Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-25 / 112. szám

8 Dunántúli Napló Magazin 1995. április 25., kedd Hitler Sasfészkében jártam A szálak Khartumba vezettek? Terroristák „csúcstalálkozója” Diplomácia 750 évvel ezelőtt Amikor Dzsingisz kán és utódai megalapították a Kí­nától és Indiától Kelet-Euró- páig terjedő hatalmas mon­gol birodalmat, a nyugati ha­talmak azt remélték, hogy szövetségest találnak az isz­lám terjeszkedés ellen. Dip­lomáciai missziókat küldtek a mongol uralkodó udvarába. Az első diplomáciai misz- sziót éppen 750 évvel ezelőtt Giovanni Carpini olasz fe­rences barát vezette. Bár már betöltötte 64. életévét, IV. Ince pápa utasítására három­tagú küldöttség élén elindult a mongol uralkodó székhe­lyére. Feladata az volt, hogy szövetséget hozzon létre Nyugat-Európa és a mongol birodalom között az iszlám ellen. 1245. április 16-án indult el Carpini küldöttsége Lyon­ból. Hosszas és fárasztó uta­zás után, csaknem egy évvel később, 1246. április 4-én Sarai városába érkeztek, amely a mostam Volgograd közelében fekszik. Ott Batu kán, Dzsingisz kán egyik unokája uralkodott. Batu kán a diplomáciai missziónak fényes kíséretet adott. Carpini és társai nyá­ron érkeztek meg Sarcorinba (Karakorum), amely 300 ki­lométerre nyugatra fekszik a jelenlegi mongol fővárostól, Ulan Bátortól, a Góbi-siva­tag szélén. Az idős szerzetes három és fél hónap alatt 3600 kilométeres utat tett meg. 1245. július 22-én ér­kezett a küldöttség az akkori fővárosba, Sira Orduba, ahol éppen új Nagykánt választot­tak. Kujuk kán fényes külső­ségek között fogadta a nyu­gat-európai delegációt, Car- piniék azonban nem érték el voltaképpeni céljukat. A Nagykán hónapokig váratta Carpinit a pápai levélre adott válasszal. Amikor végül november 11-én átadták a választ, ab­ban az állt, hogy a mongol uralkodó Nyugat-Európa fel­tétel nélküli behódolását kö­veteli. A diplomáciai misszió kemény téli hidegben indult útnak hazafelé. Csaknem egy évvel később érkezett meg Lyonba. Ötven évvel ezelőtt, 1945. ápri­lis 25-én elszabadult a pokol a Berchtesgaden mellett maga­sodó Obersalzbergen. A Royal Air Force 318 Lancastere a dél­előtti órákban 1232 tonna bom­bát vetett a Harmadik Biroda­lom létesítményeire. A célpont ismertetőben (target informa­tion sheet) két épületet jelöltek meg. Az egyik az 1820 méter magasságban lévő Sasfészket, hivatalos nevén Kehlsteinhaust, a másik az 1000 méteren lévő Berghof - korábban Haus Wa­chenfeld -, mely Hitler alpi re­zidenciája volt, itt fogadta Horthy kormányzót, első ízben 1936 nyarán. A házat a húszas években a párt bérelte Vezére számára és az évek során e terü­leten a Platterhof mellett épült fel az SS laktanya, bunkerok, garázsok, posta, valamint Bor- mann és Göring hegyi nyaralói is. A biztonsági szolgálat a „Hotel Türken”-t foglalta el. A támadás a Berghof felét elvitte, a többi épület is súlyo­san megrongálódott. Csodák csodája a Sasfészket egyetlen találat sem érte. Ennek oka az volt, hogy a gránitból épült, vi­szonylag kis épület tökéletesen beilleszkedett a környezetbe, az angoloknak inkább a nagy ki­terjedésű célok éjszakai bom­bázásában volt gyakorlatuk, rá­adásul igen erős szél fújt. A célpont legyőzhetetlennek bi­zonyult. Az amerikai 101. Ejtőernyős Hadosztály 1945 május 4-én foglalta el jóformán harc nélkül Berchtesgadent és környékét. A megszálló hatóságok 1951-ben lebontatták a Berghof és a többi épület romjait. A Sasfészket is fel akarták robbantani, de Dr. Wilhelm Högner bajor minisz­terelnök tiltakozására tervüktől elálltak. A Sasfészek megma­radt. Nevét Francois Poncet francia nagykövettől kapta, aki 1938 őszén folytatott itt tárgya­lásokat Hitlerrel. A Sasfészek gondolata és helyének megvá­lasztása a Kehlstein csúcson Bormann agyában született meg, aki ezzel a szokatlan és nagyvonalú ajándékkal (nem a saját zsebére) a párt és a maga nevében 50. születésnapjára kí­vánta meglepni a Vezért. Elsőnek az odavezető 8 km hosszú, alagutakkal és hajtűka­nyarokkal teletűzdelt Kehlstein utat építette meg dr. Todt, amely még ma is műszaki cso­dának számít. Az egysávos út (néhány kitérővel) nem vezet fel a tetőig, hanem a csúcs alatt kialakított autófordulóig. Innen egy 124 méter hosszú alagút, majd a 124 méter magasságban lift visz fel. Az épületet diplo­maták, politikusok, náci hatal­masságok fogadására a mün­cheni Roderich Fick tervezte, bajor hegyi stílusban. Egy kon­ferenciatermet, az SS őrség szobáját, modem konyhát és mellékhelyiségeket foglalta magába a rendkívül masszív épület. Az energiaellátást a kis­városból kapta, de energia kie­séskor a házba beépített, nagy teljesítményű diesel tengeralatt­járó motor hajtotta generátor lépett működésbe. A berendezés nem volt fé­nyűző, annak ellenére, hogy a szőnyeg Hirohito japán császár, a vörösmárvány kandalló Musso­lini ajándéka volt. Érdekes mó­don Hitler nem kedvelte különö­sebben a Sasfészket, Éva Braun annál inkább. Az egész mű 390 nap alatt készült el, 3000 munkás dolgozott itt, a költségek mai áron meghaladták a 120 millió dollárt. Hitler 50. születésnapját megelőzően, 1938 szeptemberé­ben jött fel először. A háború után Eisenhower, Bradley, Mark Clark, Patton amerikai tábornokok, sőt Csuj- kov marsall is fellátogatott. Ma a Sasfészek kellemes he­gyi vendégfogadó. A buszból ki­szállva végigmentünk a jól kivi­lágított alagúton, majd az eredeti, ma is kifogástalanul működő, fa és rézbontással díszített lift repí­tett fel a Sasfészekbe. Az egykori SS őrök helyett fehérruhás pincé­rek hatalmas tálcákon szolgálják fel a bajor májashurkát és sörö­ket, szabad hely nincs. Kilépve az épületből a kilátás egyszerűen lé­legzetelállító. Lenn opálosan csillog a Kö- nigsee tükre, majd a 2713 méter magas Watzmann tekint le ránk. A völgyben Berchtesgaden piros háztetőit pillantjuk meg, és mint­egy 20 km-re Salzburg körvona­lai bontakoznak ki. Béke és nyugalom. Lassan nyugszik a nap, könnyű fátyol borítja az Alpokat. Dr. Pagáts Pál Miközben a kilenc emeletes Oklahoma City-beli épület romjai között a túlélők után ku­tattak, újra felvetődött a kérdés, ki helyezte el a tömeghalált okozó pokolgépeket? A me­rénylet után iszlám fundamen­talisták jelentkeztek, s Amerika már legutóbb, a New York-i Vi­lágkereskedelmi Központnál történt robbantás után kényte­len volt tudomásul venni: ezt a veszélyt nem lehet és nem sza­bad félvállról kezelni. Khartumban, a Fehér és a Kék Nílus összefolyásánál el­helyezkedő Barátság Palotájá­ban a minap 85 országból mint­egy háromszázan gyűltek össze az Arab és Iszlám Népi Kong­resszus összejövetelére. A kez­deményező az a hatvankét esz­tendős, a párizsi Sorbonne-on és Oxfordban végzett jogász, Hasszán el-Turabi volt, aki tá­vol tartja magát Szudánban minden kormányzati beosztás­tól, mégis őt tekintik a 33 mil­liós ország valódi vezetőjének, a katonai junta mögött álló kulcsembernek. Turabi arról beszélt, hogy az 1989-es puccs nyomán Khar­tumban megalakult Afrika első iszlám állama és Szudán az egész iszlám világ központja lehet. Ezt követően valóságos retorikai verseny kezdődött, a felszólalók egymást igyekeztek felülmúlni a külvilág, elsősor­ban a Nyugat megbélyegzésé­ben. A palesztin területek legszél­sőségesebb szervezetei, a Dzsi- hád és a Hamasz „sötét alagút­nak” mondták a közel-keleti békefolyamatot, a kashmiri fundamentalisták az ördögi In­dia ellen tettek közzé felhívást, az Algériai Üdvfront képviselői a kormány megdöntését helyez­ték kilátásba, s folytathatnák a Nagyon is meghálálta az Ebony névre hallgató labrador, hogy valaki évekkel ezelőtt kiváltotta őt az Illinois állambeli Peoria kutyamenhelyének „siralomhá- zából”. A derék négylábú drogszi- matolásra specializálta magát és most, hogy elérkezett a szak­avatott eb nyugdíjazásának ideje, büszkén „elmondhatja” magáról, amit többi társai sort. Ma már tudjuk, hogy a khartumi épületben közveszé­lyes terroristák csúcstalálko­zója zajlott, amelynek résztve­vői véres merényletekkel írták be magukat napjaink fekete krónikájába. Még akkor is, ha nem volt ott mindenki, akit e körhöz számít a világ. Az egyiptomi funda­mentalistákat például, akik nem messze a szudáni határtól, ép­pen Felső-Egyiptomban tevé­kenykednek, nem hívták meg, mert Szudán és a kairói kor­mányzat között komoly határvi­ták vannak, s a jelek szerint Khartum nem akart támadási felületet nyújtani. Mellőzték a szaud-arab ellenzéket is, mivel a sivatagi királyságban 300 ezer szudáni vendégmunkás dolgozik, s hazautalt pénzük létfontosságú a nagybeteg szu­dáni gazdaságnak. A Szudánnal igen jó kapcsolatban álló bag­dadi diktátorra való tekintettel elutasították az iraki síiták részvételi jelentkezését, ezzel alátámasztva Irán kimondott és ki nem mondott vádjait, misze­rint Szudán egy szunnita össze­fogás kialakítására törekszik, s az iszlám világban arab vezető­szerepet kíván biztosítani. Szemben tehát a Népi Kong­resszuson elhangzottakkal („az iszlám világ még sohasem volt ilyen egységes”), elég nagyok a belső törésvonalak, de ez aligha nyugtathat meg valakit. Félő, hogy saját belső hatalmi harcuk miatt is „előzni” próbálják egymást szélsőségekben és ter­rorista cselekedetekben. Khar­tum csak látszólag esik távol ja világ fontos pontjaitól. Pokol­gépes merényletek hozhatják közelebb, ezúttal a jelek szerint például a merénylet sújtotta Oklahoma City-hez. Réti Ervin aligha, hogy 182 letartóztatás és több mint 58 millió dollár ér­tékű kábítószer elkobzása fű­ződik a nevéhez Miami forgal­mas nemzetközi repülőterén. Repülőtéri vámtisztviselők a Reutemak nyilatkozva elmon­dották, hogy Ebony csaknem egymillió utast és 2,2 millió da­rab poggyászt „szaglászott ki” hatesztendős „hivatali ideje” alatt. Rekorder drogszimatoló A Rub-Al-Khali gyöngye: Abu-Dhabi 2. Az igazi araboknak nem lehet­nek anyagi gondjaik, luxusko­csikkal száguldoznak. Nem egy öböl-parti nyaraló udvarán lát­tam helikoptert, sőt légpárnás hajót is parkolni. A cuk (bazár) egyik aranytól roskadó boltjá­ban szemtanúja voltam, amint egy arab férfi 4. feleségének ke­resett egy arany nyakravalót (a másik 3 feleség segítségével), mérés nélkül is elfogadtam 1/4 kg-ban a kiválasztott ékszert! Egy pásztor kinézetű apóka mindkét tini-lányának vett égy- egy arany karperecét, hogy ne csak 13 csilingeljen a lányok csuklóján. Kevés állam tudná rajtuk kí­vül kifizetni a város parkjai, út­jai zöldnövényzettel telepítésé­nek és fenntartásának költségeit. A Rub-Al-Khali sivatag szélén álló városnak minden egyes bo­kor vagy fa évi 200 ezer forint­nak megfelelő Dirhamjába ke­rül. Mivel belőlük megszámlál­hatatlanul sok van, fenntartásuk csillagászati összeg. Az Abu- Dhabi-Dubai közti, mintegy 120 km-es (végig kivilágított) autó­pálya elválasztó sávjára ültetett, temérdek virágzó bokor, pálma- és díszfa üdezöld sávot alkot, a sivatag barna homokdűnéi kö­zött. A pálya mindkét oldalán, teljes hosszban színes töltés hú­zódik, az autókból menetközben kidobált üdítősdobozok milliói­ból. Hatalmas Mercedes-locso- lóautók karavánja járta naponta a két város közötti távot, végig­locsolva a sáv növényzetét. Mint a jelzett riportban olvastam, ezt ma már egy kiépített víztávveze­ték segítségével végzik. Van némi fogalmam, hogy mennyibe kerül ez a hatalmas mennyiségű locsolóvíz, mivel ezt az Umm- Al-Naar-i erőmű tengervíz-sóta- lanító berendezéséből szállítot­ták, ahol is az üzembehelyezés vezetőjeként dolgoztam. (Már­mint az erőműben.) Tapasztalatból tudom, hogy nem sok olyan ország van a vi­lágon, ahol olyan az árubőség, mint itt. Sertéshús kivételével a világ teljes élelmiszer-választéka megtalálható az üzletekben. (Természetesen Pick-szalámi is!) Legdrágábbnak a palacko­zott Masafi-ásványvizet talál­tam: 1 liter víz ára 2 liter benzi­nének felel meg! Gyümölcspiaca maga a csoda: a világ minden elkép­zelhető gyümölcse minden időben (évszaktól függetle­nül) egyszerre kapható. Mű­szaki áruik zöme a legújabb japán termékekből tevődik össze, több héttel megelőzve azok európai megjelenését. Van még egy fontos dolog, amelyben vitathatatlanul vi­lágelsők (s bár itthon is így lenne): ez a vagyon- és köz- biztonság. Itt szinte ismeret­len a lopás. Esténként sosem zártam le a házam előtt álló kocsimat, sőt még az indító­kulcsot is nyugodtan benne hagyhattam. Soha egyetlen holmim nem veszett el, sőt még a kísérletképpen az ülé­sen hagyott papírpénz is érin­tetlen maradt! Egyetlen gyil­kosságról van csupán tudo­másom, a két pakisztáni tet­test igen rövid úton halálra ítélték. * S hogy ne csak a sok jóról írjak, szólok valamit az időjá­rásról is. Itt a nyár rendkívül hosszú és forró, az általam (árnyékban) mért legmaga­sabb hőmérséklet +52 C fok volt! Ezt sem volt könnyű el­viselni, ám mégis egy novem­beri nap volt a legnehezebb számomra, ekkor „csak” +38 C fok volt a meleg, ám a sűrű köd miatt a páratartalom 98%-ra emelkedett! Egyszó­val gőzfürdői körülmények közepette dolgoztam egész nap. Hasonlóan kellemetlenek a sűrűn jelentkező Gibli-k (homokviharok), amelyek a sivatag homokjával terítenek be mindent. Ellene nincs vé­delem, a finom homok áthatol még a legjobban szigetelt aj­tón, ablakon is. Nyáron nem nagyon üdítő a Perzsa-öböl­ben való fürdőzés sem, mivel ilyenkor a víz hőmérséklete +33 C fok. Előfordult, hogy 10 hónapon keresztül egy csepp eső sem hullott, kiadós záporokat errefelé csak a téli hónapok hoznak. Ezt az idő­szakot azonban szívesen ha­zahoztam volna, a maga +25-28 C fokkal, virágba bo­ruló bokraival, fáival. Mivel ez nem volt lehetsé­ges, csupán élményeimet, ta­pasztalataimat s persze fotói­mat hoztam magammal az Emirátusokból. Baki Dezső Abu-Dhabi, Cornish-Road

Next

/
Thumbnails
Contents