Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-13 / 12. szám
10 1995. január 13., péntek A hét témái Lesz-e autopalya-díj, s ha igen, mikor és mennyi? Az M7-es, az avatás után (archív felvétel) Az új korhatár Mennyit ér az ország jó hírneve? A bécsi hagyományos újévi hangverseny közvetítését nézve jutott eszembe, mennyivel ügyesebben „adja el” önmagát nyugati szomszédunk. Engem is, mint Európában még sok millió nézőt, lenyűgözött a gyönyörű, múlt századi hang- versenyterem, a Musikverein eleganciája, polgári öntudatot árasztó pompája, a legjobb ízléssel összeállított és magas szinten előadott zenei program. Nem lehetett nem érezni: mindezeket a polgárság magának teremtette s nehéz idők után újraformálta. Egyben megalkotta Ausztriának azt az arculatát, amely az idegenforgalomban, az áruértékesítésben is jelentős szerepet játszik, képzetként társul az „osztrák” szóhoz. Olyan arculat ez, amelynek megjelenítéséért a külvilág fizetni is hajlandó, s idegenforgalmi propagandaként nem a költségek, hanem a bevételek oldalára tartozik. Ezért nemcsak a polgárság, nemcsak a zeneértő közönség, hanem Bécs városa és az osztrák állam az adófizető is hajlandó sokat áldozni. Irigykedve és tisztelettel hallgattam, amint az Innsbruck környéki gazdák, akik sohasem vettek és valószínűleg nem is vesznek részt bécsi operaelőadáson, helyeselték, hogy az államkassza mintegy fél milliárd schillinggel támogatja az Operaházat. A művelt polgár, akit odaát, s régen idehaza is „Bil- dungsbürgemek” - műveltnek, műveltség pártolónak - neveztek, szomszédunkban a fizikai és lelki háborús pusztulás után újjászületett. Remélem, hogy a művelt polgári tudat előbb-utóbb nálunk is olyan széles tömegeket hódít meg, hogy az adófizetők nem sajnálják a pénzt, amelyet a kultúra támogatására fordít a kincstár. Ezek a kiadások ugyanis gyorsan megtérülő költségek: az ország kulturális értékeit gazdagítják, pénzt fialnak a jóhír terjedése révén. Ahogy Balassi Bálint írta: „az jó hírért, névért...” érdemes áldozatot is vállalni. Az ország jóhíre nem kis mértékben azon múlik, lesznek-e olyanok, akik szívesen fizetnek azért, hogy a nevük, cégük - mint az a világ számos helyén megszokott - az Operaház műsorfüzetében a mecénások között szerepeljen, akik irodalmi, művészeti díjak alapítóiként kívánnak hírnevet szerezni. Mindez persze majd akkor következhet be, ha nem az lesz a mérce, ki milyen kocsiban uraskodik, mekkora kacsalábon forgó palotát építteti magának. Bácskai Tamás A magyar sajtóban megjelent hírek, szerint már az idén tavasszal fizetni kell a Budapest- Kecskemét közötti autópályaszakaszon, sőt az illetékesek a hídpénz bevezetését is fontolgatják mind a Duna, mind a Tisza fontosabb átkelési pontjain. Mi igaz a híresztelésekből? - kérdeztük dr. Tímár Andrást, a Koncessziós Autópálya Iroda fejlesztési igazgatóját.-Sajnos tavasszal még nem kell autópálya díjat fizetni egyetlen hazai útszakaszon sem. Azért mondom, hogy sajnos, mert nem lesz miért fizetni. Tavaly májusban írta alá a magyar állam a koncessziós szerződést az egyik francia cég által vezetett konzorciummal, ennek alapján megalakult az Alföld Koncessziós Autópálya Részvénytársaság. Múlt év december 31-én kellett volna hatályba lépnie a koncessziónak, de a társaságnak eddig még nem sikerült megszerveznie a finanszírozást.- Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a költségek nyolcvan százalékát fedezné, de mielőtt a hitelről érdemben tárgyalna, kért egy újabb tanulmányt a beruházótól a várható forgalomról és bevételekről. A vizsgálatokból kiderült, hogy a délszláv események miatt sokkal kisebbek a várható bevételek, mint azt korábban gondolták és aminek alapján a szerződést is megkötötték. Az új helyzethez igazodva a kormány ez év március 10-ig meghosszabbította a pénzügyi zárás eredeti határidejét és változtatott a kivitelezés befejezésének időpontján is.- Ha a pénzügyek rendbejönnek, mi az új terminus?- 1996 június 30. Addig a körgyűrűtől felújítják és korszerűsítik az eddigi autópályát és megépítik a hiányzó fél pályaszakaszt Újhartyán és Kecskemét között.- Mennyit kell majd fizetni és hogyan?- Újhartyán térségében egy nyíltvonalú, 12 kapuval rendelkező bejáratot építenek, hogy a főváros és Kecskemét között csak egyszer kelljen megállni, ahol átalánydíjat kell majd fizetniük az autósoknak, mai árak szerint kilométerenként 5-6 forintot. Aki előbb hajt le valamelyik kijáratnál, ennél kevesebbet fizet majd.-Az Ml-es autópályán mikortól kell fizetni?- Feltehetően idén novembertől, kilométerenként 10-12 forintot, de csak az osztrák határ és a Győr közötti szakaszért. A főváros és Győr között továbbra sem lesz autópályadíj.- Budapesttől Kecskemétig nyolcvan-kilencven kilométeren 400-480forint, Győr és a határ közötti 40 kilométeres szakaszon 450-500 forint. Nem érzik aránytalannak?-A legújabb forgalmi vizsgálat során, amelyet egy angol cég végzett, megállapították, hogy a magyarok egy órányi megtakarított időt jóval kevésbé értékelnek, mint a külföldiek. Ezért kerül majd a felébe a főleg belföldi forgalmat lebonyolító M5 díja az Ml díjának. A külföldi üzletembernek viszont megéri, hogy 500 forintért egy órával hamarabb érjenek célhoz. Egyébként minden autópálya mellett van párhuzamos, díjmentes főútvonal is, igaz, ott a közlekedési viszonyok sokkal rosz- szabbak, az út településeken halad keresztül, szekerek, mező- gazdasági gépek, és gyalogosok késztetik lassúbb haladásra a járműveket. Ha ezeket a szempontokat mind számba veszik az autósok, egy-két országúti utazás után minden bizonnyal az autópályát választják majd. A kérdésben két okból erkölcsi kötelességem állást foglalni. Egyrészt jó húsz évvel ezelőtt tiltakoztam a korhatár csökkenése ellen. Másrészt most - mint a Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat elnökségi tagja - a korhatáremelés ellen szavaztam. Nem a véleményem változott meg, hanem a körülmények! Közbeszól a munkanélküliség A szocialista rendszerben azért csökkentették a nyugdíj- korhatárt, mert egyre nyomasztóbbá vált a kapun belüli munkanélküliség, ugyanakkor béremelésre nem volt forrás. A nyugdíjkorhatárt béremelés helyett adták. Ez ugyanis olyan adomány volt, amelynek a költségei csak évek múlva jelentkeznek a nyugdíjfolyósításkor. A politika örök törvénye, hogy a kormányok szívesen adnak olyan kedvezményeket, vesznek fel olyan hiteleket, amelyeket majd az utódoknak kell fizetniük. Annak idején nemcsak a munkafegyelmet aláásó teljes foglalkoztatással nem értettem egyet, hanem az annak leplezését jelentő kapun belüli munka- nélküliséggel sem. Még inkább ellene voltam annak, hogy a rejtett munkanélküliséget még jobban elrejtsük, idő előtt nyugdíjba küldjük az embereket. Aztán jött a rendszerváltás és az alacsony korhatárból fakadó nyugdíjterhek teljes súlya. Törvény született a korhatár emeléséről. Közben a farizeus teljes foglalkoztatásból átestünk a másik végletbe: a felháborítóan magas és reménytelenül tartós munkanélküliségbe. Amíg az előző parlamentünk törvényt hozott a korhatár emelésére, a kormány a gyakorlatban a munkanélküliek százezreit küldte idő előtt nyugdíjba. Azt hangoztatták, hogy nagyon alacsony a nyugdíjkorhatár, de még ehhez képest is nyakló nélkül adták a korengedményeket. Az ellentmondás akkor derült ki, amikor a törvény végrehajtása esedékessé vált. Ezt kénytelen volt még az előző kormány elhalasztani. Jelenleg az a helyzet, hogy a hivatalos korhatár is magas, mert ez sem tartható. Mi a helyes nyugdíjkorhatár? A kérdésre nem lehet a körülmények ismerete nélkül válaszolni. Legfeljebb azt mondani, hogy az volna a jó, ha mindenki addig dolgozna, ameddig a szakmájában munkaképes. Ez azonban egyéni elbírálást igényel. Az a jó rendszer, amelyik méltóan jutalmazza azokat, akik tovább dolgoznak, bünteti azokat, akik idő előtt nyugdíjba akarnak menni. Az a küszöb, amely felett kezdődik a jutalmazás, illetve amely alatt jelentkezik a büntetés. Ez legyen a nyugat-európai átlagos. Ez lényegesen magasabb, mint nálunk a jelenlegi. Mi ebben is rekordot tartunk, pedig Nyugaton is az emelésen gondolkodtak. Most ugyan fiókokba rakták, mert ott is olyan magas a munkanélküliség, amit tíz évvel korábban elképzelhetetlennek tartottak. Levonhatjuk az első tanulságot: a nyugdíjkorhatárt csak akkor szabad emelni, ha nem nagy a munkanélküliség. Ahol a tartós munkanélküliek száma nem éri el a 2-3 százalékot, a hat hónapnál rövidebb munkanélküliség pedig nem haladja meg az öt százalékot. A fontos a tartós munkanélküliségi küszöb. Ebből következően nálunk egyelőre le kellene venni a napirendről a korhatáremelést. Hiszen háromszor akkora a tartós munkanélküliek száma, mint ami megengedhető volna. Ennek a csökkentéséről pedig még az illetékes körökben sem mernek jóslásokba bocsájtkozni. Aki tud - dolgozzon Ahogy nem értek egyet azokkal, akik a korhatár emelését napirendre akarják tűzni, nem értek egyet azokkal az érintettekkel sem, akik hallani sem akarnak róla. Nemcsak a társadalomnak van szüksége arra, hogy minél tovább dolgozzanak az emberek, de az egyéneknek is ez lenne a jobb. Szomorú sorsú az, aki nem jut munkához, amikor még az egészségi állapota, a kora alapján dolgozhatna. Aki azért akar nyugdíjba menni, mert otthon sok munka vár rá, az nem a többséghez tartozik. Főleg nem a férfiak esetében. A korán nyugdíjba küldöttek százezreit lehet látni, hogy sok időt töltenek a kocsmákban, még több cigarettát szívnak és még többet járnak az orvoshoz. A munka sokkal hosszabb életet ígér, mint a tétlen nyugdíjasság. Tudom, hogy egy rövid írásban nem lehet mindenkit kielégítő választ adni. Mégis szólnom kellett, nemcsak azért, mert az elöljáróban kettős okra hivatkoztam, hanem azért is, mert 73 évesen ma is legalább két átlagos fiatal helyett dolgozom, és ennek köszönhetem, hogy nem vagyok öreg. Nem minket, hanem őket kell sajnálni. Őket, akik szeretnének dolgozni, de nincs rá módjuk. Elsősorban értük felelős a társadalom, amelynek ezt a kötelességét előbb kell teljesítenie, mint a nyugdíjkorhatár-emelését. Kopátsy Sándor Az igazságügy kilenc jeles képviselőjére fegyelmi vár - ilyesmire régóta nem volt példa belpolitikai életünkben. Érthető a figyelem és az érdeklődés, amely a szokatlan ügy fejleményeit kíséri. Az előzmények ismertek: a bírák egy csoportja - elfogadva egy alapítványi meghívást - 2 hetes amerikai tanúlmányutat tett. Ingyen és bérmentve, mert az út minden költségeit a vendéglátók állták. Mi a kivetnivaló ebben? Lehet, hogy az égvilágon semmi. A tapasztalatszerzés, a személyes szakmai kapcsolatok építése fölöttébb hasznos és jó. De sajátos körülmény, hogy az in- vitáció a csődeljárásra és a fölszámolásra szakosodott bírákGyanakvó miniszter? nak szólt. Azoknak, akik a gazdasági élet nagy tétekre menő játszmáinak jogi tisztasága fölött őrködnek. Akiknek egy- egy döntése milliárdos értékek sorsát, tulajdonlását befolyásolja. Gyanakvó igazságügyminiszter? Inkább következetes, amikor eleve minden lehetőségét szeretné kizárni annak, ami már előfordult a történelemben:a korrumpáló hátsó szándékok a nagyvonalú vendéglátás, a gáláns önzetlenség köntösében jelentkeztek. S ez még akkor sem hiábavaló, ha az érintett bírák jogi pártatlansága jottányit sem sérült a tanulmányúton. Presztízs-veszteség? Vannak, akik a kilátásba helyezett etikai-fegyelmi vizsgálatban a bírói kar tekintélyét veszélyeztető akciót látnak. Az egyszerű állampolgár, akinek szintén pótolhatatlan érték az igazságosztók feddhetetlensége, alighanem pont fordítva látja: éppen e kételyeket is ébresztő ügy tisztázása erősíti ä jogrend őreinek presztízsét. S nem bánná, ha a felelős posztok betöltőitől más tárcáknál is hasonló érzékenységgel kérnék számon az etikai normák betartását. Bajnok Zsolt Eső-isten hozott a sok arcú Mexikóba 2. A mexikói történelem csodálatos emlékeit őrzi a belváros, a Centro Historico. Mexikóváros régi főtere, a Zócalo mellett tárták fel az egykori Tenochtitlan romjait, ami megmaradt a spanyol Heman Cortes conquistador hadjáratai után. Tenochtitlan volt 1520-ig az utolsó azték birodalom fővárosa, melyet tóra építettek. Ebben a lagunavárosban élt az utolsó két azték uralkodó, Moctezuma és Cuauhtemoc. A mai nagy esőzéseket azóta nevezik Moctezuma átkának. A Zócalon áll a Rivera freskóival díszített Palacio Nációnál hatalmas épülettömbje, melyet naponta mexikóiak ezrei keresnek fel. Szemben az aranyat olcsón kínáló zálogház. Ügyan- csak a főtéren áll a 100 méter hosszú katedrális és a hozzá tartozó kolostor épületegyüttese. Kívül-belül állványerdő borítja. A felújítás ellenére sok hívő és turista keresi fel. A templom középpontjában, a kupola alatt inga mutatja a földkéreg mozgását. Építése óta majd egy métert „csúszott el”. Közismert, hogy Mexikó földrengéses övezetben fekszik, mely a Csendes Óceán partvidékét is magában foglalja. Az óvárosi Hidalgo téren áll a művészetek háza, a Belles Artes míves palotája, és a közelben magasodik a 180 méteres Torre Latinoamericano, amely akár tájékozódási pont is lehet. A Paseo de la Reforma keleti vége ketté ágazik a Calle Miste- riosa és a Calle Guadalupe vezet a Santa Maria de Guadalupe katedrálishoz, latinamerika legnagyobb búcsújáró templomához. A kis Diegonak a 16. században megjelent Szűz Mária máig megmagyarázhatatlan kötény rajzolatát korábban az 1976-ban süllyedés miatt bezárt régi katedrálisban őrizték. Ekkor két év alatt felépítették a 20 ezer hívőt befogadó Catedrale Nueva-1, ahová sokszor térden csúszva igyekeznek a gyógyulást remélő emberek. A Reforma és az Insurgentes Sur közötti Zona Rosa negyedben éttermek, üzletek százait találjuk. Itt van a híres mexikói ezüstpiac, a Mercado Turistico. A csillogó ékszerekkel teli vitrinek között alig egy méteres folyosón jár-kel a tömeg. Páratlan hangulat. Az áruikat kínáló kereskedők minden arra járónak, nézelődőnek regényt mesélnek kincseikről az alkudozások lehetőségét hirdetve, ők is élvezik a piac életét. Nem baj, ha nem vásárolunk, csak vegyük észre őket. Itt aztán óriási sombrero, indián szőttes, fafaragások és mindenféle kézműves cikkek kaphatók. Mexikóváros közlekedése önmagában egy különlegesség. A rendkívül jó metróhálózaton utasokkal tömött vonatok járnak. Az utcákon térkép segítségével sem nagyon lehet eligazodni, mert sok az egyirányú utca. Meglepetés érheti az idegent. Nem is ajánlják nekik az autókölcsönzést. Helyette célszerűbb a tömegközlekedést igénybe venni. Egymást érik a bogárhátú VW-taxik (itt gyártják) és a 20-25 személyes kisbuszok. Ezek nem tartják fel a forgalmat. Bárhol leállíthatjuk, fel- és leszállhatunk. A potyázás teljesen kizárt. A 80-as években még Ikaruszok is jártak, de ma már nincsenek. Csakúgy, mint a Zona Rosa magyar ételeket kínáló vendéglője sincs már. Másik érdekesség, hogy az autók részére Mexikóban nincs kötelező műszaki vizsga. Olyannal mennek, ami jut. Általában amerikai nagy, családi kocsik, furgonok. Legtöbb a Dodge, Chevrolet, Ford, amelyeket több évtizedes élettartamra gyártottak. Egyedül Mexikóvárosban mérik a CO-t, és emiatt minden autót egy napra le kell állítani - rendszám és színjei szerint. Rozvány Gy. I k \ í 4
