Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-11 / 41. szám
10 új Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1995. február 11., szombat HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT A februári szám tartalmából A Pécsett szerkesztett Jelenkor igazi meglepetéssel kezdődik a verset kedvelő olvasók számára: Nemes Nagy Ágnes hagyatékából a negyvenes évek közepén íródott, ám eddig meg nem jelentett verseket olvashatunk a lapszám élén. A szépirodalmi rovatban a továbbiakban Határ Győző és Rácz Péter versei, majd Garaczi László és Sólymos Bálint prózái foglalnak helyet. A prózák után ismét versek következnek, három fiatal költő: Térey János, Méhes Károly és Berta Péter művei. A rovatot Szirák Péter: Az ész reménye a sors ellenében című - Nádas Péter prózájáról írott - tanulmánya zárja. Önálló egységet képez a folyóirat e számában is, miként a januáriban, az 1994 őszén Pécsett megrendezett JAK Tanulmányi Napokon elhangzott előadások anyaga. Ezúttal az Irodalom és hagyomány című elméleti előadássorozat keretében felolvasott szövegekkel ismerkedhetünk meg: Farkas Zsolt, Arató Ferenc, Szigeti Csaba, Szilasi László és Katona Gergely tanulmányaival. A kritika-rovatban két bírálat olvasható Németh Gábor Eleven hal című prózakötetéről. Utasi Csilla és Papp Ágnes Klára írása. Nagy Boglárka Kisgyörgy Réka: Angyalok kenyere című novel- láskötetéről és Zalán Tibor Géczi János: 21rovinj című könyvéről írott kritikája zárja a számot. Nemes Nagy Ágnes: Virág Pompás virág vagy, hosszú, karcsú száron. Kecses kezedben, mint levél alatt bújik meg emlék, fényfolt, pillanat, bimbóban, várva, hogy valóra váljon. Csírájukat lágyan eresztve csontig bőröd alatt alusznak a csodák. Kutatni, járni, kell-e még tovább? Mindenhez illesz, s minden rád hasonlít. Úgy szeretlek, mint nőt a férfiak. Mint buja bokrot, szépséged kitárod: rád nézek, és a válladból, kezedből, derekadból, a szádból és szemedből, mint piros lángok szöknek, bomlanak szüntelenül az új, sötét virágok. 1944. júl. 19. Szájmuzsika Ég és föld. között Beszélgetés Keserű Ilona festőművésszel Készül a monumentális falfestmény a tatai temetőkápolnában Jajong az olcsó szájharmonika, bugyborékol az esendő dallam, a szívfacsaró; ott ül a férfi az aluljáró kövén, ölében a kutyája, alszik a gazda testmelegében, ketten egymás testmelegében, a férfinak már az egyetlen testmelegben, elszámítva néha az olcsó lőre ellangyuló mardosását; de most színjózan, ezért olyan szívhez szóló a dal, az édesanyát szólongató bakanóta az első háborúból, a nagypapadal, a soha nem látott nagyapádé, az unokánál fiatalabb nagyapáé, aki az első év őszén sártengerbe veszett Galíciában, péppé morzsolták a nagy ütközetek, ma sem tudni, hol emésztődött el; akinek hiánya egy életen át vándorolt apádban, mint láthatatlan repeszdarab a testben, a tízéves fővel elvesztett apa, neked teljes nagyapahiány, a meg nem ismert öregkori bölcselkedések, a göbös ujjú kezek, a dörmögő megbocsátás, már ahogy elképzelted, apádnak az alig-apa, a hirtelen elszállt, akire igazán a kamasznak lett volna szüksége, helyette jött a korai robotolás, a meg nem beszélt élet, a magányra vetettség, bár a kamaszok meg szokták vívni az apákkal, így érnek meg arra, hogy utólag beismerjék: az apáknak is lehet igazuk; szól az olcsó szájmuzsika a gyerekkorból, amikor a második háború után még erre sem futotta, és fűre selyempapírt tettetek - ismeri-e azt a fajtát a nejlonkorszak gyermeke? -, és arra zömmögtétek, búgtátok a dallamot, zizegett, ciripelt a papír a fésűfogak felett, a kidúdolt dallam tücsök- szó-színt nyert, valóságos kis zenekari kíséretté cifrá- zódott a híg sláger, az örökzöld kupié meg az improvizált melódia; miért van az, hogy a kutyát, a tekergőt, a kicsapottat, az elbitangoltat mindig a kukabúvárok fogadják magukhoz, a szemétben turkálók, a nejlonzacskók zörgető, űzött tekintetű hablatyolók, akikkel ha le- állsz egy szóra, mindig kiderül, derék foglalkozást hagytak abba, mert szétment a vállalat, eltört a házasság, jött az ital jótékony ke- gyelme-átka, elveszett filozófus mindahány, aki utcahosszat szórja szét bölcsel- meit-szitkait, míg nem belehal üszkös sebeibe, puffadt májába, a téli hideglelésbe, de előtte még gyakorolja a krisztusi nagylelkűséget, mert egy szikrára visszavágyik, a szemernyi lángocskára, ami a kutyaszemekből visszapislog, és oly földöntúli bizalommal teli, hogy méltóvá kell lenni hozzá, megosztva a néhány falatot, ami langyos napokon még összegyűlik a szájharmonikaszóra, amely ott tekergőzik az aluljáróban, a néhány hajléktalan, a virágárus öregasszony s pár habókos társaságában, aki mindig összeverődik; no meg a verődő emlékek, kelet-európai emlékek, már akinek eszébe jutnak, már akinek ez jutott az élet nevű nagy osztozkodásban. Marafkó László Keserű Ilona a kortárs magyar képzőművészet egyik kiemelkedő képviselője. Pécsett él, a Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapító professzora. A tatai Kocsi úti temető ravatalozó kápolnájában a közelmúltban avatták fel monumentális falfestményét, amely egyben akadémiai székfoglalójának is tekintendő.- Gondolom, az Ön életében nem gyakoriak az ilyen nagy megbízások.- Freskó szakon végeztem 1958-ban a Képzőművészeti Főiskolán, de az első nagyobb lélegzetű, ilyen jellegű munkám csak öt évvel ezelőtt valósult meg, a Paksi Energetikai Szakképzési Intézet nagy előadójában készítettem egy mennyezetfestményt. Bár előtte, 1979-ben a Budapest Sportcsarnok körbefutó falának megfestésére egyenes megbízást kaptam, a tervek elfogadása után elhalt a dolog, azt mondták, elfogyott a pénz.-Hogyan kezdődött a tatai munka? Húsz kisprózái munkát tartalmaz a Se dobok, se trombiták után nem sokkal megjelent kötet. Az író e legújabb művével folytatja korábbi törekvéseit, de tagadhatatlan a meghaladás igénye is. Az 1993-ban megjelent könyv szükségképpen eklektikus volt, mivel a tárcák elkészültük sorrendjében követték egymást, s a mindennapok politikai praktikáinak és irodalmi törekvéseinek lenyomatai keveredtek, váltakoztak a klasszikus értelemben vett novella-témákkal. Ezen kötetnél kívánt a - műgondot alapértéknek tekintő - szerző egy- neműbb anyagot összeállítani. Korábbi könyvéből kilenc szöveget „emelt át” oly módon, hogy átírta őket, illetve némelyiküknek új címet is adott. Az átírás nem a sztori megváltoztatását jelenti. - Néhol egy-egy szó cserélődik ki, máskor a szórend változik, esetleg újabb mondatok ékelődnek a korábban megírtak közé. Mindebből látszik: a szerző mélyen átérzett esztéta-álláspontot vall. - A mű tökéletesíthető és tökéletesítendő. Egyébiránt a változatok (átiratok) összevetése az elsődleges darabokkal nyilván- Néhány éve felkeresett két építész, Mújdricza Ferenc és Péter, mondván, szeretnék, ha az új, általuk terevezett tatai temetőkápolna és ravatalozó kétszáz négyzetméteres falára az én falfestményeim kerülnének. Akkor még ehhez semmiféle pénz nem állt rendelkezésre, de a tatai polgármester asszony és a helyi önkormányzat kulturális bizottsága támogatta az elképzelést, s a Képző- művészeti Lektorátus is kinyilvánította segítő szándékát.- Mikor történt mindez?- 1993 tavaszán készültem el a tervekkel, majd nyáron festettem a földszinti falakat, s rá egy évre, 1994 nyarán fejeztem be az emeleti karzattal.-Nem voltak a megrendelőnek különböző elvárásai a művel kapcsolatban?- A kápolna és ravatalozó ökomenikus használatú, nem tartozik egyetlen vallási felekezet- hez sem. Tulajdonképpen azt várták el, hogy azt fessem, amit én tudok, hiszen azért kértek fel. kitűnő csemegének ígérkezik a lelkes stiliszták-esztéták számára. A homogenitás eredője a sajátos nyelvhasználat (beszéd) és az írói látásmód szerves egysége. A beszélő általában erőteljesen stilizált és lirizált nyelven szólal meg, míg a mindenkori „beszéltetettek” természetes hangjukon, nyelvi szegénységük naturalisztikus módján, gagyognak. A beszélő nézőpontjainak gyakori váltakozása, villódzása a novellák többségére jellemző. Nem tagadhatjuk, hogy olykor nehéz követnünk szerzőnk dús nyelvi fantáziájának szökelléseit, s ebből következően néha úgy érezzük: a kevesebb talán több lett volna ... Az előző kötethez képest azonban azt is megállapíthatjuk, hogy e könyvben kevesebb a szójáték és az allúzió. A remek Móricz-utalást viszont külön is kiemelném (Barbárok). Az alkotások (a teljesség igénye nélkül) sokféle szövegtípust képviselnek, íme közülük néhány: anekdotát bővítő sztori (Selyemgyár), szürrea- lisztikus anti-utópia (Gille- muszterek), mélyvalóságot föltáró szociófotó ill. riport (Nyúlbunda), a közelmúlt szo- Feltételezem, az a tény, hogy a festmény egy ravatalozóban készült, már önmagában is jelentett némi kötöttséget.- Tekintettel arra, hogy a földi lét elvesztésénél súlyosabb, nehezebben megközelíthető dolog nincs, valami egészen egyszerű, természeti formákat idéző kompozíciót szerettem volna létrehozni, amely nagy, nyugodt formáival, az embernél hatalmasabb, de mégsem fenyegető erők jelenlétével próbálja a szenvedést, a fájdalmat körülvenni. Az alsó szinten inkább a földformákat idézik a hullámzó, földszínű felületek, felül pedig a kék különböző árnyalatai az ég, vagy kicsit rejtelmesebben, akár a víz jelenlétét sugallják.-Milyen technikával dolgozott?- Hagyományosan kétféle technika alkalmazásával lehet falfestményt készíteni. Az egyik az al fresco, amelyet friss, szakaszosan felhordott vakolatra festünk, s ahol a vakolatcializmusát parodizáló darab (A hullámzó Balaton), sejtelmes stílgyak (A távirdász) stb. Az írói szövegformálás sajátosságai már nem lepik meg a Parti Nagy Lajos műveit ismerő olvasót. Kosztolányi is megírta: az egyéni stOus nem más, mint következetesen végigvitt modorosság. Olykor-olykor visszatérnek a költő korábbi verseiből megismert képek, és beépülnek színpadi groteszkjének elemei is. Kissé szokatlan, de Parti-hagyományt folytat, a mű tartalom- jegyzéke is. A Szódalovaglás című verseskötet zárásához hasonlóan itt is külön szöveg-darabokká, jelen esetben mikro-novellákká nőnek a címek. Az ekképp keletkezett kreatúrák sajátosan játékos-el- gondolkodtató viszonyban állanak a műegészekkel. Valószínűsíthető, hogy az egyik legnépszerűbb novella a címadó lesz, ám a Szende című „anti-Hófehérke” sem marad el sokkal mögötte. Végezetül megállapíthatjuk: Parti Nagy Lajos töretlenül halad a maga-vágta csapáson. És újító kedve sem lankad .. . (Jelenkor Kiadó, 1994) Mihalik Zsolt ban lévő, a felületen átlátszóvá kikristályosodó mész konzerválja a festékréteget. A másik, amelyiket én alkalmaztam, az al secco eljárás, amely száraz vakolatra, külön kötőanyag hozzáadásával készül. Ez, bár az előzetes tervek figyelembevételével alakul, mégis oly módon, mint egy igazi festmény, s lehetőséget nyújt arra, hogy ne pusztán a makett felnagyítása jöjjön létre.- Tekintettel a 200 négyzet- méterre, ez a szellemi munka mellett komoly fizikai igénybevételt is feltételez.-Itt valóban nem arról van szó, hogy az ember egy kicsit maszatol valamit. Kemény fizikai munka volt, hiszen nyáron, a legnagyobb kánikulában, reggeltől sötétedésig kellett nap mint nap dolgozni. Két mesteriskolás tanítványom segített a második évben, hozták a vizet, keverték a festéket.- Miképpen kötődik a munka az akadémiához?- Létrehozásától kezdve, 1992 óta, tagja vagyok a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémiának. Az akadémiai székfoglaló írók esetében felolvasás, képzőművészek esetében pedig kiállítás rendezése. Én úgy gondoltam, hogy ennek a falfestménynek az átadása egyben méltó székfoglalónak is tekinthető. Jancsó Miklós, a Széchenyi Akadémia elnökének jelenlétében Domokos Mátyás ügyvezető elnök adta át a tagságot igazoló dokumentumot az avató ünnepségen, ahol Tandori Dezső írása és Vidovszky László zenéje hangzott el.- Vannak-e hasonló tervei vagy lehetőségei?- Készítettem terveket a pécsi Dominikánus ház reprezentatív tárgyalóiba, amelyek díszítőfestészeti megoldások, s ellentétben a ravatalozó súlyos, komoly képi világával, ezek derűs környezetet biztosítanának. A kivitelezést a mesteriskolások végeznék, amely sokféle technika kipróbálását tenné lehetővé. A kérdés csak az, hogy ennek megvalósulására mikor kerülhet sor. Cseri L. Megjelent a SOMOGY A szerkesztőség abban a törekvésében, hogy a határokon túli magyarság szellemi és irodalmi életéről képet adjon, most az ausztriai, a burgenlandi magyar népcsoport életét kívánja bemutatni. Bár a különféle fölsorolásokból a magyar kisebbségek közül az ausztriai magyarokat ki szokták hagyni, létezésük letagadhatatlan, és az összmagyarság szempontjából nagyon is fontos. Az 1991. évi osztrák népszámlálás adatai szerint a magyar „köznyel vűek” száma Ausztriában 33 459, és közülük több mint 16 ezren Burgenlandban élnek. Az ő életükről különféle műfajokban - vers, széppróza, tanulmány, kritika segítségével, valamint a Magyarok Ausztriában című összeállítással - ad képet a folyóirat. Itt olvashatjuk először a magyar származású, de német nyelven író Tamai Jolán verseit, Szépfalusi István naplójának részletét bécsi megérkezéséről, Takács Jenő zeneszerző önvallomását, Galambos Iréneusz cikkét a burgenlandi magyar nyelvművelő és anyanyelvápoló mozgalomról, és még sok más - először itt nyilvánosságot kapott - kérdésről. A „tetami- kus anyagot” jól egészíti ki Cs. Szabó László írása, Fodor András és Rába György költeményei, Thiery Árpád regényrészlete, Boros László a magyar barokk művészetről szóló tanulmánya, Ger- zson Pál Berzsenyi-rajzsorozata, Beke György, Lábadi Károly és Weber József kritikai szemléje. Parti Nagy Lajos új könyve: A hullámzó Balaton „Nindzsa teremtésben vesztes, csak én.” (P. N. L.)
