Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-14 / 344. szám
6 üj Dunántúli napló Magazin 1994. december 14., szerda Dr. Schweitzer József országos főrabbi előadása a Honvéd Hagyományőrző Egyesület rendezvényén. Az idő lassú folyama megérleli, hogy a legfájóbb emlékek is a megbékélésbe torkolljanak. Nem felejtve, de harag és gyűlölködés nélkül kell ma már visszatekinteni a múltba, és az egyetértés lehetőségeit kutatva együtt kell fáradoznunk a jövőért. A magyarság sorskérdéseiről szólva a legnagyobbak szerénységével hárította el magától a szakértő szerepét, miközben nem csupán figyelmet érdemlő, hanem megkerülhetetlen alapigazságot mondott ki: nincs jövője az önmagával tusakodó társadalomnak. Ugyanez a szerénység nyilvánult meg szavaiban, amikor szóba került a városunk polgármesterétől éppen az előadás napján átvett Pro Űrbe díja. „Tettem, amit tennem adatott. Kitüntetést ezért nem vártam, de jól esett.” Tudtuk, tudjuk, hogy hite mellett a zsidóság több ezer éves történetét, kultúráját illető kivételesen mélyreható tudása emelte őt a Rabbiképző Intézet „Célom, hogy Egyiptomból próbáljam elősegíteni egy magyar művész megismerését. Szeretném, ha végre elfoglalhatná méltó helyét a magyar művészettörténetben” - mondta Juhász Ernő egyiptomi kulturális attasé a 168 óra munkatársának 1992 novemberében. Azóta két esztendő telt el, és talán annyi történt, hogy Bálint Gyula évtizedekig jeltelen sírját a pécsi köztemetőben megtalálták, és talán nem fogják meg- váltatlanság cimén felszántani. Bálint Gyula neve a baranyai művészeknek sem mond semmit, nem ismerik, nem is hallottak róla. Pedig utolsó éveit Hir- den, illetve Pécsett töltötte. A dónátusi kápolna melletti kis szőlőjében halt meg. Ki volt Bálint Gyula? A kairói és az alexandriai műkereskedésekben mai napig keresett festő, akinek pasztell-képeivel: szép, általában európai típusú lányok és asszonyok portréival, ritkábban pedig tájképeivel gyakran találkoznak a műértők és művészetbarátok. 1992 őszén egy-egy képe háromszáz fonttól 15 000 fontig kelt el az aukciókon. A budapesti Magyar Nemzeti Galériában két képét őrzik valahol a raktárakban. Más nyilvános gyűjteményekben nem sikerült képeinek nyomára bukkanni. Az életrajzi és művészeti lexikonok nem említik. A szegedi magyar festő és grafikusok adattára 1988-ban tesz róla először említést. 1894-ben született Aradon, 1911-ben beiratkozott a budapesti Képzőművészeti FőiskoSorskérdéseink élére: nem volt kétséges a magyar történelem és kultúra kérdéseiben hasonlóan alapos tájékozottsága sem. Hallgatóságát mégis azzal a képességével nyerte meg, hogy a nem zsidó magyar társadalom gondolkodásába is bele tudta élni magát. Nem csupán a zsidóság felé osztogatott sebeket, embertelenségeket tartja számon, hanem a jó szándékú kezdeményezéseket is. Észre tudja venni, hogy a szenvedésből bőven kijutott itt másnak is, nem csupán a zsidóságnak. A Kárpát medencében a római kortól kezdődően megtelepedett, kellő létszám esetén hitközösségekbe szerveződött zsidóság sorsáról, megpróbáltatásairól, kezdetben csupán a létért, a későbbiekben a társadalomba történő befogadtatásért folytatott szüntelen küzdelmeiről szóló rövid történeti áttekintés kedvező keretként szolgált ahhoz, hogy megvilágítson olyan ütközőpontokat, amelyek napjainkban is feloldódásra való feszültségeket jelentenek társadalmunkban. Talán elsőként kell említeni Iára, Edvi Illés Aladár, Szinyei Merse Pál és Révész Imre voltak a mesterei. Az első világháború évfolyamtársaival együtt elnyelte. Trianon után Aradon maradt, ahol 1924-ben írt kritikák „Erdély legelső pasz- tell-festőjének titulálták.” 1926-ban feleségével együtt Alexandriába költözött. Az ott töltött 23 év a legtermékenyebb ezek közül: zsidó és magyar - nem egymást kizáró fogalmak, - mert leginkább ezen a téren hiányzik a megértés a nem zsidó magyarság részéről. Pedig magukat magyarnak valló, a hazához, nemzethez és kultúrájához változatlanul ragaszkodó zsidók Izraelben is, de világban szétszóródva is ugyanúgy élnek, mint nem zsidó magyarok. Az itthon maradottak - akik lelkűkben el tudják rendezni az átélt borzalmakat - többsége pedig ugyanúgy hazájának és nem csupán szülőföldjének tekinti Magyarországot, amint elődeik békében, háborúban a társadalom más elemeivel vállvetve küzdöttek az ország javáért, fel- emelkedéséért. Hasonlóan kiélezett kérdés: hogyan viszonyul a zsidóság azokhoz a nem csekély számú, rosszemlékű és a közélet majd minden területét megszálló politikusokhoz, akik mérhetetlen szenvedést zúdítottak hazánkra, nemzetünkre. A történelmi helyzet ad ugyan indokot, hogy miért üdvözölte felszabadítóként a zsidóság a fasizmust leverő szovjet csapatokat, de ehidőszaka. Ekkor vált befutott festővé. Különösen portréival tűnt ki társai közül. Hamid Rihan egyiptomi műgyűjtő és műkereskedő elmondta, hogy 1959 óta több ezer Bálint kép, - eredeti és másolatok - ment keresztül a kezén. Ma is rendszeresen másolják képeit. 1942 őszén Egyiptomban hez a felszabadításhoz fűzött reményeik hamar csalódásba fulladtak. Azok, akik az új zsarnokság szolgálatába szegődtek: önmagukat rekesztették ki, határolták el a zsidóságtól. Ezzel újabb sarokkérdést érintünk: zsidó származású és zsidó hitű egymástól élesen elválasztandó fogalmak. Mindezek mögött keressük azonban az embert! A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Baranya Megyei Szervezete nevében azzal szeretnék köszönetét mondani dr. Schweitzer József főrabbi úrnak őszinte, emberi, a szemben állást oldó előadásáért: mi a múltban is úgy éreztük, és jelenleg is valljuk, hogy a magyarság önmagán ütött sebet a zsidótörvényekkel és azok következményeivel. Megbecsült jó bajtársakat veszítettünk, amikor kezükből a fegyvert elvették és munkaszolgálatra kényszerítették őket. A m. kir. honvédségnek és csendőrségnek a deportálásokban játszott szerepére mi is fájdalmasan emlékezünk, - meg nem történtté nem tehetjük. Emberségesebb jövőért kívánunk baráti, bajtársi kezet nyújtani. Kovácsy Zoltán minden német, olasz és magyar állampolgárt internáltak. Bálint Gyula is hat hónapig Fayedban volt intemával. Itt minden kezébe került papírdarabra rajzolt. Többszáz rajzot készített, életképeket, pillanatokat rögzített, ceruzával, szénnel és ami éppen rajzeszközként rendelkezésére állt. Ezeknek a rajzoknak jórésze ma is egy pécsi festőművész barátjának birtokában van, több pasztell és olajképpel együtt. 1948 után Bálint Gyula feleségével együtt elhagyta Ale- xandriát. A román határ mellett akart letelepedni, hogy közel legyen Aradhoz. Ebből végül is Hird lett, majd Pécs, - Donátus. Nagyon szerény életet élt, a művészeti közélet nem fogadta be. Bár 1956-ban egyik szobrász barátjával kiállítást szerveztek részére a városban, de a politikai események miatt a kiállítás visszhangtalan maradt. Felesége 1954-ben halt meg, Bálint Gyula két évvel később követte. Portréit és szentképeit szűk baráti körének tagjai Pécsett és Budapesten ma is ereklyeként őrzik. Maradtak más emlékei is, a pécs-vasasi templom triptichonja: Szent Judás Tádé, Szent Rita és Szent István király portréja. A pécsiek közül Martyn Ferenc, Czurilovich Ottokár és Bauer János festőművészek őrizték meg emlékét. Bálint Gyula-sokáig jeltelen - sírban, feleségétől távol nyugszik, egy-két barátja tesz rá halottak napján megemlékezésül egy szál virágot. Kérdés: ki fogja sírját megváltani? Vagy úrrá lesz rajta a porlasztó idő? Dr. Takács Gyula Magányosan, elfeldve... Faruk király festőjének sírja Pécsett Szent Erzsébet magyar volt! Kedves Iván! Amikor az Új Dunántúli Napló november 30-i számában megjelent leveledet megírtad, talán nem is gondoltál arra, hogy a magyar történelem-szemlélet, történelem tanítás terén milyen egészen új útra léptél. A „Ne bánsd a magyart!” c. cikket nem akartam és nem is tudtam harag és elfogultság nélkül megírni. Nem történelmi szakmunkát írtam, hanem a nemzeti (nem vallási) érzésemet sértő megnyilvánulásokra igyekeztem finoman visszavágni. Az új út, amelyre Te ráléptél, annak megállapítása, hogy Árpádházi Magyar- országi (Thüringiai) Erzsébet magyarsága ugyancsak vitatható. Megpróbáltam erre vonatkozóan anyagot találni, de meg kell állapítanom azt, hogy a magyar történelem nyomtatott anyagában a Te leveled az első, amely ezt kétségbe vonja. Nincs mód most tudományos eszmefuttatásra, csak pár dolgot érintve vizsgálom a kérdést. 1. Édesanyja nem magyar. Ez a bizonyos vérségi probléma, amellyel utoljára a harmincas-negyvenes évek történelem-szemléletében találkoztam. Hogy a középkor királyi családjainak családi kapcsolatait Te ,Jdub”-nak tekinted, ez - enyhén szólva - történelmietlen szemlélet. (Remélem Szent Imre, Szent Éászló királyok, Hunyadi Mátyás király, Zrínyi, Rákóczi, Petőfi stb. magyarságát nem kell bizonyítanom. (Veszélyes út ez!) 2. Tudott-e magyarul? Nem tudom. De azt igen, hogy környezete egészen haláláig magyarokból állt. (Egy kis tudo- mányosdi: Fejér: Codex Dip- lomaticus Hungaricae. Tom. III. P,2. szerint 1231-ben hazajött két szolgája: Farkas és Dávid.) Janus Pannonius egy sort sem írt le magyarul, tehát nem magyar költő? 3. Félje halála után apja hazahívta, de nem jött. Ebben valószínűleg benne van az Árpádház nőtagjaira egyébként is jellemző aszketikus hajlam, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy három gyermeke örökösödési jogát is védte sógorával és anyósával szemben. Egyébként a császár is feleségül kérte, ő azonban a szegénységet választotta. Ezek a negatívumok, amelyek alapján kétségbe vonod - komoly magyar szakközösségben egyedülállóan - magyarságát. Most nézzük a pozitívumokat! 1231. november 23-án halt meg, és pár év múlva Pécsett is nyomai vannak egy Erzsébet apácák által vezetett kórháznak. A magyarok - halála után pár évvel már - saját szentjüknek tekintették, és annak tartotta és tartja mai napig az egész keresztény világ. (Magyar származását még a hitleri Németországban sem tagadták, csak az elnevezésben tették - és teszik - hozzá a thüringiai jelzőt.) Nagy Lajos királyunk (nem tudom, tarthatom-e __ magyarnak) 1357-ben Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére építtet kápolnát az aacheni dómban. (Éz ma is megvan, és magyar! kegy helyként tartják számon). Ugyancsak Nagy Lajos király 1369-en nagy címert ajándékoz Kassának, amely Szent Erzsébetet, mint Kassa védszentjét ábrázolja. Ugyancsak Kassán megépítteti azt a hatalmas székesegyházat Szent Erzsébet tiszteletére, amely ma is Árpádházi Szent Erzsébet emlékét őrzi. 1526 körül írja az irodalomban „karthauzi névtelerí’-ként ismert szerző a magyar szentekről szóló művét, és abba természetesen besorolja István, Imre, László után Erzsébet asz- szonyt (és Margitot) is. A Nagyszombatban 1682-ben megjelent Keresztény életek példája ... c. könyv Magyar Szent Erzsébet Asszonyról ír. Régi magyar egyházi énekek is mindig a magyar szentek sorában emlékeznek meg Erzsébet asszonyról. Róla neveztek el helységeket (Baranyában is), kórházakat, iskolákat. (Pécsett is Szent Erzsébet gimnázium volt a mai Leőwey.) És még valamit: ahol a világon nagyobb számban élnek magyar katolikusok és templomot építenek, annak legnagyobb részét Szent Erzsébetről (Magyarországi, Árpádházi szent Érzsébetről) nevezik el. Jelenleg ilyen majdnem 100 van szerte a világon és Pécsett is. Kedves Iván! Az öreg kartárs jogán engedd meg, hogy figyelmeztesselek: A történelemben voltunk mi világhatalom is, de kicsiny nép lettünk ennek minden következményével együtt. Rossz úton járunk, ha nem tudatosítjuk a világgal kivételes értékeinket és példaképeinket. Nem igazolnunk kell őket! Legyünk büszkék rájuk, és tekintsük nemzeti ügyünknek (gyakran nemcsak vallásinak), hogy mások is tiszteletben tartsák emléküket. Én pedig, ha népemet, nemzetemet bármilyen úton (esetleg a valláson keresztül is) sértik, beszélni fogok, míg az égi és ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek. Baráti tisztelettel: Dr. Rajczy Péter Érmek és érmék Pécs-Baranya numizmatikai bibliográfiája Névhiány Kínában Immár nevekből is hiány van az 1,2 milliárd lakosú Kínában. A névhiány megszüntetésére hathatós és sürgős reformokra van szükség - állítják a kínai tudományos akadémia kutatói. Új vezetékneveket kell „kitalálni”, illetve újjá kell éleszteni a már „használaton kívüli” családneveket, vagy éppen külföldről kell importálni őket - jelentették ki a kínai sajtóban. Kínában mintegy 3100 vezetéknév használatos, így az országban sokan nemcsak az azonos keresztneveken osztoznak, hanem nevük elejétől a végéig megegyezik. Tiencsinben például több mint 2300-an viselik a Csang Li nevet, 2100 személyt pedig Csang Jingnek hívnak — írja a lapjelentést idéző Reuter A pénz, az érme és az érem általában művészeti alkotás és az adott korra jellemző információk hordozója. Kormeghatározóként, kortükörként mindazok érdeklődésére számot tarthat, akiket a múlt érdekel. Ezt húzza alá a Pécs-Baranya numizmatikai bibliográfiája című kötet, amely Hagen József, Rayman János és Sülé Tamás jóvoltából a közelmúltban látott napvilágot. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete támogatásával megjelent kötet adatgyűjtését 1994. június 30-án zárták le a szerzők, így a valaha e témakörben megjelent cikkektől, írásoktól - a szaklapok és a napi sajtó cikkein, hírközlésein át - napjaink legfrissebb publikációiig szinte minden idevágó információforrást felsorol ez a jól megszerkesztett kiadvány. A könyv a Pécs-szerémi kamara pénzverését áttekintve a szerb katonai megszállás pénz- történetével, a papírpénzekkel, a pénzleletekkel, a bárcákkal és zsetonokkal, a török háborúk érméivel, külön fejezetben az érmekkel, plakettekkel, majd külön az orvosi érmekkel, az érem- és pénzkiállításokkal, a jelvényekkel, a gyűjtőkkel és gyűjteményekkel, a pécsi gyűjtőklubok árverési jegyzékeivel, az Egyebek című fejezetben az idevágó rendeletekkel és a pécsi országos kisplasztikái bienná- lék sajtóanyagával foglalkozik. Ezáltal bárki pillanatok alatt áttekintheti és megtalálhatja az őt érdeklő témakör - akár napilapban, akár szakkiadványban megjelent - publikációit. Sajnos a nagyközönségnek viszont többnyire nélkülöznie kell a konkrét kapcsolatot mindazzal, amit a kiadvány címszavai jeleznek. Valaha például a mohácsi múzeumban te- remnyi régi pénzlelet volt látható, mintegy fémjelezvén a hatalmas történelmi kort, amelyet a térség maga mögött tudhatott. Ma már csak raktári anyag mindez, a Janus Pannonius múzeum jelentős numizmatikai anyagával egyetemben, amelynek egyes részei olykor időszaki kiállításokon láthatók csupán. Jóllehet, a turistaforgalom és a múzeumlátogató közönség ilyen irányú érdeklődésének növekedése azt kívánná, hogy mindaz látható is legyen, amit ez a térség e téren felmutathat, be kell érnünk a címszavakkal. A hallatlanul gazdag római kor leleteiből például szinte minden közepes baranyai település ki tudott volna állítani egy kisebbfajta múzeumra való anyagot, ezzel szemben csak a pécsi Szé- chenyi-téri múzeumban látható némi római-kori numizmatikai ízelítő egy általános kiállítás részeként. Hasonlóan gazdag a szerb katonai megszállás pénztörténete is, amelyről a kötet szerzői a saját gyűjteményükből is rendeztek már látványos és sokakat vonzó kiállítást. Ugyanez mondható el a pécsi egyetemi élettel, annak történetével foglalkozó éremtani anyaggal, az orvostörténeti érmekkel, a helyi jelvényekkel, emlékérmekkel, cégvere- tekkel, bárcákkal, plombákkal kapcsolatban is. Ami a konkrét anyagot és a szaktudást illeti, akár önálló múzeumokat lehetne alapozni ezekre a témakörökre. Boldogabb régiók élnek is a hasonló, sőt a miénknél sokkal szerényebb lehetőségekkel is. Ennek a kötetnek a tanúsága szerint nekünk is volna mit, ha nem is világkiállításon, de legalább a meglévő kisebb múzeumainkban korszerű körülmények között megmutatni - például numizmatikai értékeinkből - a világnak. És persze önmagunknak . . . Bebesi K. A pécsi Erzsébet Tudomány- egyetem Pro Universitate érme
