Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-15 / 284. szám

6 üj Dunántúli napló A hét témái 1994. október 15., szombat Dr. Vastagh Pál A közélet tisztasága a demokratikus társadalom létérdeke Jaj a korrupciónak? A korrupció közkeletű latin szó, jelentése: megvesztegetés, megvesztegethetőség. Tágabb értelemben általános romlottsá­got, züllött közállapotokat jelent. Ezerfejű sárkánynak is defi­niálták már, arca, álarca valóban sokféle, akár az emberé. Minden jogállamban régen felismerték, hogy az állampolgárok érdekeinek képviselete és megjelenítése csak úgy lehetséges, ha csírájában fojtanak el minden korrupciós kísérletet. Az új kormány természetesen ismeri a veszélyt és ezért szen­tel jelentős figyelmet program­jában a korrupció elleni kérlel­hetetlen küzdelemnek. A „had­művelet” irányítóközpontja az Igazságügyi Minisztérium. Új vezetőjével, dr. Vastagh Pál miniszterrel erről beszélget­tünk.-A kormányváltás óta csu­pán két hónap telt el, lehetett-e tenni már valamit ebben az ügyben? Kizárni az összefonódásokat!- Több olyan törvény és jog­szabály előkészítésén dolgo­zunk, amelyek egyértelműen tükrözik a korrupció elleni fron­tális támadást. A kormány prog­ramja világos eligazítást ad: a cél az, hogy tiszta, áttekinthető közállapotokat teremtsünk. Arra törekszünk, hogy legyen feddhetetlen és átlátható a közé­let. A tárca, jellegénél fogva e törekvések elvi és gyakorlati kidolgozásában, megvalósítá­sában fontos feladatokat kapott. Ezért láttunk hozzá a közbeszer­zésekről szóló törvénytervezet előkészítéséhez, amit mielőbb a Parlament elé kell terjeszte­nünk. Legalább ilyen tempóban dolgozunk az összeférhetetlen­ségi törvény előkészítésén is. Ha majd jogerőre emelkedik, akkor a közélet szereplőit elkü­löníti a gazdasági szférától, le­hetetlenné teszi ezeknek az ér­dekeknek az összefonódását. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy csak ez a he­lyes út: köztisztviselő, kor­mánytag, vagy országgyűlési képviselő ne legyen tagja állami vállalatok, magáncégek, vállal­kozások igazgatótanácsának, el­lenőrző bizottságának, vagy más néven szereplő, vezető tes­tületének. Új törvény megalkotásával szükséges megnyugtató viszo­nyokat teremteni a privatizáci­óban és végleg lezárni ezt a fo­lyamatot. Ennek a törvényjavas­latnak a kimunkálása is napja­ink sürgető tennivalója.-Miniszter úr! Van-e jelen­tősége annak, hogy a korrupció elleni fellépés teendőinek felso­rolásánál elsőként a közbeszer­zésekről rendelkező törvényről beszélt?-Nem véletlenül tettem: ha tudjuk, hogy a közbeszerzé­sekre, különféle szolgáltatások igénybe vételére évente sok mil­liárd forintot költünk, akkor ké­zenfekvő, hogy ezeknek a meg­rendeléseknek az elnyerése me­legágya lehet a korrupciónak. A törvényi szabályozással és a szigorú ellenőrzéssel elérhető, hogy megfelelő szabályok és pályázatok során juthassanak megrendeléshez a vállalkozók; azok győzzenek e versenyben, akik a legkedvezőbb feltételeket kínálják a megrendelőknek. így elkerülhető, hogy személyes ér­dekek, kapcsolatok játszanak szerepet a megrendelések odaí­télésében. Ez és így mindenki számára előnyös, tisztességes is.- Milyen közvetlen feladatot kapott a minisztérium a korrup­ció elleni fellépés témakörében? Vizsgál a bizottság- A kormány döntése értel­mében a privatizáció és a köz­pénzek felhasználásának átte­kintése céljából az érintett tár­cák államtitkárainak részvéte­lével bizottság alakult, a minisz­térium vezetésével. Azt is vizs­gálni kell, hogy a jelentősebb állami vagyonok, a különféle alapítványok létrejötténél és működésénél érvényesültek-e a törvényes előírások? Elkerülhe­tetlen annak vizsgálata is, hogy az adóhatóság a vám- és illeték­rendszert miként működteti, mi­lyen intézkedésekre van szük­ség, hogy ezen a területen is rend legyen. A vizsgálatot, az említett területek áttekintését 1995. júniusáig be kell fejezni és tapasztalatait összegező je­lentést a kormány elé terjesz­teni.- A korrupció elleni fellépést szabályozó jogalkotói munkán­kat pedig úgy kell ütemeznünk, hogy az év végére, vagy legké­sőbb 1995 első felében befejez­zük.-A miniszter úr által elmon­dottakból a kevésbé hozzáértő ember számára is világos, hogy nem csekély munka hárul a tár­cára, pedig az egyéb területeket érintő jogszabályok megalkotá­sáról még szó sem esett. Miként lehet ezzel a tengernyi feladat­tal megbirkózni, e sokféle meg­bízatásnak eleget tenni?- Csak úgy, ha a szándékaink szerint is, igényeljük a szakma széleskörű támogatását, közre­működését. Jó szívvel mondha­tom, hogy erre biztató jelek vannak. Alig pámapos minisz­terként felkerestem a különféle jogászszervezeteket, műhelye­ket, intézményeket és a kor­mányprogram ismertetése mel­lett a jogalkotás és alkalmazás aktuális teendőiről véleményt cseréltünk. E találkozókon kér­tem a szakma tagjaitól, legye­nek segítőtársaink az előttünk álló munka elvégzésében, táma­szaink a jogállamiság megerősí­tésében. Igazi kihívás ez mind­annyiunk számára. Értéke szakmai alkotómunkára ad lehe­tőséget, szolgálva a szó igazi ér­telmében a közös ügyünket. Maris János Kitör-e ismét a „sivatagi vihar” ? Újabb háború fenyeget Irak és Kuvait határán a sivatagban? A térséget pásztázó felderítő műholdak adatai szerint 50 ezer iraki katonát, valamint 15 ezer elitkatonának számító köztársa­sági gárdistát vontak össze a két országot elválasztó tíz km szé­les, a kéksisakos ENSZ-megfi- gyelők által ellenőrzött zóna közvetlen szomszédságában. Sőt - pokoli ötletként - felbuk­kant az övezetben 20 ezer civil is, akiket Szaddam Husszein éles helyzetben akár élő pajzs­ként is bevethetne. Kik állnak velük szemben? 14 ezer kuvaiti katona, akik aligha képezhetnek egyensúlyt az iraki haderővel szemben. De az egyszer már lerohant, majd nemzetközi akcióval felszabadí­tott sejkség még sincs egyedül. Nemcsak arról a tízezer ameri­kai katonáról van szó, akik ál­landóan ott állomásoznak a tér­ség három országában, valamint az Öbölben felvonuló hadiha­jókról, hanem arról, hogy az ENSZ égisze alatt órák alatt is­mét Irakra zúdulhat egy újabb „Sivatagi Vihar”. A kiszivárgott hírek szerint a diktátor Washingtonból kettős üzenetet kapott: ha provokálná Kuvaitot, a visszavágás a fővá­rost, Bagdadot is érintené s nem kerülné el személy szerint Szaddam Husszeint, valamint hatalmi körét sem. Miért feszítette meg ismét a húrt a bagdadi vezetés? Feltevé­sek szerint két célja lehetett a meglepő katonai erőfitogtatás­sal. Az egyik Irak megrendült belpolitikai helyzetével függ össze. Az embargó hatásaként is mind nagyobbak a gazdasági nehézségek, ellátási gondok, ál­lítólag éhséglázadásokra is sor került. Szaddam a katonai fel­vonulással tehát el akarta terelni a figyelmet a belső zavarokról, s olyan vezérként próbál fel­lépni, aki képes kihívni az Egyesült Államokat is. Nyilván volt azonban egy olyan számí­tása is, hogy amikor enyhítették a Kis-Jugoszlávia elleni embar­gót, itt a lélektani pillanat az Irakkal szemben alkalmazott megszorítások felülvizsgálatára is. Ha ilyen számítások álltak a háttérben, Irak többszörös hibát követett el. A délszláv embar­gót ugyanis azért enyhítették, mert Milosevics valóban tett néhány gesztust - s a döntést még így is csak próbaidőre hoz­ták. Bagdad viszont késlekedik a jó szándékot jelző intézkedé­sekkel. Szaddam - furcsa módon - szinte szívességet tett Clinton­nak: hiszen miközben sokan bí­rálták a haiti partraszállást és az elnök Bosznia-politikáját, az Öböl-menti mozgósításnak jó­formán nincs ellenzéke a tör­vényhozásban és a közvéle­ményben. POROTHERM POROTHERM® 30 POROTHERM® födémgerenda VI POROTHERM® béléstest az emberbarát rendszer POROTHERM® 38S POROTHERM® 10 Ha Ön építkezés előtt áll, mindenekelőtt azokat az építőanyagokat kell megven­nie, melyek a ház vázát alkotják. Termé­szetes, hogy olyan anyagot keres, ami jó hőszigetelő, erős és tartós, gazdaságos és környezetbarát. A POROTHERM® rendszer minden eleme természetes anyagból, az építésben több ezer éve használatos agyagból készül. A technológia lényege nem változott: a gon­dosan kiválasztott agyagot a tűz segítsé­gével kiégetik. A POROTHERM®épületek lakóklímája ideális. Nincs ebben semmi meglepő. A jól bevált anyag és a legkorszerűbb technológia biztosítja Önnek, hogy új há­zával elégedett legyen. POROTHERM® áthidaló HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Budapest H-1115 Bánk bán u. 17, Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 r " ~ ||H,^ - -- -- -- -- - * I Kerem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név:....................................................................... .......... • f j tervező I I I magánvásárlói í kivitelező J Cím: |__íj__||____'.................. H ungária Wienerberger Téglaipari Rt. Kérjük 1115 Budapest, Bánk bán U. 17. nyomtatott betűvel Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 tefll‘ Nemzetiségi választások Határidő: hétfő 16 óra A Magyar Köztársaság El­nöke 1994. december 11-éré, vasárnapra kitűzte az önkor­mányzati választásokat. Ezek során a 13 magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség helyi kisebbségi önkormány­zatokat hozták létre. A tör­vény értelmében a közvetlen helyi kisebbségi önkormány­zati választás kitűzését írás­ban kell kezdeményezni a he­lyi választási bizottságnál 1994. október 17-én 16 óráig. A választást csak akkor lehet kitűzni, ha a kerületből lega­lább öt, magát azonos kisebb­séghez tartozónak valló sze­mély kezdeményezi. A nyomtatvány a polgármesteri hivatalban szerezhető be és a kitöltött nyomtatványt ugyanoda kell benyújtani. 4 H-ArtC>irectors

Next

/
Thumbnails
Contents