Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)

1994-11-12 / 312. szám

Irodalom - Művészet 1994. november 12., szombat 10 aj Dunántúli napló A Jelenkor novemberi számából Pécsett szerkesztett Jelenkor novemberi számának élén Takáts Gyula versei, valamint Mészöly Milós Családáradás című regé­nyének részlete állnak. A szépirodalmi rovatban olvashatók még Kukorelly Endre versei, N. Horváth Béla Kukorelly költészetéről írott tanulmányával, továbbá Péterfy Gergely A költő és a gyil­kos című elbeszélés, illetve Kovács András Ferenc verse. A ro­vatot az ez évi Getz írói Díjjal kitünteti Sándor Iván rgényrész- lete záija. A lapban külön blokkot képez az a három írás, amely Hamvas Béla munkásságához kapcsolódik: Dolinszky Miklós Az életmű körülírása (Variációk Hamvas Béla mondataira) című essszéje. Bazsányi Sándor a hamvasi epikáról szóló tanulmánya A regény­formát cserben hagyó szellem címmel és Kelemen Zoltán A lát­hatatlan elmélet című elemzése Hamvas nem létező könyvekről írt kritikáiról. Szabadságérzés és zavar a címe Lengyel András figyelemre­méltó tanulmányának, amelyben a fiatal Bibó István pénzről val­lott nézeteit veszi nagyító alá. E számban olvasható a Karátson Endre Franciaországban élő íróval Kelevéz Agnes által készített interjú második, befejező része. A folyóirat A Karkasszban című elbeszéléssel köszönti a nyolcvan esztendős Határ Győzőt. Pálinkás György Felhők Könyve című, most készülő regé­nyének első fejezetét olvashatják az érdeklődők Parti Nagy La­jos és Thomka Beáta írásai mellett, melyek Pálinkás Pécsről szóló. A városban esik az eső című albumkönyvét méltatják. A novemberi számot Fáy Miklós portréja zárja, melyet a vi­lághírű görög származású, idén ötvenéves operaénekesnőről. Ágnes Baltsáról készített. Takáts Gyula Mert mindig velünk Lapozva sziklát, geológiát a vers, mint bíbiceknek a vizek és mert a nincs és van együtt világ, köztük keresi Csu tovább, amit fehérrel írt a mészre a víz, a tér és az idő ... Olvasni, írni - úgy, ahogy azok -, tanulva új poétikát. Áttenni, mert mindig velünk a van s szólít a testes, élő téren át és sejti Csu, nemcsak a kő s a toll, a vers is hallja a maga szavát.. . A csillagok lába között Az ablakon át épp csak akkora s a falon át nagyobb és hozzátéve még az éjszakát derengeni kezd a rossz vas ágy és a csillagok lába között az egyre szebb és egyre feketébb Vénuszt szülő világ. Hosszúhetényi műterem- látogatás Bocz Gyulánál Hosszúhetényi háza egyedü­lálló hangulatú műterem. Ott­hon, lakás, műhely. A patakig lenyúló udvar zöldjében kövek, fák, szobrok. Bocz Gyula senki másra nem jellemző alkotásai, születésük helyszínén. Aki rá­nyit, munkában találja. Legutóbb rajzait állította ki a Pécsi Nevelők Házában. Há­rom-négy évtized grafikái ezek, és noha nem biztos, hogy szo­borvázlatként készültek, vala­mennyi a szobrász kezéről, gondolkodásmódjáról árulko­dik. Erőteljes bennük a plaszti­káról, a térről való tudás.-A szobrász azt rajzolja ki magából, amit nem lehet szo­borba formálni - mondja rajzai­ról Bocz Gyula. - Rajzolni na­gyon jó dolog, kellemes állapot. Egy bizonyos időpont őszinte lenyomata kerül ilyenkor a pa­pírra. 30 rajz szerepel ezen a ki­állításon az évtizedek alatt szü­letett 300-ból. Állandóan dolgozom - most egy kisméretű domborművön: találtam egy szép falapot, és annak erezete előhívta a formá­kat. Számomra nincs nagy és kis munka, és talán ebből adó­dik, hogy nem tudok megrende­lésre, határidőre dolgozni. Ipa­rosmunkát teljesíteni. Örömmel vállalom a feladatokat, de a maximumot akarom mindig ki­hozni egy-egy szoborból. Lega­lább én legyek elégedett a mun­kámmal. Nem biztos, hogy re­mekmű születik, de engem megnyugtat, hogy megtettem minden tőlem telhetőt.- Mennyire fontos mindehhez ez a hosszúhetényi ház, az itteni munka ? Gyerekkoromban itt töltöt­tem a nyarakat, dolgoztam nagyszüleimmel a szőlőben, se­gédkeztem az aratásban. Pécsett éltem, aztán elhagytam a várost: a villányi művésztelep is ezt a menekülést jelentette, ez pedig végképp. Hosszúhetény az el­vonulás, a nyugodt munka szín­tere. Mindig magányos voltam, karakteremnek ez a visszavo- nultság felel meg, ami azt is jelzi, mivel nem értek egyet.-Mit jelent az ihlet annak, aki ennyire eggyé forr a munká­jával?-Nem szívesen beszélek az ihletről. Inkább az anyaggal való találkozásról, amely olyan, mint a másik emberrel való ta­lálkozás. Bele kell hogy szeres­sek a kőbe vagy fába. Akkor másképp fogom meg, másképp bánok vele. Amikor az ember így feltöltődik, belső sugárzása megjelenik a munkáján is. Ilyenkor nem az a fontos, fizet­nek-e érte, vagy miként értéke­lik. Ahogy egy gyermek meg­születik, ahhoz az önfeledt bol­dogsághoz és szeretethez tudom hasonlítani azt, amikor így dol­gozom. Nem szeretem ezt misz­tifikálni, én így tudok dolgozni, ehhez van adottságom. Arra születtem, hogy szobrokat ké­szítsek. Nekem ez a legfonto­sabb, noha tudom, hogy a kinti világ más értékrendet vall. En­nek mérlegelésén azonban már rég túl vagyok: valamikor kivív­tam magamnak azt a jogot, hogy teljesen a munkámnak él­hessek, és minden külső kény­szer nélkül azt csináljam, amit a legjobban tudok. Gállos Orsolya Sárándi József Kivonulás-kezdet a személyesből Szerelmünk emlékét is széthordják hangyaszorgalmú másodpercek Űr keletkezik Csupán arra utalhatnak múlt (Papíron - mindig jelen időben) jövő hogy átvészeltél mellettem évtizednyi rémtörténetet elfogadva olyannak amilyenné naponta másultam: szörnyetegből öngyehennán „tisztuló” személynek kihez hasonlíthatsz úgy hasonlíttok mint pohárból fogatmosó a csapból pazarlóhoz reménykedőn szeretve másikukban a könyörirgalmas Díjbeszedőt N ézze, uram, azért mégis­csak ez a legnagyobb ünnep az ember életében, el is jött mindenki, a csirke is el­fogyott meg a töltött káposzta is, a két húszliteres kamisztert is megnézheti, egy deci bor sincs bennük, nem mintha én olyan ivós lennék, de azért mégis, az asszony sírt, persze, látom a szemén, sebaj, mond­tam neki reggel, Valikám, ház­szentelő csak egyszer van az életben, most ne törődjél más­sal, de látja, hiába, a sörből ma­radt fél rekesszel, jó lesz az ké­sőbb is, hát miért maradtak volna reggelig, én se vagyok oda a nagy mulatozásért, le­génykoromban még csak-csak, de az ember megkomolyodik, különben hogy lett volna meg ez a ház, tiszta fej kell ide, biz­tos kéz, ahhoz meg aludni kell, különben semmi se lesz az egészből, ott hátul a közben is nekiálltak tavaly a Seregi meg az apósa, és még mindig az ala­pozásnál tartanak, nem lesz ab­ból semmi, hallom, a felesége már el is költözött, a gyerekeket is vitte magával, nem nézte to­vább, hogy isszák meg azok ketten az építési kölcsönöket. Nézze, uram, ajánlottak már nekem ezért kétmilliót is, pedig a kazán még bent se volt akkor, de én kiröhögtem, mit kezdek a pénzzel, négyen vagyunk, a ki­sebbik gyerek, a Lacika harma­dik éves, amikor ő született, ak­kor kellett elkezdeni az építke­zést, nem maradhattunk tovább az anyósnál, hát jól van, mon­dom, belevágunk, kétszázezer­rel indultunk, annyi volt, most meg már kétmilliót ér, látja, de én előre elterveztem az egészet, mondtam az asszonynak, három év múlva meglesz, sem előbb, sem később, és meg is lett, mondtam, az első évben az ala­pozás, több nem megy, a máso­dik évben aztán tető alá hozzuk a házat, a harmadikban pedig jöhet a víz, villany, fűtés, par­Nemes István ketta, a külső pucolással ráé­rünk, nincs nekünk pénzünk emberre, kértük a bankkölcsönt, meg a szociális politikát, és be­levágtunk az első nyáron, azaz még jó tavasszal, mert a szik­kadt föld az nem embernek való, a szerszámot is megeszi, akkor kell ezt, amikor elég ned­vesség van, szóval nekiálltunk, a zsaluanyagot kölcsönkaptam egy munkatársamtól, csak a fu­vart kellett állnom, meg három hétvégét segíteni nála, estén­ként aztán válogattam a deszká­kat, fölschiltoltam rendesen, ne kelljen majd kapkodni, ha kész a gödör. Nézze, uram, az öreg Józsi elaludt, meghívtam, persze, meghívtam, itt volt végig a munka alatt, sok hasznát ugyan nem láttuk, a szomszédban la­kik egyedül, özvegyember, a családja mind leköltözött Gyu­lára, hívták magukhoz, de az öregnek nem akaródzott, a szí­vével van leszázalékolva, ha mást nem, hozta a szódát, a ka­ját, úgysincsen dolga, elaludt, nem baj, majd hazavisszük, a többiek meg már mind elmen­tek, maradjon csak, uram nyu­godtan, egy sört még megiha­tunk, szóval a gödör, az alap, hát azzal is majdnem befüröd­Új ház tem, jött a markoló, de a máso­dik forduló után megállt, a Gyuszi meg kiugrott a sofőrü­lésből és káromkodott, szedte szét mindjárt, délutánig ve- szkődtünk vele hiába, megre­pedt a dugattyú oldala, na mon­dom magamnak, húszadikán ha a fene fenét eszik is, itt alapozni kell, a munkatársaimmal még februárban megállapodtunk, nem lehet áttenni, hát nekiáll­tam ásni először csak egyma­gám, aztán még szereztem há­rom embert a környékről, két­száz köbméter földet vettünk ki négyen a két hét alatt, azt hit­tem, megszakadok, hazajöttem a melóból, aztán csak gyerünk, neki az ásóval, de azért meglett időre, nem mondom, mégiscsak a legszebb nyár az volt, három évvel ezelőtt, ment minden, mint a karikacsapás, meglett az alap, a pince, a garázs, és akkor bent a cégnél felajánlották azt a bontást, én olyan boldog vol­tam, hogy még; Ercsi mellett egy régi gyárépület, minden hétvégén odamentem, néha az asszony is jött, máskor csak csomagolt, téglát, tízezret bon­tottam ki belőle, de a legértéke­sebb a faanyag volt, karácso­nyig minden hétvége Ercsiben, akkor letakartam az egészet a tavaszi szállításig, hazamentem, és elővettem a papirost, mert én mindent előre meg akartam ter­vezni, az anyagot is mind ott akartam időben, hát most nem akarom itt untami magát, hogy a cementet honnan, meg a mur­vát, meg mittudomén, de a ta­vaszra ott volt az anyag, akárki­től megkérdezheti. Nézze, uram, van énnekem bent a szobába egy nagy dobo­zom, hát az tele van számlákkal, engedélyekkel, meg tervrajzok­kal, de az mind rendben van egymás után, még arról is betet­tem a cédulát, hogy kinek, mi­ért, mennyi jattot adtam, úgy­hogy, amikor tavasszal elkezd­tük fölhúzni a falakat, ment is minden, ahogy annak menni kell, a Szabó Laci, a kőműves hozta a két emberét, meg nekem hol egyik, hol másik komám jött segíteni, hát ugye, csak hét­végéken lehetett, de júliusra bent voltak az ajtók, ablakok is. Nézze, uram, ez egy ilyen do­log, mostanában már nincsenek nagy házszentelők, mindenki rohan, na egészségére, én azt mondtam, házat csak egyszer épít az ember, lentre legyen egy lakásnyi, és a tetőtérbe is a gye­rekeknek, száznegyvennégy négyzetméter, papíron, de van az százhatvan is, nekem elhi­heti, és akkor még keveset mondtam, úgyhogy a tetőt is fölraktuk végül, persze kiderült, hogy a bontott fa java gombás, talán azon a télen gombásodha- tott meg, amikor otthagytam le­takarva Ercsiben, bár a gomba az olyan, hogy nem látszik, mindegy, valamit kellett csi­nálni, a parketta árából vettük a gerendákat, jó a melegpadló is, manapság már majdnem min­denütt azt használják, hát ne­künk is jó lesz, de az asszonyt nehéz volt meggyőzni, hiába ér­tetlenkedsz, magyaráztam neki, gerenda kell, különben nincs tető, a tél szétveti a falakat, úgyhogy csak elkészült a máso­dik őszre, ahogy terveztem, az ácsok ugyan folyton ellógtak, de még időben megelégeltem, és hozattam másokat, énnekem nincs pénzem arra, hogy itt ül­dögéljenek az emberek, na az újak aztán egykettőre összeütöt­ték a tetőt. Nézze, uram, itt minden időre kellett, mert az anyag jött, a se­gítség jött, főzni kellett, sör kel­lett, hát ha itt ülünk és lógázzuk a lábunkat, a pénz akkor is megy, a kőművest is fizetni kell, úgyhogy minden este, mi­kor a gyerekek lefeküdtek, mi az asszonnyal lementünk, ezt összeszedni, azt ellapátolni, a szerszámokat elmosni, akkor meg tavaly télen a csövezés, azt már lehetett hidegben is, a csempét is kiválasztottuk, mondtam az asszonynak, ami­lyet ő akar, olyat teszünk, nem olaszt persze, de a színét ő mondja meg, mert a konyhába meg a fürdőszobába végig a plafonig csempe lett, látta, nem, világoskék, az asszony válasz­totta, a padlószőnyeget is, én nem szóltam bele, azt már most nyáron raktuk fel, a tapétával együtt, a radiátorokat csak az alsó szintre, az emeletre még ráér, most úgysincs rá pénz, hát ugye azt már csináltatni kell, amit az ember csináltat, az drága, persze, én magam, látja, nem bírom, úgyhogy most ösz- sze kell húzni magunkat, ami­kor a kazánt tettük be, elegen voltunk, nem is az, de valahogy megcsúsztam a lépcsőn, ráes­tem a hátamra, altkor rögtön nem fájt, de estére aztán rettene­tesen, becsípődött valami ideg, és elszakadt, ezzel a két bottal én nem bírok fönt cipekedni, elég nekünk lent is a fűtés egye­lőre, attól még ugyanolyan ez a ház, nem igaz, hatszázötvene- zerből lett meg a kölcsönökkel együtt, de kétmilliót ér, hát benne van ugye az ember mun­kája, na akkor egészségére, uram.

Next

/
Thumbnails
Contents