Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-07 / 183. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. július 7., péntek Kevés csapadék ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Ma is folytatódik a változékony idő, ugyanis a hazánktól délre örvény­lő ciklon csak lassan halad kelet felé, így hatását ma még főként a délebbre eső területeken fejti ki. Itt gyakran lesz erősen felhős az ég, eleinte zá­porokra, majd napközben már zivata­rokra is számíthatunk. Emellett ter­mészetesen hosszabb-rövidebb idő­szakokra többször is kisüt a nap. Az ország más részein csupán időnként növekszik meg a felhőzet, jobbára napos idő várható, számottevő csapa­dék nélkül. Az általában mérsékelt északi, északkeleti szél gyakran meg­élénkül, néha megerősödik. A kora délutáni hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A kettősség jellemzi ma a térség időjárását, ugyanis a keletebbre eső területeken több lesz a felhő, időnként záporokra, zivatarokra is számítha­tunk, ugyanakkor nyugaton a hosz- szabb napos időszakokat csupán időn­ként zavaija meg erősebb gomolyfel- hőképződés. Az északkeleti szél nap­közben többfelé gyakran megélénkül majd. A csúcshőmérséklet 26 és 29 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 23 Velencei-tó: Tisza-tó: 22 Fertő-tó: Tisza: Í8-22 Duna: “C 23 22 18-19 °c °c Kaposvár: 27 Paks: 27 Siófok: 26 Dunaföldvár: 27 Dombóvár: 28 Pécs: 29 Szekszárd: 28 Mohács: 29 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-40 Velencei-tó: 35-40 Tisza-tó: 35-40 Fertó-tó: 30-35 Kaposvár: 30-40 Paks: 30-35 Siófok: 30-40 Dunaföldvár: 30-35 Dombóvár: 35-40 Pécs: 30-40 Szekszárd: 30-40 Mohács: 35-40 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc ____________Ma____________ S zeretettel köszörűjük névnapjuk alkalmából APOLLÓNIA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.51, nyugszik 20.46 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: Dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Rezes Zsuzsa Röviden Az Istennek ajánlott — Az Apollónia név az Apollóniusz- ból keletkezett. Értelme a görög alapszó nyomán: Apollónnak ajánlott. Szolgáltatás — Traffipax: ma Pécs. Vízállás: Duna Mohácsnál 631 cm, apadó, hő: 19,2, Dráva Őrtilosnál 126 cm, áradó, 18,0, Barcsnál 148 cm, áradó, 18,7, Drávaszabolcsnál 225 cm, apadó, 20,2 fok. A legjobb előadó — A talaj­ból kilépő radongáz mérésére hazai módszert dolgoztak ki Rovó Attila, Vados István, Várhegyi András pécsi és Hackl József debreceni kutatók, kik mértek Pécsett, Ajkán, Mát- raderecskén. Rovó Attila sugár­fizikus megkapta A legjobb előadó-díjat. A módszert nem­rég ismertette Hackl József Montreálban, a Természetes Sugárzások Világkonferenciá­ján. Gyümölcstermesztés — A Baranya megyei Kertészeti Népfőiskola jövő hétfőn 10 órakor Siklóson gyümölcster­mesztési bemutatót rendez. Ta­lálkozás a máriagyűdi Katoli­kus templomnál. Házigazda Horvay Viktor. Szépségkirálynő — Mohá­cson július 21-én szépségki - rálynő-választás területi döntő­jét tartják. Jelentkezés már most a mohácsi Kossuth Film­színházban. Főszervező: Beke Attila, a szegedi Inter-Chance Bt. elnök-igazgatója. Biztonság, környezetvéde­lem — A fenti célok jobb meg­valósítása végett a Pécsi Nem­zetőr Kör fiatalokat vár szer­dánként 16.30-tól 18 óráig a Széchenyi tér 18-ban. Szerve­zők: Stefán Sándor, Fleisz Já­nos. Tel.: 445-047. Telefon önerőből. — Ma­gyarbólyban befejeződött a Ma­táv önerős digitális hálózatbő­vítési programja. 150 előfizető kapott telefont. A településen most már három visszahívható nyilvános telefonfülke műkö­dik. Figyelő — Szentlőrincen Lő­rinci Figyelő néven környezet­védelmi és állatbarát-lap jele­nik meg Szilágyi János, a helyi kutyaiskola igazgatójának szerkesztésében. A kiadvány magánerős. Éj falurész — Bicsérd község rendezési terve elkészült: a te­lepülés központjában új építési telkek kerülnek kimérésre, me­lyek megvásárolhatók. Érdek­lődés a témában a polgármes­teri hivatalban. Információ: Vér József polgármester. Szusszanó — Ma 17.35 Pécsi VTV „Szusszanó” c. műsor. Vendég Besenczi Árpád szín­művész. A 232-333-as számon egy új telefonos játék lesz. Műsoron Liszt — A Pécsi Ba­zilikában ma 20 órakor Witterle Gábor orgonaművész Liszt Fe­renc műveiből ad elő. Előadások ingyen — A Pécsi Belvárosi Nyugdíjas Klub in­gyen előadó személyek jelent­kezését várja. Érd.: Táncsics Lászlónénál. Tel.: 326-041. 04-05-07 A minap Bükkösd-Szentlőrinc- vasútszakasz egyik fénysorom­pójánál Godisáról a lőrinci ál­lomásra tartó személyvonat összeütközött a piros villogót figyelmen kívül hagyó gépko­csival. Az ittas vezető nem sé­rült meg, Citroenje egy részét összelapította a mozdony. Az Alföldre is — A boldogasz- szonyfai magyar-német tulaj­donú halastóról halat vittek pl. a gyomendrődi feldolgozóba is. Iszapáradás — Zivatarok ide­jén Sombereknél és Szeder­kénynél, a közúton balesetve­szélyes átereszek, iszapelönté­sek, padkaeltömődések kelet­keznek. A járművezetők ekkor óvatosan vezessenek! A garzonnegyed boltjai — Pécsett, a Málomi úti garzon­negyedben párszáz méteren be­lül már hat bolt működik. Nem­rég a Maja-fotószalon helyén a rövid életű játékterem után diszkont-üzlet nyílott Rákos János vállalkozásában. Rendezvények Ma 8.30. pécsi Nyílt társada­lom és barátai egyetem, Szántó K. J. u-i Kollégium: témák: a szabadság, európai integráció, átmenet-polgárosodás. Elő­adók: Egyed Péter, Gazdag Fe­renc, Gerő András. Dr. Lusztig Péter parlamenti képviselő fogadóórák: ma 9 óra Pécsi Polgármesteri Hivatal, 17 óra meszesi József A. Műv. Ház. Ma 12-14 óráig Pécs, Dozsó: dr. Berényi István jogsegély- szolgálata+ bélyegkor is műkö­dik. Boly, Tégla Klub ma 22 óra: vendég a hódmezővásárhelyi- Faktor Blues Band. Pécs, Apáca u-i Tesz-köz- pont ma 13.30 diabéteszes bel­városi klubnap+ orvosi előadás. Ma 17 óra Pécs, Korzó-ká- véháznál: Kovács Kata manö- kenes stúdió-bemutatója. Közlemények Júl. 8. 11 óra Pécs, Mecseki kisvasút, Dömörkapu-megálló: fúvószenekari koncert. A kis- vasúton szombat-vasárnap igazi kalauzok dolgoznak. Máv-arcképes igazolvánnyal ingyenes az utazás. Telkek — Kozármislényben új falurész épül több mint 100 te­lek kialakításával a Mohácsi út mentén. Egy telek átlag ezer­négyzetméteres. A falu magán­halastóval is gazdagodott Pécs- udvard közelében. Vegyeskar — Somogyapátiban Bakonyi László kezdeménye­zésére Mezei Nándomé tanárnő nyugdíjas-vegyeskart alapított. Nyilvános próba keddenként az ÁMK-ban. Az első szereplés nemrég volt a Szigetvári Ren­dezvényteremben - szép siker­rel. A Csipkerózsika-kert rejtélyei A temető is része a Lelovics-kertnek fotó: löffler Gábor A pécsszabolcsi Lelovics-kert növény- és vízi világa így pusztulóban is csodálatos. Ki ültette, ki nevelte? Igazából nem tudni, állományfelmérés még nem készült. Van, ki a Lelovics bányászdinasztiát di­cséri a táj szépítéséért, mások az osztrák Hofmeister-család kömyezetcsinosító buzgalmát emlegetik. Rejtély az is, hogy az utóbbi félévszázadban mi­ért nem viselték gondját. A szabolcsi civil szervező­dések, így a Környezetvédő Bt., vagy a Mecsekszabolcsi Környezetvédő és Érdekvédő Egyesület tagjai mindezeken nem meditálnak, hozzáfogtak a haldokló arborétumjellegű terület megmentéséhez Tóth János és Hering Gyula kez­deményezésére. Segítenek az óvodások és az iskolások is. A régóta gazdátlan kert kezd új gondozókra lelni. Most nem­rég is füvet nyírtak, fákat, cserjéket ápoltak közösségi munkában. Igaz, még egymás­tól függetlenül működnek a fenti közösségek, a kisebb-na- gyobb besegítő csoportok, de remélhető, hogy végleg egy­másra találnak, s biztos, hogy mindehhez nem lesz szükség újabb 50 évre. Csuti J. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyer­mek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermekse­bészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti bete­gek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermek- kórház Pécs és Baranya megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Se­bészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. (400 ágyas Kli­nika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc ut­cai rendelőintézetben, gyerme­kek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gy.szertár, Pécs, Lánc u. 20., Ambrózia gyógy­szertár, Pécs, Rákóczi u. 24-26. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 9.30-11.30-ig belgyógyá­szat, ultrahang, 12.30-14.30-ig ideggyógyászat, 14-15-ig Érse­bészet, 15-16-ig sebészet, 16­17- ig gyermekgyógyászat, 17­18- ig belgyógyászat. Állatorvosi ügyeletek 1995. július 8-án 06 órától jú­lius 10-én 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: dr. Majoros Tibor Pécs, Illyés Gy. u. 20. Tel: 446-092. Komló- Pécsvárad és környéke: dr. Széllé Tibor Hidas, Petőfi u. 2/b. Tel: 06/60/362-728. Sásd és környéke: dr. Merics Imre Tormás, Rózsa F. u. 18. Tel: 454-067. Mágocs és környéke: dr. Szemenyei Károly Mágocs, Ady E. u. 81. Tel: 451-138. Mohács és a volt mohácsi já­rás: dr. Bulyák József Homo­rúd, Hársfa tér 3. Tel: 69/311­006. Siklós és a volt siklósi já­rás, keleti részén: dr. Reisz György Siklós, Kossuth tér 1. Tel: 72/351-731. nyugati ré­szén: dr. Svegál Benő Vajszló, Széchenyi u. 18. Tel: 46. Szent­lőrinci kerület: dr. Reményi Ottó Szentlőrinc, Szt. Imre u. 2/a. Tel: 371-304. Szigetvári kerület: dr. Tamás Károly Két- újfalú, Arany J. u. 2. Tel: 342-031. tlj ABC Kővágószőlősőn - Az ezernégyszáz lakosú község központjában nyitott ABC-t a Pécsi Afész. A Dália Coop részeként üzemelő bevásárlóközpont széles áruvá­lasztékkal, olcsó árakkal várja a lakosságot fotó: löffler

Next

/
Thumbnails
Contents