Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-07 / 214. szám
1995. augusztus 7., hétfő Hazai Körkép Dunántúli Napló 7 Fekete hétvége a közutakon Az átlagosnál több súlyos közlekedési baleset történt szombaton és vasárnap hazánk útjain - tudtuk meg az ORFK ügyeletén. A szomorú krónika szombaton, a kora reggeli órákban kezdődött a 3-as főúton. Vatta és Ernőd között egy olasz rendszámú kamion frontálisan ütközött a Liaz magyar pótkocsis teherautóval. A baleset miatt délután két óráig rendőrség kerülő, illetve terelőútra irányította a csúcsforgalomban összetorlódott több száz járművet. A teherautót vezető 25 éves B. László életét vesztette. A másik sofőr, a lengyel származású P. M. súlyosan megsérült. Őt a mentők a miskolci Szent- péteri kapui kórház baleseti sebészeti osztályára szállították. Az első orvosi jelentések szerint állapota nem életveszélyes. A rendőrségi vizsgálat eddigi megállapításai szerint a Liaz típusú magyar pótkocsis szerelvény fékezés közben áttért a út menetirány szerinti bal oldalára, s bár a réz- és acéllemezeket szállító, olasz rendszámú kamion sofőrje az útpadkára felhajtva igyekezett elkerülni az ütközést, a szerencsétlenség mégis bekövetkezett. A rendőrség úgy véli, hogy a felelősség a magyar gépkocsi vezetőjét terheli. De a szakértői vizsgálatot még nem fejezték be. Az anyagi kár megközelíti a kétmillió forintot. Nem sokkal később a halálútként emlegetett MO-ás körgyűrű szedett újabb áldozatokat. A törökbálinti leágazásnál ketten haltak meg, amikor személygépkocsi és mikrobusz karambolozott. Halállal végződött a körgyűrű 5. kilométerénél történt baleset is: itt egy Mercedes és egy Liaz tehergépkocsi frontális ütközése következtében két felnőtt és két gyermek veszítette életét. Ráadásul a végzetes kimenetelű balesetek listája még ezzel sem ért véget. Székesfehérvár közelében a 64-es és 70-es út kereszteződésében két személygépkocsi és egy mikrobusz ütközésekor egy személy meghalt, négyen pedig súlyosan megsérültek. Az Ml-autópályán, Bábolna térségében egy német személy- kocsi rohant bele az előtte szabályosan haladó teherautóba. A frankfurti fiatalember már soha nem ér haza. U. G. On- és közveszélyes poharazás Hazánkban egymillióra becsülik a mértéktelenül ivók számát Évről évre riasztóbb a statisztika. Tavaly idült alkoholizmusban 1327-en, máj zsugorodásban 7277-en haltak meg Magyarországon. A közutakon 2664 ittasan okozott baleset történt. Az idei első négy hónap 2516 balesete közül 341 esetben volt vétkes az alkoholt fogyasztó vezető. Érthető, hogy ismét nekirugaszkodtak a szakemberek, akik az utólagos ráolvasás helyett a megelőzésben látnak kivezető utat az ön- és közveszélyes helyzetből. Ennek jegyében ültek tárgyalóasztalhoz az Országos Alkohológiai Intézet és a Mentálhigiénés Programiroda konferenciájának részvevői is. Eszmecseréjük azzal vált a szokásosnál nagyobb jelentőségűvé, hogy őszre el kell készíteniük a gondok enyhítésének részletes programját. Megállapításuk szerint az alkoholizmus szó használata kizárólag a szenvedélybetegek esetében helyénvaló. Pontosabban jellemzi a hazai helyzetet az alkoholos fertőzöttség kifejezés. Ennek hatása - a becsült adatok szerint - egymillió emberre terjed ki, és elsősorban a munkaképes, középkorú férfiakat veszélyezteti. Hazánkban e téren a legnagyobb gondot az okozza, hogy folyamatosan növekszik az égetett szeszesitalokból elfogyasztott mennyiség. Számottevő része ráadásul a feketekereskedelem láthatatlan csatornáin talál gazdára. Jóllehet a statisztika szerint az egy főre jutó alkohol- fogyasztás alacsonyabb Magyarországon, mint Franciaországban, az orvosok tapasztalatai ennek ellentmondanak. A felnőtt férfiak 3 százalékában kimutatható a máj elváltozása. A vezetők körében ez az arány 8 százalékos. Évente százezer közül több mint kétszáz férfi hal meg 55. és 65. életéve között májzsugorodásban. A 25 és 44 év közötti korosztályban több mint százan. A májzsugorodásban elhunyt magyar nők száma vetekszik az ugyanebben á betegségben szenvedő francia férfiakéval. A Baranya megyében boncolt öngyilkosok 52 százalékában figyeltek meg májzsírosodást. A cselekvési programok készítőinek érdemes lenne az elmúlt 15 évben elismerésre méltó eredményt elérő francia példát követniük. Ott következetesen irtják a hasznavehetetlen szőlőket, amelyekből csak lőrét lehet préselni. A különböző gyógyító, rehabilitációs programokat a társadalombiztosítás finanszírozza. Finnországban csak különleges bolthálózatban vásárolható vodka, konyak és más tömény szesz. Angliában az országutak mentén tilos a szeszesital árusítása. De ez önmagában kevés. Arra lenne szükség, hogy segítőtársakra leljenek a szakemberek. S ne az legyen a magyar virtus mércéje, hogy ki issza asztal alá a másikat, hanem az, hogy ki tud mértéket tartani. Bozsó Bea A halottat a lovával temették el Csak kisebb torlódások voltak. Viszonylag csendes volt a hét vége az országhatáron. A horvát hadműveletek nem növelték meg a Magyarországon menedéket kérők számát. A személygépkocsival utazók lényegében zavartalanul átjuthattak egyik oldalról a másikra. Románia felé vasárnap délután a kilépő oldalon Nagylaknál 6, Gyulánál 4 órára, Tompánál pedig befelé 2 órára nőtt a várakozási idő. Lényegesen rosszabbul alakult a kamiono- sok helyzete: nekik Ukrajna felé Záhonynál 20 órát kellett kifelé menet vesztegelniük, míg Nagylaknál és Gyulánál 14, Ar- tándnál 6 óra volt a várakozási idő. Avar és szláv népek. Ezek a népek együtt éltek Zala megye területén a 9. században. A többi között ezt bizonyítják azok a régészeti leletek, amelyek a kehidakustányi ásatások során kerültek napvilágra. Avar szokás szerint a halottat a lovával együtt temették el, a szlávok viszont elhamvasztották az elhunytat. A településen feltárt avar kori emlékek választ adhatnak arra a kérdésre, milyen mértékben váltak az avarok a magyarság részévé. Az atomkísérletek leállítását követelte több civil szervezet Kína és Franciaország budapesti nagykövetsége előtt szombaton, a hirosimai atomtámadás 50. évfordulójának előestéjén. Az atomrobbantás áldozataiért a Kossuth téren vasárnap hajnalig virrasztottak a megemlékezők. fotó: feb/reuter Karóba húzás, villamosszék és méreginjekció (1. rész) A franciáknál népünnepély volt A közvéleményt is felkavaró kegyetlen gyilkosságok után újból és újból fellángolnak a viták a halálbüntetés helyeslői és ellenzői között. Magyarországon 1990-ben alkotmányellenesnek minősítették ezt a büntetést, igazodva az európai normákhoz. Ám az USA 12 tagállamában ma is használják az éppen 105 éves villamosszéket. A szokatlan évforduló kapcsán dr. Kabódi Csabával, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem büntetés-eljárásjogi tanszékének adjunktusával, a téma hazai szakértőjével beszélgettünk.- A világ országainak többségében még mindig hajtanak végre halálos ítéleteket. Az USA Szövetségi Legfelsőbb Bírósága a hetvenes évek elején egy döntésében ugyan alkotmányellenesnek ítélte az élet kioltását, de megváltoztatta álláspontját, s így ma 36 tagállamban többszöri bírói határozat és a kormányzói kegyelem elutasítása után végrehajtható. A halálba küldés „választéka”: villamosszék, gáz, méreginjekció, akasztás, kivégzőosztag. Azt állítják, hogy a leggyorsabb és leghatásosabb a méreginjekció. Orvos adja be intravénásán, egy nyugtató-altató inNéptánc Örkényben Tegnap este Örkényben megkezdődött a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctábor, amelyen csaknem 150-en vesznek részt - köztük 15 vajdasági magyar is. Kegyetlen halál: az 1800- 2000 voltos áram iszonyú elváltozásokat okoz. FOTÓ: FEB jekció után. Az orvos jelenléte óriási etikai vitákat váltott ki Amerikában.- Gyorsan öl a villamosszék is?- Horrorisztikus leírások, sőt videofilmek tanúsága szerint kegyetlen eljárásról van szó. Az 1800-2000 voltos áram iszonyú, látható elváltozásokat okoz, volt, hogy teljesen elszenesedett a test, és korábban Ma kezdődik és öt napig tart a tatai Olimpiai Edzőtáborban az a diákdisputa, amelyen 17 ország középiskolásai egymással versengve, angolul mérik össze technikai hibák, sőt tűzesetek is előfordultak a kivégzési ceremóniák során.- Talán nem véletlenül használta a ceremónia szót. Úgy tudom, valamikor néhány országban népünnepélynek számított egy-egy nyilvános kivégzés...-Ékes példa erre az 1939. évi versailles-i guillotine-os kivégzés. A nagyon sok nőt elcsábító, majd vagyonáért meggyilkoló „szuper férfi” kivégzésére külön buszokkal özönlöttek az emberek (főleg nők), akiket még a rendőrkordon sem tartott vissza attól, hogy zsebkendőjüket az áldozat vérébe mártsák, majd ereklyeként hazavigyék. A franciák ekkor döntöttek úgy: legyen vége a nyilvános kivégzéseknek.- Más példák?- Kínában a tarkólövés terjedt el, míg Afrikában ma is tartanak tömeges kivégzéseket (volt, hogy egy felavatandó híd pilléreire akasztottak fel embereket). Különleges volt a spanyol és a portugál megoldás: még a századforduló táján is „garotte”-ba (fojtógépbe) ültették az elítélteket, mára viszont még az életfogytiglani büntetést is eltörölték. Európában általában ez a fejlődés iránya. (Folytatjuk) Takács Mariann vitakészségüket, s fejtik ki véleményüket a szegénységről. A vetélkedőt ebben az évben is az amerikai üzletember, Soros György finanszírozza. Vitatkozó diákok Tatán Szerdán 9 órakor nyit a bauMax-x Pécsett, a Siklósi út 47-ben. Az 58-as harkányi és az 57-es mohácsi út kereszteződésénél. (Megközelíthető a 41-es autóbusszal a főpályaudvarról.) Aki keres, az nyer! Játék fantasztikus nyereményekkel augusztus 12-ig! Nyitva tartás augusztus 2-án: 9.00 - 19.00 hétfő - péntek: 8.30 - 18.000 szombat: 8.00 - 14.00 baumaxTs é n í t Á s h b 7 - czénítéshez