Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-14 / 283. szám
8 uj Dunántúli napló Riport 1994. október 14., péntek Compfair ’94 550 számítástechnikai cég bemutatkozása A BNV területén október 11. és 15. között rendezett négy kiállítás közül, kétség kívül, az immár hetedik alkalommal sorra kerülő Compfair ’94 számítástechnikai kiállítás és vásár volt az első napon látogatottság szempontjából a legnépszerűbb. Kilencezer négyzetméteren, tizenkilenc országból, ötszázötven cég mutatkozik be hardver-, szoftver- és egyéb kiegészítő termékeivel szombatig, a vásárzárásig. Azt, hogy a számítástechnikát a fiatalabb korosztály képes leginkább befogadni illetve élvezni, az is bizonyítja, hogy a látogatók többsége soraiból kerül(t) ki, hiszen itt minden újat ki is lehet próbálni, sőt egyes dolgokat olcsóbban lehet megvásárolni - persze a komolyabb berendezésekhez már azért az apuka beleegyezése és pénztárcája is kell. Mindenesetre a vásár jelleg erősödni látszik, egyre több az olyan stand, ahol inkább érezhetjük magunkat egy számítástechnikai szakáruházban mintsem egy kiállításon. A szoftver óriások közül a Mikrosoft fontosnak tartotta idén először, a hazai leányvállalata rendezésében önálló stand felállítását, bár eddig is lépten nyomon találkozhattunk népszerű termékeivel viszonteladóinál. A hazai kiállítók közül már hagyományosnak mondható többek közt a Recognita Rt.,a Kürt Kft., a SZÜV, a Mikropo és a pécsi High Computer részvétele. A világszenzációkat valószínű nem erre a kiállításra, hanem az alig egy hónap múlva Amerikában megtartandó Comdex-re tartogatják a cégek, de gondolom a Compfair nem is akar konkurálni az utóbbival, más célja, más funkciója van. A százon felüli külföldi - köztük amerikai, olasz, tajvani -, és közel négyszáz magyar kiállító által bemutatott termékek így is rangos eseményt jelentenek ma a számítástechnikában Magyarországon. Puskás Gábor Fotók: Läufer László Két pécsi kiállító: a High Computer Kft. és a HC Trade Kft. bemutatója Újszerű megjelenésű Panasonic nyomtatók a vásáron A Philips cég nagyteljesítmé- A Samsung cég a számítógé- nyű diktafonjai, kismagnói pék mellett telefonokat kínál Minden korosztályt érdekelhet a számítástechnika Az Aspect pavilon mutatós számítógép paravánja Kamatozó Kincstárjegy 1995/X. Rövid távon - előnyösen Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/X. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre az időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. október 17-21-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. október 21. Évi bruttó kamata 25%. Kivételes lehetőség a korábbi kincstárjegy tulajdonosoknak! Ha Önnek most jár le 1994/ll-es Kamatozó Kincstárjegye, a visszafizetett összeget azonnal befektetheti az új, 1995/X-es Kamatozó Kincstárjegybe. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 7601 Pécs, Rákóczi u. 44., Pécs-Ujmecsekalja, Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Pécsvárad, Sásd, Sellye, Szentlőrinc, Villány • MKB Rt. Pécs, Kossuth L u. 47. • MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Geizler Eta u. 8. • Quaestor Értékpapír Kft. 7621 Pécs, Jókai u. 11. • Cooptourist Rt. 7601 Pécs, Irgalmasok u. 22. (a New York Bróker Kft. ügynökeként] • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Komló, Mohács, Pécs, Siklós, Szigetvár(a K&H Brókerház ügynökeként] * fi ATo> & d BE k