Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-27 / 114. szám
1995. április 27., csütörtök Gazdaság DUnántúli Napló 9 Erős szövetségben a vásárszervezők A Pécs Expó az egyik legsikeresebb vidéki általános vásár LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Szövetséggé alakulása után három évvel idén újjászervezte magát a Magyarországi Kiállítás- és Vásárszervezők Szövetsége. A szervezet ezekben a napokban 14 hazai vásárszervező céget tömörít, amelyek idén 76 kiállítással és vásárral (ez a magyar szakmai rendezvények több mint 70 százaléka) lépnek az érdeklődő szakmai közönség elé. A szövetség elnökévé Nagy Károlyt, a Hun- gexpo főtitkárát választották. Markos György, a Pécsi Ipari Vásár Kft. ügyvezető igazgatója révén a szervezet elnökségének pécsi tagja is van. Az új arculatot felvett szövetség a gazdasági kamarákkal és városi, térségi vezetőkkel közös fórumon alakította ki elsődleges célkitűzését, hogy hozzájáruljon a hazai vásárok és kiállítások színvonalának emeléséhez. Ezen nem csak a látogatók és a szakmai közönség maradéktalan kiszolgálását értik, hanem azt, hogy a vásár a kiállítók számára is érje el kitű zött célját, a gazdaságilag eredményes részvételt. A szervezet megerősödése lehetővé teszi, hogy a szövetség tagcégei egymás között egyeztetve alakítsák ki vásári naptáraikat annak érdekében, hogy ne szétforgácsolódjanak, hanem a helyi gazdaság és a térségi érdekek szerint hatékonyan működjenek a vásár- szervező erők. Ugyanez a gondolat érvényes a forrás oldal biztosítására is. A munkának újabb lökést adhat a gazdasági kamarák frissen megkapott hatásköre a vásárokkal kapcsolatban. A gazdasági önkormányzatok szélesebb látókört, nemzetközi kapcsolatokat és nem utolsó sorban elfogulatlan kontrollt hozhatnak a ma még szabályozatlan vásárszervezésbe. Kaszás E. Az elégedett partner hozza az új ügyfelet Könyvelésben nagy a konkurencia A társaság ötödik éve foglalkozik könyveléssel fotó: löffler A társasági adóbevallások közelgő határideje (május végéig kell benyújtani) újból megszaporította a munkáját a könyveléssel, könyvvizsgálattal foglalkozó vállalkozásoknak.-Ez alaposan megérződik a mi forgalmunkon is, hiszen ilyenkor minden cégnek sürgőssé válik az év közben esetleg elmulasztott teendők bepót- lása. A zökkenőmentes feldolgozás érdekében a legjobb, ha havonta folyamatosan adják le a cégek anyagaikat, akkor számukra és a könyvelők számára sem okoz kellemetlen meglepetéseket a mérleg elkészítése, az adóbevallás megtétele, a hivatalos nyomtatvány kitöltése - mondta az aktuális teendők kapcsán Vuics Ágnes, a Vuics Bt. vezetője. A társaság immár ötödik éve foglalkozik könyveléssel, tagjai, akik főállásban végzik tevékenységüket, már komoly gyakorlatra tettek szert.- Induláskor viszonylag gyorsan kialakult az ügyfélkörünk, amelynek összetétele a mai napig alig változott. Az elmúlt években számos, hozzánk hasonló vállalkozás kezdte meg működését, komoly a konkurenciaharc a piacon. Mi már tapasztalatból tudjuk, hogy új ügyfeleket a legritkább esetben lehet reklámozással, hirdetéssel szerezni, a gyakorlat szerint az új megbízások a régi, kipróbált kapcsolatok révén jönnek - adta közre tapasztalatait a társaság vezetője. A könyvelő, könyvvizsgáló cégek elterjedésével Pécsett is egyre nagyobb a vetélkedés ebben a profilban az ügyfelekért.- A recept meglehetősen egyszerű, mi is ezt követjük. Nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás, hogy állandóan a megbízók rendelkezésére álljunk. Csak így biztosítható a határidő pontos betartása, az egészséges bizalmi viszony kialakulása. Fontos a naprakészség, a tevékenységre vonatkozó jogszabályok ismerete és pontos értelmezése. Ilyen téren munkánkat sokszor segítik a tb és az APEH szakemberei is. Mi a közelmúltban alapítottuk meg könyvvizsgálattal foglalkozó új vállalkozásunkat, egy kft-t. Reméljük, hogy a profilbővülés újabb munkákat is hoz számunkra. És hogy mi lehet a távlati cél? Mint általában a a területen dolgozók, mi is szeretnénk egy nagy megbízót megnyerni magunknak, ami folyamatos magas szintű szakmai munkát egyben biztonságot is jelentene a társaságnak. K. E. A Cenzor Bróker Kft. jelenti az értékpapírpiacról Emelkedő árfolyamok A húsvéti ünnepek utáni napok tőzsdei eseményei nem várt meglepetéssel szolgáltak a részvénytulajdonosok számára. A tőzsde lerázta magáról az utóbbi hetekre jellemző bizonytalanságot, így folyamatosan emelkedő árfolyamokon kereskedtek a papírok többségével. A legnagyobb érdeklődés a húzópapírok piacán mutatkozik, vételükre elsősorban külföldi befektetők adnak nagy tételben megbízást. Ennek köszönhetően a tőzsde részvényszekciójának napi árfolyamértékei rendre 100 millió forint felett alakultak, ami igazán jónak nevezhető. Ezek a pozitívumok a tőzsdeindex változásában is megmutatkoztak, a múlt hét végi 1240-es szintről egyenlegesen növekedve jutott el a pénteki 1285 pontra. A héten szerepelt a Pick, nagy forgalom mellett árfolyama a keddi 6150 forintos nyitóár után fokozatosan emelkedett és pénteken már 6500 forinton is vásároltak belőle. Jól teljesített az Egis is, elmozdulva a múlt heti 2200-as szintről pénteken már 2350 forinton forgott. A Richter rég nem látott magasságba jutott, 1800 forintos ára a tőzsdei bevezetés utáni felfokozott érdeklődés szintjét idézi. Javult az Inter- Európa Bank árfolyama is, 500 forintot erősödve 12900 forinton zárta a hetet. Érdekesség, hogy Prímagázra a héten minden kötés az egyébként jónak nevezhető 2400 forinton történt, így kiérdemelte a tőzsde kiegyensúlyozottabb papírja címet. Ezt nem mondhatja el magáról viszont az Ibusz mivel tovább vesztve érte a 820 forintot. A másik nagy vesztes a hagyományosan hetente negatív csúcsot döntő kárpótlási jegy. Nem is olyan régen, amikor a 400 forint körül mozgó papírra 300 forinton kötött az egyik bróker üzletet nagy volt a felháborodás a kormányzat részéről. Manipulációval, a jegy árának szándékos letörésével vádolták a sötétben megbúvó spekulánsokat és példás büntetést követeltek számukra. Mára, mikor már 140 forintot is alig adnak a jegyért elcsitultak a hullámok. Üzletközvetítés Nemzetközi érdeklődés és kínálat Fatermékekkel foglalkozó nagy- és kiskereskedelmi vállalat olyan magyar partnereket keres, akik amelyek a belsőépítészettel kapcsolatos ajtókat, ablakokat, parkettát és lépcsőket állítanak elő. (5030677) Kerámia szaniterárukat (nem műanyag mosdó, WC-csésze, stb.) gyártók jelentkezését kéri. (5030663). Amerikai cég kapcsolatot keres import/export vállalatokkal az alábbi termékcsoportokban: (vegyianyagok, mint reagensek, kenőanyagok, tömítőanyagok, mezőgazdasági és speciális vegyszerek, 2/ feldolgozott élelmiszertermékek, 3/kompu- terek, és perifériák (új, használt felújított,) tartozékok, software, 4/kömyezetvédelemmel kapcsolatos termékek, mint karbantartó- és kezelőrendszerek, energiatakarékossággal, valamint nap és szél - technológiával kapcsolatos rendszerek, 5/ gyógyászati felszerelések (használt és felújított), orvosi és fogorvosi tevékenységekhez szükséges termékek. (5030609) Magyar partnereket keres a következő üzletágakban gyümölcs- és zöldséglevek gyártói, - gyümölcs- és zöldségfélékkel foglalkozó nagykereskedők, elektromos készülékeket árusító nagykereskedők és áruházak. (5030676). Amerikai cég képviselne olyan magyar vállalatokat a NAFTA (USA, Kanada, Ma- xiko) piacain amelynek nincs kapcsolatuk ezekkel az országukkal és exportálnának eredeti magyar élelmiszereket, italokat, (bort, sört, beleértve). Elsősorban kis- és közepes gyártó cégek jelentkezését kéri.(5030699) Angol cég, mely kézihajtású tolószékeket és ezek alkatrészeit gyártja, a következő cikkek szállítóit keresi: hidegen húzott lágyacél cső (3/8 „O/D TO 1.” O.D.)... kerékpár típusú (12”, 20”, 22” és-24”) valamint ugyanez műanyagból általános műanyag öntvények, műanyagok görgők kanavász (üléshez, és háttámlához), karfa és lábtartó, egyéb tolószék tartozékok. (5030698). * Ukrán cég, mely olasz eljárással készülő társasházakat épít, szeretne dolgozói részére munkaruhát vásárolni Magyar- országról. (5030694). Az üzleti lehetőségekkel kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad: Pécs—Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (H-7601 Pécs, Pf.: 109) H-7621 Pécs, Dr. Majorossy I. u. 36. (Tettye-irodaház) Ügyfélszolgálat: Telefon: (72) 327-155 Telefon: (72) 315-365, (72)315-092 Fax:(72)315-385 Pécsi fórum az Agrárpiacról A szabályozott agrárpiac megteremtése Magyarországon, pontosabban az ezzel kapcsolatos kormányzati szándék lesz a témája annak az előadásnak, melyet ma délelőtt 10 órakor tart dr. Szerdahelyi Péter államtitkár a Janus Pannonius Tudományegyetem aulájában (Pécs, Rákóczi u. 80.). A Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete és a JPTE Agrár és Környezetgazdálkodási Tanszéke által szervezett rendezvényre minden érdeklődőt szívesen várnak, s a konzultáción lehetőség nyílik egyéb, az agrár elmélettel, illetve gyakorlattal kapcsolatos szakmai problémák megvitatására is. Az MNB valuta-, bankjegy és csekkárfolyamai 1995. április 26-tól Pénznem vételi közép eladási angol font 192,95 194,69 196,43 ausztrál dollár 86,75 87,55 88,35 belga frank (100) 421,81 427,47 430,93 dán korona 22,16 22,34 22,52 finn márka 28,12 28,35 28,58 francia frank 21,67 24,88 25,09 gör.drachma(IOO) 53,47 53,93 54,39 holland forint 77,83 78,46 79,09 ír font 195,97 197,78 199,43 japán yen (100) 145,21 146,34 147,44 kanadai dollár 87,01 87,80 88,59 kuvaiti dinár 408,47 412,09 415,71 német márka 87,29 88,00 88,71 norvég korona 19,38 19,54 19,70 olasz líra (1000) 70,57 71,27 71,97 osztrák sch. 12,41 12,51 12,61 portugál esc.(100) 82,39 83,09 83,79 spanyol pes.(100) 97,23 98,09 98,95 svájci frank 105,68 106,53 107,38 svéd korona 16,21 16,39 16,54 USA dollár 119,22 120,27 121,36 ECU (Közös Piac) 159,70 161,06 162,42 MEGHÍVÓ Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Pályázati Irodája, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége közös fórumot rendez 1995. május 4-én 11 órakor a MTESZ-székházban (Pécs,Búza tér 6/b), melyen az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság részéről Rudán Ferenc igazgató; a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara részéről Higi Gyula elnök, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a Magyar Innovációs Szövetség Pécsi Irodájának vezetője tart előadást Előadások: Rudán Ferenc: Az OMFB kutatás-fejlesztési pályázati rendszere Higi Gyula: Az innovációt segítő' tevékenység kamarai és szövetségi sajátosságai, feladatai A fórumra szeretettel várjuk Önt! További információ Kuti Mónikától kérhető (tel.: 72/210-803)