Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-07 / 183. szám

1995. július 7., péntek Hazai Körkép DTünántúli Napló 5 A külkereskedelem alakulása januártól májusig Kétmilliárd dolláros hiány az áruforgalomban A magánosításból az ellenzék sem zárható ki Górcső alatt a privatizációs törvény Az új privatizációs törvényre nem lett volna feltétlenül szükség, ám kétségtelen, hogy progresszív jogszabály született. A priva­tizációs folyamat központi jellegét ugyan nem szünteti meg, de az kétségtelen, hogy az eddiginél nagyobb lehetőséget ad a ma­gánosítás decentralizálására - jellemezte a parlament által nemrégiben elfogadott törvényt Sárközy Tamás egyetemi ta­nár, a Gazdálkodási Tudományos Társaság társelnöke csütör­tökön, a szervezet elnökségének ülésén. A tanácskozás napirendjén a privatizáció új jogszabályai szerepeltek. Sárközy Tamás hangsúlyozta: az új törvény erénye, hogy olyan adásvételi üggyé alakította a privatizá­ciót, amelyben üzletrészek ér­tékesítéséről van szó. A tör­vény létrehozta az egységes privatizációs szervezetet, és rendelkezik arról, hogy csakis az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. magánosíthat. A jogszabály abban az érte­lemben is áttörést hozott, hogy előtérbe helyezte a készpénzes privatizációt, s ugyanakkor előrelépést jelent az áttekint­hetőség, a nyilvánosság és a belső ellenőrzés erősítése szempontjából is. A GTT társelnöke hangsú­lyozta: a privatizáció átfogó nemzeti ügy, amelyből a kor­mány az ellenzéket sem zár­hatja ki. A folyamatnak minél gyorsabban, 1996-1997-ben le kellene zárulnia, hogy véget érjen a vállalkozásoknál ta­pasztalható bizonytalanság. A tanácskozáson Hatvani Szabó János, az ÁPV Rt. ügy­vezető igazgatója arról szólt, hogy a június 16-án létrejött új privatizációs szervezetnek mintegy 2-3 hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy össze­rázódjon, a döntések száma elérje a korábbi szintet. Egyébként elsődleges fel­adata, hogy teljesítse a 150 milliárd forintos bevételi elő­irányzatot. A következő félévben a kie­melt fontosságú vállalatok ma­gánosítása következik. Az év hátralévő időszakában akaiják megoldani a 25 százalék plusz egy szavazat alatti állami tulaj­donú üzletrészek értékesítését. Ezeket a többségi tulajdonosok­nak ajánlják fel, illetve árveré­sen értékesítik, ha a többségi be­fektető nem tart rá igényt. A hét végén befejeződik a felvételi pontvadászat Vigyázó szemek a vizsgabizottságokon Ezen a héten mindenütt befejeződnek az egyetemi, főiskolai szóbeli felvételi vizsgák és egyidejűleg folyamatosan lezárul­nak a ponthatárt meghatározó értekezletek is. Várhatóan a jövő hét végéig a felsőoktatási intézmények minden jelentke­zőt hivatalosan is értesítenek az eredményről. A külkereskedelmi áruforga­lom egyenlege a januártól má­jusig közel 2 milliárd dollár hiányt mutatott, amelyből 1,5 milliárd dollár terheli a fize­tési mérleget. Ebben az időszakban a ki­vitel értéke 4,3 milliárd dollár volt, amely 14 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. A behozatal 6,3 milliárd dollárt tett ki, amely közel 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban - tájékoztatta az MTI-t az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium Sajtóosz­tálya csütörtökön. Az IKM szerint kedvező­nek tekinthető, hogy az export növekedési üteme májusban, ez évben először meghaladta az import növekedését. Máju­sig az export 526 millió dol­lárral nőtt. A kivitel meghatározó ré­sze anyag, félkésztermék és alkatrész volt. A mezőgazda- sági és élelmiszeripari termé­keknél 10 százalékkal, a fo­gyasztási cikkeknél pedig mintegy 4 százalékkal emel­kedett a kivitel. Az export növekedésében meghatározó szerepet játszott a búza, a műanyag alapanya­gok, az alumíniumrúd és -le­mez, valamint az elektromos alkatrészek kiszállításának bővülése. Jelentősen növekedett a bérmunka export aránya a gépiparban, a vegyiparban va­lamint a kohászatban, az ex­porton belüli aktív bérmunka részaránya mintegy 25 száza­Az igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával folytatódott tegnap Magda Marinko és tár­sai büntetőpere. A szakértői vé­leményekből kitűnt, nincsenek egyértelműen terhelő bizonyí­tékok az elsőrendű vádlott bű­nösségére vonatkozóan. Ami viszont egyértelmű: kö­zelről leadott tizenhat géppisz­tolylövés terítette le a Kecske­méten történt gyilkosság három áldozatát. Öt golyó Horváth Antal, hat felesége, a többi Dragutin Kujundzic testébe fú­ródott, s egy-két percen belül mindhárman meghaltak. A ha­lál beálltának idejét 22 óra és hajnali 4 óra közötti időre teszi az első szakértő. Két másik orvos a gyilkos­ságsorozat áldozatainak vér­mintáját hasonlította össze a bűnjelként lefoglalt tárgyakon lék. Az ipari termékkivitel az adott időszakban az átlagos­nál 15 százalékkal magasabb volt, és így az exporton belüli részaránya tovább emelke­dett, és végül elérte a 80 szá­zalékot. Az magyar export irányá­ban számottevő változás nem történt, az exportban a fejlett országok részaránya 72 száza­lék, ezen belül az Európai Unió országaiba irányuló ki­vitel 65 százalék. A fejlődő országokba ki­szállított termékek értéke mintegy 11 százalékkal csök­kent, a volt szocialista orszá­gokba irányuló export viszont 16 százalékkal nőtt. A május hónapig terjedő időszakban az anyag, félkész­termék és alkatrész import 681 millió dollárral növeke­dett, amely növekedés rész­ben a bérmunka export bővü­lésének következménye. A gépek, berendezések be­szerzése szintén nőtt 169 mil­lió dollárral, a fogyasztási cikkek behozatalának növe­kedési üteme viszont mérsék­lődött. A mezőgazdasági és élel­miszeripari termékek im­portja csökkent. Az ipari termékek behoza­tala 23 százalékkal nőtt, és így részarányuk az importban 93 százalékra emelkedett. A hazai behozatal 71 százaléka a fejlett országokból, 24 szá­zaléka az egykori szocialista országokból, 5 százaléka pe­dig a fejlődő országok terüle­téről származik. talált szennyeződésekkel. Töb­bek között azt állapították meg, hogy a Magda Marinko cipőjén talált vér- és egyéb emberi szö­vetmaradványok nem azonosít­hatók a sértettekével. A vizsgá­latok több ruhadarabján saját vérét mutatták ki - ez akkoriból származhat, amikor a szegedi rendőrségről az ablakon át szökni próbált. Az orosházi áldozat, Né- methné Márton Edit meggyilko­lásának körülményeit vizsgálva kitűnt, hogy a szerencsétlen asszonynak a helyszínen talált zoknival tömték be a száját; nem találtak viszont Magda Marinkóra utaló nyomokat. A szakértők, mivel hosszabb idő telt el a halál és a boncolás kö­zött, nem tudták megállapítani, hogy megerőszakolták-e a fia­talasszonyt. N. Zs. A közoktatási tárca illetékesei­től megtudtuk: az eredeti keret­szám szerint ősztől 35 ezer gó­lya kezdhette volna meg felső­fokú tanulmányait. A túljelent­kezés miatt azonban a miniszté­rium a közgazdász-, a jogász- és a bölcsészképzőknek keret­számemelést javasolt, azzal, hogy ehhez anyagi támogatást is biztosít. így a végleges keret­szám megközelíti a 37 ezret. A törvényi előírások értelmé­ben a ponthatárok megállapítása az egyetemek és a főiskolák ki­zárólagos joga, ebbe semmilyen főhatóság nem szólhat bele. A felvételi eredményekről szóló értesítések föltehetően nem fognak meglepetést okozni a címzetteknek, mert az írásbeli dolgozatok értékelésébe mód­juk volt betekinteni, s a vizsga- bizottságok a szóbelik napján folyamatosan összegezték és a legtöbb helyen nyomban nyil­vánosságra is hozták a vitt és szerzett pontok összegét. így a napilapok ponthatár-ismerteté­sei gyakorlatilag az egyetemek, főiskolák értesítéseivel egyen­értékűek. A minisztériumban hang­súlyozták: minden feltétel adva van ahhoz, hogy a bi­zottságok tárgyilagosan érté­keljék a pályázók teljesítmé­nyét. A kódszámokkal jelölt írásbeli dolgozatokat az in­tézmények legjobb szakem­berei bírálták el. A szóbelik eredményét megállapító - egyébként párat­lan létszámú - vizsgabizottsá­gokban szintén elismert szak- tekintélyek kaptak helyet, s döntéseik a többségi véle­ményt tükrözik. Aki elérte a felvételi ponthatárt, az előírá­sok szerint kötelező felvenni hallgatónak. -der­Szerencsétlen és rosszul idő­zített Horn Gyula kijelentése arról, hogy a Nemzetközi Valu­taalap követelései teljesíthetet­lenek - hangzott el a Magyar Demokrata Fórum csütörtöki sajtótájékoztatóján. Vélemé­nyük szerint tárgyalások során kell a magyar érdekeket érvé­nyesíteni. Nyereségessé vált az új ala­pokra helyezett hazai üdültetési rendszer. A Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt. 1994-ben mintegy 5,7 milliárd forint bevételt és 98 millió fo­rint mérleg szerinti nyereséget ért el. Idén 7-8 milliárd forintos forgalmat és 240 milliós nyere­séget terveznek. Nem kerülhetők el a szigorí­tások. Jövőre mindannyian megisszuk a levét, ha a költ­ségvetés hiánya idén túllépi a kormány által tervezett mérté­ket - jelentette ki Pető Iván, az SZDSZ elnöke. Az Alkot­mánybíróság döntése csak a hi­ányzó milliárdok technikai elő­teremtésében jelenthet válto­zást. Augusztus 5-ére tervezi az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. a villamosener- gia-ipari tenderek kiadását, ezt követően három hónap áll a be­fektetők rendelkezésére a pá­lyázatok beadásához. Dolgozzanak ki javaslatot a hazai készpénzforgalom visz- szaszorítására az illetékes mi­nisztériumok és kormányzati szervek. Ezt a Gazdaságvé­delmi Koordinációs Bizottság kezdeményezte, mert a nagy­arányú készpénzmozgás a feke­tegazdaság melegágya. Nő a török átutazók száma. A hét végén Németország négy, továbbá Hollandia, Ausztria és Belgium több tartományában kezdődnek meg a nyári szabad­ságolások. Ártatlan család került kínos helyzetbe az olajmaffia újabb trükkje miatt. Az APEH kö­zölte velük, hogy utólagos el­lenőrzést tartanak, mert más- félmillió forintos háztartási tü­zelőolaj-vásárlásuk után vissza­igényelték az áfát. Utóbb kide­rült, hogy adataik és egykori adószámuk felhasználásával nevükben valaki más igényelte vissza az áfát. Már 90 Iskolában vezetik be az 1995/96-os tanévben azt a drogmegelőzési programot, amelyet a Kábítószerügyi Tár­caközi Bizottság szakemberei és pedagógusok amerikai mód­szer alapján dolgoztak ki. Az Életvezetési ismeretek és kész­ségek elnevezésű program 10-14 éves általános iskolás gyerekek számára készült és négy évre szól. Nem életfogytiglan hatnak a védőoltások Megint népbetegség a diftéria? Ha turistaútra, távoli, egzotikus tájakra indulunk, nem­csak útikönyvet tanácsos vásárolni, hanem saját érde­künkben célszerű érdeklődni a meglátogatandó ország egészségügyi viszonyairól is az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézeteiben, illetve a te­rületi nemzetközi oltóhelyeken. Elsősorban a gyomor- és bél­fertőzés veszélye fenyegeti a külföldre utazókat, ellene az ételek óvatos megválogatása, és forralt vagy palackos ivóvíz fogyasztása javallott. Ázsiai, afrikai, illetve dél-amerikai útra indulóknak kötelező beol- tatniuk magukat sárgaláz el­len. Aki Ázsia távoli tájaira, il­letve Afrikába indul, annak kötelező a hepatitis-B (fertőző májgyulladás) elleni oltás is. A betegség ugyanis gyorsan terjed, és évente igen sok ál­dozatot szed. 1990 óta Dél-Amerikában sok helyütt megjelent a kolera, és Ukrajnában, Oroszország­ban is terjed. A piszok éppúgy az okozója, mint a szennyezett étel és ital. Ellene is létezik védőoltás, ám hatékonysága csak 50 százalékos. Aki a FÁK-országok vala­melyikébe utazik, oltássá be magát diftéria ellen is, különö­sen akkor, ha utolsó védőol­tása 10 évnél régebbi. A be­tegség cseppfertőzéssel terjed, nálunk a múlt esztendőben 50 ezren kapták meg; az idén ez a szám tovább nőhet, mert a ko­rábbi védettség lassan lejár. (Éppen ezért oltják be most a sorállományt diftéria-tetanusz vakcinával.) Aki különleges kutató­munkával foglalkozik - pél­dául kőzetekkel dolgozik -, célszerű, ha utazása előtt te­tanuszoltást kér. Ő. K. Szakértői vélemények a Magda Marinko-perben Kinek a vérét mutatták ki? * Te Is más vagy, te sem vagy más! Ezt vallják a nemzetközi antirasszista mozgalom ifjú követői, akik vonattal járják be Európa fővárosait. 130 fiatal tegnap érkezett Budapestre, majd magyar társaikkal kiegészülve, Ljubljanába és Bécsbe utaznak tovább.FOTó: feb/diósi imre Rangos cím. Minőségjelző védjegy viselési jogát kapta meg tegnap öt élelmiszer-ipari termék. A kiválók jelképes dobogóján a Zalaco Nagyi kenyere, a Danone gyümölcsjoghurt- család, a Danette puding, a Ringa császár-karaj és bacon-szalonna. fotó: feb/bodó Gábor K * i i A •f

Next

/
Thumbnails
Contents