Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-22 / 109. szám
6 Dünántúli Napló A Hét Témái 1995. április 22., szombat Hova megy a gőzös? Nem tudni még, meddig állnak felfűtetlenül a mozdonyok, mikor és milyen módon jut nyugvópontra a MÁV és a szakszervezetek vitája. Az utca embere, aki utasként egy kalap alá veszi a mozdonyvezetőt, a krampácsolót és a MÁV vezérkarát, jószerével abban is bizonytalan, hogy voltaképp milyen ellentétek miatt feszült egymásnak vasutas berkekben munkáltató és munkavállaló. Elkerülhető lett volna a munkabeszüntetés? A kérdésre a végkifejlet ismerete nélkül is érdemes választ keresni, mert tanulságai a jövőben is hasznosíthatók. A konfliktusok kiéleződésére már a gazdasági megszorító intézkedések nyilvánosságra kerülésének pillanatában számítani lehetett, s a vezető politikusok megnyilatkozásai azt jelzik, hogy számítottak is. Azt azonban jó meggyőződéssel valószínűleg ők sem állítják, hogy mindent megtettek volna a sokk-hatások enyhítéséért, a kínos-keserves lépések társadalmi elfogadtatásáért. A végső fegyverhez kellett nyúlni? Ugyanakkor az érdek- képviseletek sem alakítottak ki olyan taktikát, amely a nyomásgyakorlásnak a konkrét helyzethez leginkább igazodó, leghatásosabb eszközeit adta volna a munkavállalók kezébe. Alighanem ez az oka annak, hogy a közvélemény - de bizonyos mértékig maga a vasutasság is - megosztott abban, hogy indokolt-e a kollektív szerződés körüli viták kapcsán az általános sztrájk végső fegyveréhez nyúlni. Hova megy a gőzös? A vasutas sztrájk nem egy szakma belügye. Az, hogy mikor és merre indulnak meg a mozdonyok, tapasztalattal szolgál a gazdaság, a politika, a közélet minden szereplőjének. Rozogák a sínek, megviseltek a szerelvények - de ha a sztrájk tanulságait levonják, jó irányba mehet tovább az a vonat is, amelyen mindannyian együtt utazunk. Bajnok Zsolt A szörnyűség napja Amerika retteg Negyedszázados évforduló Nagy nap a Földnap! Lecsúszunk? A Világbank most közzétett jelentésében a közép-európai „élen járó reformországok” között említi Magyarországot. Ez a megállapítás adott esetekben, például egy világbanki magyar hitelkérelem elbírálásakor, sokat érhet, de talán annál is nagyobb a referencia-értéke. Kormányok vagy bankok közötti pénzügyi megállapodás előtt a hitelt nyújtó fél általában megnézi a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap elemzéseit a pénzért folyamodó országról. Függünk a nemzetközi pénzintézetektől? Voltak, akik ezt hallották ki a miniszterelnök legutóbbi parlamenti felszólalásából, s a nemzeti érdekek elárulásának bélyegezték. Csakhogy a „függés” nem „nemzetárulás”, hanem a realitásokkal számoló gazdasági manőverezés, hiszen a magyar gazdaság tőkeinjekciókra szorul, s ezek vagy közvetlenül az említett szervezetektől, vagy az ő „biztatásukra” valamely ország pénzintézetétől származhatnak. Hogyan minősítette a Világbank a térség többi országát? Kiemelte például, hogy Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában is gyorsabban növekszik a nemzeti össztermék, mint Magyarországon. S ami különösen figyelmeztető: a jelentés hazánkat illetően a politikai „csúszás” veszélyeiről is szólt. Ezen vélhetően azt kell érteni, hogy az ország politikai erői nem elég elszántak a reform továbbvitelében, a pénzügyi nehézségek leküzdésében. S erre a megjegyzésre ,rímelnek” azok az ugyancsak világbanki forrásból érkező vélemények, amelyek szerint épp ideje volt, hogy a magyar kormány határozott gazdasági lépésekre szánta el magát. Jó lenne tudni, hogy mennyit ér egy ilyen (felismerés - dollármilliókban. Pálos Tamás Immár hagyománnyá lett az egykoron meglehetősen vérszegényen indult ünnepnap, a Föld Napjának megünneplése, amelyre legelőször éppen negyedszázada, 1970. április 22- én került sor. Hogy milyen volt az a 25 évvel ezelőtti nap? Lelkes amerikai diákok és egyetemisták szinte véletlenszerű akcióiból állt össze. A Robert Hunter farmon a Western Maryland Főiskola diákjai például 20 ezer facsemetét ültettek el. Hippik és jólfésültek együtt meneteltek és cselekedtek. „Egyszerű nap volt planétánk életében - emlékezik vissza Linton Wameke Beaven, a mozgalommá terebéléyesedett Föld Napjának egyik kezdeményezője. - Minden egyszerű volt, a ruhák, a zene, s nem csináltunk nagy faksznit a hivatalos ünnepségekből...” A Washington állambeli Ta- comában 100 tinédzser aznap lóháton ment iskolába, a kansasi Topeka diákjai pedig a görkorcsolyát és a gördeszkát választották. Bármit, csak az autót ne! - valahogy így szólt az akkor még természetesnek ható jelszó. Az Ohio egyetem diákjai „Ez egy környezetszennyező!” feliratú öntapadókat ragasztottak az útjukba kerülő gépkocsikra. Voltak lakóközösségek, ahol - legalábbis jelképesen - autókat temettek el. A New York állambeli Jamestown aktivistái 20 tonna homokot hordtak városuk főterére, - látványosan bemutatva, hogy havonta ennyi por hull városukra az ember környezetet nem kímélő életmódja miatt. A nagyvárosi rendezvények közül a New York-i maradt a legemlékezetesebb: mintegy 100 ezer ember vonult fel a Fifth Avenue-n, amely más napokon hemzsegett az autóktól. Azon az egyetlen napon lezárták a forgalom elől. Aztán a Föld Napján egyre több lett a fanfár, mint a valóságos cselekvés; egyre több lett a kiabáló címsor az újságokban, egyre többen használták fel ezt a napot is önző reklámcéljaikra. Mégis, évről-évre megismétlődő igazi ünneppé vált. Ezen a napon az emberhez méltó Földért száll síkra az emberiség. Szerdán, az Egyesült Államokbeli Oklahoma Cityben egy hatalmas robbanás szinte kettészelte a szövetségi hivatal kilenc emeletes épületét. Az épület fele gyakorlatilag porrá és hamuvá vált. A robbanás nemcsak a házat, nemcsak a várost, hanem képletesen szólva az egész Egyesült Államokat megrázta (egyébként szó szerint is értve: a hatalmas robbanást még 50 km-es távolságból is érzékelni lehetett). Az elmúlt időszak viszonylag elkényeztette az amerikaiakat. A televíziók ott is ontották a terrorizmus szörnyűséges képeit, de ezek a képek messzi tájakon készültek. Áz amerikaiak együttérzésüket segélyek és Pu- litzer-díjak formájában fejtették ki. 1994-ben az Egyesült Államok területén egyetlen egy terrorista-esemény sem történt! A Világkereskedelmi Központ elleni robbantásos merénylet 1993-ban, noha közfelháborodást és megdöbbenést keltett, viszonylag szerencsés kimenetelű volt. Végül is az átlag-amerikai nagyon is könnyen beleringathatta magát a biztonság illúziójába. A tragédia valósággal sokkolta Amerikát. Az Alfred P. Murrah-ről elnevezett szövetségi irodaházban több százan dolgoztak, és ami a tragédia döbbenetét fokozta: az épület második emeletén óvoda működött. Mivel a feltehetően teherautóba rejtett bomba az épület alatt, a garázsban robbant, a legnagyobb pusztítást éppen az óvodában végezte. Halottak és sebesültek, szörnyűséges képek - az Egyesült Államokra a terrorizmus lidércnyomása szakadt. Ez ideig nem sikerült kideríteni: ki volt e pokoli tett tervezője és végrehajtója. Nem tudni, mi volt a robbanóanyag - egyes szakértők ammóniumnit- rátra gyanakodnak. Az első vélemények szerint: az elkövetés módja és egyéb körülménye közel-keleti terroristákra utalnak, mások arra emlékeztetnek, hogy éppen a wacoi tragédia (egy szekta tagjai a rendőrrohamot követően tömeges ön- gyilkosságot követtek el) kétéves évfordulóján került sor e merényletre. Folyik a per a Világkereskedelmi Központ fel- robbantói ellen, - talán „egyszerű” bosszúról van szó? Nem tudni. Clinton elnök a tévé képernyők előtt tett fogadalmat: elfogják és bíróság elé állítják a „pokolbéli gyávák” által elkövetett borzalom végrehajtóit és kiagyalóit. Az Egyesült Államok népe gyászolja a kisgyerekeket és a felnőtteket, - de leginkább retteg, hogy határain belül is szedi ártatlan áldozatait a féktelen terrorizmus. Agrárfinanszírozás Hetvenmilliárd forintos agrárfinanszírozási alap segíti idén a mezőgazdasági termelést. Igénybevételének feltételei azonban változtak - jelentette be Kiss Zoltán, a Földművelési Minisztérium politikai államtitkára. Az export árualap bővítésének finanszírozására, további négymilliárd forintot kért a tárca a kormánytól. Ebből azok részesednének, akik meglévő, jelenleg üresen álló állattartó telepeket népesítenek be. :í:~a-ßCM kft.---— fa -—•— S'“ ^ T” 'ÉPÍTŐANYAG É?iFEMTOMEGCIKKyGYARTO KFT?r 4 PÉCS. EDISON U. 36. TEL: 72/327j277;327-732; FAX:;72/327-580 /A I 10f+'^'f/iTE NGEDMcmTiicL: ízelítő árainkból: 4.2lm-es „E"ielíí födémgerenda 2.064FI. 5.4lm-es „E"jelű födémgerenda 2.610Ft. 16.0Im -es „E"jelíilödémgerenda 2.756Ft. Áraink az áfát nem tartalmazzák. —»---------3 ______i í Z3 __l HIRDETMÉNY A Baranya Megyei Sütőipari Részvénytársaság IGAZGATÓSÁGA értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy összehívja a társaság évi rendes közgyűlését A közgyűlés időpontja: 1995. május 23. (kedd) 11 óra. A közgyűlés helyszíne: 8622 Szántód, Móricz Zsigmond u. 40-42. A közgyűlés napirendje: 1. Felügyelő Bizottság új tagjának megválasztása. 2. Alapító Okirat módosítása. 3. A tisztségviselők 1995. évi díjazásának megállapítása. 4. Az igazgatóság jelentése az 1994. évi üzleti tevékenységről, indítványa az eredmény felosztásáról. Az igazgatóság javaslata az 1994. évi mérleg és osztalék megállapítására. 5. Felügyelő Bizottság jelentése a mérleg és az eredmény felosztási indítvány megvizsgálásáról. 6. A könyvvizsgáló jelentése. 7. Az igazgatóság javaslata a társaság éves beszámolójának elfogadására. 8. Az 1994. évi mérleg megállapítása, az eredmény felosztása és az osztalék megállapítása. 9. Az 1995. évi üzleti terv megállapítása, a Részvénytársaság 1995. évi üzletpolitikájának meghatározása. 10. A társaság kialakított munkaszervezetében bekövetkezett változtatások jóváhagyása. 11. Egyebek Amennyiben határozatképtelenség miatt a közgyűlést meg kell ismételni, akkor változatlan helyszínen azonos napirendi pontokkal a második közgyűlés időpontja: 1995. május 25. (csütörtök) 11 óra. Tájékoztatjuk T. Részvényeseinket, hogy a névre szóló részvények tulajdonosainak külön meghívót is küldünk. A közgyűlésen a részvényesek személyesen, illetve közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással képviselőjük által vehetnek részt, tanácskozhatnak és szavazhatnak az alapitó okirat előírásainak megfelelően. IGAZGATÓSÁG (48867) A DÉDÁSZ Részvénytársaság felvételt hirdet 3 műszakos operátor munkakör betöltésére, érettségizett, katonaviselt fiatalember személyében Jelentkezni lehet DÉDÁSZ Rt. számítástechnikai osztályvezetőnél személyesen (cím: Pécs, Malomvölgyi u. 2.), illetve telefonon: 441-022 (2174) BARANYAKER RT. HÓDUL BÚTORHÁZ A MECSEK ÁRUHÁZ III. emeletén- PÉCS, YBL MIKLÓS U. 10. Galenika Dr. Hetterich termékek Magyarországon A szer, ami nem hiányozhat a házipatikából gyermekkortól időskorig HA ÉTVÁGYTALANSÁG GYÖTRI... Di igestivum'Hetterich cseppek Speciális összetétele révén fokozza az emésztőnedvek - a nyál, a gyomor, a hasnyálmirigy és az epe - termelődését. Ezáltal kedvezően befolyásolja a kellemes közérzetet biztosító emésztési folyamatokat. Keserűanyagai a savhiány okozta és az idegi eredetű étvágytalanságban játszanak pozitív szerepet. Előnyösen alkalmazható a gyomor-bélnyálkahártya gyulladásos állapotában is. Különlegessége, hogy gyermekek és idősek egyaránt használhatják. Kizárólagos importőr: Agri Pharma Kft. Kizárólagos forgalmazó: Fahrvitex Kft. Telefon/fax: 269-0197 KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYSZAKÜZLETEKBEN. I *