban a görcsönyi Idősek Ottho­nában. Ez a látogatás Truus de Vries-Helmsing asszony részé­ről már nem az első volt: idén tavasszal járt az otthonban, mert a szociális területen dol­gozó hölgy kíváncsi a hazánk­ban folyó szociális tevékeny­ségre. Truus de Vries asszony ismételt látogatásakor egy Samsung tévét ajándékozott a görcsönyi otthon lakóinak. Két Lotti. - A 32. heti játékban a 3+3-asokra jutó, összesen 57 089 245 Ft tovább halmozó­dik a 6-os nyerőosztályban. A 3-asokra 51 374, a 2-esekre 361 forintot fizetnek. A nyerőszá­mok: 11,43,59 és 12,16,50. Apróhirdető telefonbetyárok Nincsen újság hirdetés nélkül! Ez a mondat manapság köz­mondás számba mehetne, az viszont talán nagyobb megle­petést kelthet, hogy vannak, akik az apróhirdetéseket nem saját portékáik értékesítése végett adják fel, hanem csupán szórakozásból. A vaskos tré­fán persze nem tud mindenki egyformán nevetni, főleg az nem, akit meg akartak „vic­celni”. Ilyen apróhirdető tele­fonbetyárokhoz volt „szeren­cséje” egy szerkesztőségünket megkereső hölgynek is. A múlt héten kezdődött, hogy egyik napról a másikra telefonhívásokkal kezdték ost­romolni lakását, s vagy arról érdeklődtek, hogy mikor lehet megtekinteni eladásra szánt nyaralójukat, vagy gépkocsi­jukra érkeztek ajánlatok. Ki­derült, hogy a Magyar Bazár­ban címükre és telefonszá­mukra két hirdetés is megje­lent. Nyaralójuk és autójuk ugyan van, csakhogy eszük ágában sem volt eladni. Az ap­rók, nyilván szándékosan, ne­vetséges árakat közöltek (a nyaralóért 380 ezer forintot, kértek) másrészt, hogy mikor lehet érdeklődni, az esti 9 óra utánt jelölték meg, nem kis felfordulást okozva ezzel a család életében. A Magyar Bazár szerkesz­tőségénél arról érdeklődtünk, mit tudnak tenni, hogy legkö­zelebb hasonló eset ne fordul­jon elő. Az irodavezető el­mondta, hogy más újságoknál is működik telefonos hirdetés- felvétel. Ami talán a vicce­lődni vágyókat jobban csá­bítja, hogy náluk ez ingyenes. Az emberek jóhiszeműségére van bízva, hogy valós vagy va­lótlan adatokat közölnek-e ve­lük, hisz ha személyesen is je­lenik meg a hirdető, személyi­igazolványt vagy tulajdonla­pot nincs joguk kérni tőle. Ed­dig két alkalommal fordult elő hasonló eset, de remélhetőleg, nem lesz belőle precedens. A zaklatásokat elkerülendő léte­zik egy megelőzést célzó szolgáltatásuk. Számítógépen rögzítik azoknak az adatait, akik kérik, hogy a telefonszá­mukra érkező hirdetéseket megkérdezésük nélkül ne kö­zöljék. Y. G. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és Bara­nya megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Egészségügyi Ellátás Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Kli­nika. (400 ágyas Klinika). Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. (Mun­kácsy u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc ut­cai rendelőintézetben, gyerme­kek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20„ Ambrózia gyógy­szertár, Pécs, Rákóczi u. 24-26. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 12- 15-ig belgyógyászat, 16- 18-ig nőgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel: 72- 212-277/17 m. Félfogadás na­ponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Beteg­ápolás, gondozás, szociális ellá­tás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, Pécs, Búza tér 2. Tel: 327-115, ügyelet: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 17-20 óráig. Tel: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig fél 8-tól 15 óráig. Pécs, Dischka Gy. u. 7. « 4 * Fa a minaretből - Több apró fa, ághajtás nő ki Pé­csett, a Kórház téri dzsámi minaretjének oldalából. A rég­óta nem látogatható torony legnagyobb, több éves hajtása már meghaladta a két métert is. fotó: laufer László

Next

/
Thumbnails
Contents