Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-17 / 47. szám
1995. február 17., péntek Gazdaság uj Dunántúli napló 9 Kárpótlási jegyek a tőzsdén A Budapesti Értéktőzsdén a február 6. és 10. közötti üzleti héten a kárpótlási jegyek átlagára - egy igen szűk sávban 360 forint körül mozgott. E szintet csak február 8-án, a múlt szerdán haladta meg, s akkor 361 forint volt. A hét végére azonban az átlagár valamelyest ismét visszaesett, és pénteken, február 10-én, már 356 forintos átlagáron zárták a tőzsdenapot a brókerek. A tőzsde összesítése szerint a múlt héten 122 üzletkötésben együttesen 51,28 millió forint árfolyamértékű forgalmat bonyolítottak le a jegyekből. Ez azt jelenti, hogy az előző héthez képest mintegy 9 millió forinttal visszaesett az adásvételek egyébként sem magas összege. Új gazdasági műsor az MTV-ben Átfogó címmel új gazdasági szolgáltató műsort indít a Magyar Televízió Kisebbségi és Határon Túli Műsorok Stúdiója február 18-tól. A szombatonként 06.45-től a TV2-n jelentkező 45 perces élőműsorban többek között beszámolnak majd a környező országokkal való kereskedés lehetőségeiről, az idegen munkavállalók magyarországi helyzetéről, illetve a magyar vámjogszabályok alkalmazási gyakorlatáról. A „Keres-kínál” rovatban pedig egy-két percben gazdasági, kereskedelmi ajánlatokat ismerhetnek meg a nézők. Jubilál az UKBA Ötödik alkalommal várja a látogatókat az UKBA, a nemzetközi cukrászati, sütőipari, húsfeldolgozóipari és gasztronómiai szakkiállítás. A kőbányai vásárvárosban február 26-28-ig megrendezendő kiállításra eddig a 78 magyar cég mellett Németországból, Belgiumból és Ausztriából is érkeztek kiállítók a több mint 3300 négyzetméteres területre. A bemutatót gazdag kísérő program egészíti ki. A többi között tortasütő versennyel, marcipán készítéssel várják majd a látogatókat. Danubia Alap - nagyobb vagyon Módosította a Danubia Részvénybefektetési Alap nyilvántartottinduló saját tőkéjét az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet. A változás nem érinti a Danubia befektetési jegyek vásárlóinak személyi jövedelemadó kedvezményét, a befektetők ezt változatlanul igénybe vehetik a múlt évre - közölte Fatér Gyula, az Europool Befektetési Alapkezelő Kft. ügyvezető igazgatója. A módosítás alapján az alap induló vagyona a tavaly december 27-én nyilvántartásba vett 106 millió forintról 107,6 millió forintra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank valuta-, bankjegy és csekkárfolyamai 1995. február 16-tól Pénznem vételi közép eladási angol font 175,14 176,88 178,62 ausztrál dollár 83,42 84,22 85,02 belga frank (100) 360,89 364,35 367,81 dán korona 18,85 19,03 19,21 finn márka 24,08 24,31 24,54 francia frank 21,39 21,60 21,81 gör.drachma(100] 47,30 47,76 48,22 holland forint 66,27 66,90 67,53 ír font 173,57 175,30 177,03 japán yen (100) 114,16 115,26 116,36 kanadai dollár 79,67 80,46 81,25 kuvaiti dinár 374,28 377,90 381,52 német márka 74,28 74,99 75,70 norvég korona 16,95 17,11 17,27 olasz líra (1000) 69,64 70,34 71,04 osztrák sch. 10,56 10,66 10,76 portugál esc.(100) 71,59 72,29 72,99 spanyol pes.(100] 86,30 87,16 88,02 svájci frank 87,92 88,77 89,62 svéd korona 15,16 15,31 15,46 USA dollár 111,77 112,84 113,91 ECU (Közös Piac) 139,89 141,25 142,61 SVÁJCBAN LEGYŐZTE AZ IDEGHÁBORÚ Autószerelő, két tanulóval Minden típust javítanak a műhelyben Fotó: Läufer László A 38 éves Schmid Miklós autószerelő és gépjárműtechnikus még 1987-ben családostul kiutazott Svájcba, abban a reményben, hogy rokonai hívására nemsokára Amerikában telepedhet meg. Öt év után, ’92 őszén hazatértek Svájcból. „Nem bírtam tovább az idegháborút az ottani hatóságokkal a letelepedésért” - mondja, s derűs mosolyán látni, számára az újra itthon jelenti Amerikát. * Három gyerekkel, s az asz- szonnyal nem a kalandvágy indította útnak. Korábban már kétszer járt rokonlátogatóban két-két hónapot az USA-ban, angolul kénytelen volt megtanulni, s úgy érezte, szakmájával ott sokkal jobb körülményeket tudna teremteni családjának, mint idehaza. De hát ember tervez ...- Luzemben a megérkezésünk után két hónapon belül munkát találtam egy Mazda- szervizben, októberben már saját bérlakásunkban laktunk, amit karácsonyra nagyjából be is rendeztünk, igaz, a tévé még csak bőröndön állt. Én az angol nyelvtudásommal boldogultam, s közben keményen tanultam a németet. Mire megvolt az otthonunk, jött a hívás az amerikai rokonaimtól, de úgy döntöttünk, maradunk. Két év után átmentem az egyik legnagyobb svájci Ford szervizbe, több pénzért, jobb munkafeltételekért, s úgy éreztük, végleg ott a helyünk - emlékezik.-A honvágy hozta haza?- Kint nem volt, itthon meg Svájc után sincs honvágyam. Legyőzött az idegháború, feladtuk az egészet, hogy valaha is végleg kint maradhatunk. Most, mint rossz álmot meséli, mit éltek át két éven át az első felszólítástól: 30 napon belül hagyják el az országot. A fellebbezését követte az újabb felszólítás, azt az újabb fellebbezés ... „Nem bírtuk tovább idegekkel. Hazatértünk. A nagyfiam szerencsére még egy évig maradva megszerezhette a profi szakács képesítést.” Nagy tervekkel tértek vissza Pécsre. A valóság lehangolta: a hajdani nagy cégekből már szinte semmi nem maradt. Felesége kibérelt egy kis élelmiszerboltot, s nekiálltak. Miklósnak egyre jobban hiányzott az olajos kéz ... Tavaly bérbe vette az épp szabaddá vált Rapid Szervizt a Losonc utcában, melyet a néhai Gyaraki Mihály alapított 12 éve az első pécsi Zasztava szervizként. Két tanulóval végre a szakmájában dolgozhat. A kétaknás, padlófűtéses, a motordiagnosztikához, futóműbeállításhoz és más munkákhoz szükséges műszerekkel és mindenféle szerszámokkal jól ellátott műhelyben mindent meg tudnak csinálni a Zasztavákon, Fiatokon, Lanciákon és újabban már a Fordokon is. Ha szükséges, más társműhelyek, iparosok segítségét is igénybe veszi, elvégre kint rögzült benne: mindent az ügyfélért.- Nem hiszem, hogy másként dolgozok, mint Svájcban, mégis más itthon. Sok energiámat visz el a győzködés, hogy mondjuk a féknél, kormányműnél, futóműnél ezt vagy azt mindenképp ki kell cserélni, elvégre első a biztonság. Nem az a lényeg, hogy menjen a kocsi, hanem, hogy kormányozható legyen és meg is tudjon állni. Csak hát itthon nem svájci frankban fizetik a béreket. Ha szerelőként kint azt mondtam, ezt vagy azt ki kell dobni, mondták: rendben, s már csinálhattam is, s kezem ügyében volt az új alkatrész is. Lelkesen meséli, minden nagyobb javításnál kint ingyen járt a teljes külső-belső mosás, porszívózás, üvegek és a kárpit tisztítása stb. Amint a lehetőségei engedik, szeretné ezt a a műhelyében is meghonosítani. Egyelőre szolgáltatásaiban, és annak minőségében tudja csak a kinti színvonalat nyújtani, beleértve, hogy kérésre elhozza a javításra váró, házhoz viszi a megjavított avagy az újonnan levizsgáztatott kocsit. Épp egy piros Lanciát szerel, s amikor mindent elvégez, az ajtózsanérokat is lefújja olajpermettel. Ezt is kint szokta meg, mint ahogy ott lett kutyabarát. Megmutatja a húgánál nagy gonddal tartott szibériai husky szánhúzó kutyáit és azok köly- keit. Közülük a család kedvence Pongo, a kékszemű éneklő kan, és a svájci szuka, Cayuga. „Kutya nélkül lehet élni, de minek?” -c mondja derűsen, mint akinek ez a hobbija. B. M. L. Elsőbbség az exportnak Az ipari minisztérium figyelembe veszi a legnagyobb hazai exportőrök véleményét a kivitelt ösztönző csomagterv kidolgozásánál - hangsúlyozta a tárca minisztere tegnap azon a megbeszélésen, melyet az IKM-ben a minisztérium vezetői és a kivitel 30 százalékát adó 35 legnagyobb export cég, továbbá a bankok képviselői folytattak az exportfinanszírozás jelenlegi helyzetéről és a továbblépés lehetőségeiről. Pál László elmondta: a minisztérium és a vállalatok vezetői egyetértettek abban, hogy az export növeléséhez a két alapvető feltétel adott. Van felvevő piaca a magyar termékeknek, rendelkezésre állnak az árualapok is. Néhány gazdaságpolitikai egyeztetésre viszont szükség van még a tárcák és a kormány között, elsősorban az export elsőbbsége kérdésében. Az IKM véleménye szerint az exportnak prioritást kell élveznie, ehhez javítani szükséges a finanszírozáson, hiszen az exporttámogatás, a garanciális szabályok és a kamatok a fejlett országokban lényegesen kedvezőbbek mint nálunk, s így a magyar exportőrök nem verseny- képesek. A miniszter szólt arról is, hogy a költségvetés garanciát ad ugyan az induló Magyar Exporthitel Biztosító Rt.-nek és az Eximbank tevékenységéhez, ám ez nem eléggé közismert. A bankfelügyelet feladata lenne erről tájékoztatni a kereskedelmi bankokat. Baranyai csődlista A Heti Csődértesítő legfrissebb adatai szerint több baranyai cég ellen folyik csőd-, fel- számolási, vagy végelszámolási eljárás. A felsorolásban a cég neve után a telephelyet, az eljárás jellegét (csf: a csődeljárás során a cég 90 napos fizetési haladékot kapott, csm: csődeljárás megszüntetése, felszámolás: F, végelszámolás: V), valamint felszámolási és végelszámolási eljárás esetén a követelési igény bejelentésének határidejét, csődeljárásnál pedig a fizetési haladék lejártának, vagy az eljárás megszüntetésének a napját tüntettük fel. Pécsi cégek: Bau and Beton Építőipari Szerkezetgyártó és Szolgáltató Kft. F-02.18., Feko- ral Gépipari Kft. F-03.04., Hepta City Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. F-03.04., Mecsek Kereskedelmi és Vállalkozási Kft. F-02.25., Modinno Ipari és Kereskedelmi Kft. F-03.1L, Riviéra Divat- és Felsőruházati Kft. F-03.1L, Szén Áruda Kft. F-03.04. Baranyai vállalkozások: Fregatt Helitranszport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szent- lőrinc-F-02.25., K & R Vendéglátó Bt. Pogány-V-03.04., Szentlőrinci Fa- és Bútoripari Kft. V-03.04., Tribu Gazdasági Befektetési Bt. Komló-F-02.18. Üzletközvetítés Francia cég vállalná elektronikai, elektrotechnikai termékek és fizikai mérőeszközök magyar exportőreinek képviseletét a francia piacon. (5010093) Külföldi cég környezetbarát csomagolási megoldásokat ajánl. Olyan magyar vállalatokkal keres kapcsolatot, amelyek a papír-csomagolás technológiájával foglalkoznak. Az üzleti kapcsolat magában foglalhat forgalmazást, licenc átvételt és/ vagy joint-venture-t. (5010094) Német cég lapostetőkhöz gyárt és forgalmaz különféle termékeket, az építőelemek terén jártas eladási tanácsadót keres, német nyelvismerettel, ke- reskedői-műszaki beállítottságú, lehetőleg eladási tapasztalattal. (5010272) Csomagküldő szolgálatot működtető cég kínálatának bővítéséhez az alábbi termékek gyártóit/szállítóit keresi: ajándéktárgyak; játékok; egyéb újdonságok számára. (5010273) AGR teherautó karosszéria gyártás, alváz hidraulikus emeléssel, alul beépített szerszámkamrával, különböző méretekben, sertésszállításra kiképezve. ALU különféle alumínium- gyártmányok tervezése és előállítása. Fő termékek: vontatók, teherautó karosszériák, szerszámdobozok. CED törő-zúzó és osztályozó gépeket, valamint aszfaltkeverő és aszfaltterítő berendezések előállító gyártóüzemek felállítása, értékesítése. DCM mezőgazdasági gépek, gabonakezelő- és szárító berendezés, autógumi szervizt ellátó teherautók és légkompresszorok gyártása. (5010274) Holland cég magyar gyártókat keres többezer kisalakú, közepes sűrűségű rostlemezre. A lemezeket minőségi bútorgyártásnál használják. A lemezeket fűrészelni, lyukasztani, festeni kell. (5010276) Német cég magyar kötöttáru üzem számára bérmunkát kínál. (5010278) Úszómatracokat gyártó amerikai cég bekapcsolódna - tőke- beruházás formájában felfújható vulkanizált gumimatracok magyarországi gyártásába. Ajánlatot kér. (5010279) Bőrgyártó cég együttműködést keres marha- és boíjúbőrt előállító magyar vállalatokkal. Érdekelt abban is, hogy bérmunkát végeztessen Magyarországon. Továbbá megbízna valakit azzal, hogy termékeinek értékesítése céljából Magyarország különböző városaiban megfelelő forgalmazói hálózatot építsen ki. (5010280) Az üzleti lehetőségekkel kapcsolatos bővebb felvilágosítást a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ad H-7621 Pécs, Irgalmasok u. 24. Pf.: 109 Telefon: (72) 213-040 Fax: (72)211-917 Telex: 12-529 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara JEGYBANKI ALAPKAMAT-EMELÉS Változó hitelkamatok A Magyar Nemzeti Bank két hónapon belül kétszer hajtott végre alapkamat-emelést. Mindkét lépés meglehetősen drasztikus volt, jelezve, hogy a jegybank komolyan veszi azt az elhatározást: minden eszközzel szűkíti a forgalomban lévő pénz mennyiségét az egyensúly javítása érdekében. MRP, E-hitel A jegybanki alapkamat kétszeri, összesen 6 százalékkal történő megemelése szinte minden hitelezési konstrukciót érint. Kivétel ez alól csupán néhány kedvezményes hitel, így az Egzisztencia-, illetve az MRP-hitel. E két kölcsöntípus esetében a jegybanki kamatemelésektől függetlenül az Egzisztencia-hitel és a részletfizetési kedvezmény kamata továbbra is 7 százalék. Pontosabban ajegybank által felszámított refinanszírozási kamat ebben a konstrukcióban 3,6 százalék, amire még további 4 százalékot terhelnek rá a kereskedelmi bankok saját kamatrés, illetve hitelbiztosítás címén. Mikrohitel E két kedvezményes hitelfajtán kívül az összes többi kölcsön esetében a jegybanki alapkamattól függően február 1-jé- től kamatdrágulással kell számolni. A Magyar Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány mikrohitel konstrukciója keretében február 1-je után már csak 28 százalékos kamattal lehet kölcsönhöz jutni. Akik korábban vettek fel ilyen kölcsönt, azok a felvétel idejében érvényes alapkamat szerint fizetik a kamatot. Világbanki hitelek Emelkednek a világbanki hitelek kamatai is. Ezeknél a hitelkonstrukcióknál a fizetendő kamat alapja a jegybanki alapkamat, amelyre a kereskedelmi bankok 2-6 százalékos kamatrést számítanak fel. így ezeknél a hiteleknél a 27-31 százalékos kamat 30-34 százalékra emelkedik. Mindez a forintba felvett hitelekre érvényes. EBRD-hitel Hasonló a helyzet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által nyújtott kölcsönöknél. A kamat mértékét itt is a jegybanki alapkamat határozza meg, amelyre 5 százalékot meg nem haladó kamatrést alkalmazhatnak a kereskedelmi bankok. Start-hitel A Start-hitel esetében a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is kedvezőek a feltételek. Az ilyen kölcsönöknél a jegybanki alapkamatnak csupán 75 százalékát veszik figyelembe. így a Start-hitel kamata 18,75 százalékról 21 százalékra emelkedik. Ehhez azonban 2 százalékos kamatrést is figyelembe kell venni, így az adósnak gyakorlatilag 23 százalékos kamatot kell fizetnie. Országhitelek A Magyar Nemzeti Bank közvetve a kereskedelmi bankokon keresztül egyaránt nyújt forintban és devizában úgynevezett országhiteleket. Ezeknél is - amennyiben a kölcsönöket forintban folyósítják - a jegybanki alapkamat az irányadó. A kamat az olasz, a finn, az ausztrál, a svéd, a norvég, a kanadai és a francia hitel esetében a 28 százalékos jegybanki alapkamatról indul, amelyre a kereskedelmi bankok általában 2 százalékos kamatrést számítanak föl, s ezen felül egyéb költségek is rakódhatnak a kölcsönökre. így ezeknek a hiteleknek a kamatozása meghaladja a 32 százalékot. Felszámolási hitel Bonyolultabb a számítás a felszámolási hitel esetében. A Kisvállalkozói Garancia alap által nyújtott támogatás - amely a felszámolási hitelhez kapcsolódik - a kérelem benyújtásakor érvényes jegybanki alapkamathoz igazodik, és 5 évre szól. Az első évben a támogatás a jegybanki alapkamat 70 százaléka, ami a következő négy évben minden esztendőben folyamatosan csökken. így a második évben az alapkamatnak 56, a harmadikban 42, a negyedikben 28, az ötödikben pedig 14 százaléka a támogatás. A 28 százalékos jegybanki alapkamatot figyelembe véve a kamattámogatás mértéke az első évben 19,6 százalék, a második évben 15,68 százalék, a harmadikban 11,76 százalék, a negyedikben 7,84 százalék és az ötödikben pedig 3,92 százalék. A kamatemelés előtt felvett hitelek esetében azonban a támogatás mértéke az akkor meghatározott százalékok szerint jár. Azoknak a kamatterhe, akik korábban vettek fel hitelt, szintén növekedni fog, mivel a kereskedelmi bankok saját kamataikat - valószínűleg a jegybanki kamatemelés mértékében - továbbhárítják. P. F.