Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-11 / 10. szám

12 aj Dunántúli napló Magazin 1995. január 11., szerda Libanonban tilos vadászni Sámánok státusban Január elsejétől három éven át tilos vadászni Libanonban. A szigorú intézkedés nem a vadászok ellen szól, hanem épp az ő érdekeiket szolgálja. Az utóbbi években ugyanis dráma­ian csökkent az országban az apróvad, főleg a vándormada­rak állománya. A zöldek egyik helyi vezetője szerint minden évben több mint tízmillió ván­dormadarat lőnek ki Libanon fölött. A foglyok, tengelicék, szalonkák, valamint a vadnyu- lak népességének néhány évig háborítatlanul kell szaporodnia, hogy ismét megerősödjék a vadállomány. Bizonyos rovarfajokkal és gyommagvakkal táplálkozó madárfajok kipusztulása ko­moly veszteségekkel fenyegeti a mezőgazdasági termelést is - írja az AFP. A Rio de Janeiróban Libanon által is aláírt természetvédelmi egyezmény szellemében fogant tilalmat a környezetvédelmi és a mezőgazdasági minisztériumok már 1994 elején bejelentették. Az ország több mint 200 ezer vadásza a jogok megnyirbálásá­ról beszél, és az egész éves ti­lalmat szeretné évi kilenc hó­napra csökkenteni, akár a va­dászjegyek jelentős drágulása és az orvvadászati bírságok sú­lyosbodása árán is. Mellettük vannak a vadász­ruhákat és egyéb vadászkellé­keket árusító mintegy 400 üzlet és az országban működő hat va­dásztölténygyár tulajdonosai, valamint a közel 200 puskamű­ves, akik a tilalomban szintén nem a vadászati iparág hosszú távú fennmaradásának biztosí­tását látják, csupán a közeli veszteségeket. Az AFP hírügy­nökség becslése szerint mintegy háromezer család megélhetése teljesen a vadászati iparágon nyugodott, s jó kétszer ennyi a részlegesen a vadászatból élők - éttermi és szállodai alkalma­zottak - száma. Üldöztetés helyett ezentúl megbecsülésre, sőt állami al­kalmazotti státusra számíthat­nak a zambiai népi gyógyítók - sámánok, varázslók, boszorká­nyok és kuruzslók. Az afrikai országnak talán egyetlen lakosa sincs, aki élete folyamán ne fordult volna a hagyományos módszereket al­kalmazó népi gyógyítókhoz. Eddig ez veszélyes volt: az ország nyugati fejlődésben hívő vezetői ellenségesen viszonyul­tak az ősi mesterség folytatói­hoz, tiltották tevékenységüket, sőt sokszor arra is büntetés várt, aki igénybe vette szolgálataikat. Ez mostantól sokak örömére megváltozik. Az ITAR-TASZSZ jelen­tése szerint több éves fontolga­tás után hivatalosan elismerték a népi gyógyászatot, sőt műve­lőit az állami egészségügyi há­lózat dolgozóiként regisztrál­ják. A Hagyományos Gyógyítók Szövetsége úgy értékeli, hogy ezzel a kormányzat elismeri a számtalan nemzedék óta apáról fiúra, anyáról lányára öröklődő tudást és rendkívüli értékű ta­pasztalatot. A több mint 35 ezer tagot számláló szervezet elnöke, Roderick Wongo sze­rint a népi gyógyítók sok min­denre megtaníthatnák a neves külföldi egyetemeken tanult diplomás „kollégáikat”. Véle­ménye szerint néhány szervi bajon kívül különösen érvé­nyes ez a legkülönbözőbb lelki betegségekre, amelyeknek gyógyításában kiemelkedő eredményeket érnek el. Az Egészségügyi Világszer­vezet tavalyi felmérése szerint az eddigi hivatalos tilalom el­lenére Zambia lakosainak több mint 80 százaléka vette igénybe a népi gyógyítók szol­gálatait. A vidéki körzetek túl­nyomó részében ez az egyetlen lehetőség, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége. Ingyenes vasúti csomagküldés Sok fejtörést okozott a francia vasutasoknak egy Grenoble-i férfi, aki Párizsban élő családját szállítási költség nélkül látta el élelmiszerrel és ruhaneművel. A férfi, akinek nevét az AFP nem közölte, a Gre­noble-i pályaudvaron felszállt a párizsi expresszre, elhe­lyezte bőröndjét az egyik va­gon csomagtartójába, majd le­szállt a vonatról. A család ugyan ilyen módon küldte vissza a csomagot. Az ügyes „teheráru-forga- lom” csak most tűnt fel , ami­kor a biztonsági szolgálat vizsgálatot végzett a vonaton. Észrevették, hogy egy koffer nem tartozott egyetlen utas­hoz sem. A bőrönd átvizsgá­lása során nem találtak sem pokolgépet, sem egyéb rob­banó anyagot, csak élelmi­szert és személyes holmit. A vonat némi késéssel foly­tatta útját. A Grenoble-i pá­lyaudvaron azután észrevették azt a férfit, aki kétségbeeset­ten kereste bőröndjét. A francia vasútigazgatóság a vasúti közlekedés akadályo­zása és a szállítási költségek térítésének elmulasztása címen tett feljelentést az ügyes családapa ellen. Csökönyös szamár Csökönyösen ragaszkodott új­évi ,Jdmenőjéhez” a berni állat­kert szamarainak egyike. Amikor ugyanis az őr nem akarta őt kien­gedni „újévi sétára”, hatalmas rú­gással térítette jobb belátásra a rend szigorú őrét és egy másik négylábú kíséretében kiballagatt a városba. Végül is rendőrök kísér­ték vissza istállójukba. A világ legnagyobb repülőgépe: az Ukrajnában épített Antonov felemeli orrát, hogy egy vasúti mozdonyt berakodjanak, amelyet Melbourneban, Ausztráliában gyártottak. A mozdonyt Indi­ába szállítják Svájc érintésével, ahol az elektronikát szerelik be Inkább lábbilincs, mint börtön Svédországban a börtönbe költözés helyett egyre több el­ítélt választja az USA-ban már korábban is alkalmazott un. elektronikus lábbilincset. Ennek lényege, hogy azok az elítéltek, akikre két évnél rövidebb idejű börtönbüntetést szabtak ki, saját lakóhelyükön elektronikus el­lenőrzés alatt tölthetik le azt. A börtönbüntetését otthon töltő elítélt élete azonban nem abból áll, hogy csupán átaludja a napokat. Megfelelő lakással, telefonnal és az idejét haszno­san kitöltő elfoglaltsággal kell rendelkeznie. Ezen kívül szigo­rúan követnie kell a viselkedé­sét jó irányba befolyásoló prog­ram utasításait. Alkoholt és ká­bítószereket fogyasztania szigo­rúan tilos, és ennek ellenőrzé­sére a hatóságok bármikor vize­letvizsgálatot vagy alkoholtesz­tet rendelhetnek el. Az elítéltet bármikor, esetleg hetente több­ször is meglátogathatják, hogy ellenőrizzék, az utasításoknak megfelelően él-e. Az elektroni­kus lábbilincset állandóan hor­dania kell, hogy a riadóközpont mindig tudja, hogy viselője merre tartózkodik. Az illetékesek szerint a ta­pasztalatok szinte kínosan jók. Svédországban jelenleg kísér­letijelleggel öt helyen, 75 elítélt viseli az elektronikus bilincset. Közülük csak négyen hágták át a szabályokat, így nekik a fennmaradó büntetési időt a börtön falai között kell letölte- niök. Szakértők szerint az elekt­ronikus bilincs sokkal olcsóbb, mint a hagyományos börtön- büntetés, ezen túlmenően pél­dául bizonyos elítélteknél arra is alkalmazható, hogy a bünte­tési idő utolsó részét, bár fel­ügyelet alatt, de már a normális életnek megfelelő körülmények között töltsék le. Beteg orángutánok A Borneó szigetén élő orángutánok nagy része hepati- tisban és tuberkolózisban szenved - állapította meg egy indonéz kutatóközpont, miután felméréseket végzett Kaliman­tan tartomány vadrezervátu­mában. Az ott élő mintegy 6000 orángután nagy többsége betegedett meg mindkét kór­ban. A központ kutatói - az Antara indonéz hírügynökség jelentése szerint - az elmúlt években 49 orángutánt kezel­tek állatklinikákon és gyógyu­lásuk után visszajuttaták őket a trópusi erdőkbe. Jelenleg 85 majom áll kezelés alatt. Azt egyelőre nem közölték a kuta­tók, hogy a nagytestű majmok közül mennyi betegedett meg, illetve pusztult el. Állatvédők becslése szerint 8500-ra tehető a Borneó és Szumátra trópusi erdőségeiben élő orángutánok száma. Egy II. világháborús marhavagont, amelyen zsidókat szállítot­tak a nácik az auschwitzi haláltáborba, helyeztek el Jeruzsá­lemben, a Jad Vasem Holocaust-emlékparkban. A vagon a len­gyel kormány ajándéka Auschwitz felszabadításának 50. év­fordulója alkalmából Svájci keresztnevek az ezredfordulón Teli Vilmos hazájában a XXI. század küszöbén az újszü­lötteknek adott legkedveltebb keresztnevek a Michael, a Ke­vin, a Mélanie és a Sarah. Lega­lábbis ez derül ki a Szövetségi Statisztikai Hivatalnak az AFP által idézett összesítéséből. A vonatkozó svájci törvény legutóbb történt enyhítése meg­könnyítette a választást a szülők számára, amennyiben nem köte­lesek kizárólag olyan kereszt­nevet adni újszülött gyerme­küknek, amely egyértelműen je­löli a nemét. Igaz viszont, hogy a jövőben sem adhatnak neki olyan nevet, amely az ellenkező nemre utalna. Az állami anyakönyvvezető a jövőben csak az olyan kereszt­név bejegyzését tagadhatja meg, amely „nyilvánvalóan hát­rányos megkülönböztetést je­lent a gyermek érdekeivel szemben”. Erre való hivatko­zással tagadta meg például nemrég a legfelsőbb bírói testü­let, a Svájci Szövetségi Bíróság, hogy elfogadja egy Né- met-Svájcban született kislány keresztnevéül a Skywalkert (felhőkben járót) Végül a statisztikai hivatal összesítése szerint 1993-ban a négy leggyakrabban adomá­nyozott keresztnév Svájcban a lányoknál Mélanie, Sarah, Lau­ra és Jessica, a fiúknál pedig Michael, Kevin, Simon és Da­vid volt. Eltűnik a „clochard” Minden bizonnyal szegé­nyebb lesz a francia nyelv azál­tal, hogy a jelek szerint eltűnik a „clochard” - a Párizsba látogató idegen számára oly jellegzete­sen francia csavargó, eredetileg az a hajléktalan, aki a polgári életformával szemben előnyben részesíti a Szajna-hidak alatti éjszakázást. A „clochard„-nak nincs jö­vője Franciaországban - álla­pítja meg az AFP és állításának igazolására ismerteti a nemrég a La Croix című katolikus lap és a hajléktalanok lapja, a La Rue ál­tal rendezett közvélemény-kuta­tás eredményét. A nyilvános­ságra hozott adatok szerint ugyanis a megkérdezett 500 „clochard”-nak mindössze egy százaléka határozta meg önma­gát továbbra is ezen a néven. Ezzel szemben 53 százalék azt kívánja, hogy „Sans domicile fix” (állandó lakhely nélküli) megjelöléssel illessék a hajlék­talanokat. A megkérdezettek egyébként a legsúlyosabb problémának a következőket jelölték meg: munkanélküliség (51 százalék); üresen álló lakások (43 száza­lék); AIDS (37 százalék). A megkérdezettek csaknem há­romnegyede (74 százalék) kész lenne tiltakozó mozgalomhoz csatlakozni. A „clochard” tehát feltehe­tően csak a szótárból tűnik el. Filléres Kék Mauritius Hollandiában a híres „Kék Mauritius” bélyeg 1995. ja­nuár 17-e után már a szó szo­ros értelmében fillérekért (71 pfennignek megfelelő össze­gért) megvásárolható lesz. A holland posta ugyanis nyolc és fél millió példányban utány- nyomta a világ legértékesebb bélyegét. Áz újranyomott bélyegeken narancssárga sáv látható - em­lékeztetőül arra, hogy az In­diai-óceánban fekvő Mauritius szigete a XVII. és a XVIII. szá­zadban holland támaszpont volt. Az 1847-ben íráshiba mi­att csak igen kis példányszám­ban nyomott valódi „Mauritius” bélyegekből a szakemberek tu­domása szerint ma már mind­össze négy le nem bélyegzett és hat lebélyegzett létezik. A le nem bélyegzett példányok II. Erzsébet angol királynő, a Brit Könyvtár, Mauritius állam, il­letve a hágai Posta Múzeum bir­tokában vannak. A Téli Tojás A Christie's brit árverési cég Genfben rendezett árverésén rekordösszegért, 7,26 millió svájci frankért kelt el az egykori cári ékszerész, Carl Fabergé leghíresebb műve, az úgyneve­zett Téli Tojás. A drágakövekkel dúsan díszí­tett ékszertojást II. Miklós cár 1913 húsvétján ajándékozta édesanyjának. A Téli Tojás két tömb átlátszó kristálykőből ké­szült, összesen több mint 3000 gyémánt díszíti, és az átmenetet akarja jelképezni a télből a ta­vaszba. A tojást kívülről 1300 aprócska rózsaszínű és fehér gyémánt ékesíti. Mint az udvari ékszerész minden hasonló re­mekműve kinyitva különleges meglepetéssel szolgál. A téli to­jás belsejében egy leheletvé­kony platinaszálakból font több mint 1300 gyémánttal kirakott kosárka tűnik fel, amelyet ter­mészetes kvarc és aranykristá­lyokból kirakott alpesi kökör­csinnel hintettek tele. Fabergé mintegy 56 tojást al­kotott a cári család megrendelé­sére 1885 és 1917 között. Közü­lük ma 47-ről tudják, hol őrzik. A Téli Tojás mind között a leg­díszesebb és a legértékesebb a Romanov-család uralkodásának három évszázados jubileumára készült. A cári trón megdöntése után Fabergé Svájcba menekült, és Lausanne-ban halt meg 1920-ban. Művei közül tíz a moszkvai állami múzeumban van, 11-et pedig a Forbes Ma­gazine Gyűjteményében őriz­nek New Yorkban. II. Erzsébet angol királynő tulajdonában há­rom van. A többi különböző amerikai és európai múzeumok és magángyűjteményekben ta­lálható. A Christie's igazgatója nem árulta el, ki volt a műremek el­adója és vevője. Az árverésen jelen volt Tat­jána Fabergé, a művész leszár­mazottja. A legmagasabb körökben is előfordul az ilyesmi. Károly herceg brit trónörökös két fiával, Williammel és Harryvel Svájcban Üdül, és a ródli bizony kicsúszott alóluk Óriáskígyó postai csomagban Nagy riadalmat keltett a na­pokban Gravataí brazil város postahivatalában egy csomag, amelyből egy másfél méter hosszú óriáskígyó bújt elő. Mauro Ferreira, a helyi tűz­oltóság illetékese az ÁP hí­rügynökségnek elmondta, hogy az óriáskígyó teljesen ve­szélytelen volt, igen nyugodtan viselkedett, amikor kiemelték a dobozból. Szerinte egy rossz tréfának köszönhetően került a hüllő a csomagba. Mint kiderült, a Clotilde névre keresztelt boa constrictor Eduardo Vargas da Silva őr­mester tulajdona, akit nemrég helyeztek át az Amazonas őserdejében található Pará ál­lamból Rio Grande do Sul ál­lamba, ahol Gravataí városa is fekszik. Az őrmesternek költö­zéskor katonatársai is segítet­tek a csomagolásban, és vala­melyikük - talán viccből - a postán feladott poggyászba rej­tette a kígyót. A # i t 4 k

Next

/
Thumbnails
Contents