Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-11 / 41. szám

1995. február 11., szombat Irodalom - Művészet uj Dunántúli napló 11 Tóth Ferenc, karnagy az életét meghatározó énekkarosaival Fotó: Tóth László dolgozott. Én lakatosinasként kezdtem, dolgoztam eszterga­padon és a föld alatt is. Újtele­pen születtem, itt éltek, élnek gyerekkori játszópajtásaim, napi gondjaik felől ismertem az embereket. Ez egy kis falu volt, majd bányaváros lett, ahova mindenfelől jöttek em­berek - az ő gyerekeiknek kel­lett olyan szintre jutni, hogy Salzburgban, Weimarban lép­jenek fel. Bachok, Beethove­nek mindenütt születhetnek.- A közelmúltban megvált kedves munkáskórusától.- Az embernek tudnia kell, meddig és mit bír. Nem szíve­sen vártam volna meg, amíg mások kérnek erre, különösen, hogy a stafétabotot egy kiváló embernek, Kópicz Józsefnek adhattam át. B. R. Mindenütt születnek Beethovenek Tóth Ferenc karnaggyal a gyökerekről Ősz haját, emelkedő karját és a hátát látom. Sovány, szi­kár alakja felkiáltójelként vágja ketté az énekelni kezdők kettős, hármas sorfalát. Haja együtt lobban a kórusfeszti­vált köszöntő zászlókkal. Sok komlóiban, de a messze földről idesereglő kórusokban is így élhet Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy alakja. „Szívünk azé, aki felemeli” - mondja József Attila. Tóth Ferenc szívét, zene iránti mély, elkötelezett szenvedé­lyét, legifjabb tanítványai és a komlói munkáskórus emelték fel, amelyek énekükkel nem­csak kórusok sorát csábították a városba, de maguk is számos hangversenyterem vendégei lehettek Európában. Tóth Ferenc jóval túl van a hatvanon. Beszélgetésünk al­kalmával most ismét iskola­padba ülünk, akár a magyará­zataitól ma is elvarázsolódó nebulók. Mert itt, a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában tanít ma is.- Évtizedek a pedagóguspá­lyán - élete a zene vonzásá­ban telt.-A zene olyan alkotórésze az életnek, amiben nem lehet hazudni. Mondhatunk szava­kat, de ahogyan mondjuk; az már zene, abból már tudni, hogy hazugságból, számításból hangzik-e el vagy sem. A zene nem hobbi, nem értelmiségi nyavalygás. Olyan emberből is tisztán fakadhat, aki analfa­béta. Mint a hegy gyomrából a forrás, úgy születik a népdal is- felgyülemlett érzésekből. Például Bach művei szinte természeti jelenségek. Har- minhetedik éve dolgozom eb­ben az iskolában. De itt is ta­nultam. Itt születtek az «180 álmaim, idekötnek az első csínytevések. Az első példaké­pek: Fekete Pál kántortanító, Zabányi Pál kisbattyáni tanító- az örök néptanító. Az ő fia volt a legjobb ifjúkori pajtá­som. Cserháti Gyula, a nagy bohém, de kiváló muzsikus, aki egy ideig a munkáskórust is vezette, vagy közvetlen elő­döm, Pécsi Géza. A püspöki tanítóképző majd a pécsi ta­nárképző elvégzése után egy ideig a minisztériumban dol­goztam. Fasang Árpáddal a vi­déki zeneiskolai hálózatot szerveztük. Jómagam Salgótar­jántól Szekszárdig tizenkilenc zeneiskolát, köztük a komlóit is. Aztán tanítottam. Itthon. Mintha mindig így akartam volna élni. Ezért is ismerhette meg a munkánkat az ország, Európa. Több mint negyven olyan ország van, ahol a gye­rekekkel hangversenyeztünk. Koncertpódium, rádiófelvéte­lek. Vendégek Kanadából, Ja­pánból, Izraelből, Norvégiából, hogy csak a távolabbi országo­kat említsem. Kórusok. Zene­tudósok, népdalgyűjtők. Olyan sokszor nyilatkoztam már ez ügyben, hogy nézze el, ha ma­gamról nem szívesen beszélek. Még azt s rámsüthetik, hogy karrierista vagyok, noha nem tudom mekkora karrier har­minchét évig egy iskolában ta­nítani, a periférián. Pedig hív­tak, hogyne hívtak volna, több­ször és több helyre is.-Ennyire erősek a gyöke­rek?- Legyen egy város gazdag, ha szép, ha van jövője, akkor ennek a gazdagságnak, jövő­nek első és elégséges föltétele, hogy a város polgárai mély meggyőződéssel és lelki von­zódással szeressék, s úgy is dolgozzanak. Jól dolgozni pe­dig csak az tud, akinek van hite, vannak álmai, szeret áb­rándozni és meg is akarja való­sítani elképzeléseit. Az ilyen városokat, rombolják bár po­rig, nem lehet elpusztítani. Öregapám bányász, édesapám bányászasztalos volt, aki maga is szívesen hegedűit, öreg­anyám a szénosztályozónál Filmszemle­díjazottak Bertók László Figyelni csak az őröket Bevallani félelmedet ha az értelem megtagad ijedt állatként lenni vagy figyelni csak az őröket úgy érezni a végtelent hogy kifelejted magadat állni a méterrúd alatt elviselni az ütleget s mint aki sose vétkezett nem tudni hogy ki fia vagy várni hogy megszólítsanak hogy valójában emberek megtartani az életet elfogadni halálodat Egy eltévedt, fáradt lövedék Csattognak a metszőollók Bár reggelenként köd borítja a határt, ha kisüt a nap, és feloszlik a köd, már hallani a metszőollók csattogását a gyümölcsösökben. Teszi ezt a szükség, valamikor sok terebélyes almafa volt, ideje­korán hozzá kellett látni a metszé­séhez, hogy elkészüljön vele az ember, mire megjön a tavasz. A jó gazda nem tud otthon ülni, benne van a vérében a tevékeny­ség, hát nekiáll metszeni. Manap­ság ez az elfogadható, ez a ráérős állapot, mert sokuknak nincsen munkája sem. Adnak az almafák. Bár számuk jelentősen megcsap­pant. A közelmúlt értékesítési gondjai egyébként is lelankasztot- ták a termesztők kedvét. Új telepí­tések alig vannak, csak elvétve látni. Híradásokból tudjuk, a gyü­mölcsösök egy része - különösen a városkörnyéki, kárpótláson szerzett fák - igen elhanyagolt. A sok tulajdonos, a szétparcellázás hiánya folytán nem is tud mit kezdeni gyümölcsfáival. Az idő pedig sürget. Az elmúlt aszályos nyár még a jól gondozott gyü­mölcsfákat is próbára tette. Ez meglátszik a fák állapotán, és a kevés, nem túl jó minőségű al­mán. Mennyi is lesz tavaszra egy kiló alma? Rejtély, de gyanítható, hogy lényegesen magasabb, mint az elmúlt években bármikor. Ha az idén sem gondozzák a kárpót­láson szerzett gyümölcsfákat, már olyan mérvű károsodást szenved­nek el, hogy évek kellenek hozzá, amíg helyrehozhatók. A gyümölcsre szükség van, át­alakuló életvitelünk egyre na­gyobb teret szán étkezésünkben a gyümölcsöknek. A régi leírások is - melyeket újabban gyakorta for­gat az ember - arról tanúskodnak, hogy mindig megbecsült volt a gyümölcs, és az is, aki termesz­tette. Angliai fogyasztók név sze­rint is ismerték a gönci magyar kajszi termesztőket ízletes, jó mi­nőségű gyümölcsükről. Elmond­ható ez az almára is. Méltán isme­rik és nagyon keresték valamikor, bár nem annyira személyhez kö­tötten. De a téesz világban is is­mert volt a Hodász környéki ho­moki, a naményi és a Szamos menti fekete földek vérpiros Jo- nathanja és Starkingja. Néha könnyebb a hímevet megsze­rezni, mint megtartani, állandó, jó minőségre törekedve. A biokertészkedések idejét él­jük, s az ember vágyik e vegysze­rekkel amúgy is terhelt világot le­vetni. Nyugaton már az a gyü­mölcs kelendőbb, amelyet a mo­dem biokertészet hoz létre, mégha férges is esetenként az a gyümölcs. És meg kell mérkőzni a piacon a külföldről behozott zöldalmával, argentin starkinggal, melyet darabonként árusítanak borsos áron. Még vannak szép számban gyümölcsösök, s gazdáikban is megvan a termesztési kedv, bizo­nyítja ezt a csattogó metszőollók hangja, de nem lehet magukra hagyni, a keleti térségek felemel­kedésében ugyanis mindig fontos szerepet játszott az alma. Törő István Barátom barátaival beszél­getett régi dolgokról; a dél­utáni fény besütött a negyedik emeleti lakásba. Békésen adogatták egymásnak a szót, aznap még csak nem is politi­záltak. Egyszer csak nagyot csattant az ablak, az eresz alól levegőbe csapódtak az ijedt galambok. Barátom és barátaiba ben- neszakadt a szó. Tudták mind, mégse mondták ki: belőttek a lakásba. Később mégis meg­vizsgálták az üveget, de hitet­len zavarukban kacarászva, viccelődve felületesek és sie­tősek voltak. Mintegy mellé­kesen nézelődtek. Semmi nyomot nem találtak. A bará­tok aztán elbúcsúztak, és elin­dultak hazafelé. Külföldiek voltak, a házigazda azért sem nagyon igyekezett nevén ne­vezni a történteket, nehogy rossz hírét keltse városának a világban. Azt mondta inkább, tévedni emberi dolog. Szél fúvatlan nem indul, mondták egymásnak a távozók a lép­csőházban. Másnap barátom felesége felfedezte a hüvelyknyi, recés szélű lyukat az ablaküvegen, és a párkányon az eltorzult lö­vedéket. Tanakodtak egy ideig, aztán telefonáltak a rendőrségre. Tíz perc múlva megjelent két ifjú őrmester, szemrevételezték a lyukat, a golyót, a szemközti házakat, feltettek néhány kér­dést, majd valósnak és idejét­múltnak nyilvánították a be- lövés tényét, elkésettnek a be­jelentést, ismeretlennek a tet­test. Kiállítottak viszont egy szokásos jegyzőkönyvet, hogy tényleg . . . Á lövedéket egyi­kük az irattárcájába rakta, és elvitte. Roppant udvariasan és kissé fölényesen búcsúztak. Barátom és felesége némi­leg megrendülve téblábolt otthonában. Megsértettek itt valamit, nem a testi épségü­ket, hanem az önbizalmukat; nem annyira a biztonságukat, mint bensőséges magányukat. Nem áltatták magukat ro­mantikus elképzelésekkel, hi­szen nem is értették a dolgot, megegyeztek, hogy a padlás­ablakban burukkoló galam­bokra lődözött egy felelőtlen kamasz vagy egy unatkozó köztisztviselő, és eltévesztette a célt. Nem tartották annyira fontosnak magukat, hogy ádáz ellenséget sejdítsenek valame­lyik szemközti házban, aki így adja tudtukra haragját, irigy­ségét vagy utálatát. Valami marha, egyeztek meg, és nyugtatták egymást. Az asszony a rendőri jegy­zőkönyvvel bement a biztosí­tóhoz. Amint ott lövöldözésről hallottak, al- és főigazgató után rohantak az ügyintézők. Az asszony mindenkinek el­mesélte az esetet. Testi sérü­lés ezek szerint nem történt, összegezte az egyik igazgató. Csupán kétezer forintnyi anyagi kár. Ilyen biztosítási tétel pedig nem szerepel ná­luk, közölte végezetül. Vagyis lövöldözéssére nem fizetnek. Az ablaküveg árát viszont áll­ják, természetesen. Az asz- szony nem bírta megértetni, de még elmagyarázni sem, mi­féle egyéb kárt szenvedtek, le is tett arról, hogy lelki gyóná­sokba fogjak egy igazgatónak. De valahogy zavarban volt. A belövés fontosabbá vált attól, hogy nem lehetett elmondani a hatását, és hogy a hivatali té­telek között sem szerepelt. A lesipuskás már nem csak is­meretlen volt, hanem rejté­lyessé, fenyegetővé is vált. Hogy, hogy nem a szom­szédok is tudomást szereztek az esetről. Sápítoztak egy ki­csit, hogy hát romlik a hajdan csendes környék, a közbizton­ság, romlanak a jellemek. El­mondták, mintegy cserébe, őket miféle atrocitások érték az utóbbi időben, mióta . . . Lakott azonban egy közéleti hajlandóságú férfiú is a szom­szédban. Este becsönge- tett-barátomhoz. Ne vegyék félvállról a dolgot, intette. Laknak a házban, a hatvan kö­zött, nemzeti érzületű, szerep- vállaló emberek is, hárman. Nyilvánvalóan nekik szólt a figyelmeztetés „ebben az új helyzetben”. Meg akarják fé­lemlíteni őket valakik. Bará­tom, ugyebár, íróféle. Gon­dolja csak végig, mit publikált a választások óta, és hol. Na, ugye! Minden esetre, nyilvá­nosságra kell hozni ezt a bot­rányt, egyrészt, hadd lássa mindenki, merre fordultak it­ten a dolgok, és miféle mód­szerek uralkodtak el a politi­kában, másfelől lássák, nem ijednek meg a fenyegetéstől. A nyilvánosság talán védel­met is biztosít. Ó, csak egy hülye lődözte a galambokat, mondta íróféle barátom. Ne legyen szerény, és fő­ként ne legyen hiszékeny, in­tette a szomszéd. Létezik köz­érdek is e hazában. Politika rejlik itt már minden mögött. A közéleti szomszéd végül dolgavégezetlen, tehát sértő­dötten távozott. Az ajtóban mondott még valamit a fe­lelőtlenségről. Barátom fe­lelősségérzetének hiányáról tudniillik. Bizony, mondta nekem ba­rátom. Élszalasztottam az al­kalmat. Nagyobb hírre tehet­tem volna szert, ha ország-vi­lággal közlöm, hogy merény­letet kíséreltek meg ellenem, mint az írásaimmal. Az ilyenre odafigyelnek. Effélére vágynak, erről akarnak ol­vasni, nem az alkonyokról. Az író legyen áldozat, fenyege­tett, úgy hiteles és attól nép­szerű. Aki kihívja a hatalom vagy valamelyik szélsőség bosszú­ját, az már fontos ember. An­nak az élete nyitott könyv, melyet össze akarnak csukni valakik. Ha valakit meg akar­nak gyilkolni: az már közügy, országos figyelemre tarthat számot. Miért is ne? Mások is így csinálják. Egy politikusnak is nő a presztízse, ha csak a merény­let gyanúja felmerül vele kap­csolatban. Egy vállalkozónak jó reklám, ha megverik, vagy felrobbantják a szemetes ku­káját. Egy verset annál többre be­csülnek, minél többször tiltot­ták be az ántivilágban. Egy titkosrendőri pofontól megnő a novella értéke. De én élhe­tetlen és ostoba vagyok. Én még mindig azt hiszem, hogy itt galambokra lőnek. Csiki László Ünnepi díjkiosztással és Korda Sándor Aranyember c. filmjének vetítésével zárult az Uránia Moziban a 26. Magyar Filmszemle, melynek verseny­programjában tizennégy játék­film és harminckilenc doku­mentumfilm szerepelt. A 26. Magygr Filmszemle já­tékfilmes zsűrije a legjobb filmnek járó fődíjat, melyet a Magyar Mozgókép Alapítvány játékfilmes kuratóriuma ajánlott fel, - ebből 1 000 0000 forintot a rendfező következő filmjéhez használhat fel, A részleg c. filmnek ítélte. A díjat Kende János, a kuratórium tagja adta át. A legjobb film rendezőjének járó díjat, melyet a FLAMEX vállalat ajánlott fel Gothár Pé­ter kapta. A legjobb operatőrnek járó díjat, melyet a Magyar Filmlaboratórium ajánlott fel, Gázon Francisco: Esti Kornél csodálatos utazása c. film ope­ratőri munkájáért kapta. A Ma­gyar Filmlaboratórium a zsűri javaslatára 200.000 forintos kü- löndíjat ajánlott fel Szirtes And­rásnak a Lumiere tekercsek c. filmjéért. A legjobb férfi alakí­tás díját a Fővárosi Önkor­mányzat ajánlotta fel. A díj nyertese Kállai Ferenc a Meg­int tanú c. filmben nyújtott ala­kításáért. A legjobb női alakítás díja helyett a játékfilmes zsűri két rendezői különdíjat adott ki. Ezt a Fővárosi Önkormányzat aján­lotta fel. Az egyik díjat a zsűri Enyedi Ildikónak ítélte a Bűvös vadász c. filmjéért, a másik kü- löndíj nyertese Szomjas György: Csókkal és körömmel című filmjéért. A Független producerek Szövetsége által alapított leg­jobb producer díj nyertesei a Globe Film Az igazi Mao c. filmért, valamint a Focusfilm a Megint tanú c. filmért. A díjat Egri Pál és Szekeres Dénes vette át. Az HBO által ebben az évben alapított és a továbbiakban évről évre átadásra kerülő legjobb epi­zódszereplő díjat a HBO zsűrije ítélte oda. A díjat a Törvénytelen és az Esti Kornél csodálatos uta­zása c. filmekben nyújtott alakí­tásáért Igó Éva kapta. Az Orszá­gos Program Magazin által fel­ajánlott és odaítélt a várhatóan legnagyobb közönséget vonzó film díját Bacsó Péter: Megint Tanú c. alkotása nyerte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents