Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-14 / 283. szám
1994. október 14., péntek Városaink uj Dunántúli napló 7 Kedvező kamatok lakásvásárláshoz Legnagyobb az engedmény az egy összegben történőfizetésre A városban összesen 408 önkormányzati bérlakás van Szigetvári körkép Miről ír a Szigetvár és Vidéke ? A lap minap megjelent októberi számában olvashatnak az érdeklődők többek között a 6-os út megkerülő szakaszának átadásáról, megismerhetik Göncz Árpád levelének tartalmát, amelyet a Zrínyi Emlékünnep résztvevőihez írt. Kétűjfalu eltelt négy évével ismerkedhetnek az olvasók, megtudhatják, hogy megalakult a Zsibóti Vadásztársaság és tudósítást olvashatnak a nemzetközi serdülő birkózóversenyről is. Szeszfőzési idény Két éve vállalkozási formában működik a becefai szeszfőzde, amelynek új tulajdonosa felújította a létesítményt, illetve a nyitás feltételeként már korábban megoldotta a cefre tárolását is. Az ősz derekán a környező falvakból egyre többen hozzák a nyár gyümölcseit tartalmazó hordókat főzetésre. Megemlékezés október 23-ról Idén is megemlékeznek a városban az 56-os forradalom szigetvári meghurcoltjairól. Vasárnap, 10 órakor helyezik el a kegyelet virágait a városatyák a Turbéki temetőben, 17 órától a Zeneiskolában tartják a Forradalom évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepséget. Hirdetésfelvétel Szigetváron Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári, dencsházai, ibafai, kétújfalui, mozsgói, nagydobszai, somogyapáti, szent- lászlói és somogyhár- ságyi kirendeltségei Az oldalt összeállította Hajdú Zsolt A lakások és helyiségek 1991. szeptemberétől önkormányzati tulajdonba kerültek, így természetesen a fenntartásukkal kapcsolatos költségek és egyéb kiadások is. Alapvető gondként jelentkezett, hogy a lakásokra a jogszabályok 1990. december 31-ig kötött lakbéreket írtak elő, ezektől nem lehetett eltérni. A jogszabályokban megállapított lakbérek mesterségesen számított értékek voltak, valójában több szociális elemet tartalmaztak, ezek az összegek soha nem fejezték ki a lakások tényleges használati értékét, csak töredékét fedezték a valódi fenntartási költségeknek. A lakbérek nem ösztönöztek a racionális lakáshasználatra. További komoly gondot jelentett, hogy a bérbeadónak nem volt beleszólása a lakásba való befogadásba, így értelemszerűen a bérleti jogviszony folytatásába sem. Ez rendkívül nagy féke- zője volt a lakásmobilitásnak. A nemzetgazdaság átalakulása, a piaci viszonyok térhódítása, a piaci-jövedelmezőségi-szociális szempontok együttes érvényesülése a jelenlegi bérleti és elidegenítési rendszer korrekcióját igényelte. Dr. Aracsi József jegyző elAz 509. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet naponta kényszerül szembesülni mindazokkal a problémákkal, amelyek ma egy kisvárosi szakképző intézet nyugalmas napjait megzavarják. Pichler Imre igazgató elmondta, nem csak a szigetvári iskolának vannak napi problémái, hanem az ország összes szakképző intézetének. Az iskola épülete nem felel meg a funkcióhoz kötődő építészeti elvárásoknak, nem elegendő a tantermek száma, jelentős a zsúfoltság, délutánra is kénytelenek órákat beiktatni. Túl sokba kerül a tanműhelyek fenntartása és a szükséges korszerűsítések elvégzése is. Az 1993/94-es tanévben sikemondta, Szigetváron az önkormányzat 1991. őszén határozta el és 1992. tavaszán valósította meg a vagyongazdálkodás terén a profiltisztítást, a különböző rendeltetésű vagyontárgyak kezelésének szabályozását. Abból indultak ki, hogy a lakások és helyiségek egy kézben, más vagyontárgyaktól elkülönülve egyesüljenek, s az önkormányzatnak rálátása legyen a bevételekre, a ráfordításokra. Az elidegenítésekben lévő jelentős kedvezmények és a bérleti díjakban szereplő szociális támogatás az elkülönített kezelés helyességét igazolta. A városban összesen 408 ön- kormányzati bérlakás van, ezekből 158 az összkomfortos, 182 a komfortos, 32 darab a fél- komfortos lakások száma, míg 30 komfort nélküli, illetve 6 szükséglakás van a nyilvántartás szerint. A lakásállomány életkorát vizsgálva megállapítható, hogy 150 lakás 50 évesnél idősebb, a 10 évnél fiatalabb lakások száma 72, a 10-20 év közöttiek 94, a 20 és 30 év közöttiek száma összesen 80 darab. A lakások többsége leromlott műszaki állapotú, a teljes lakásállomány felújítási költsége 45-50 millió forintra becsülhető. reket is elkönyvelhetett az iskola. A volt városi tűzoltólaktanya épületében - amit az önkormányzattól oktatási célú hasznosításra kaptak meg - kisebb-na- gyobb nehézségekkel, de folyamatosan valósulnak meg a tervezett beruházások. Már működik a tanbolt, ahol összesen 24 tanuló gyakorlati képzése zajlik. Ugyanitt elkészült a korszerűen felszerelt kereskedelmi képzést szolgáló kabinet is. A cipőipari tanműhelyben, ahol az első évfolyamtól a harmadikig dolgoznak diákok, már bérmunkát is vállalhatnak. Itt folyik a bőrdíszműves diákok gyakorlati oktatása is, ebbe a szakmába az idén iskoláztak be először gyerekeket. Jelenleg autószerelő, géplakaA koncepció lakossági vitája után elkészült a lakások és helyiségek bérletével kapcsolatos önkormányzati rendelet, illetve a napokban - többszöri átdolgozás után - elfogadták a városatyák a lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló rendeletet is. Az önkormányzat célja, hogy minél előbb juthasson bevételhez a lakások értékesítéséből, ez alapján határozták meg a kedvezmények mértékét is. Legnagyobb az engedmény abban az esetben, ha valaki egy összegben fizeti ki a vételárat, illetve nincs kedvezmény 25 éves törlesztési időnél. Ugyanakkor a kamatok megállapításánál figyelembe vette a testület a lakosság fizetőképességét is, a döntés alapján 10 százalékos kamatot számítanak fel részletfizetés esetén. Minden esetben a lakás forgalmi értékének 50 százaléka a vételár. Például az egymillió forint forgalmi értékű lakás vételára 500 ezer forint, amennyiben ezt egy összegben kívánja valaki megfizetni, 400 ezret kell letennie és tulajdonába kerül a lakás. Öt éves részletfizetés esetén 15 százalék kedvezményt kap a vevő az 5(0 ezer forintos előlegből, illetve az 500 ezer forineddigitől eltérő képzési rendszerben. ők két évig tanulják a közismereti tárgyakat, ezt követően két év alatt sajátítják el a szakma elméleti és gyakorlati ismereteit. Az iskola nem csak a tanításra fordít figyelmet, hanem a diákok szabadidős tevékenységére is, sokan töltik idejüket délutánonként a számítógépes szaktanteremben, a videoszakkör tagjai már több ezer kilométernyi szalagot használtak fel, alakulóban van az iskolazenekar, rendszeresen sugároz műsort az iskolarádió, illetve az intézmény hetve- helyi turistaháza is várja a diákokat. A pályaválasztás megköny- nyítésére nyílt napokat szervez az iskola november 28 és december 1 -je között. tos vételárból is. Ez alapján a 42 500 forintos előleg befizetése után, öt éven keresztül, havi 8127 forintot kell fizetnie, így összességében 530 120 forintért jut a lakáshoz. 15 éves futamidő esetén már csak 8 százalék a kedvezmény mértéke, az előleg 46 000 forint, a havi det dr . Pandur József művészet- történész mond. Az ünnepségen közreműködik a Tinódi Általános Iskola Ének-Zene Tagozata és a Zeneiskola tanulói. A diákok is készülnek az évfordulóra, ugyanis a korábban meghirdetett Zágon Gyula képzőművészeti pályázatra szép számmal érkeznek a különböző rajzok, grafikák, alkotások. A pályázat eredményhirdetésére, illetve a legjobb munkák bemutatására is sor kerül az ünnepség alkalmából az iskolában 15.30 órai kezdettel. Ugyanitt lesz látható Zágon Gyula kevésbé ismert, de annál értékesebb bábjainak kiállítása is. Zágon Gyula Kaposszekcsőn született, Mosdóson Rippl-Ró- nai szabadiskolájában ismerkedett meg a képzőművészettel. törlesztő rész pedig 4449 forint, az 500 ezer forint vételárú lakásra befizetett teljes összeg kamatokkal együtt 846 796 forint. 25 év esetén 50 000 forint az előleg, havi 4089 forint a törlesztő rész, míg az összes befizetés az 500 ezer forint vételárú lakás esetén 1 276 746 forint. kotói munkásságom tematikájában is a történelmi múlthoz, főként a városom múltjához kapcsolódik...” Családjával együtt egész életében Szigetvár kulturális értékeinek, történelmi múltjának kutatásán és megőrzésén munkálkodott. Festményei, fafaragásai az ősi Szigetvár védőinek példaadó tetteit örökítik meg. Tevékenységét a város vezetése elismerte, nagyra értékelte, ez abban is megnyilvánult, hogy 1980-ban elsőként kapta meg a város díszpolgára címet. Utolsó éveit Budapesten töltötte, de erős kötődése Szigetvárhoz változatlanul megmaradt. Munkái a város több középületében - Zeneiskola, városháza, Tinódi Általános Iskola - maradandóan őrzik emlékét. Új szakmák a szakmunkásképzőben Az iskola „kinőtte” a jelenlegi épületet, tervezgetik a költözést A cipőipari tanulók már bérmunkát is vállalhatnak tos, erősáramú berendezés szerelő, kőműves, férfi-női fodrász, bőrdíszműves, cipőfelsőrész-készítő, cipőgyártó, bútorasztalos, valamint élelmiszer- és vegyiáru eladó szakmákban képeznek diákokat. Ezen kívül két nappali tagozatos szakközép-iskolai és egy közismereti osztály működik az intézményben, illetve a szakmunkások szakközépiskolája iránt is jelentős az érdeklődés, több mint 80-an tanultak ezen a szakon.- A térségi igényeket felmérve az 1995/96-os tanévtől új szakmákban hirdetünk képzést: szobafestő-mázoló, felszolgáló, sütő, mechanikai műszerész és alűlarviima»* ao iramMAríj alo/JA r\r-r Zágon Gyula emlékezetére Koszorúzás és emléktábla avatás A napokban lenne 90 éves Zágon Gyula rajztanár, festőművész, aki elsőként vehette át a Szigetvár díszpolgára kitüntető címet is. Születése kilencvenedik évfordulóján, október 28-án a város és volt iskolája emlékünnepséget szervez a hozzátartozók, barátok egykori tanítványok és tisztelői részvételével. Az ünnepi program keretében az eddigi elképzelések alapján október 28-án, 14 órakor Zágon Gyula sírjánál - a Kanizsai temetőben - koszorúzást szervez a Tinódi Általános Iskola. Egy órával később, 15 órakor az iskola falán felavatják az intézmény egykori tanára és művéotű amlálrtnUliíiót A xíotAkac'zű 1951-től 1962-ig, nyugdíjazásáig a szigetvári Rákóczi utcai általános iskola rajztanára volt. Nemzedékekkel szerettette meg a rajzolást, munkássága során 22 rajztanárt, dekoratőrt és grafikust nevelt ki. Magáról így vallott önéletrajzában Zágon Gyula: „Elsősorban magamnak dolgozom, magam lelki gyönyörűségére. Szigetváron megérintett a kövekben, fákban, tárgyakban és a lélekben jelenlévő történelem, és a Zrínyi kultusz ápolása vált egyik életemmé. Ezt szolgáltam rajztanári működésemmel is, hiszen mint pedagógus mindenkor a szigetvári hősök önfeláldozó hazaszeretetét próbáltam Emelkedett Május 1-től a képviselő-testület határozata értelmében a Szigetvári Ingatlanvagyon Kezelő és Szolgáltató Kft. végzi a távfűtési hálózat üzemeltetését. Illés László ügyvezető elmondta, a testület a kft. árjavaslatát az önkormányzati rendeletben nyereség képzése nélkül fogadta el. Ebben a díjmegállapításban nem szerepeltek az előre nem látható áremelkedések, valamint az átlagosnál nagyobb mértékű forint leértékelésből adódó inflációs kihatások. A Szent István lakótelepi hőtermelő (kórház) már a júniusi díj megállapításakor jelezte, hogy •emelést fog végrehajtani az alapdíj esetében, mert növekedtek a közalkalmazotti bérek és a közterhek, illetve eddig nem a távhőszolgáltatás díja voltak beépítve az árba az amortizációs költségek sem. A képviselő-testület döntése értelmében 10,7 százalékkal emelkedtek a városban a távfű- ■ tés díjtételei. A költségmegosztókat már korábban felszerelték a távfűtött lakásokban, itt választhatnak a lakók, hogy a 6 hónapos fűtési idényben fizetnek magasabb összeget a felhasznált hő után, vagy 12 hónapra elosztva azonos összeget fizetnek télen-nyáron. A fűtőműnél pontosan mérhető a kibocsátott hőmennyiség, ezt osztják szét a költségmegosztók alapján az egyes lakók között. A rendelet szigorúan intézkedik, amennyiben megrongálják a lakók a mérőt, vagy leszerelik azt, illetve nem engedik be a leolvasót. Ez esetben az átalánydíj másfélszeresét kell kifizetni a lakónak, mintegy „büntetésként”. A szolgáltató szándéka, hogy a Zrínyi tér 3. szám alatt lévő épületben is szereljék fel a költségmegosztókat, mert ha ez megvalósul, akkor városi szinten azonos fűtési árakkal dolgozhatna a kft. A Radován téri 200 lakás fűtésével kapcsolatban számba veszik a jelenleginél olcsóbbnak tűnő tüzelőanyagokat, egy esetleges beruházás révén ezzel lehetne csökkenteni a költségeket. Sem a kft, sem a város nem engedheti meg magának, hogy folyamatosan veszteséget finanszírozzon a jelenlegi nehéz gazdálkodási körülmények között. Készül a szigetvári Vigadó díszburkolata Fotók: Bolkovics László