Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-29 / 205. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra Művelődés 1995. július 29., szombat A pécsi operajátszás múltjából Újabb titkos iratok Kié lesz Trója kincse? Az évtizedekig Berlinben őrzött trójai aranykincsekre vadászó oroszok 1945 májusában orrhosszal megelőzték az angolokat. Az értékes tárgyakat az 1945 februári jaltai konferencián az angoloknak ítélték oda, de Sztálin mit sem törődött a szövetségesekkel kötött megállapodással. Inkább ahhoz az elvhez tartotta magát, hogy a korábban érkezőé a páratlan kincs. Mindez most derült ki, hogy két orosz művészettörténész a moszkvai állami irodalmi és művészeti irattárban rábukkant az angolok igényét alátámasztó titkos iratokra! A két orosz szakértő a londoni „Observer” című lapban beszámolt arról, hogy a Vörös Hadsereg egységei május 2-án a berlini állatkertben harcolva egy bombabiztos bunkerben bukkantak rá a múzeumok fantasztikus kincseire. Itt őrizték a világhírű Pergamon-oltár domborműveit, a trójai kincseket, Degas egyik festményét. A szövetségesek közti megállapodás értelmében minden fellelt kincset ott kellett volna őrizni, ahol megtalálták. A bunkert tehát le kellett volna pecsételni, s az anyag az angolok birtokába került volna, mert a július 1-jén életbelépett övezet-beosztás értelmében az állatkert a brit szektor része lett. A szovjetek azonban illegálisan és gyorsan kicsempésztek és Moszkvába szállítottak mindent, amire e nap előtt sikerült rátenniük a kezüket. Amikor pedig a brit csapatok elfoglalták a maguk szektorát és megvizsgálták az állatkerti bunkert, a szovjetek közölték velük, hogy ismeretlenek kirabolták a bunkert. Elképzelhető, hogy ennek alapján nem a németek jutnak a trójai aranykincs birtokába, hanem az angolok? De közben készül az orosz törvénytervezet, amely szerint a német műkincseket „teljesen legálisan” vitték Moszkvába, s azok ott is maradnak. És kihez fordulhatnak a görögök? LITE - nyíl tnap Az egyéves születésnapját ünneplő Lite Angol Nyelviskola nyíltnapot tart július 31-én, hétfőn. Az egész napos program keretében bemutató órákra kerül sor a Zsinkó utcai és Semmelweis utcai termeikben. Lehetőséget adnak nyelvvizsga tesztek megoldására is, amit a helyszínen értékelnek ki. Délutánjátékos vetélkedőkkel, daltanulással, nyelvtörőkkel, rejtvényekkel, tombolával várják az érdeklődőket. Hűséges krónikásaként a pécsi operajátszásnak, gyakran tűnődtem el Puccini, Verdi, Mozart áriáit hallgatva, vajon melyik opera jutott először a világi zenével ismerkedő pécsi polgárokhoz? Az eddigi kutatások, így Bárdos Koméi megállapítása szerint is minden bizonnyal a Varázsfuvola, Mozart utolsó operája. Kilenc évvel a bécsi, hét évvel a pesti bemutató után, kilenc esztendővel Mozart halálát követően, 1800. március 28-án már szerepelt azon a listán, melyet Joseph Lippe eszéki társulata nyújtott be a városi magisztrátusnak. Mintegy hetven színdarab, tizenhét zenés mű címe szerepelt rajta, köztük a Varázsfuvola. Az előadásokra a volt pálos kolostor (ma Széchenyi Gimnázium) ebédlőjét bérelték ki havi 3 forintért. A pécsi operajátszás sikerét Déryné Széppataki Róza napló- bejegyzése is megerősíti. 1823 decemberében játszott először Pécsett az a székesfehérvári társulat, melynek Déryné is tagja volt. Nagyon szívesen töltötték itt a telet, mert „a műértő közönség szeretett színházba járni. Operákat is gyakran lehetett előadni, mert a püspöki zenekar tagjai közt képzett muzsikusokat találtunk” - jegyezte fel naplójában Déryné. „Színházi zene Pécsett a 19. század első felében ” című tanulmányában Szkladányi Péter többek között említi Pály Elek magyar színtársulatát. Idézi az Iris című német lap Rossini: Sevillai borbélyának pécsi előadásáról szóló tudósítást. Más forrás Mozart Don Giovannijának bemutatójáról számol be, amelynek Pály a szövegfordítója is. Joseph Kurt német társulatával pedig a Varázsfuvola, a Don Giovanni és a Sevillai borbély mellett már bemutatta Rossini másik operáját, A tolvaj szarkát, továbbá Weber: A bűvös vadász, Herold: Zampa vagy a márványmenyasszony című operákat. A következő években na„A kínpadnak egy orvossága van: a hit” - írta Németh László 1935-ben Magyarok Romániában című tanulmányában. A jeles szólás megfogalmazása után hatvan évvel e gondolat jegyében állította össze a folyóirat szerkesztősége a SOMOGY legújabb számát. A szerzők zöme Erdélyben élő vagy onnét elszármazott író. A hazai szerzők is csaknem kivétel nélkül erdélyi témával foglalkoznak. A folyóirat élén Csoóri Sángyon népszerűvé vált Bellimnek azóta méltatlanul ritkán játszott operája, a Norma. August Kar- litzky együttese mutatta be először 1837. április 29-én, megelőzve a pest-budai első magyar nyelvű előadást. A Norma 1838. március 29-i előadásának máig fennmaradt színlapján az is olvasható, hogy az előadás első és második felvonása közötti szünetben „alulírottnak van szerencséje bemutatni a teljes zenekar kíséretével C. de Beriot hegedű- versenyét.” Az aláírás: Witt János. A pécsváradi születésű muzsikus a bécsi konzervatóriumban végzett tanulmányai után mint kiváló hegedűművész érkezett Szepesy Ignác püspök meghívására 1828-ban a városba. Tagja volt a Lisztet Pécsre meghívó küldöttségnek, és neve szerepelt azok között, akiket Stokucha, a várost megszálló osztrák tiszt forradalmi dalok játszása miatt pártütőnek nyilvánított. Friedrich Black német társudor Illyés Gyuláról írott esz- széje, valamint Veress Dániel Misztótfalusi Kis Miklósról szóló - ma is időszerűeszméket megfogalmazó - monodrámája áll, ezt követi a Farkas Árpáddal készített interjú, majd önálló blokk mutatja be Lász- lóffy Aladár munkásságát. Szépprózai írással Bisztray Adóm és Vitos László jelentkezik, verseket a temesvári Borsos Alpártól és a hazai költők közül Csanády Jánostól, Ga- lambosi László tói, Böröndi Laláiéhoz már operarendező és karmester is tartozott: Wimmer Ede József, aki letelepedett Pécsett, és jelentős szerepet töltött be a későbbi évek folyamán mint zenetanár, karmester és operákat is komponáló zeneszerző. A Pécsi Figyelő tudósítása szerint 1877-től Gerőfy Andor színtársulata játszott Pécsett operákat, de ennél nevezetesebb volt Bogyó Alajosé, akiről a Pécsi Figyelő 1881 szeptemberében, az évadkezdéskor azt írta, hogy „magas irályu operákat is képes lesz előadni”. E várakozásnak meg is felelt, a későbbi kritikák is gyakran hivatkoznak rá példaként. Az első operaelőadás Verdi Emánija volt, címszerepben Bogyó Alajossal. Társulata mutatta be először Erkel Bánk bánját, a Trubadúr bemutatójakor pedig „színházunk nagyon kicsinynek bizonyult a tömeg befogadására” - örvendezett a korabeli kritikus. Dr. Nádor Tamás jóstól, Benkő Attilától olvashatunk. Érdeklődésre tarthat számot Kötő József írása az erdélyi magyarság közigazgatási, törvénykezési kérdéseiről, valamint Szirtes Gábor esszéje egy erdélyi utazásról. Stamler Imre egy lerombolt, vízzel elárasztott székely faluról ad megrázó képet. Főként erdélyi témával foglalkozó könyvekről szólnak Weber József és Sallai Éva kritikái. A folyóirat képanyaga is a számjellegéhez kapcsolódik. Megjelent a Somogy erdélyi száma „Tündéikért - kínpadon” Galambosi László Pokol és mennybolt (Halott apámhoz) Akár a dalt, a mesét is szerettük: bennük pokol és mennybolt izzott együtt. Láthattam zsúfolt országát szemednek. Harang vergődött, amikor földeltek. Legényke Voltam s ma öregebb Nálad: rég elszaggattam rám maradt ruhádat. Csizmád sehol. Talán koldusnak adtad. A kalapodat mire akasztottad? Szétvagdostad, hogy sohase viseljem? Apám, mi nem csörtettünk egymás ellen. Hajnalban hányszor kimentünk a Holdhoz árnyakat támasztó akácfa-sorhoz: kötözgettük a szőlőt s gazt kapáltunk; csorgó verejték maszatolta hátunk. Néztük az utat, kik lépkednek rajta s melyik madár szikrázik magasabbra. Kalászt fürkészve járkáltunk mezőkben, holtakért énekeltünk temetőkben. Ha koporsócska rejtett vézna lánykát: tűnődve bámultunk láng lobogását. Zúzmarás hajad szél kotorta széjjel. Viaskodtál, jéggel telt remegéssel csuktad össze a kereszt mögött könyved. Telente szorgos színjátszóid jöttek: a hegedű, a harmonium zengett; Miként vigyázta hangotok a Mester? Felelj nekem, Rigacz Mihály, agg ember: Te mindig apám vezénylését lested, zöld forrásunkba vödröd mentetted. Legényke voltam, gyászolva földelték. Uram, mikor leszek házadban vendég? Violás kertet biztató tavasszal jöhet-e értem aranylándzsás angyal? Utassy József Viharban Viharban a villanatnyi égbolt: szép volt, igen, szép volt, nagyon szép volt viharban a villanatnyi égbolt. Kacsát, libát, tyúkot ólba zártam, és remegtem, félelem, szobádban, kacsát, libát, tyúkot ólba zártam. Recsegtek-ropogtak a menny gerendái, rebegtek ajkamon az Úrnak imái, recsegtek-ropogtak a menny gerendái. Mikut, a pásztort, a villám agyoncsapta. Néztem őt: csupa kék foltok voltak rajta. Mikut, a pásztort, a villám agyoncsapta. Egy lélekkel így a falum kevesebb lett, ám a temetőnk is kövérebben csendlett, csendlett, csendlett, csendlett. Dustin Hoffman Forró zóna a moziban Telt ház, mint a régi időkben. A közönség kíváncsian, s a kissé vontatott első félóra után már lankadatlan érdeklődéssel követi az eseményeket. Most aztán nem csalódik. A Vírus (Outbreak) kiváló thriller, mesteri profizmussal megcsinált katasztrófafilm. Az ember ősi félelmén alapul, amely a titokzatos, láthatatlan rémségekkel kapcsolatos: démonok és ufók után ezúttal a mikrobák kerülnek sorra; ezek, sajnos, sokkal valóságosabbak, mint elődeik, fenyegetésük egyre újabb és újabb egészségügyi krízisekben jelentkezik ma is. A film cselekménye megtörtént eseményekre épül. Néhány évvel ezelőtt egy majomszállítmánnyal behurcolták az Egyesült Államokba az afrikai eredetű Ebola-vírust, s csak üggyel-bajjal sikerült megakadályozni a tömeges fertőzést. Richard Preston Hot Zone című könyve, amely a titokzatos majomkór históriáját meséli el, izgalmas nyersanyagot kínált a forgatókönyvírók számára, akik a már jelzett kezdeti bizonytalanság után higgadt szakértelemmel végezték munkájukat. A helyzetek és a figurák hitelesek, ezért a cselekmény egésze is a valószínűség erejével sokkolja a nézőt. Megjegyzem, kissé övön aluli ütés az alkotók részéről, hogy a filmbeli gyilkos járvány fészke egy zsúfolt mozi, de a fikció és a valóság ilyen ravasz egybemosása kétségkívül eredményes lélektani fogás. Most is bejön. A hollywoodi stáb két német tagja, a rendező és az operatőr, amerikai módszerekkel, hibátlan mesterségbeli tudással dolgozott. Wolfgang Petersen, A tengeralattjáró és a Célkeresztben rendezője, a műfaj nemzetközi élvonalának stílusát követi: precízen, tudatosan és személytelenül, az eredeti színek gondos mellőzésével. Michael Ballhaus több merészséget enged meg magának, lélegzetelállítóan fényképez, mesteri kameramozgatással, bravúros plánokkal és hajszálpontos vágásokkal. Olyan légifelvételeket produkál, hogy az még a tengerentúl is ritkaságszámba megy. A világhírű színészek, akiknek tehetsége, persze, messze meghaladja a kalandfilm által biztosított lehetőségeket, halálosan komolyan veszik szerepüket, ahogy azt a szakmai tisztesség megköveteli. Rene Russo a történet fontos magánéleti vonulatát képviseli, finom mértéktartással, Morgan Freeman igazi erkölcsi drámát jelenít meg, szinte eszköztelenül, Donald Sutherland, akit csak később raktak a produkcióba (azt hiszem, ez sorsdöntő húzás volt) a katonai fafejűség és a fanatizmus hátborzongató látleletét adja. De nagy színész, s milyen kár, hogy Fellininél már soha többé nem mutathatja meg, mint egykor a Casanová-ban, hogy mit is tud valójában. Dustin Hoffman pedig, egy-két.ke- vésbé sikerült alakítás után, most újra az Esőember színvonalán játszik. Közeledik a hatvanhoz, kisujjában van a mesterség, de megőrizte azt a fiatalos lendületet, amellyel emlékezetes hőst tud formálni egy átlagemberből. Csak a vírusokról nem tudok semmi jót mondani. Nagy Imre fi A) >
