Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-12 / 312. szám
1994. november 12., szombat A hét témái üj Dunántúli napló 7 Beszélgetés Fülei Szántó Endre „professor emeritus”-szal Az embernek három köre van Fülei Szántó Endre otthonában lábadozik Fotó: Tóth László Laposabb pénztárcával Minden területen szorosabbra kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat jövőre, az önkormányzatok életében sem várható a bőség zavara. Mi a véleménye erről dr. Sivák Józsefnek, a Pénzügyminisztérium önkormányzatokkal foglalkozó főosztályvezetőjének? A finanszírozási rendszer nem változik. 1995-ben is a korábban megszokott normatív támogatás marad életben, ami azt jelenti, hogy például az oktatásra szánt összegeket a gyermeklétszámmal arányosan osztják szét az önkormányzatok között. Összességében csak minimális bevételnövekedésre számíthatnak az önkormányzatok, költség- vetésük aligha fedezi majd az inflációs terheket és az energia-áremelésekből származó többletkiadásokat.- Milyen bevételekre számíthatnak a települések?-Az önkormányzatok bevétele három részből tevődik majd össze. A legnagyobb hányadot - az összes bevétel 40- 45 százalékát - az állami, költségvetési támogatás teszi ki. Ezt követi a személyi jövedelemadókból származó részesedés, végül pedig a saját bevételek, a helyi adókból befolyt pénzek.- Lehetne ezt számokkal is érzékeltetni?-Idén összesen 693 milliárd forint az önkormányzatok összes bevétele, ebből 307 milliárd volt a támogatás. 1995-ben várhatóan 751 milliárd forintos bevételt tervezhetnek, de ebből csak 303 milliárd lesz a költségvetési hozzájárulás. Ami mégis kedvező változás, az a személyi jövedelemadóból visszamaradó nagyobb részesedés. Németh Fülei Szántó Endre, a Janus Pannonius Tudományegyetem professor emeritus-a, a Spanyol Tanszék létrehozója 70 éves. Ez önmagában még csak a sors ajándéka, az azonban tény, hogy Fülei Tanár Úr egyike azon ritka tanáregyéniségeknek, akikről legendák keringenek; legendák, melyekre csak legyint az, akinek sose volt része abban, hogy ilyen embert hallgathasson, vele dolgozhasson. Sok tanítvány nevében nem szégyellem állítani, hogy Fülei Szántó Endre az egyik „ok” amiért az utóbbi tíz évben érdemes volt a JPTE-re járni. A piaristák és az ÁVO-A Tanár Úrral minden megtörtént az utóbbi hét évtized során, ami ebben az országban történelmileg megtörténhetett. Miképp lehetséges, hogy mégis a tolerancia, megbocsátás és alázat példaképe lehetne?- Hámori professzorral kitaláltuk, hogy kell léteznie egyfajta „szociális hormonnak”, amit talán a köznyelvben lelkierőként emlegetünk. Az biztos, hogy az életemet - amit mostanság röviden három szóval, „háború, börtön, rák” szoktam összefoglalni - a bennem rejlő könnyelműségnek köszönhetem. Mert a könnyelműség erény. Képes voltam magam hamar túltenni a történteken. Van, aki beépíti, és egész életében egy láthatatlan oltár előtt hajlong. Persze, mikor 1,948-ban börtönbe kerültem, mindössze 24 éves voltam. Könnyen adaptálódtam a szituációhoz. Ehhez járult egy belső heroizálódás, hiszen előtte, mondhatni - aranyifjúi életet éltem, ugyanakkor az nem hozott számomra elégedettséget. Aztán láttam, hogy egyes életformákban miképp tükröződnek különböző világnézetek: ez mindig izgatott.- Számított, hogy nyolc évet voltam bent, ami elég sok idő. Döntőnek bizonyult, hogy otthonról semmi információm nem volt, vagyis - hangozzék bár furcsán - nem zavartak a hírek. Nemrég egy volt rabtársam Kanadából hazatérve azt mondta a lányomnak: „Apád hozta be a napfényt a börtönbe”. ’53-ban aztán egyszer Lehota Pista bácsi, egy afféle igazi ÁVO-s kizavart minket a folyosóra - az optimisták azt mondták, szabadulunk, a pesszimisták, hogy kinyírnak -, és azt mondta: „Idefigyeljenek emberek, írhatnak haza egy lapot, megírhassák aztat is, hogy jól vannak”. Megírtam, nem jött rá válasz. Akkor az a Kardos György, aki letartóztatott, de aki addigra már rabtárs volt, tanácsolta, hogy újak valakinek a házunkban. Erre írtam egy ügyvédnek, ő jött be, s közölte, hogy megtörtént a kitelepítés. Apámat még onnan is letartóztatták, egy ideig együtt ültünk. így telt az idő ’56-ig. Szóval ez egy korszak. Ahogy már le is írtam: „Nyolc év a piaristáknál, nyolc év az ÁVO-nál”. Görög rabszolga Rómában- Ezután jött a „reklasszáló- dásom”, ami mindmáig nem teljes. ’62-ig különféle segédmunkát végeztem, bár szerettem volna irodalommal foglalkozni, fordítani, de ezt is leállították. ’62 után aztán valóban a börtönből ismert kommunisták protekciójával fölvettek a Közgazdasági Egyetemre. Ez az egyetem akkoriban két oldal „hulladékát” gyűjtötte össze. Odatették a vad balosokat, akiket a Kádár-rendszer átvett Rákositól, meg hát a magamfajtákat. A színvonal nem volt túl magas, a nyelveket se nagyon tudták, így nem volt nehéz kitűnni. Végül is négy nyelvet tudtam, általában humoros is vagyok, megszerettek. Mikor a Nyugati Nyelvek Tanszéke megalakult, kértem egy térképet, mutassák meg, honnan nyugati - vagy csak annyi, hogy nem orosz? Még tanszékvezető is voltam, ugyanakkor a balhék is napirendre kerültek - szóval örökké fönt-lent, fönt-lent. A görög rabszolga Rómában. Volt úgy, hogy három miniszterhelyettest is tanítottam spanyolra. Én magam a börtönben tanultam meg spanyolul Mátyás László volt spanyolos vezérőrnagytól. A zárkában hárman kezdtük, én maradtam. A szókincs főleg a gépfegyverekre és a szalámira korlátozódott. Utóbb a Gyűjtőfogház hullamosókamrájában vizsgáztam spanyolból Szász Béla előtt, aki kijelentette, még nem hallott ennyi folyamatos beszédet ekkora kultúra nélkül. Ez egy ilyen életforma volt. A pécsi egyetem- 1982-re azonban odáig fajultak a dolgok, hogy mivel a spanyolt levelezőn végeztem el 1965-ben, az angolt meg csak 77-ben, a furkálók kitalálták, hogy mondjak le. Nem voltam hős, le is mondtam, de nagypénteken és az altisztnek. Végül abban maradtunk a dékánnővel, hogy „alkotói szabadságra” megyek, sőt egy vécé nagyságú helyiséget ki is meszeltek nekem, hogy ott alkossak. De akkor már Pécs felé tájékozódtam, ahol Szépe György épp „alapít- gatta” az egyetemet. Itt a főiskolán aztán minden elképzelhe- tőt tanítottam.- Miként sikerült létrehozni a Spanyol Tanszéket?-Nehezen, mert bár ’82-től állandóan napirenden volt, Kö- peczi Béla inkább először Olasz Tanszéket akart. Úgyhogy nagy kínnal, sok áldozattal született meg, mást ne mondjak, a feleségem egy évig dolgozott nálunk társadalmi munkában. Én jelenleg is tanítok itt, mégpedig prozódiát, általános nyelvészetet, valamint hungarológiát a Nyelvtudományi Tanszéken. Emellett itt a jogon és Pesten a Közgázon adtam elő. Egyszóval a tudományba való menekülés nálam mindig egy kicsit a szépirodalomban el nem ért babérokat pótolta. Bár akinek ilyen háttere van, mint nekem, az nem felel meg pont egy tudós alkatnak. Ami megmaradt, az a „mi van, ha ez nincs”, amit nem lehet tudni. Ez persze félelem is, sőt gyávaság. De ez nem baj, a félelmet nem lehet etikailag értékelni, a félelem nem jó, nem rossz. Az biztos, hogy az életem nem egy befejezett dolog, nem egy perfektum. Ötleteim voltak, rengeteg ötlet, bár biztos, hogy az „osztályhelyzetem” mellett mindenbe belejátszott egy jó adag balfékség is, nevezetesen, hogyan lehet a lehető legnagyobb áldozattal a lehető legkisebb eredményt elérni. Végül is, az embernek három köre van: egy, amelyik elmegy majd a temetésére, egy másik, amelyik ír vagy telefonál és egy harmadik, amelyik gondol rá. M. K. Változó állapotok Az „elsietett döntést” politikai indítékok is magyarázhatják Halálos ítélet - végleg eltörölve? Az utolsó Magyarországon kivégzett gonosztevő Vadász Ernő volt A zt sem tudja Magda Ma- rinko, hogy hány embert ölt meg. Az évtized egyik nagy, magyar apától és horvát anyától származó szerb gyilkosa, minden bizonnyal emlékiratokat is kiadhat, amiért jó pénzt kasszíroz. Sőt, bármilyen ítéletet is szab ki rá a bíróság, tíz-tizenöt év múlva újra kezdheti a gyilkolást és a hullák számbavételét. Vagy kiül villája parkjába, a fürdőmedence szélére, s onnan küldi halálosztó megrendeléseit pénzért dolgozó bérgyilkosoknak. Magyarországon eltörölték ugyanis a halálbüntetést. Ma ölésre buzdít a szemtanú eltüntetésének kényszere: talán ezért halt meg az óvodát őrző éjjeliőr, ezért halt meg a félj kivégzését végigremegő feleség, s gyerek. Ezért gyilkoltak rendőrt, taxisofőrt, vállalkozót. Igen, vállalkozót, hazait és külhonit, köztük becsületes üzletembert és becstelen kábítószerkereskedőt, s ezért tűnik úgy manapság, mintha Magyarország lenne a maffiák egymással való leszámolásának színhelye. Itt szabadon lehet ölni, nem kell félni a kötéltől mint Szlovákiában, Oroszországban, Ukrajnában, Szerbiában, Romániában vagy másutt. S aki egyet ölt már, annak könnyebb a második és semmiség a harmadik, ötödik áldozat. Nincs törvényileg kikényszeríthető, visszatartó erő. Nem fenyeget semmi, a bibliában is megfogant tálió elve - a szemet szemért, fogat fogért - nálunk állami szinten eltöröltetett. Magyarországon, mint az köztudott, a társadalmi átalakulás, a rendszerváltás küszöbén, az Alkotmánybíróság, gyorsított tempóban megszüntette a korábban kiszabható legkeményebb ítéletet, a halálbüntetést. Nincs többé kötél. Az utolsó Magyarországon kivégzett gonosztevő Vadász Ernő volt, aki különös kegyetlen módon, előre kitervelten küldte halálba áldozatát. Őt 1988. július 14-én akasztották föl. Sokak szerint azért hajlott gyorsan a halálbüntetés eltörlésére az Alkotmánybíróság, hogy a rendszerváltás tiszta maradhasson. Senkinek se legyen ingere arra, hogy a múlttal és a múlt bűneivel való leszámolás szörnyűségeivel való szembesülés okán halált kiáltson. Vér ne tapadjon a politikához, s ne tapadhasson egy esetleges visszarendeződés során sem. Ugyanis a rendszerváltás politikai ereje akkor még félhetett a visszarendeződéstől, s visszarendezést követő leszámolástól; Nagy Im- réék példája ott lebegett. Persze más vélemény is akad: az emberi jogokra oly sokat adó Európának kellett gesztust tenni, gondolván, hogy így szalonképesebb lesz a Európai Közösség klubjába igyekvő Magyarország. Akár így, akár úgy, mindenképpen politikai indítékú döntéselem is volt a halálbüntetés magyarországi eltörlésében. Mint ahogy bizonnyal akad, olyan ember- és életbarát, aki a halálbüntetést humanitárius okokra vezetve vissza, ellenzi. A jog nem ismer tehát halál- büntetést. De ugyanakkor ismeri a jogos védelem tényállását, mi szerint ha az életemre törnek, akár a támadó életének kioltásával is megvédhetem magam. Tehát a humanitáriusság glóriáját viselő is védekezhet támadójának megölésével. (S ha tudja, teszi is a konkrét esetben, bizonnyal.) A kérdések sora záporoz tehát. Miért fél a polgár? Miért romlik a közbiztonság? Volt-e értelme annak, hogy a társadalom minden egyéb feltétel híján eltörölte a halálbüntetést? Vajon láthatták-e akkor a törvényhozók előre, hogy megduplázódik Magyarországon a bűn- cselekmények - és benne a gyilkosságok - száma is? Látták és tudták-e: hazánk tranzitországként ezzel a bűn országúba is lehet? Hogy a fellazult ellenőrzés, határbiztonság és határőrizet nyomán mi fog nyakunkba zúdulni odakintről? Hogy milyen bűnök melegágya lehet országunk? Lesz-e olyan nap, amikor a sajtó nem tud valamiféle iszonyatról beszámolni? Vissza lehet e ismét állítani az akasztófát? S hogy volt-e értelme egyáltalán a kivégzéseknek? A JPTE büntetőjogi tanszékének vezetője, dr. Földvári József professzor a kezdetektől fogva ellenezte a halálbüntetés magyarországi eltörlését. Vajon miért?-Azért, mert látható volt, a hazai társadalom nem készült fel rá - mondotta kérdésünkre a professzor. - S nem éppen lelki felkészülésről vagy felkészítésről van ezúttal szó. A bűnözési statisztika azt mondta, éppen lazul a társadalom fegyelme, éppen növekvő tendenciájú a bűnözés, ugyanis a korábbi szinte állandósulni látszó évi kétszázezer esetről négyszázezer fölé emelkedett a hazánkban elkövetett bűncselekmények száma. Ez akkor is, most is perdöntőnek látszik a kérdésben. Másrészt a társadalom a politikai-gazdasági váltás nyomán az átalakulás útjára lépett, s nem kellett az előrelátáshoz nagy jóstehetség, hogy a gyeplő további engedése bizonyos negatív tendenciáknak kedvez. Ez aztán be is következett.- Vajon van-e esély a halál- büntetés visszaállítására?- Kevés, amíg nincs rá példa. Ha valamelyik európai nagyhatalom meglépi, utána léphetünk mi is, addig nem.- Sokan azt mondják: a megelőzést nem szolgálja a halál- büntetés tétele.- Én pedig azt, hogy nem a megelőzés, nem a bűnöző visz- szarettentése a célom a halál- büntetéssel való fenyegetéssel. Nem a bűnözőt fenyegetem, hanem a másik embert védem. Azt, akinek az életére törnek. * Vajon ki, mint vélekedik a halálbüntetésről? E körkérdéssel megkerestem sok sok embert, s gondolom az írás olvasójának is van véleménye. Most bátran kimondhatja. Révész Pál, harkányi vállalkozó szerint:-Úgy gondolom, hogy azért vannak a törvények, mert az életviszonyok bizonyos szabályozása elkerülhetetlen. Ha az életviszonyók változnak, változnak a törvények is. Szigorodnak vagy enyhülnek. Ma, a halálbüntetésre úgy tűnik, szükség van. Mát is István, Bükkösd polgármestere:- Legyen-e halálbüntetés avagy ne? A dilemmám a következő. Az emberi élet megfosztásával nem tudok egyetérteni, sőt fölteszem a kérdést: van-e joga azt bárkinek is elvenni? De ha a közbiztonság lazul, a törvénykezést kell szigorítani. Tehát, minősített esetben, brutális gyilkosságok megítélésénél kétszer is meg kéne gondolni, hogy mit akarunk tenni. Főleg ha a bűnöző szemében az emberélet filléres árucikk lett. Dr. Fülöpp Károly, a Pécsi Városi Bíróság büntető-bírája:-Meggondolandó, hogy vajon a mai helyzetben, a terror- cselekmények elszaporodása idején meg legyen-e a lehetősége a halálos ítéletnek. Szerintem álhumánus intézkedés volt az eltörlés, hiszen megannyi olyan, borzalmas esetről hallunk, amitől az ember elgondolkozik: és ez a gyilkos fog néhány év múltán ismét szabadon köztünk sétálni? * Egykori professzorom, néhai Losonczy István, a büntető törvények szükségességének magyarázatakor azt mondta: a társadalom arra szerveződik, hogy megvédje önmagát külső és belső ellenségtől. Aki kirí e közösségből, aki nem tud oda beilleszkedni, azt meg kell nevelni. Akit nem lehet megnevelni, azt kiközösíteni, ha úgy tetszik likvidálni kell. Vagy átmenetileg - börtönnel -, vagy ha reménytelen a dolog, végleg. Más. Az amerikai választásokon egy bizonyos George E. Pataki, az első magyar származású (republikánus párti) politikus, aki olyan magasra vitte: New York állam kormányzója lett. Hozzáértő elemzők szerint fölényes győzelmét egyszerű választási ígéretekkel érte el: az adók csökkentését és az elharapódzó bűnözés miatt a halálbüntetés visszaállítását sürgette. S végezetül egy statisztika: Magyarországon 1980-ban 4; 1981-ben 4; 1982-ben 3 1983-ban 4; 1984-ben 2: 1985-ben 2; 1986-ban 0: 1987-ben 5; 1988-ban 2 halálos ítéletet hajtottak végre. Akkoriban évente úgy 20 körüli gyilkosság történt Magyar- országon, a mai negyven- nek-hatvannak fele, harmada. És ha egyáltalán minősíteni lehet: másféle gyilkosságok. Nem ilyen brutálisak. Kozma Ferenc ►
