Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-19 / 106. szám
6 Dtinántúli Napló Közélet 1995. április 19., szerda Életfogytiglan: minimum 25 év Bíróságaink tavaly 82 073 személyt ítéltek el; 29,73 százalékukra szabtak ki börtön- büntetést,s tizenhárom esetben az ítélet életfogytig tartó szabadságvesztés volt. Az elmúlt időszakban azonban nem csupán a növekvő bűnözési hullám foglalkoztatta a közvéleményt, hanem néhány rendkívül kegyetlen gaztett, aljas indokból elkövetett emberölés is. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy fölerősödött a követelés: a hazai igazságszolgáltatás állítsa vissza a halálbüntetést. Dr. Bárd Károly, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint érthető ez az igény, bár a vélemények megoszlanak.- A hazai büntető ítélkezési gyakorlatot és a Büntető Törvénykönyv szankciórendszerét érő bírálatok kapcsán azonban azt is látni kell: Európában - nemzetközi kimutatások szerint - Magyarországon és Írországban a legmagasabb a százezer lakosra jutó elítéltek száma. Az utánunk következő Németországban ez az arány már körülbelül egyharmaddal alacsonyabb. Kétségtelen viszont, hogy immár nálunk is megjelent a szervezett bűnözés, ami súlyosabb helyzetet teremtett a korábbinál. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a halál- büntetés visszaállításával nemzetközi megállapodásokat rúgnánk fel. Ugyanakkor sokan aggodalommal teszik szóvá, hogy a többszörös gyilkosok, veszélyes gonosztevők büntetésüknek csak egy részét töltik le. Nos, az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek feltételes szabadságra bocsátásával kapcsolatos szabályok lényegesen szigorodtak. A módosítások lehetővé tették, hogy a bíróság életfogytig tartó büntetés esetén huszonöt évben határozza meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját. Ez az idő húsz év volt. Az eddiginél súlyosabb következmények várnak azokra is, akik ideiglenesen szabadlábra helyezésük alatt követnek el újabb bűncselekményt. A visszaesők büntetése már ténylegesen életfogytig tart, többé nem hagyhatják el a börtönt. N. Zs. Hétköznapi mini-dráma Tönkrement a gazdaság - elfogytak a munkahelyek Bikaion keresik a kiutat A legnagyobb gond, hogy nincs munkalehetőség. A házak sem úgy épültek, hogy ott az emberek gazdálkodni tudjanak Kora reggeli napfény pásztázza gyenge sugarával s a nyomába szökő szellő borzolja rőt bundáját. Feje két melső lábán nyugtatva, húnyt szemekkel alszik. A jövő-menő, egyre szaporább léptű sietők nem is nagyon látják. Munkahely, otthon, gyermek, szülő, beteg, ütemet parancsoló törvénye ez. Alszik. Mozdulatlanul: gazdára váró fegyelemmel, vágy- gyal, éhes álmokkal, füttyre, jószóra éber várakozással. Gyereksereg hajol le hozzá, kiváncsi, símogatásra mozduló kezekkel. .. megtorpannak, kitágulnak a kerekre nyílt szemek, szóra fakad a valóság felismerése. A kutya nem él, a kutya halott! ... Nevesincs, senki kutyája, a volt valakié, a tartozott valahová, a szolgált valakit, ki tudja kit és mit, rúgást, ütést, múló szeszélyt. Elhagyott, kidobott, el és ott feledett, semmivé zsugorodott: a nem kellesz senkinek merev pózában. Nappalok és éjszakák csikarták korgó gyomrát. Nem evett, nem ivott ki tudja mióta, ha útban volt, félrerúgták, pillantása alázatát nem látta senki. Az az egy, akinek odaadta ősbizalmát, kutya-szem-hűségét már régen nincs, tán sosem volt, ködbe veszett... Megadta magát. Álmodik róla, rólunk?- Szegény kiskutya . . .- Talán mégis alszik?- Ne nyúlj hozzá, lehet, hogy veszett...”- El kéne takarítani... Telefonáljon valaki, „valahová”! Útban van. Pedig már nincs is „itt”. Csak rőt bundáján szaladgál a szél. Nem sír, nem ugat. Hallgat. Csak „dög”, hulla. Volt valami, valakié-egyszer. És sitetve, borzongva, hideglelősen átlépi a GAZDA: az ember. Betakarja a szürke KÖZÖNY. Dr. HegedUs Sándor Bikaion ma nem jó élni, mert nincs munka. Azt sem jó nézni, hogyan megy tönkre, amit az emberek a saját kezükkel évtizedeken át építettek. Az emberek a saját jövedelmükből hozták létre, ők teremtették meg a gazdaságot, ami most lassan atomjaira hull.- 1990-ben a Bikali ÁG-t is halálra ítélték - mondja Helm János polgármester, aki maga is több évtizedig a gazdaságban dolgozott. - Már a kárpótlási földek kijelölésekor elkezdődött a leépítés, először a melléküzemágakból küldték el a dolgozókat. Az üzemegységekre pályázatot írtak ki. Szó volt arról is, hogy átalakul a gazdaság, kisebb egységekre bomlik szét, de ez nem sikerült. Magam az építőegységnél dolgoztam. Azért, hogy megmaradjon a munkahelyünk, kényszerből megalakítottuk a kft.-nket. Ez volt a szerencsénk, mert így van munkánk. Tavaly márciusban aztán csődöt jelentett a gazdaság, majd hamarosan megkezdődött a felszámolás. Az két évig is eltarthat. Nehéz érzelmek és indulatok nélkül nézni, hogy az egykori virágzó mezőgazdasági üzemből lassan nem marad semmi és senki. Sokan az elbocsátottak közül kényszervállalkozók lettek. A falu legnagyobb gondja, hogy nincs munkalehetőség. Az emberek egy részének most jár le a munkanélküli segélye, egyre többen jelentkeznek a jövedelempótló támogatásért. Az önkormányzatot ostromolják, hogy teremtsen munkahelyeket. De hogyan, amikor nekik sincs erre lehetőségük?! A gazdaság központja ugyan Bikái volt, de a legnagyobb beruházások Alsómocsoládon és Oroszlón történtek. Bikái itt maradt más célra is felhasználható épületek nélkül. Nincs föld, sok embernek kilátástalan a helyzete. Jó lenne, ha valaki idetelepítene munkahelyeket. De ki és mire?! ugyanis a gazdaság épületei csak egyben vásárolhatók meg, külön külön nem. A Bikali ÄG egykori központját, a kastélyt, egy bt. vette meg. Idegenforgalmi központ lesz, folyik a helyreállítás. Ha elkészül, talán néhány falubelinek munkát ad. Az 50 év feletti emberek nehezen tudnak új életet kezdeni, 35-40 év alatt még van valamennyi remény, csak munkahely nincs a környékben se közel, se távol. A községben még működik az iskola, óvoda, de ezek fenntartása jelentős összegeket emészt fel, fejlesztésre már nem marad pénz.- Senki nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került a falu - mondja egy idősebb hölgy. - Kellett a rendszerváltás, de nem ilyen. Szükség lett volna egy normális privatizációra. Maradtak volna szövetkezetek, állami vállalatok, hogy megéljenek az emberek. Most mindenki igyekszik a padlóról felállni. Bikái mindig is mező- gazdasági falu volt. Itt tudják az emberek, hogyan kell csinálni, a fiataloknak is meg kell ezt tanulni, ha talpon akarnak maradni. A férfiak régebben is messze jártak dolgozni, az asz- szonyok otthon voltak. A nőknek kellene valami munkahelyet helyben teremteni, hiszen a gyerekek, a család miatt nem járhatnak el messzire dolgozni. De jó lenne, ha ebben valakik segítenének! Legalább tippekkel, mert önmaga a falu ezeket a gondokat nem tudja megoldani. Az emberek nagy része megpróbál valami úton-módon megélni: kacsát, csibét, disznót tart, műveli a földjét. Az, ami valamikor a pluszt jelentette, ma már nem egy esetben az egyetlen jövedelemforrás. A faluban az egy főre eső jövedelem 6-8000 forint. Ebből kell megélni, fizetni mindent. A boltok lassan mind bezárnak. Nincs vevő. A Bikali ÁG jó hírű gazdaság volt. Több, mint ezer embert foglalkoztatott, ma már alig néhányat. Sokáig hitelek, állami támogatás nélkül működött, veszteségek nélkül. Aztán egyre több beruházáshoz vett fel hitelt. Megemelkedtek a kamatok, egyre több lett az adósság, majd a termelés veszteséges lett. Az alsómocsoládi 1000 kocás sertéstelep, amit 1985 környékén építettek, üresen áll. A rossz adottságok ellenére jók voltak a termésátlagok, idén már siralmasak, mert a föld nem kapta meg azt, ami neki jár. Nincs állattartás, ezért szervestrágya, s műtrágyára pedig nincs pénz.- Senki nem arra állította be az életét, hogy egyszer csak nem lesz jövője a falunak - mondja keserűen egy idős férfi, aki a gazdaságban gépkocsivezetőként dolgozott. A házak nem úgy épültek, hogy ott állatokat tartsanak, gazdálkodjanak. Ha nem lesz munka, elöregszik a község. Előbb, utóbb elnéptelenedik, kihal, mert elmennek a fiatalok. Muszáj valami megoldást keresni. Sz. K. A Bikali ÁG egykori kastélyépülete most idegenforgalmi központ lesz fotók: Müller andrea Szálkák Részletfizetés? Barátom majd elájult, amikor megkapta a tizenkilencezer forintos gázszámlát, Családi háza korábbi gázfogyasztása nem haladta meg a nyolc-tízezer forintot. Mindig pontosan rendre fizetett, de ez az összeg azért is sokkolta, mert jóval kevesebbre számított.- Bementem az irodába, érdeklődni. Megnyugtattak, hogy nincs tévedés, a gáz új ára miatt tényleg ennyi a számlám ösz- szege. Kérdésemre, hogy le- hetne-e részletfizetést kérni, azt felelték sajnálattal: nem tehetik, mert a számlázó számítógépeik csak ezt a programot tudják. Amikor azt firtattam, nem lehetne-e nyáron, amikor eleve kisebb a gázfogyasztásunk, többet fizetni, hogy a téli számlát is győzzük, ugyancsak udvariasan közölték: nem lehetséges. Egyelőre nem.- Most mit teszel?- Összekaparom a pénzt és reménykedek, kitalálnak olyan megoldást, hogy az is tudjon rendre fizetni, aki akar, csak a hirtelen nagy számla hozza nehéz vagy lehetetlen helyzetbe. Ha ez nem valósítható meg, akkor az ügyfélszolgálatnál előttem érdeklődő középkorú hölgy megállapításához tartom magam. Ő letörten mondta: nem eszem, hogy kifizethessem a számlát, aztán emiatt éhen halok, de akkor meg kin hajtják be a pénzt? Nyári tábor Hogy haragudhat magára eny- nyire egy pedagógus? Nagy lelkesen meséli, a nyári iskolai táborozásra már gyűjti a pénzt, a jobbnál jobb játékok leírását, fejben már különféle programokat szervez. A gondjaira bízott gyerekek idén sem fognak unatkozni, még sem lesznek kitéve az örökös program-kényszernek. Amikor megkérdem, mennyi pénzt tudott eddig ösz- szekuncsorogni a táborhoz, értetlenül néz rám, s kiigazít: talán összespórolni? Ezt meg én nem értem. Hogy tud a tanári fizetéséből még spórolni is, ráadásul annyit, hogy a gyerekek ellátására is elegendő jöjjön össze? - kérdem. Ezt meg ő nem érti.-Arra kell spórolnom, hogy kifizethessem a táborban az ellátásomat, mert csak a táborvezető mentes ez alól, a felügyelő tanárok nem. S mivel pénzt nem kapunk külön a tábori tevékenységünkért, spórolunk, hogy a gyerekekkel lehessünk. Mindennapi terror A bérházban élő, hetvenen felüli asszonyság vagy nagyon unatkozik, vagy egyszerűen csak gonosz. Tény, hogy megkeseríti, sőt naponta ezzel-azzal terrorizálja a környék lakóit. Ha olyan a kedve, megszól bárkit, beleköt mindenkibe. De ez még mindig nem elég, a környék fáin bokrain is kiéli csillapíthatatlan bosszúvágyát. Egyébként közismerten birkatürelmű művész barátom meséli egyre elkeseredettebben mindezt, részletesen sorolja, hogy az általa és a lakók által ültetett tizenegy díszbokor és fa hogyan esett az asszonyság áldozatául, s kit miért jelentett fel.- Miért tűritek? Miért nem jelentitek ti fel?- Ugyan már, ki jönne el tanúskodni, hogy aztán legközelebb majd őt szekírozza ki a világból? Mint hajdan...- Két dolgot végképp nem tudok elviselni: a névtelen és az engem a főnökömnél bemártó levelet, eleve, ha a feladó szeg- ről-végről ismerős. Ha valakivel valami afférom támad, először vele próbálom meg tisztázni, s ha ez nem vezet eredményre, de maga az ügy számomra mindenképp fontos, csakis akkor vonom be az illető főnökét, hogy döntse el, melyikünknek van igaza - meséli egy cég gazdasági főnöke.- Csak nem névtelen, rágalmazó levelet kapott?- Rosszabb. Megvádolt névvel, címmel egy ismerősöm a cégvezetőmnél, állítván, hogy hátrányos helyzetbe került miattam. Ha róla, ha másról van szó, a tények és a tárgyaláson elhangzottak alapján akkor sem hozhattam volna más döntést. A lényeg, hogy az úriembert kivéve mindennek leírt a főnökömnek. Sejtheti, hogyan érintett ez az orvtámadás!- Mit válaszolt?-Én, neki? Hisz nem is én voltam a címzett. Most a főnökömnek főhet a feje a válaszon. Félő, bármilyen udvarias formában, bármit is ír, ismerősöm nem éri be annyival. Ő nem az a fajta, aki más szakmai tisztessége vagy bármi miatt is veszíteni tudna. A szememben végképp megkérdőjelezte „úriemberségét”. Kérdem én: milyen ember az, aki hátulról támad, aki csakis ezt a megoldást ismeri? Leragadt a néhány évvel ezelőtti dátumnál, amikor még a hátulról mellbe stílus járta .. . Lépcsőkorlát Elegáns belvárosi vendéglátó helyen pohár sör mellett beszélgetünk. Orvos barátom megkér, menjek le vele az alagsorba, szeretne valamit mutatni. Lesétálunk a gyönyörű márvány lépcsősoron, a kis előtérben megkérdi: nem vettél észre semmi különöset? Mit? A márványlépcsőn és a rozsdamentes korláton kívül nem tűnt fel semmi. Hát épp ez az, a korlát, ezt nézd meg - mondja. Megnézem, megfogom: elegáns, kézre álló, masszívan áll a falban. Visszaülünk az asztalunkhoz, ott meséli:- Épp ez a korlát hiányzott a megnyitáskor. Vagy már nem tellett rá, vagy eszükbe sem jutott, hogy az is kellene. Egy mozgássérült kollégám e hiányt végképp megelégelve egyszer kitett vagy százezer forintot a főnök elé, hogy csináltassanak korlátot. Láthatod, elkészült. A pénzt visszakapta a barátom, és azóta joggal büszke magára. Neki köszönhető ez a biztonságos kapaszkodó, így ő is nyugodtabban merülhet alá. B. Murányi László N fi < A i
