Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-19 / 18. szám
10 aj Dunántúli napló Társadalom 1995. január 19., csütörtök Klub-élet Beremenden Beremend község 2960 főt számláló település. Munkaképes lakosságának többsége a BCM Rt. dolgozója. A gyár privatizálása óta lényegesen megcsappant létszámmal folyik az üzemmenet. A létszámcsökkentés fő oka, hogy a BCM Rt. a férfi dolgozóinak 55 éves kortól, a női dolgozóinak 50 éves kortól korkedvezményes nyugdíjaztatást biztosít. Ennek a ténynek egyenes következménye, hogy az utóbbi időkben alaposan megnőtt a nyugdíjasok száma. Az elmúlt napokban találkoztam a klubjuk vezetőjével, Molnár Jánossal. Rövid beszélgetésünk során megállapodtunk abban, hogy elmegyek a soros rendezvényükre. Szerencsémre korábban érkeztem az összejövetel helyszínére, mert így láthattam, hogy szépen megterített asztalok várták a vendégeket. A nyugdíjasok szatyrukban meglapuló pogácsákkal és süteményekkel érkeztek. Mire a Beremendi Általános Iskola diákjai elkezdték műsorukat, addigra a Művelődési Ház dugig megtelt. A műsor után beszélgettem Molnár Jánossal, aki elmondta: a klub 1994. októberében alakult meg Beremend lakosaiból - 620 fő a nyugdíjas, közülük 285-en klubtagok. Tagságuk határozata alapján kéthetente van rendezvényük. A klub célja, hogy tagjaikat kiszakítsa a megszokott környezetükből és különböző programot biztosítson számukra. A klub alapszabályzata alapján 50 forint díjat fizetnek a tagok, mely fizetési kötelezettség megtörténtét a tagsági igazolványban rögzítik. A klub főbb támogatói: a helyi önkormányzat, a Dózsa Mgtsz, és a BCM Rt. A 15 fős elnökség havonta ülésezik, ahol a következő rendezvényeiket vitatják meg. Novemberben csatlakoztak a Nyugdíjas Kamarához, azzal a céllal, hogy a nyugdíjasok országos szintű érdekeinek képviselete érvényesülhessen. Csalló János A hét végén a kertvárosi Jó és frissben 95 forintért adták már a krumplit, 20-szal többért, mint a piacon. De lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, már a piaci krumpli ára is közelíteni fogja a százast. Elképesztő! A legfontosabb hazai népélelmezési cikk ára mára már átlépi (vagy éppen utoléri?) a cukorét, eléri a benzinét, drágább az almánál, s halljuk, hogy krumpli behozatalára szorulunk már az év elején. Hogyan, hát a mezőgazdaság ennyire nem tudta megtermelni a hazai szükségletet? Pedig sokan emlékszünk még rá, hogy 1945-ben, a háborút követő, igazán nehéz esztendőben nem volt hiány krumpliból. Még nem érett meg bennük a változás. Oly rövid idő telt el azóta, hogy nem munkába szólítja őket reggel az ébresztőóra, hogy nem üdvözli őket minden reggel a kórház portása. Évtizedeket töltöttek a Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban, s ez évtől nem dolgoznak. Elkezdték a nyugdíjas idejüket. Horváthné Szász Gizella 17 éves volt, amikor belépett a kórház kapuján. Kényszerből ment dolgozni - édesapja állástalan maradt, a családnak szüksége volt keresőre - és ismeretség révén itt kapott munkát. Magántanulóként folytatta a gimnáziumot később elvégezte a nővérképző és a laborasszisztensi tanfolyamot. Hét évig dolgozott osztályon, aztán átkerült a laboratóriumba és 32 év munka után innét is ment nyugdíjba.- Gyermekorvos szerettem volna lenni, de a körülményeim másként alakították az életem - mondja. - Visszagondolva az elmúlt évtizedekre, egy cseppet sem érzem magam csalódottnak. Végülis gyermekek közelében dolgozhattam, méghozzá egy nagyon jó közösségben. No persze éhínségről most sincs szó, a százforintos krumpli mellett sem, csupán nyugtalankodik az ember. Mert ha az örök menedéket jelentő krumpli is kezd átcsúszni a „luxuskategóriába”, - ha mást nem is, hát eszünk krumplit, az mindig van - akkor már baj van. Bizony baj van, hiszen a krumpli hirtelen hiánya és bejelentetlen „árváltozása” megelőzte a bejelentetteket, vagyis az energia, a telefon, a posta, a közlekedés, a hőszolgáltatás és egyebek áremelését, ez pedig bizonyossá teszi, hogy az utóbbiak sora tovagyűrűzik az élet minden területére. Vagyis 1995-ről változatlanul azt mondhatjuk jellemzésül, ami Hosszú ideig rendszeresen visz- szalátogattam a csecsemő osztályra. Osztályokról lévén szó egy kissé elkalandozunk az élettörténetétől, s a beszélgetésbe bekapcsolódik Nagy Lajosné is, aki szintén az elmúlt év végén ment nyugdíjba. Nem lehet a gyermekkórházról és az osztályairól úgy beszélni, hogy ne kerüljön szóba dr. Péley Iván tanár úr. Érdekes módon még az ilyen „apróságok” is megmaradtak az emlékezetükben, mint az injekciózás, amikor a nővéri feladatot jelentő injekciós tálcát ő készítette elő, ő kapta fel és vitte, miközben az ajtónál előre engedte a nővért. Szakmai fel- készültsége, fáradhatatlansága és csendes szigorúsága sokuk számára jelentett példát. Sokat tanultak tőle, akik vele dolgoztak. Pedig akkor egészen mások voltak a körülmények. A nagy változás az utóbbi években kezdődött a gyermekkórházban, amikor megkezdték az épületek rekonstrukcióját, a korszerű műszerek beszerzését, amikor nyitottabbá vált az intézmény.- Mi még a kinyitott szekrényajtó mögött öltöztünk - emKrumpli alapigazságként még az „átkos- ban” született, vagyis hogy rosszabb az előzőnél, de jobb a következőnél. Istenem, de jó is lenne ezt végre már fordítva mondani! Ám egyelőre még ott tartunk, hogy a döcögve haladó vonatunkból még mindig egyre távolibbnak tűnik az alagút vége. Bajban vagyunk hát, derül ki a krumpli árából és mindabból, ami január 1-jén ránk zúdult. Ezért is éreztem talminak az obiigát újévi jókívánságokat, amikből most is csőstül jutott osztályrészünkül. De milyen jó is lett volna eme csalóka jókílékezik Nagy Lajosné Hanusz Rozália, akit mindenki Csöpi- ként ismer a gyermekkórházban.- Mi Gyuláról származtunk Pécsre - mondja Nagyné. - A férjemet ide hozta a munkája, s nekem is el kellett mennem dolgozni. Én is ismeretség révén kerültem az egészségügybe. Azt sem tudtam: képes leszek-e ezt csinálni. Rövid idő alatt kiderült, hogy nagyon szép munka, amire véletlenül vállalkoztam, s nem is volt más munkahelyem. A nagyobb lányom is ezt a hivatást választotta, nővér a Honvéd kórház égési osztályán. Horváthné 39, Nagyné 32 év munka után búcsúzott a gyermekkórháztól. Mint mondják, nagyon szép ünnepségen köszöntek el tőlük, s nincs olyan nap, hogy ne jutna eszükbe a gyermekkórház. Tudják, hogy maradhattak volna, ha akarnak. De ez munka elnyűvi az embert, s ilyen helyen fáradtan nem szabad dolgozni. Még akkor sem, ha nagyon kellene a pénz, hiszen a nyugdíjuk ennyi idő után 14 - 16 000 forint között lesz. Török É. vánságok közepette egy aprócska tett, ami bizonyította volna, hogy ez a kormány nem csak az elnevezésében más az előzőeknél, s hogy valóban megérintette a szociális érzékenység szele. Eveken át figyeltük az éveleji parlamenti nagy számháborúkat, amik az éppen időszerű nyugdíjemelés körül zajlottak. Azt hittük, hogy most másként lesz. De nem! Pedig milyen szép is lett volna, ha ez a kormány a szigorító intézkedésekhez mellékelt volna egy kedvjavítót is a nyugdíjasoknak, a legnagyobb magyar választói közösségnek: a januárban kifizetendő januári nyugdíjemelést. Mennyivel könnyebben elviAz energia áremelés miatt nagyon nehéz helyzetbe került személyeknek energia ártámogatást ad a kormány. Az Érdekegyeztető Tanáccsal történt egyeztetés alapján a következők részesülnek ebben a támogatásban. Azok a 60 éven felüli nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 12 000 Ft-ot. Azok az I. és II. rokkantsági csoportba tartozó nyugdíjasok, valamint rokkantsági járadékban részesülő személyek, akiknek az ellátása nem haladja meg a 12 000 Ft-ot. Három, vagy több gyermek után családi pótlékban részesülő, valamint egyedülálló szülők. Munkanélküli járadékban réMegbeszélésre ajánl egy témát a különböző nyugdíjas szervezeteknek, egyesületeknek Kovács József, a Baranya Megyei Diabétesz Egyesület elnöke. Nevezetesen azt, hogy miként lehetne a nyugdíjasok többségének rendszeresen lehetővé tenni, hogy olyan - az egészségük védelme érdekében fontos - témákat, amelyek sokukat érintik sokkal nagyobb számban hallgathassanak meg, mint eddig. Gondolatának kiindulópontja, hogy a megye számos településén egymás után alakulnak a cukorbetegek klubjai - legközelebb, február 1-jén Pécsett alakul egy újabb -, amelyek tagjai rendszeresen összejönnek, megbeszélik az éppen időszerű gondjaikat, meghallgatják a szakorvosi tanácsokat, vagyis nagyobb biztonságérzettel és jobb kedvvel viselik mindazt, ami egy ilyen betegséggel együtt jár. Ugyanakkor tudják, hogy a nem speciális alapon szerveződött klubokban is rendszeresen vannak egészségügyi előadások, más-más témákról. De miselhető lett volna várni az elkerülhetetlen terheket annak tudatában, hogy ott a velük egyidejű járandóságnövekedés is. De nem így lett, s ezt az igazság szerint nem is róhatjuk fel a kormány, vagy a nyugdíj- biztosítási önkormányzat hibájául, hiszen a törvény betűje szerint jártak el, amikor változatlanul márciusi feladatként fogták fel az idei nyugdíjemelés tárgyalását, persze így is időt nyerve néhány milliárd forint kamatmentes tovább használatához. C sak az a baj, hogy a krumpli nem várt, az már most, január derekán marja, falja a majdani emelt nyugdíjat. Hársfai István szesülő személyek, ha a járadék összege nem haladja meg a 10 000Ft-ot. A támogatás ösz- szege havi 600 forint, amely március, április, május, június, valamint november és december hónapra jár. A támogatást folyósító szervek hivatalból, az alapellátással - nyugdíj, családi pótlék, munkanélküli ellátás - egyidőben küldik meg a pénzt az érintetteknek. A támogatásra nem jogosult, de az energia áremelés miatt nehéz helyzetbe került családoknak az települési önkormányzatok lakásfenntartási támogatást állapíthatnak meg a helyi rendeletben foglaltak alapján. ért menjen egy nyugdíjas mondjuk pont a cukorbetegségről előadást hallgatni a saját klubjába, amikor ők - mármint a cukorbetegek - ugyanezt szervezik, ráadásul rendszeresen, és közvetlen tapasztalataik is vannak a betegségről. És miért ne mehetnének ők, cukorbetegek egy-egy alkalommal máshova, ahol éppen arról esik szó, ami őket valamiért érdekli. Arra gondol, hogy ha sikerülne a különböző címszó alatt szerveződött, de sok tekintetben rokon feladatokat megcélzó egyesületek, klubok törekvéseit összehangolni, akkor talán hasznosabban és nem utolsósorban olcsóbban tudnák mindazt megvalósítani, amit most egyedül igyekeznek elérni. Távolról sem új szervezet létrehozásában gondolkodik, hanem a lehetőségek és a teendők összehangolásában. Épp ezért kéri, hogy akik fantáziát látnak ebben az ötletben, azok februárban jelezzék vissza, hogy szívesen leülnek a részletekről beszélgetni. A Baranya Megyei Diabétesz Egyesület címe: Pécs, Apáca u. 15. T. É. KETTEN A GYERMEKKÓRHÁZBÓL Elmúltak a szép évek Csak szépre emlékeznek, Horváthné Szász Gizella (balról) és Nagy Lajosné, a pécsi gyermek- kórház nyugalmazott dolgozói Müller Andrea felvétele Energiaár támogatás Márciustól havi 600forint Együtt többre mehetnének! Az egészség minden nyugdíjasnak fontos A partvonalon kívül A z eset még akkor történt, amikor a lépten-nyomon hirdetett nagybetűs szeretet ko- rát-idejét-divatját éltük, úgy karácsony táján. Egyik ünnepie- sen dekorált áruházunk élelmiszerosztályán kopottas ruhában öreg matróna tipegett tanácstalanul a konzolok között. Bal karján elnyűtt szatyra, viharvert ritikülje, jobbjában - meglehet, tán már csak egyetlen támasza - sétabotja. Összehúzott szemhéjai árulkodtak arról, hogy szemüveget visel, azazhogy viselne, ha kita- pinthatatlan okból, az is lehet hiúságból nem hagyta volna otthon. így arra kényszerült, hogy meggömyedve, szinte az orra elé varázsolva az árukat vizslassa azok minőségét, fajtáját, legfőképpen pedig árait. Csakhogy a fránya sétabot ebben erősen akadályozta. Fiatalos lendülettel csapta hát a hóna alá s így vizsgálódott tovább. A vásárinak is nevezhető forgalomban persze így komoly akadályt jelentett. Az amúgyis szűkre szabott utcácskában mellette elmenni alig lehetett. Egy fiatalember mégis megpróbálta. Kevés sikerrel. A bot kiálló végébe ütközött, mire a fogantyú lesöpört pár doboz teát a tartó- állványról. Az idős hölgy riadtan nézett körbe, felelősséget érezve a történtekért. Az állványok mellett tartózkodó 40-50 év körüli felvigyázó eladónőbe mintha villám csapott volna belé, olyan fürgévé vált. Azonnal a tett színhelyén termett s felemelt hangon kezdte szidni az öreg hölgyet. A néni most már ijedten hátrált, de mert a kiszolgáló hirtelen a háta mögé került, a terepet elhagyni nem tudta. Eközben a felvigyázó sztentori hangon rendelte oda a közelben unatkozó tanulólányt, mondván, tegye helyre a dobozokat, amiket „ez az öreglány” söpört le a polcokról. Mindeközben nem szűnt meg szidalmazni, ócsárolni tettéért az ártatlan vevőt. A kislány álmos unalommal, láthatóan kedvtelenül fogott hozzá a rend- teremtéshez s csak úgy foghegyről, ám mindenki számára hallhatóan jegyezte meg, hogy „hogy lehet valaki ilyen hülye?”. Ekkor szorult ökölbe a kezem, s bár azonnal közbe akartam lépni, megvártam, milyen reakciót vált ki a középkorú eladónőből ez a minősíthetetlen megjegyzés. Az eladónő gúnyosan elmosolyodott és mintegy bátorítóan azt mondta: „Mit vársz egy ilyen vénlánytól?” Odaléptem a fiatal tanulólányhoz és sziszegve kértem, kéijen bocsánatot a nénitől. A kislány láthatóan megszeppent, ám jött a felmentő sereg az eladónő személyében.- Rokona a hölgynek? - kérdezte.'- Neih - válaszoltam -, de a hölgy vaíákinek az édesanyja, nagyanyja lehet, s ezért, no és a korát tekintve is tán több tiszteletet érdemelne.- Akkor jöjjön ide az a valaki és vigye el innen a hölgyet! - fejezte be hátat fordítva a diskurzust az eladónő. „Csak” ennyi történt, semmi több. Valaki valamikor (illene tudnom ki és mikor) azt mondta, egy társadalom erkölcsét, tisztességét, életrevalóságát és emberségét az a tény határozza meg, miként bánik az öregekkel. Most nem kívánok ókori példákra hivatkozni. A görög és római világ azóta is okulásként szolgáló erkölcseire, törvényeire. Hiszen a kutatók még ma is találnak ősemberi közösségekben, fejletlen civilizációban élő népeket, ahol az öregek tisztelete a legfőbb parancs. De mert a feltett kérdés, hogy „hogy lehet valaki ilyen... ” válaszolatlan maradt, s itt úszik a levegőben, mint őszi pókfonál, most megpróbálom megmagyarázni, hogyan is lehet. Korán kell születni, meg kell élni egy, esetleg két világháborút, látni és elszenvedni kell az ember elembertelenedését, a nyomort, a szegénységet, a nélkülözést, kórházi ágyon kell fohászkodni a tán soha vissza nem nyerhető egészségért, harcolni kell, egyre ádázabban a mindennapi kenyérért, el kell veszíteni sokakat azok közül, akiket szerettünk, akik szerettek bennünket, lassan elfogyóban kell legyenek barátaink, szeretteink száma, egyszer csak fel kell ébrednünk, hogy már-már egyedül vagyunk. Látnunk kell társaink nehéz harcát a mindennapokért, karácsony közeledtével szét kell bontanunk agyonmosott pulóverünket, hogy a foszló szálakból újat köthessünk, tudomásul kell venni, hogy már nem férünk bele a csapatba, hogy már csak a partvonalon kívül van számunkra hely, s hogy hangunk is annyira elaggott, hogy már a bíztatásként elsuttogott szavak gyenge hullámai sem jutnak el a pályán lévőkhöz. El kell temetnünk ábrándjainkat, vágyainkat, amelyek az egykor álmodott áldott öregkor csodálatos képét festették előttünk. Egyáltalán nem kedves Eladónő és még kevésbé kedves Tanulólány! így és még számtalan más okból lesz az ember olyan, hogy már csak görnyedve tudja kibetűzni a feliratokat, hogy már csak színét vesztett táskával a karján tud részt venni abban a sürgő-forgó mozgásban, amit Életnek neveznek, pontosan így! E s bár kimondhatatlanul haragszom Önökre, valahogy mégis szánom Önöket, hogy nincs Édesanyjuk, Nagyanyjuk. Ha pedig van, akkor őket szánom, akiknek a pályán kívül kell szemlélniük az Önök haragot gerjesztő magatartását, felháborító viselkedését. Bokrétás András 4 4 á 4 i
