Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-11 / 10. szám
1995. január 11., szerda Hazai körkép uj Dunántúli napló 11 Negyvenezer bruttó Orvhalászok a Balatonon A havi bruttó átlagkereset a tíz főnél több dolgozót foglalkoztató cégeknél múlt év novemberében 39.541 forint volt, 25,7 százalékkal több mint egy évvel korábban - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn a távirati irodát. Az adatokból kitűnik, hogy mind a fizikai, mind a szellemi foglalkozásúak átlagkeresete csaknem egynegyedével haladta meg az egy évvel korábbit. így a fizikai dolgozók átlagkeresete 30 790 forint volt, a szellemi munkakörben foglalkoztatottak pedig 58 832 forintot kerestek. A nettó érték a két állománycsoportban 21 663, illetve 36 496 forintnak felelt meg. Az előző, tehát október hónaphoz viszonyítva a bruttó átlagkereset növekedése szinte minden nemzetgazdasági ágazatban számottevő, legnagyobb arányban a vegyiparban dolgozók keresete emelkedett. Az átlagosnál kisebb mértékben nőttek az építőiparban és a textil- ruházat területén dolgozók bevételei. A múlt év elejétől november végéig számítva a havi bruttó átlagkereset országos átlagban 32 730 forint volt, 22,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete 1 százalékkal gyorsabban nőtt mint a fizikai dolgozóké. Az országos átlagot figyelembe véve a havi nettó átlagkereset 11 hónap alatt 22 628 forintot tett ki, ez 25,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Mivel a fogyasztói árak ugyanebben az időszakban 18,6 százalékkal nőttek, a keresetek reálértéke 5,8 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Több mint 100 millió forint kárt okoztak a múlt évben a balatoni orvhorgászok és orvhalászok, akik a becslések szerint összességében két-háromszor annyi halat fogtak ki a tóból, mint az engedéllyel rendelkezők és a Balatoni Halgazdaság Rt. együttvéve. Szakái Tamás, az rt. területi igazgatója elmondta: egész évben találnak orvul kivetett házilagosan készített, vagy éppen a legmodernebb halászati követelményeknek megfelelő hálókat és más eszközöket. Legutóbb éppen január első napjaiban koboztak el egy 600 méteres hálót, benne 200 ezer forint értékű hallal. Hasonló hálóért jelenleg csaknem egymillió forintot kell fizetni, s ez önmagában egyértelműen bizonyítja, nem kisstílű bűnözőkről van szó. Vörös Sándor, a siófoki vízirendészet most megalakult speciális csoportjának vezetője azt állította: orvhalász maffiák garázdálkodnak a Balatonon. Tevékenységük megítélése szerint nemcsak azért veszélyes, ’ mert ellenőrzés nélkül a tóból legálisan kifogott évi 800 mázsa hal többszörösét emelik ki, s adják tovább jelentős haszonnal, hanem azért is, mert felborítják a Balaton élővilágának egyensúlyát. A szigorúbb ellenőrzésre és büntetésre egy, az idén életbe lépett rendelkezés ad lehetőséget. Eszerint a halászok és a vízirendőrök együtt és jóval gyakrabban járőröznek majd, a szabálysértéseket pedig a korábbi gyakorlattal ellentétben nem a lakóhely szerint illetékes önkormányzatok, hanem helyben a siófoki vízirendészet vizsgálja. A budapesti Siemens Telefongyár Kft. ebben az évben annyi telefonközpontot gyárt, amellyel 250 ezer állomást lehet majd kiszolgálni. A képen: készülnek a telefonközpontok Új főszerkesztő az Új Magyarország élén Reformbizottság Önkéntes nyugdíjpénztár a Graboplastnál Grabo néven önkéntes nyugdíjpénztár alakult Győrött. Az önsegélyező intézmény azzal a céllal jött létre, hogy tagjai részére a társadalombiztosítás által folyósított nyugdíjon túl kiegészítő nyugdíjszolgáltatást szervezzen és nyújtson. A pénztárnak a Grabo vállalatcsoport három társaságának - Graboplast Rt., Grabocenter, Grabotext Kft. - munkaviszonyban lévő dolgozói lehetnek tagjai. Az alakuló ülésen megállapodtak a tagdíjfizetés módjáról. Eszerint a személyenkénti összegek háromötöd részét a munkavállaló, kétötöd részét pedig a munkáltató fizeti. Debreceni tarifák Tíz forinttal emelte a tömegközlekedési tarifákat Debrecen önkormányzata. A városi közgyűlés úgy döntött, hogy a villamos és a trolibusz jegyek árát február 1-től az eddigi 25-ről 35 forintra, az autóbusz jegyekét 30-ról 40 forintra növeli. Amennyiben az utas a járművön vált jegyet, még ennél is többet kell fizetnie: villamoson és trolin 45, autóbuszon pedig 50 forintot. Olyan képviselői javaslat is elhangzott, hogy egységesen 50 forintban állapítsák meg a tömegközlekedési tarifákat. A nehéz gazdasági helyzetben lévő tömegközlekedési vállalatok a jegyár-emelés ellenére - működőképességük megőrzése érdekében - további önkormányzati támogatásra tartanak igényt. A Debreceni Közlekedési Vállalat és a Hajdú Volán Rt. több mint kétszázmillió forint támogatást remél az idén, amiről a városi közgyűlés a költségvetési vita során dönt majd. Kő András - eddigi főszerkesztőhelyettes - lett az Új Magyarország új főszerkesztője, D. Szabó Ede pedig felelős szerkesztőként jegyzi az újságot, miután a Kordax Rt., a napilap új tulajdonosa hétfőn leváltotta Fábián László eddigi főszerkesztőt. Kő András az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: ellenzéki szerepkörben kívánnak szakmailag igényesebb, az eddiginél frissebb konzervatív hangvételű, polgári lapot készíteni. E célok megvalósításában - tanácsadó jelleggel - öttagú szerkesztőbizottság vesz részt. E testület tagjai: Andorka Rudolf, Bolberitz Pál, Kocsis L. Mihály, Nemeskürty István és Szokolay Sándor. Külső munkatársat is alkalmaznak majd és eddig nem publikáló közismert irodalmárok és tudósok írásait is szeretnék megjelentetni. A lapot formailag is megújítják, konzervatívabb betűtípust és áttekinthetőbb tördelést fognak alkalmazni. Mint ismeretes, az anyagi nehézségekkel küszködő lap alapítói és kiadó jogait múlt pénteken adta el a Publica Rt. a Kordax érdekeltségű Nemzeti Sajtó Kft.-nek. Az Új Magyarország elsősorban gazdasági vállalkozás, ahol a legfontosabb szempont a nyereség. A tulajdonos csak rövid ideig hajlandó finanszírozni a veszteséget. Mindenkivel három hónapi próbaidőre kötnek szerződést. Nem politikai szempontok alapján döntenek arról, ki marad, kinek kell elmennie. Aki szakmailag megfelel, az maradhat. Az államháztartási reform koordinálására Pénzügyminisztériumban megkezdi működését az Államháztartási Reform Bizottság. Január 15-ig munkacsoportok alakulnak, és addig elkészül a tevékenységüket meghatározó előzetes ütemterv is. Békési László szerint már a reform előkészítése során be kell vonni a munkába az adott területek legjobb szakértőit, képviselőit. Az államháztartási reform munkáit a hároméves gazdaságpolitikai program előkészítésével szoros összhangban kívánják folytatni. Júniusig az Országgyűlés részére elkészül a reform koncepciója. Határőr századok Az idén teljessé válik a hivatásos határőrizet és az eddigi 19-ről 25-re növelik a határvadász századok számát. A határőrség szóvivője elmondta, hogy ezek a gyorsan bevethető egységek részei a határvédelemnek. Az Ásványolajtermék Minőségellenőrzési Részvénytársaság hatósági jellegű minőségvizsgálatot folytat, nemzetközi módszerekkel minősíti az olajszármazékokat. Az utóbbi időben az úgynevezett olajszőkítési visszaélések miatt elsősorban a gépkocsikba való üzemanyagok vizsgálata vált elsődlegessé KURTA CUKORGYÁRTÁSI IDÉNY Import nem kell A petőházi cukorgyárban az üzem történetének legkurtább kampánya zárult. A korábbi években általában 90-100 napos idényben dolgozták fel Petőhá- zán a cukorrépát, ezúttal hetven nap alatt végeztek. Az okokról Fábián Károly, a Petőházi Cukoripari Rt. elnökvezérigazgatója elmondta: nőtt a gyár kapacitása, így naponta hatezer tonna répát tudtak feldolgozni. Az átlagtermés gyengébb volt a várt hektáronkénti 36-38 tonnánál. Összesen 395 ezer tonna répát kaptak a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei szövetkezetektől, társaságoktól és magángazdáktól, s ötvenezer tonna cukrot gyártottak. Ez ugyan 25 ezer tonnával kevesebb az 1993-as termelésnél, abban az évben azonban Ausztriából importált sűrűiéből is készítettek cukrot. Az elnökvezérigazgató úgy vélekedik: az országban összesen gyártott 425 ezer tonna cukor az igényeket fedezi, importra tehát nem lesz szükség. A répa átvételi árában a minőségi szempontokat érvényesítették, magasabb cukortartalmú répáért, illetve nagyobb tisztasági fokú sűrűiéért többet fizettek, mint a gyengébb minőségűért. Hasonló rendszerben gondolkodnak az idén is, s már tárgyalnak a répatermesztőkkel. A cukor árát egyelőre nem emelik, mert tavaly ősszel 6 százalékos áremelést hajtottak végre. Költözködik a Fidesz Cs. Bíró Attila, a Fidesz sajtófőnöke megerősítette azt az értesülést, miszerint: anyagi gondjai miatt a fiataldemokraták értékesítik vagy tartós bérletbe adják a párt Lendvay utcai székházát. Elmondta, hogy a Fidesz Országos Választmánya már júliusban tárgyalt a kérdésről, miután a párt adósságai miatt nagy összegű jelzáloghitellel terhelték meg a székházat. Cs. Bíró Attila nem tudott pontos információval szolgálni arról, mekkora pontosan ez az összeg. Hangsúlyozta azonban, hogy jelenleg még különböző tárgyalások zajlanak a székház hasznosításáról, és arról, hogy a központi apparátus hová költözik. Az apparátus létszáma egyébként jelenleg alig 30 fő. Ezen a héten várható döntés arról is, hogy tovább csökkentik-e a hivatalban dolgozók számát. Az országgyűlési választások előtt megközelítően 120-an dolgoztak a fővárosban Fi- desz-alkalmazottként. Most egyelőre csak annyi biztos - mondta Cs. Bíró Attila -, hogy a vidéki Fidesz központokat karcsúsítják. A sajtófőnök azt is megerősítette, hogy megszűnik Simicska Lajos gazdasági igazgató megbízatása, miután a fiataldemokraták másfajta gazdálkodásra térnek át. A párt vezetőinek véleményét tolmácsolva Cs. Bíró Attila leszögezte: Wachsler Tamás napokban megjelent interjúi, melyek szerint a Fidesznek új elnökre van szüksége, az április végi elnökválasztó kongresszus kampánynyitójaként értékelhető. # Uszodát vásárolt Kazincbarcika Kazincbarcika önkormányzata 10 millió forint plusz áfáért megvásárolta a Borsod- chem Rt.-től azt az uszodát, amelyet még 1988-ban a helyi vegyipari nagyüzem jogelődje, a Borsodi Vegyi Kombinát kezdett el építeni, s 150 millió forintot költött a beruházásra. Az építkezés a vegyipart is érintő világméretű recesszió, benne a BVK eladósodása miatt 1991-ben megrekedt. A nagyüzemnek arra még futotta, hogy megépíttesse a létesítmény tetőszerkezetét. Kovács F. László a Borsod- chem Rt. vezérigazgatója és Király Bálint polgármester az adás-vételi szerződés aláírása után úgy nyilatkozott, hogy kölcsönösen jó üzletet kötöttek. A viszonylag olcsó eladási ár fejében ugyanis a város ön- kormányzata két évi időtartamra 4,5 százalékról 4 százalékra csökkenti a vegyipari óriás helyi iparűzési adóját, ami évi 26 milliárd forintos árbevétel mellett nem mondható csekély mértékűnek. Az ön- kormányzat - amely egyébként hasonló feltételek mellett már korábban átvette a vállalat által működtetett műjégpályát és a városi sporttelepet is - úgy tervezi, hogy további 80-100 millió forintos költséggel, céltámogatások, pályázatok révén befejezi az uszoda építését, s 1996 őszére átadja a város lakosságának és a sportolóknak. A Borsodchem Rt. következetes és kitartó iparpolitikával, s a petrolkémia nemzetközi piaci konjunktúrájának eredményeként rendezte helyzetét, 2 milliárd forintos nyereségre számítanak. A cég jövőben is támogatni fogja a város fejlődését. * Leszakadt a csabai nagyharang Leszakadt a békéscsabai evangélikus kistemplom 36 mázsás harangja. A harangtartó vasszerkezet másfél méteres zuhanás után fogta meg a több mint százéves csabai nagyharangot. Feltehetően a harangot tartó csavarok elöregedése volt az ok. A harang a jelek szerint nem sérült meg, s a leszakadáskor senki sem tartózkodott a toronyban. A műemlék - XVIII. századi - békéscsabai evangélikus kistemplom három harangjából a legsúlyosabbat 1876-ban öntette adományként az egyháznak egy áldozatkész helybeli, Marik Pál. A több mint százéves Marik-harang a csabai evangélikus püspökhelyettes, Táborszky László esperes reménye szerint rövidesen visz- szakerül a helyére. Ha domb nincs, jó a ló is. A Békés megyei Dombegyházán lóvontatta szánszerelvényen szánkóznak a gyerekek i A t t 1