Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-10 / 156. szám
10 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. június 10., szombat Pedagógusnapi kitüntetettek Jövőformáló építőmunka Emlékplakett a felsőoktatásért A Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet kapta az idén pedagógusnapon dr. Golobics Pál, a JPTE TTK általános társadalomföldrajzi és urbanisztikai tanszékének docense, vezető-helyettese 1963-tól, egy öt éves nemzetközi kutatómunkával töltött időszakon kívül, 27 esztendőt dolgozott a pécsi felsőoktatásban.- A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen végeztem, de már a tanulmányaim utolsó éveiben elhatároztam, hogy inkább az oktatásban hasznosítom megszerzett tudásomat. Ennek oka elsősorban az volt, hogy nagyon szeretek emberekkel, ezen belül az egyetemi hallgatókkal foglalkozni. A kitüntetett oktató 1984 és 1994 között 10 évig volt az intézmény dékánhelyettese. Erre az időszakra esett a Tanárképző Főiskola egyetemi integrációja, majd a JPTE Természettudományi és Bölcsészettudományi Karának megalakulása. Ezek megszervezésében, az alapok lerakásában dr. Golobics Pál is tevékeny részt vállalt.-Egy egyetem életében 10- 15 év nem nagy idő. Ez a szakasz azonban mégis jelentős előrelépést hozott az intézmény számára, és szívesen vettem részt ebben a jövőformáló, építő jellegű munkában. A rövid kibontakozó időszak után most annál inkább aggódva figyelem a hazai felsőoktatást érintő „racionalizálási” folyamatokat, amelyek nagyon rosszkor jöttek a még fiatal éveiben járó új karunk számára. A diákság körében is kedvelt oktató ma a nemzetközi munkamegosztás, a világgazdaság és az integrációföldrajz témáit tanítja.- Mindig igyekeztem meggyőző lenni hallgatóim irányában, akiket kezdettől fogva ifjú kollégának tekintettem. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a diákokat önálló gondolkodásra buzdítsam, felkeltsem bennük a tudományos munkában nélkülözhetetlen egészséges kételkedést. Dr. Golobics Pál a tudományos munkában is a mai napig aktív. Főbb területei megegyeznek oktatott témáival, kandidátusi disszertációját is a nemzetközi gazdasági kapcsolatokról írta. Jelenleg az integrációföldrajz érdekes új tudományával foglalkozik behatóbban.- Ha újra kezdeném, megint Dr. Golobics Pál FOTÓ: LÄUFER csak a felsőoktatást választanám. Talán most többet foglalkoznék tudományos kutatásokkal, és mindenképpen nagyobb figyelmet szentelnék az idegen nyelvek tanulásának. Ezt a gondolatot egyben ajánlásnak szánom hallgatóim és fiatal kollégáim felé. Kaszás E. A mosoly és a könny birodalmában Aranykatedra-díjas a sásdi óvoda vezetője Ez évben ötven óvónőnek és pedagógusnak adományozott a művelődési és közoktatási miniszter Aranykatedra-díjat. Baranya megyéből Árvái Józsefné, a sásdi napköziotthonos óvoda nyugdíjba vonuló vezetője büszkélkedhet ezzel a kitüntetéssel, melyet a Sásd Barátainak Köre Egyesület találkozóján Kovács Sándomé polgár- mester adott át, az óvónőnek. Méltó fináléja ez az elismerés Árvái Józsefné Klári néninek. Negyven Sásdon töltött év, a félárván megélt gyermekkor, az akkori óvoda szegényes körülményei, majd a folyamatos fejlődés és két nagy építkezés; a tanácsrendszer, s az önkormányzatiság, a kitáguló világ: jutott mindegyikből elég. Sikerek, kudarcok, öröm, bánat, mosoly és könny, s az intézmény vezetése mellett az utolsó napig megmaradt közvetlen kapcsolata a gyerekekkel. Hiszen attól, hogy 1976 óta függetlenített vezetővé nevezték ki, nem távolodott el a gyerekektől: állandó helyettese volt a hiányzó óvónőknek. Aki Sásdon él tudja: az óvoda rendezett környezete, az ott folyó munka méltó jelképe az Arany katedra-díjnak. A kitüntetettet otthonában látogattuk meg.-Az egyik szemem sír, a másik nevet, ha arra gondolok, lezárult életem egyik legnagyobb fejezete. Örülök, mert visszagondolva nagyon sok szép élményre emlékezhetek, s a feszített munkatempó mellett a gyerekek mosolya mindig meg tudott vigasztalni. Örülök annak, hogy olyan szakember- gárdára hagytam az óvodát, akik érdemesek a feladatra. S talán kicsit szomorú is vagyok, ha a bizonytalan jövőre gondolok - mondta a nyugdíjas óvónő. Számára azonban a nyugdíjba vonulás nem jelent befelé fordulást, hisz tagja az önkorÁrvai Józsefné fotó: laufer mányzat képviselő-testületének, s kapcsolata reméli az óvodával is olyan marad mint eddig volt. Megyeri Tiborné Katonazenekari fesztivál Forrai Eszter költői estje Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi katonazenekari fesztivált. A központja ezúttal is Debrecen lesz. Budapesten a Magyar Honvédség Művelődési Házában pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a honvédparancsnokság és a debreceni önkormányzat-június 18 és 25 közötti - közös rendezvényére összesen 500 katonazenészt várnak. Közülük 250-en Németországból, Romániából, Szlovákiából és Lengyelországból érkeznek. A már hagyományossá vált, nagy sikerű nemzetközi katonazenekari fesztivál célja a katonazene népszerűsítése, a múlt ápolása. Az idén megemlékeznek Bartók Béla és Figedy- Fichtner Sándor katonakarmester és zeneszerző elhunytáról. A katonazenekarok Hajdúszoboszlón, Nyíradonyban, Hajdúböszörményben és Hajdúnánáson is fellépnek. Két pécsi művészt kért fel a Párizsban élő magyar költő, Forrai Eszter a múlt hét végén Budapesten rendezett szerzői estjén való közreműködésre. Unger Pálma és N. Szabó Sándor, a Pécsi Nemzeti Színház művészei nagy sikerrel mutatták be a költőnő most megjelent Lépcsők című verseskötetét. Az évtizedek óta Párizsban élő költőnő 1969 és 1994 között írt verseit dr. Sipos Lajos válogatta és szerkesztette önálló kötetbe. Ezek közül hangzott el több költemény, amelyek a gyerekkorról, hazáról, hazát- lanságról, szerelemről, boldogságról, boldogtalanságról szóltak. Az est szervezője és rendezője a verseskötetet megjelentető Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó valamint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Társasági Köre volt. A költőnőt bemutatta és a műsort vezette dr. Sallai Éva pécsi irodalom tanár. A Jelenkor júniusi számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor júniusi számának versrovata a kortárs magyar költészet sokszínűségét bizonyítja: Rába György, Makay Ida, Tamás Ferenc versei mellett Bállá Zsófia, továbbá Simon Balázs és Peer Krisztián műveit olvashatják el az érdeklődők. E rovatot tovább erősítik Joszif Brodszkij versei, amelyekkel Baka István kiváló fordításában találkozhatunk. A prózarovatban ezúttal Závada Pál Almában a város és Ze- lei Miklós Az atomszív című rövid lélegzetű prózái kaptak helyet. Körösi Zoltán A tárt szárnyú lepke című, folytatásokban közölt regényének újabb részlete mellett. A folyóirat e száma két irodalmi tanulmányt közöl: Pozsvai Györgyi készülő Bodor Ádám monográfiájának A lét-körzet tájai című fejezetét, amely az író főművét, a Sinistra körzet tárgyalja valamint Ried István elemzését Baka István hetvenkedő katonája (A tragikus Háry János) címmel. A lap külön blokkot szentel a májusban Pécsett, a JPTE bölcsészkarán vendégeskedet neves amerikai filozófus, Richard Roty munkásságának. Az összeállításban Roty A filozófia és a jövő című írása mellett egy vele készített interjú (A filozófia után, demokrácia), továbbá Boros János róla szóló tanulmánya olvasható. A kritika rovatot Bónus Tibor Átlépés az üvegen című bírálata nyitja, amely a Márton László regényét elemző tanulmány- kötetet veszi górcső alá. A továbbiakban Gács Anna, Peer Krisztián Belső Robinson című verseskötetéről, Károlyi Csaba, Eörsi István Időm Gombrowiczcsal című művéről írott recenzióját olvashatják el az érdeklődők. A júniusi számot Forgács Éva, Vajda Júlia Kassák Múzeum-beli kiállítását méltató írása zárja. MakayIda Itt köröz Már hajnal óta itt köröz, Nagyszámyú, fekete madár, mint vízre lebukó sirály, mindig közelebb, s szőkébb körbe, gyorsuló, örvénylő körökbe.- (Forog az ég spirálkörökbe) - És egyszer a vállaltira száll. Indulóban Mint a búcsú, indulóban; aritmiás, nagy dobbanások, és a jeltüzek lobbanása. Ketyeg a láthatatlan óra. Lüktet a rejtett szerkezet. Idegek feszes gyújtózsinórja, Vártunk, mintha egy vezényszóra. S értelme kilobban a szónak. Eltűnik minden állomás. Az ajtók maguktól csukódnak. A Mecseki Fotóklub Grazban Kilenc fős küldöttséggel képviseltette magát a napokban Grazban, a Gösta Pongratz Fotóklub vendégeként a Mecseki Fotóklub, ahol tizenöt pécsi szerző 72 fotográfiáját állították ki az ÖGP-székházban. A két klub között 1992 óta biztosítja egy együttműködési szerződés a jó kapcsolatot, melynek értelmében évente cserélnek fotóanyagot, s állítanak ki hol az egyik, hol a másik városban. Az igen jó színvonalú, öt hétig nyitva tartó kiállítást, melyet Alfred Stingl, grazi polgármester nyitott meg, várhatóan több tízezren láthatják majd. A Mecseki Fotóklub tagjai, akik a kiállítás megnyitása után diapo- ráma bemutatót is tartottak, várják a következő évben a graziak bemutatkozását Pécs városában. Cs. L. Sigmond István Kísértés A nő kitapogatta a kilincset, hosszú, finom ujjaival beillesztette a kulcsot a zárba, majd kinyitotta az ajtót. Meleg volt. Kánikula. Az ajtót kinyitva hagyta, hogy a kereszthuzatban elviselhetőbb legyen a lét. Három lépés után nekiütközött az ágy végének, s miután végigvezette kezét az ágyon, s elérkezett az éjjeliszekrényhez, megállt a sarokba állított fogas mellett. Itt szokott levetkőzni. Az utcáról vagy a túloldalali lakásokból nem láthattak a szoba mélyére. A vetkőzés gyorsan ment, alig volt rajta valami. Miután megfogta ruhája szegélyét, s egy gyors mozdulattal áthúzta az olcsó kartont a fején, az volt az érzése, hogy valaki nézi. Nem volt rajta más, csak egy apró kis bugyi és egy lapos sarkú cipő. Két kezét meztelen melléhez kapta, s várakoztott egy ideig. Aztán meghallotta a lélegzetvételt:- Van itt valaki? - Hangjában inkább felháborodás volt, mint félelem.- Igen - mondta a férfi. - Én vagyok.- Mit akar itt?-Semmit - mondta a férfi. Állok az ablakban.- Az én ablakomban - méltatlankodott a nő. - És leskelő- dik.- Nem leskelődöm - mondta a férfi. - És a saját ablakomban állok, nem a magáéban. A nő olyan dühös lett, hogy megfeledkezve meztelenségéről, lekapta jobb melléről a kezét, s előremeresztett mutatóujjal fenyegetett az ablak felé.-Ez az én lakásom! Vegye tudomásul!- És az én ablakom - mondta a férfi. - Minden földszinti ház ablaka az én ablakom. És akkor állok az ablakaim egyikébe, amikor akarok. A nő nem nagyon ismerte ki magát a tulajdonjogi kérdések szövevényében, így hát levette kezét a mások emlléről is, hogy két kézzel tudja megfogni a fejét.- Bent vagy kint van? - Nem is kérdés volt, inkább sóhajtás.- Az utcán vagyok - mondta a férfi. - Az utca az otthonom.- Ha bemászik, visítok - mondta a nő.- Nem szoktam kimászni az ablakon.- Azaz bemászni.- Nem. Kimászni - mondta a férfi. - Most sem érti?- Értem, nem értem, nagyon kérem, hogy ne álljon az ablakban.- Jó - mondta a férfi. - Állhatok akármelyik ablakban. Másnap délben, amikor a nő belépett a szobába, nem tapogatta ki az ágyat, az éjjeliszekrényt és a fogast, hanem megállt a nyitott ajtóban. Rövid hallgatózás után hallani vélte a lélegzetvételt.- Már megint itt van?- Megint itt vagyok.- Le szeretnék vetkőzni.-Tőlem azt csinálhat, amit akar.- Szégyellje megát - mondta a nő, megfordult, s úgy döntött, hogy leveti a ruháját. Amikor megfogta a ruha szegélyét, háttal állt, aztán dacosan visszafordult, szemközt az ablakkal, s lassú mozdulatokkal húzta felfelé az olcsó kartont. Valahogy úgy sikerült a vetkőzés, hogy először csak az egyik melle buggyant elő, aztán valamivel később a másik melle is. Egy ideig állt, várta, hogy történik-e valami, de a férfi lélegzetvétele nem gyorsult fel, szólni sem szólt semmit. A nő lehúzta a cipőjét, és végigfeküdt a hűvös paplanon. Csend volt, csak a két ember lélegzetvétele hallatszott.- Akar egy almát? - kérdezte a nő.- Milyen almát?- Jonatánt.- A Jonatánt szeretem - mondta a férfi. - Köszönöm. A nő kitapogatta az éjjeli- szekrényre tett almát, egy pillanatig gondolkozott, hogy előhúzza-e a pongyoláját, aztán úgy döntött, hogy most már teljesen felesleges. Lassan végigment a szobán, s az almát elhelyezte az ablakpárkányon. Aztán végigment, s újra végignyúlt a hűvös paplanon. Nemsokára hallani lehetett, ahogy a férfi rágcsálja az almát.-Jó?-Nagyon jó - mondta a férfi. - Tudja, hogy a jonatánalmának honnan ered a neve?- Nem.-Jonathan Hsbrouck amerikai jogász keresztnevéből.- Tényleg?- Tényleg. Egy ideig hallgattak.- Tudja mit? - mondta a nő.- Másszon be.- Nem szoktam - szabadkozott a férfi.- Pedig most már bemászhat- mondta a nő. A férfi átlendítette egyik lábát az ablakpárkányon, aztán vigyázva beemelte a fehér botot az ablakon, s csak ezután húzta maga után a másik lábát is.- Bejött?- Itt vagyok - mondta a férfi.- Akkor mire vár? - suttogta a nő, s ahogy kitárt karokkal várakozott, huncut kis mosoly vibrált szája szögletében. A férfi nehezen tájékozódott az ismeretlen helyiségben, aztán előretartott botjával elindult egyenesen előre. Néhány bizonytalan lépés után elérkezett a küszöb nélküli ajtóig, átlépett az ajtónyíláson, s még vagy három-négy apró lépést tett az alacsony korlátig. Valami akadályt érzett ugyan, de ügyesen átlépett rajta, majd fejjel előre bezuhant a pinceajtóhoz vezető lépcsőkre. * » t «
