Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-19 / 18. szám
1995. január 19., csütörtök Közélet üj Dunántúli napló 11 Közös (n)evező? MEGSEMMISÍTENDŐ 510 TANK Harckocsiból szög Javára válik a haderőcsökkentés mindenkinek, Magyarországnak különösen, hiszen 1995 november 14-ig meg kell semmisítenie ugyan néhányszáz kiszolgált tankot, a feltételek mégis olyanok, hogy eközben akár a hadsereg korszerűsítésére is lehetőség nyílik. Pornói Imre ezredessel, a Haderő Csökkentési Információ és Ellenőrző Központ igazgató-helyettesével beszélgettünk. Viharos vizeken evezett, éviekéit az elmúlt esztendőkben hazai sajtónk; talán ezért is kapta az újságírók hét végi tanácskozása azt a címet, hogy „Egy csónakban”. A viharok a választások óta csöndesülni látszanak, a tépett vitorlákat itt is, ott is javítgatják, újra cserélik - a tájékoztatás műhelyeiben normalizálódni látszik az élet. Tragikus megosztottság? A tanácskozás egyik jeles előadója mégis azt a várakozást fogalmazta meg, hogy az eszmecsere föloldja vagy legalább enyhíti az újságírótársadalom „tragikus megosztottságát”. Tiszteletre méltó, de vitatható az óhaj. Egyrészt, mert megtapasztaltuk: a monolit, közös alapon és felépítményen nyugvó sajtó hiteltelen és hatástalan. Másrészt, mert ha az egész társadalom megosztott (márpedig az), hiú remény azt várni, hogy sajtó-tükre egyformán láttasson mindent. A Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács megalakulását hosszú vita előzte meg. Ez már-már kormányzati válsághoz vezetett, hiszen a Tanács létrejöttét Fodor Gábor miniszter is ellenezte. A tárca vezetője azt kifogásolta, hogy az új szervezet feladata alapvetően a minisztérium hatáskörébe tartozna, így nincs szükség egy másik, a miniszterelnök által felügyelt ifjúsági érdekképviseletre. A szervezet ettől függetlenül létrejött,s a megállapodást aláíró felek már a kezdet kezdetén hangsúlyozták: a kulturális tárcát mindenképpen bevonják a munkába, csakúgy, mint a szakminisztériumokat, amelyek szintén sokat segíthetnek az ifjúságot érintő gondok orvoslásában. De az még nem dőlt el, hány szervezet delegálja majd küldötteit a tanácsba. Amint azt dr. Koncz István, címzetes államtitkár elmondta, hamarosan A közoktatás tankönyveinek nagyobb részét, azaz 58 százalékát megjelentető Nemzeti Tankönyvkiadó elindította az 1995/96-ra megrendelt 12 millió darab könyv nyomtatását. Idén 40 új tankönyvlistás kiadvánnyal jelennek meg a piacon. A nyomtatást július végéig szeretnék befejezni - mondta Ab- rahám István, a Nemzeti Tan- könyvkiadó vezérigazgatója. Közös vízijármű? Minden hasonlat sántít, biceg a csónak-hasonlat is. A tömegtájékoztatás vizein lassan már megszámlálni is bajos, annyi a ladik, a csónak, a dereglye és az egyéb vízi jármű. S mindegyik más-más lapáttal, más-más stílusban, más-más legénységgel sokféle irányba húz ... S ez nem tragikus. Inkább természetes. Hol dől el a csónakverseny? Kár volna tagadni, az írott szó emberei szakmai belügyeiket szívesen föltranszformálják országos közüggyé. Akkor is, ha a nyájas olvasót viszályaiknál vagy béküléseiknél alighanem jobban érdeklik az olyasfajta apróságok, hogy mondjuk mennyi lesz a villamosjegy ára. A sajtó-csónakok vízi párviadalával sem törődik. Mert tudja, hogy a versenyt végül is egyedül ő dönti el. Amikor megáll a stand előtt és megveszi az újságot. Vagy nem veszi meg .. . Bajnok Zsolt kiderül, hány oldalú lesz a gyakorlatban a kerekasztal. A szervezet nem titkolt szándéka, hogy a törvénykezésben megpróbálja érvényesíteni a fiatalok érdekeit. Kidolgoztak egy 101 pontból álló feladat gyűjteményt, amely a legfontosabb „követeléseket”, változtatni valókat foglalja magába. Érdemi munkát előreláthatóan február végén végezhet legkorábban a testület, addig ugyanis még ki kell dolgozni az ügyrendet és a részletes munkatervet. Arra a kérdésre, hogy lesz-e önálló költségvetése a GYIÉT-nek, dr. Koncz István elmondta: egyelőre a kulturális tárca fedezi működési költségeiket. Külön irodájuk sincs, s nincs szükségük munkatársi csapatra sem. Arról, hogy a miniszterelnök mennyire vesz majd részt a munkában, Koncz István elmondta: a kormányfő amennyire ideje engedi, jelen lesz az üléseken. Szalóky E. Tavaly október végére az ország bruttó külső adóssága 28,1 milliárd dollárt ért el, miközben a nettó adósságállomány értéke 18,7 milliárd dollár volt - közölte a jegybank alelnöke. Hárshegyi Frigyes elmondta, hogy az MNB és a kormány együttes külső adóssága 15,3 milliárd dollárra rúgott, ugyanakkor az MNB 7 milliárd dollár devizatartalékot halmozott fel.- 1992-ben lépett életbe az Európai Hagyományos Fegyverekről Szóló Szerződés, melyet a volt Varsói Szerződés tagállamai, illetve a NATO tagországok írtak alá, az utódállamokkal együtt 30-an. A másik fontos dokumentumot az Európai Bizalmi és Biztonságerősítő Értekezleten, Bécsben 59 ország írta alá: főként olyan államok, melyek egyik katonai tömbhöz sem tartoztak. Milyen harcászati eszközökre vonatkoznak ezek a megállapodások ?- Öt kategóriára: harckocsikra, péncélozott szállító harcjárművekre, 100 mm. feletti tüzérségi eszközökre, harci helikopterekre, valamint harci repülőgépekre. Az aláíró országokban a meghatározott limit feletti mennyiséget ezekből az eszközökből 1995. november 14-ig meg kell semmisíteni. 1992-ben Magyarországnak 1345 harckocsija volt, ebből megtarthatunk 835-öt. 1995-ig meg kell semmisítenünk 510-et. Összehasonlításképp: Szlovákiának az 1992. évi 901-ből 423-at kell megsemmisítenie - 478 maradhat -, Romániának pedig a 2966-ból 1375 harckocsija maradhat.- Milyen ipari létesítményeket érint a program ?- Érintve vannak például a gépgyárak, köztük a Gödöllői Gépgyár, ahol harci járműveket javítottak, de csökkentés eze- setben a harckocsik megsemmisítésére vonatkozik, nem dolgozói létszámcsökkentésre.- Milyen megsemmisítési módszereket ír elő a szerződés?- Különféle rendelkezéseket tartalmaz. A harci eszközök csak meghatározott módszerekkel semmisíthetők meg. Mi szétvágjuk a harckocsikat, csöveket, stb., a lengyelek például vasgolyókkal zúzzák szét. A tankok olyan fém-ötvözetekből készülnek, amiket a megsemmisítés után nem lehet már ugyanerre a célra felhasználni, ezért beleolvasztják őket. Kapát, szöget, stb. lehet utána készíteni ebből az olvasztott fémből. De a harci eszközök néhány százalékát polgári célokra is át lehet alakítani. Az oroszok például szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, mert az ő éghajlatukon a terepviszonyaikon jól hasznosíthatók az ilyen átalakított járművek. Vontatót, különleges tűzoltó járművet lehet készíteni belőlük.-A haderőcsökkentés harci repülőgépekre is vonatkozik.- Nálunk zömmel védővadászrepülőgépek vannak, és nem támadók. Engedélyünk 180 darabra szól. Mivel ennél kevesebb ilyen gépünk van, a szerződés alapján nem kellene megsemmisítenünk egyetlen repülőt sem, de egy párat a korszerűtlenségük miatt leselejteztünk. Harci helikopterből viszont csak 39 van, és 108-at tarthatunk, úgy hogy elképzelhető, hogy ezekből vásárolni fogunk - a csökkentés ellenére!-Az óévben kétezerrel kevesebben vonultak be a hadseregbe, mint 1993-ban. Ez is a haderőcsökkentéssel függ ösz- sze?- Nem. A hadsereg létszáma 100 ezer lehet, ezzel szemben most 75 ezren vagyunk. Itt még további létszámcsökkentés is várható. Ez persze már saját belátásunk szerint történik.-Lehetséges, hogy a hagyományos harci eszközök csökkentése egy újabb minőségi, esetleg mennyiségi növekedésbe csap át később?-A védelmi eszközöknél a minőségi fejlesztés elképzelhető.- Mi történik akkor, ha valamely ország nem tartja be a szerződést?- Kifejezett szankciók nincsenek, de külügyi vonalon rögtön tiltakozna a többi ország. Erre még nem volt példa, remélhetőleg nem is lesz.- Hogy néz ki az ellenőrzés a gyakorlatban ?- Hollandiában létrehoztak egy komputeres szolgáltatást erre a célra. Minden ország köteles jelenteni, ha 10 százalékos vagy annál nagyobb változás történt haderőiben, az új fegyvereket pedig rendszeresítés előtt be kell mutatni. Ezt felügyeli az Egyesített Konzultációs Csoport Bécsben. Ők ellenőrizték előzetesen is, mely ország, milyen haderőkkel, eszközökkel rendelkezik, ki mit próbál esetleg letagadni, de csak minimális elétérések voltak. Korábban minden országnak voltak már felmérései a többi ország haderejéről, és Bécsben kimutatták, ha a leadott lista nem egyezett a többi ország által jelzettel.- Mi a célja az Európai Bizalom és Biztonságerősítő Értekezleten aláírt dokumentumoknak?- Az aláírók, összesen 59 ország, csak adatszolgáltatásra kötelezettek, de haderőcsökkentésre nem. Itt másfajta ellenőrzést végzünk: pl. vannak értékelő látogatások, 5 évente kötelező reptérlátogatások. Magyarországon legutóbb szeptemberben volt ilyen Kecskeméten.- Van-e fejlemény a vegyi és biológiai fegyverek ügyében?-Hágában most folynak a tárgyalások a vegyi fegyverekről, az ellenőrző szervezetekről. A szerződés megkötése a közeljövőben várható, és polgári vegyi üzemekre ugyanúgy kiterjed majd, mint katonai raktárakra. Párt helyett mozgalom Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Jörg Haider elnökletével hétvégi linzi rendkívüli kongresszusán nevet változtatott: az új névből kikerül a „párt” és az „osztrák” szó, s marad a „szabadság”, amelynek magyarra lefordíthatatlan német változata, a „Die Freiheitlichen (F)” utalás a liberális, szabadságbarát irányvonalra. Jörg Haider ellenszavazat nélkül elfogadott javaslata abból a meggondolásból indult ki, hogy az eddigi párt ezentúl mozgalomként fog működni. Az „osztrák” szó elhagyása miatt azonban sokan bírálták Haidert. Rakétavédelmi rendszer Moszkva neheztelésének adott hangot amiatt, hogy Washington nem értesítette előzetesen Oroszországot egy taktikai rakétavédelmi rendszerrel folytatott kísérletről, s csak az amerikai sajtóban megjelent jelentések után tájékoztatta az orosz vezetést. Az orosz külügyminisztérium illetékese hétfőn felhívta a figyelmet arra, hogy a kísérlet egybeesett a rakétavédelmi rendszerek szétválasztásáról folytatott tárgyalásokkal. Botrány fenyeget Kínos botrány fenyegeti a világ egyik legnagyobb légitársaságát, a British Airwayst, ha bebizonyosodnak egyik reklámszakemberének állításai, amelyek szerint a cég sokallja a hirdetéseiben feltűnő „etnikai jellegű arcokat”. A The Sunday Times hasábjain nyilatkozó rek- lámfilm-rendező közölte: a British Airways utasította őt arra, hogy „kevesebb fekete, ázsiai, keleti vagy zsidó” színészt alkalmazzon a hirdetésekhez. Agrársiker A német agrárgazdaság rekordot ért el tavaly a kivitelben. Jelentősen sikerült növelni az Európai Unió országaiba és a Kelet-Európába irányuló exportot is. 1994-ben tíz százalékkal nőtt a német agrártermékek kivitele, a nem végleges adatok szerint meghaladta a 34 milliárd márkát. Bár a kivitel döntő része - tavaly mintegy hetven százaléka - az EU tagországaiba irányul, egyre nagyobb szerepet játszik a kelet-európai piac. A magyar mezőgazdaság visszaesése mellett az aktív német piacpolitika is szerepet játszott abban, hogy míg Magyar- ország három éve hétszer annyi agrárterméket adott el Németországban, mint amennyit vásárolt, tavaly a magyar export csak valamivel több mint más- félszerese volt az importnak. Hány szögletű az ifjúsági kerekasztal? Adósság Tankönyvek Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésnek megfelelően Gödöllőn befejezték az előírásban szerepelt harckocsik megsemmisítését Igazságszolgáltatás az igazságügyben Megyei bíróságok vezetői ellen indított vizsgálat kapcsán most szembesült hosszú idő után először a közvélemény azzal a ténnyel, hogy az igazságszolgáltatásban is „gyarló emberek” dolgoznak, s a valóban szigorúbb erkölcsi, etikai normák mellett is lehetnek er- kölcsi-etikai-fegyelmi ügyeik. A dr. Vastagh Pál igazságügyi miniszter által kezdeményezett fegyelmik ügyében az illetékes tanács döntéséig teljes a hírzárlat. De arról, hogy bírók, ügyvédek, közjegyzők esetében milyen problémák vetődnek fel, Fluckné dr. Papácsy Edit közigazgatási államtitkár készségesen ad tájékoztatást:- A magyar jogrendszer mindenkivel szemben azonos eljárást ír elő. Egyetlen kivétel, hogy a hivatásos bírák ellen - a tettenérés kivételével - csakis a köztársasági elnök jóváhagyásával lehet büntetőeljárást kezdeményezni. Az ilyen eset rendkívül ritka és inkább csak közlekedési ügyekben fordul elő: ha egy bíró nem fékez időben a zebránál, elüt egy gyalogost és testi sérülést okoz, akkor ezért büntetőjogilag épp úgy felelnie kell kell, mint bárki másnak.- Ügyvédi körökből elképesztő esetekről hallani. Állítólag a pénz, a bűnözési hullám több, korábban becsületes jogtudót is „elsodort".- Jóideje dolgozom már az Igazságügyi Minisztériumban és elmondhatom, hogy az itt dolgozó bírók, köztisztviselők körében ilyen esetre nem derült fény. Közjegyzőkkel kapcsolatosan is rendkívül ritkán merül fel a bűncselekmény gyanúja. Ami az ügyvédeket illeti, a kamarákhoz, illetve a minisztériumhoz inkább a képviselet ellátásával kapcsolatos panaszok érkeznek. A megszaporodott panaszokat bizonyos értelemben indokolja az ügyvédek létszámának jelentős növekedése is.-Milyen jellegű panaszokról van szó?- Az ügyfelek a leggyakrabban azért nyújtanak be panaszt, mert az ügyvéd hanyagságból, vagy feledékenységből nem ment el a tárgyalásra, lekésett bizonyos eljárási határidőket, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy mondjuk nem adta be időben a fellebbezést. Gyakoribb eset, hogy az elvesztett per után megvádolják az ügyvédet azzal, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt a siker érdekében. Nos, a határidők elmulasztása miatt valóban jogos a panasz és az ügyvédi kamara felelősségre is vonja a tagjait. Ilyen esetben az ügyfeleket lehetőleg kártalanítani kell, ami elsősorban anyagi kártérítést jelent, mivel utólagos jogi rendezésről már nemigen lehet szó. A másik eset az alaptalan panaszok kategóriájába tartozik: nagyon nehéz megállapítani az ügyvéd vétkességét mondjuk elveszített per esetén, hiszen az ügyféllel az ügy intézésére és nem a per megnyerésére szól a szerződés. Egyébként súlyosabb fegyelmi vétség esetében a kamara kizárhatja az ügyvédet tagjai sorából.-Hallani olyan híreket is, miszerint súlyos bűncselekményekbe - orgazdaságba, lakáspanamákba - is belekeveredtek ügyvédek és ügyvédjelöltek, de ezeket az ügyeket nem a helyileg illetékes, hanem távolabbi székhelyű bíróság tárgyalja . . .- Sajnos az utóbbi években valóban előfordultak ilyen esetek. De a távolabbi tárgyalás oka nem a „mundér becsülete” miatti titkolódzás, hanem az lehetett, hogy a helyi bíróság, ahol az ügyvéd korábban gyakran tárgyalt, az elfogulatlanság érdekében másik bíróság kijelölését kérte. N. Zs. 200-250 hajléktalannak, illetve átmenetileg krízishelyzetbe került rászorulónak tálalnak naponta egy tál meleg ételt Székesfehérvárott január 30-ától a kedden átadott népkonyhán. A városi krízisközpont kiegészítéseként felépített létesítmény nappali melegedő helyiségként is szolgál, fedelet jelent azok számára is, akik csak az éjszakai menhelyen tudnak meghúzódni. A csaknem 10 millió forintos beruházáshoz 2,5 millió forintot pályázat útján nyert el az intézmény. Az adagonként mintegy 75-80 forint értékű nyersanyagból előállított egy tál, tartalmas ételt a város egyik étterme szállítja és tálalja. Az étkeztetettek számát később a krízisközpont anyagi helyzetének megfelelően bővíteni szeretnék. Székesfehérvárott mindeddig az egyik városi étteremben ebédelhettek az ingyenes étkeztetésre jogosult rászorulók. A népkonyha jellegű, egy tál ételes módszer azonban kedvezőbb megoldást jelent, ugyanannyi pénzből ugyanis többen juthatnak meleg ételhez. A 120 ezer lakosú városban a becslések szerint mintegy 300-400-an élnek fedél nélkül. Közülük csaknem nyolcvanan találnak menedéket a négy épületben működő hajléktalan szállókon, s 30-nak jut hely az éjjeli menedékhelyen. A szállásokon élők mintegy harmadának rendszeres jövedelme van, egyhar- maduk rendszeresen végez alkalmi munkát, sokan pedig család nélkül élő rokkant nyugdíjasok. A krízisközpont elsősorban rájuk gondolva tervezi egy albérlők házaként működő szálló létrehozását, ahol a jövedelmi viszonyaiknak megfelelő térítéséért a hajléktalan szállókénál kulturáltabb körülmények között, saját szobáikban élhetnének a jövedelemmel rendelkező, tehát önmaguk ellátására képes egyedülállók és családosok. 4" i l i i Népkonyha és melegedő