Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-20 / 136. szám
10 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. május 20., szombat Kétszobás lakás Budán, egy társasházban, Bertha Bulcsú otthona. Rengeteg könyv, a falon Martyn Ferenc, Lantos Ferenc, Borsos Miklós grafikái, Udvardy Erzsébet, Bartha László festménye. Bertha Bulcsú most 60 éves, a születésnap körül érkezett újságírók közt megfordult e sorok írója is, aki diákként Bertha Bulcsú keze alá hordta első cikkeit.- Mit kérsz, kérdezi a gazda, fröccsöt vagy whiskyt?- Whiskyt.- És mennyit akarsz írni?- Három flekket.- Akkor nem kapsz whiskyt.- Whisky csak három flekk fölött jár? Mert akkor lehetne hosszabb is az anyag. Egyébként egy korábbi interjú-köteted valamelyik bírálója felfigyelt arra, hogy mindenkitől megkérdezed, mit iszik.- Igen, csináltam vagy ötven íróval interjút. Az, hogy ki mit iszik, jellemző rá. Illyés cirfandlival fogadott, mert tudta, hogy pécsi vagyok, Déry törkölypálinkával kínált balatona- rácsi villájában.- Te mit iszol?- Tokaji hárslevelűt. Hát akkor kérdezz!-Az ember minden évfordulóján csinál egy kis számvetést, de akkor különösen, ha 60 éves. Ha most végiggondolod : mit csináltál jól, és mit csináltál rosszul?-Én nem készítettem számvetést. Egy író attól, hogy. 60 éves, még tovább dolgozik, ez nem egy cenzúra. Az állásaimból pedig, amelyekben dolgoztam mint főmunkatárs vagy szerkesztő - fokozatosan kikoptam. Most már három éve kórházból ki; kórházba be - összevissza operálták a lábamat. Inkább akkor gondoltam arra, hogy meghalok, és, hogy amit megírtam, az megvan, más már nem lesz. De mihelyt túl voltam rajta, rögtön terveim támadtak, és mindenféle jegyzeteket készítettem. Úgy látszik, írónak lenni életforma.- Hogy élted meg az elmúlt évek történelmi változásait?-Ez nagyon nehéz időszak volt történelmileg. 1939-ben négy éves voltam, és akkor már háború dúlt Európában. Jött 1945 éhínség, nyomorúság, aztán úgy látszott, mintha elrendeződnének a dolgok, de nem rendeződtek el. Jött ’56, aztán a konszolidáció. Jött a reform - de aztán mindig minden elromlott. Formailag egy író életét nem kellene, hogy befolyásolja, ha például a reformközgazdászoknak nem sikerült a reformot végigvinni, de ez egy olyan kis ország, hogy minden érinti az embert, szellemében is. Aztán jött a rendszerváltás, és túl nagy reményeket dédelgetett az ember a szívében. Mindig arról volt szó, hogy azért nem mennek a dolgok, mert itt vannak az oroszok, és íme, nincsenek itt, és mégse mennek a dolgok. Valami más baj van: valami nagy baj a lelkekkel, az ország politikusaival, a gazdasági vezetőkkel. Nem biztos, hogy amerikai módszereket kell alkalmazni egy ilyen tenyérnyi országban. Én ezekhez nem értek, csak a végeredményt látom: ez pedig nem túlzottan lelkesítő. Azt azért látom , hogy a fiatalok el tudnak vonatkoztatni ettől: nagyokat nevetnek, szerelmeskednek, sportolnak. Időnként az az érzésem, hogy én egy kicsit megkeseredtem. Csak hát az ember ilyen tűnődő, töprengő természetű. Egy prózaírónak amúgy is ez az életformája: szemlélődik a pálya szélén. Persze, rá is hullik a repesz, de nem ő a főszereplője Balia D. Károly Háló nélkül Artisták vagyunk, a kisebbségi lét kötéltáncosai. Létezésünk tengelye a feszített kötél: bármit teszünk vagy nem teszünk, bármit gondolunk vagy nem gondolunk, minden cselekedetünk, minden elhatározásunk egyazon rendszerben méretik meg, az „önmagunkhoz képest” értékrendjében. A kötelet feszítő két pózna neve: „beolvadni” és „áttelepülni”. Ezek között próbáljuk egyensúlyunkat megtartani, s az őrültebbje mutatványokra is vállalkozik: verset ír, lapot szerkeszt, szervezetet alapít. Szemérmes ember nem szereti, ha érzelmeiről kérdezik. Illetlenségnek tartaná elmondani: szerelmes-e, ha igen, miért, mennyire, kibe. A szemérmes ember inkább megházasodik, gyermekeket nemz. És ha a szerelem kicsit ki is hűl idővel, megmarad választottja mellett. A szemérmes és hűséges ember felneveli gyermekeit, s nemigen kíván mást: őrá hasonlítsanak, s hozzanak minél hamarabb unokát a házba, akiket majd térden lovagol- tathat. Csöndes, szemérmes szerelem köt ehhez a földhöz, Kárpátaljához, töredék hazács- kámhoz. És köt a hűség. Meg hűségre nevelt gyermekeim. Holott: sokak éppen gyermekük boldogabb jövőjére hivatkozva döntenek úgy: elég volt a kötéltáncból. Én azonban épp őértük maradok itt a kétes egyensúly artistájaként. Ugyanis elhitettem magammal: gyermekeim épp azt várják tőlem, hogy ezt a sehol másutt meg nem szerezhető élményt, ezt a csak így és csak itt végigjárható utat tegyem sorsukká. Hogy ők is érezzék át életük hasonlítha- tatlanságát és egyszeriségét, azt a zsongító érzést, amikor megvilágosodik előttük: a maguk életét élik, a saját szerepüket teljesítik be, és épp kitöltik azt az űrt, amely nélkülük hidegen ásítozna. Persze minden nagyszerűség és fennköltség, no és persze: a permanens veszély- helyzet mellett megvan létünknek a maga hétköznapi- sága is. Máskülönben hogy is lenne megnyugvásunk. Hogy is tudnánk pici dolgaink után futni naponta. Szemérmes és hűséges lehetek. De hős nem vagyok. Mártírarccal nem tudnék szeretni. A hűség-próbának van fájdalomküszöbe. Ha szemérmes szerelemben naponta megaláznak: egy idő után megkeseredem. Ha hűségemért szememet kiverik: valamelyik pózna felé menekülök. De menekülő-magam félúton rádöbben: az elszakí- tottság, az idegenség mérhetetlen fájdalmat okoz majd; új szerelmet választanom régen késő. És visszafordulnék, a kötél közepe felé. Akkor is, ha tudom: nincs alattam háló. Zágrábi könyvek, képek a Pécsi Horvát Színházban a háborúnak. Hozzám ez a mentalitás áll közel: ott lenni mindenhol, ahol a dolgok történnek, de csak oldalt, megfigyelőként. Sok író azt gondolta az elmúlt öt-hat évben: neki kell főszereplőnek lennie. Nem hiszem, hogy jól jártak. Az író figyelje az emberi jellemeket, hogyan bomlanak ki, hogyan mutatkoznak meg a maguk valóságában. Ezeket később felhasználhatja egy novellában, drámában.- Én nagyon szeretem a festőket, sokat voltam például a Martyn Feri műtermében, néztem, hogyan dolgozik. Azt mondta egyszer: „tudod, a plafonját azonnal eléri a művész. Annak feszegetése a művészi életút”. Erről szól az élet: nem lehet soha megelégedni: a hiány megérzése, az elégedetlenség hajtja előre az embert, a társadalmat. Évtizedekig azt kellett mondani: pont így jó, ahogy van. Pedig nem volt jó. És nem készült fel arra az ország, ha egyszer történelmi változás lesz, akkor mit kell tenni. Amikor Illyés megírta, hogy a hetvenes évek szélcsendjét fel kellene használni arra, hogy a következő korszakra felkészüljünk, akkor megtámadták: miféle korszak jöhet még a szocializmus építése után. Hát a kapitalizmus építése jött utána.- Hogy van régi szerelmed, a Balaton, ahol születtél, gye- rekeskedtél, ahol házad van, amelyikről könyvet írtál?-Én dunántúli ember vagyok, nemcsak a Balatonról van szó. Talán a Kemenesaljától egészen Baranyáig terjed a szülőföldem: annyira szeretem, hogy a szagáról megismerem. Nemeskér, Rigács, Karakó - ez volt az én gyerekszobám. Itt lehetett élni: akkora fény volt, és olyan zöld a mező! A Balaton sokat változott, közelről, bizony, nem olyan szép, mint volt. De én fönt vagyok a hegyen, szepezdi házam teraszán: onnan nagyon szépnek látszik még mindig. - Egy ismerős orvos, Nógrádi György segítségével 1955-ben Pécsre kerültem: a konyhájában laktam egy darabig. A mikrobiológiai intézetben este, éjjel, használt tesztlapok hátuljára írtam első novelláimat. Ezektől a kísérletező orvosoktól tanultam meg, hogy ilyen nincs: munkaidő. Ha az ember akar valamit, akkor mindegy, hogy délelőtt van vagy éjfél. Ha eszükbe jutott, éjjel lejöttek dolgozni a laborba. Ez a magatartás sokat hozzáadott az életemhez. Korábban dolgoztam sztálinvá- rosi, pécsi üzemekben is: volt hol tanulnom szorgalmat, kitartást. Később Csorba Győző mellé kerültem a megyei könyvtárba.-A pécsi évek meghatározók voltak az életedben, nem? Itt lettél újságíró, itt jelent meg első novellásköteted. Szakma, művészetek, barátok. Hogy emlékszel vissza erre?- Pályám szempontjából meghatározó, hogy ez az időszak egy felemelkedő, pezsgő kulturális korszaka volt Pécsnek. Nagyon jó zenei élet; az irodalom újra nekilendült. Tüskés Tibor szerkesztette a Jelenkort, én ott prózai rovatvezető voltam, egyúttal dolgoztam a megyei, városi lapnál kultúrro- vat-vezetőként. Sok kiváló művész élt akkor a városban. A színház igazgatója Katona Ferenc volt, a főrendező Lendvai Ferenc. Számtalan tehetséges fiatal, akiből országos hírű színész lett aztán. És Németh Antal! Módom volt fiatalon végigülni az ő Shakespeare-pró- báit: életre szóló élmény. Ebben az időben jött létre Eck Imre balettje: friss hang, új szemlélet. Pécsett akkor már számos kitűnő festő, szobrász dolgozott: Martyntól Soltra Eleméren, Bizse Jánoson keresztül Lantos Ferencig és Keserű Ilonáig. Nagyszerű műhelyek keletkeztek, ezekbe mind bejáratos voltam. Persze, volt egy jó politikai helyzet, és olyan kulturális vezetők, akik tágították a lehetőségeket.- Nekem Pécsett jó barátaim voltak. Rab Feri, Erb Jancsi, Lázár Ervin, Gazdagh Pista, Kászon Jóska, Vasvári Feri, Egy kép a Dunántúli Napló archívumából: Bertha Bulcsú a Balaton partján 1974-ben Bocz Jóska, Báling Jóska, Ku- rucz Pali, Ragoncsa Jancsi. Kemény munka folyt a szerkesztőségben. Délelőtt megnéztem a filmet a moziban, a kritikát megírtam a nyomdában: az első oldalt már szedték, amikor a másodikat még írtam. Aztán elmentem a Nádorba, és mire a poharamban felhabzott a sör, a rikkancs már kiabálta a Széchenyi téren, hogy megjelent az Esti Pécsi Napló. Ilyen élményt egy fiatal újságírónak!- Én nagyon jól éreztem magam ebben a levegőben. Fiatal voltam, a város telve jól öltözött emberekkel és szép polgárlányokkal - más városokhoz képest Pécsett volt valami jó polgári légkör. Valami egészséges vérkeveredés: magyarok, svábok, sokacok jól megéltek egymás mellett. Minden évben megrendezték a svábbált, a cigánybált. Nem emlékszem, hogy konfliktusok lettek volna. Ahhoz képest, amennyi ellenségeskedés volt itt a pesti társadalomban !-Miért mentél el Pécsről 1967-ben?- Nem tudom. Talán egy kicsit nyugtalan voltam. Magánéleti motívumok is beleszóltak. De főként: a filmgyár, minden könyvkiadó Budapesten, a legnagyobb lapok ugyancsak. Minden út, ami külföldre vezetett, Budapesten nyílt meg . Azt hittem, itt jobb lesz az élet, mert persze, Pécsett azért működtek a kisvárosi hatalmasságok. Bizonyos értelemben tényleg jobb volt: többet utazhattam, több barátom lett, stúdiók, kiadók, színházak: sok-sok ismerős. Akkor még voltak klubok, ma már semmi sincs. A rendszer- váltás után egymásnak estek az emberek: sokféle mérgező anyag került a szellemi életbe. Én ebből kimaradtam: alkati okból, mert nem vagyok hajlamos arra, hogy szélsőséges ügyekben megnyilvánuljak, és, mert betegségeim éppen ezekre az időkre estek. Én nem mentem el sehova, hogy adjanak munkát, de ha megkértek, szívesen megcsináltam. Magyar Nemzet, Népszabadság, rádió. Ebben a pártosodó politikai életben nem veszek részt - én egy magáníró vagyok. Ebből eredően meglehetősen szerény körülmények között élek, de amennyire Magyarországon lehetséges, szabad vagyok. Ezért mások nem ítélnek el, ellenkezőleg: a legkülönbözőbb, egymással szembenálló körökben vannak barátaim. Akármilyen rendszer volt, ami nekem nem tetszett, megírtam. Néha megbüntettek érte. A Te jössz, Lupus című könyvemet kiszedték, aztán húsz évig nem jelent meg. A Grósz-Németh időszakban adták ki 40 ezer példányban - ami olyan magas szám, hogy ma már csak álom.- Szinte minden műfajt kipróbáltál. A születésnapi köszöntők kiemelik a közéleti publicisztikáidat. A „szemlélődő, kívülálló” író mégiscsak bele akar szólni?-Én ezt úgy mondom el, mint egy magáníró. Nem vagyok egyik párt tagja sem, sehova sem vagyok elkötelezve. De látom az általános csalódottságot. A rendszerváltás előtt arra gondoltam, hogy az emberek egy demokratikusabb légkörben nyíltan megbeszélik majd az ország ügyeit: országos szinten is, falusi szinten is. De annyira pártosodon itt minden, hogy néha az az érzésem, nem ugyanannak az országnak az állampolgárai vagyunk. Az egészre rászabadult a korrupció, az erkölcstelenség, a bűnözés. Szerintem nagyon fontos, hogy a vezetőink beszélgessenek Kohl kancellárral, de talán előbb körül kellett volna nézni a déli és keleti határainkon, ahol szarvasmarha csordákat hajtanak ki, fertőzött disznócsordákat hajtanak be és teszik tönkre vele a magyar exportot. Útlevél nélküli idegenek kószálnak az országban. A törvényekben - szinte szándékosan - kiskapuk vannak a csaláshoz, a korrupcióhoz. Vagy nem értenek hozzá - pedig a parlament tele volt és tele van jogásszal. Az üzleti élet egyenesen arcátlanná vált. Ámbár - talán - vannak kivételek. Ismerős szerelők csinálják meg a kocsimat - és jól. Vagy itt van a redőnyös. Nemrég szerelte fel, de a kis görgők elrohadtak, felhívtam, jött, amikor nekem alkalmas volt, mindent megcsinált, és nem fogadott el semmit. Hát ilyen is van.- Ez egy reménysugár?- Az. Egy reménysugár.- Tudod, nincs nagy öröm abban, hogy az ember 6o éves, és épp, hogy él egy nem túl szerencsés országban. De reggel felkelsz, és elvégzel valami munkát - írsz, dolgozol a kertben, felszerelsz egy szúnyoghálót a lakásban -, és akkor jó a lelki egyensúlyod. Mert az élet mindennél fontosabb. Lassan megittuk a tokajit és a whiskyt is. Az interjú elkészült, túlléptük a kiszabott terjedelmet. Á redőny egyébként megakadt, amikor a házigazda le akarta ereszteni. Gárdonyi Tamás Kiállítás és könyvbemutató színhelye volt nemrég a Pécsi Horvát Színház klubja. Antun Boris Svaljek festőművész képei a horvát fantasztikus festészet mesterén, Krsto Hegedusic munkásságán valamint a horvát naiv festészeten iskolázódtak. Svaljek ezen örökségből táplálkozva hozza létre a színházi környezetbe különösen illő fantasztikus festményeit. Képeihez Tahir Mujicic adott bevezetőt, aki két éve Boris Senkend társszerzője volt a Pécsi Horvát Színház emlékezetes többnyelvű előadásának. „A kadét” című rendhagyó ope- rett-caroussel a nagy horvát géniusz, Miroslav Krleza életének fiatalkori éveihez, vagyis a Pécsett és Budapesten eltöltött hadapródiskolái évekhez kapcsolódik. Mujicic most újabb kötetet mutatott be a magyar ősbemutatónak otthont adó Pé„Most nézd a Balatont” mottóval a címlapján jelent meg a Somogy, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság és Somogy megye folyóirata. A május-júniusi szám a szokásosnál 32 oldallal nagyobb terjedelmű, de az ára változatlan. A balatoni különszámot a szerkesztő, Tüskés Tibor jegyzete zárja. A Somogy e tematikus számának hagyományaként a több, mint harminc évvel ezelőtt Pécsett megjelent Balaton témájú nyári Jelenkor kiadványokról ír, amelyeket ugyancsak ő szerkesztett annak idején. A ’95-ös kaposvári „bala- tonos” folyóiratot nemcsak Tüskés Tibor személye köti össze a hajdani pécsivel. Bertha Bulcsú, Fodor András, Bodosi György, Takáts Gyula, írásai az akkori és a mostani különcsi Horvát Színházban. A könyv, amelynek címét „Krleza-kettősnek” lehetne fordítani „A kadét” mellett egy további Krleza átdolgozást is tartalmaz. Senker és Mujicic színpadra állította Krleza egyik kiemelkedő irodalmi alkotását, a „Petrica Kerempuh balladáit”, ezt a horvát történelemből, népnyelvből és népköltészetből táplálkozó művet. Egyúttal egy újjászülető régi zágrábi kiadó is bemutatkozott a rendhagyó színházi esten: Srecko Lipovcan, a zágrábi Skolska knjiga igazgatója mutatta be kiadói programjukat, amely elsősorban a horvát klasszikus irodalom műveit nyújtja át az olvasóknak, továbbá a horvátság számára fontos, mára már kultúrtörténeti ritkaság számba menő lapok hasonmás-kiadásait teszi közzé. G. O. számban is megjelentek. Olvashatunk cikket a Somogybán a közelmúltban elhunyt Thiery Árpádtól is, aki a Dunántúli Napló főmunkatársa is volt. Táj és szellem címmel jelent meg az ismert pécsi bölcsészprofesszor, Fülei-Szántó Endre esszéje, aki januárban távozott el az élők közül. Egy másik pécsi bölcsészprofesszor, Nagy Imre (filmjegyzetei lapunkban is megjelennek) szemlézi Fó- nay Tibor Egry Józseftől írt könyvét. Egry József rajza szerepelt a Jelenkor ’63-as első balatoni különszámának élén. A hagyomány és folytonosság ugyan felfedezhető a lapban, a szerkesztői szándék azonban az ezredvégi balatoni valóság bemutatása egy irodalmi és művészeti lap sajátos eszközeivel. Peták P. Most nézd a Balatont! i t í i K / En egy magáníró vagyok Születésnapi beszélgetés Bertha Bulcsúval
