Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-02 / 271. szám

J Szlovákia: a választások után koalíciós kormányzás? Jozef Moravcík szlovák miniszterelnök szerint a szlo­vákiai választások becsült eredményei ismét a koalíciós kormányzás lehetőségét ígé­rik. Szerinte gyakorlatilag az ál­tala vezetett eddigi kor­mány-koalíció folytathatja a fél évvel ezelőtt megkezdett mun­káját. Hozzátette, hogy most azonban nehezebb koalíciós tárgyalásoknak kell elébe nézni, hiszen új politikai szubjektu­mokkal is számolni kell. Mo­ravcík konkrétan a Munkásszö­vetséget említette, de nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a Magyar Koalíció is jelen lehet az új kabinetben. Hangsúlyozta azonban azt az ismert álláspont­ját, mely szerint a magyaroknak ennek fejében le kell monda- niok a területi autonómiát célzó törekvésekről. Bugár Béla, magyar keresz­tény-demokrata vezető „igen Ígéretesnek nevezte a magyar koalíció 10,7 százalékosra be­csült eredményét” - mégis csa­lódottságának adott hangot, mert az eddigi kormány-koalí­ciót alkotó pártok eredményei alatta maradtak a várakozások­nak. Duray Miklós, az Együttélés elnöke a vártnál jobbnak ne­vezte a Magyar Koalíció becs­lésre alapozott 10,7 százalékos választási sikerét. Duray szerint a szombaton két óra után előre­vetített adatokat a magyar koa­líciónak egyelőre fenntartással kell kezelnie, hiszen az orszá­gos felmérés az ország nem tel­jes területén működő politikai erők esetében más adatokat mu­tathat. Ha azonban a becsült eredmények hitelessége a végső, hivatalos eredmények tükrében is beigazolódik, akkor ez határozottan fölötte lesz a magyar koalíció várakozásai­nak, és akkor biztos, hogy az eddigi 14-nél több magyar kép­viselő lesz a szlovák parlament­ben. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint bár­milyen összetételű új szlovák kormány létrehozása igen nehéz folyamat lesz. Biztos, hogy igen erős ellenzékre kell számítani. „Ha hihetek az előzetes becslé­seknek, akkor azt mondhatom, hogy csalódtam a jobboldalban, de csalódtam a baloldalban is” - mondta A. Nagy, aki szerint az ország politikai színtere to­vábbra is kusza lesz, és to­vábbra is a bizonytalanság jel­lemzi majd. Új VDN-világhíradó Vulkánkitörés Kamcsatkán Péntek este Kamcsatkán ki­tört a Kljucsevszkaja Szopka nevű vulkán. Az orosz szakér­tők közlése szerint a vulkáni hamu és a gázok 20 kilométer magasba emelkedtek, és a vul­kán fölött öt kilométeres ma­gasságig lövell az izzó magma. A Csendes-óceán felett más­félezer kilométer hosszan húzó­dik a füstfelhő. Eurázsia legna­gyobb vulkánja 1737-ben, il­letve 1945-ben tört ki hasonló erővel. Meghosszabbították a jugoszláviai ENSZ-erők mandátumát Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa péntek este úgy döntött, hogy újabb hat hónappal meg­hosszabbítja a volt Jugoszlávia területén állomásozó ENSZ-erők mandátumát. Az AFP jelentése szerint a 15 tagú testület egyhangúlag hozta meg döntését. Az ENSZ oltalmi erőit 1992 márciusában szervezték meg. Jelenleg 43 200 kéksisakos tel­jesít szolgálatot a többnemzeti­ségű haderőben, amelybe 36 or­szág küld katonákat. Legtöbb­jüket Franciaország, Nagy-Bri- tannia, Pakisztán és Jordánia bocsájtja a világszervezet ren­delkezésére. A jugoszláviai ENSZ-erők fenntartása egy év­ben majd kétmilliárd dollárba kerül. A BT különnyilatkozatban ismételten óva intette a boszniai szerbek vezetőit attól, hogy megtorló akciókat hajtassanak végre az ENSZ-katonák ellen, mert az a NATO légierejének a közbeavatkozását vonná maga után. Nem lehet filmezni az Estoniát A kedvezőtlen időjárás kö­vetkeztében szombaton nem si­került végrehajtani azt a tervet, hogy filmfelvételeket készítse­nek az Estoniáról, a tenger fe­nekén heverő észt komphajóról. A finnországi Turku kikötő­jéből el sem indulhatott a két automata kamerával felszerelt hajó. A roncs 70 méter mély­ségben fekszik, benne mintegy 800 holttesttel. A térségben óránként csaknem 100 kilomé­teres sebességű szél fúj, és a meteorológiai előrejelzések még viharosabb időt jósolnak. Újságírók horgászversenye Szombaton Ersekcsanádon tartották meg az Axel Springer lapok újságíróinak horgászver­senyét. A csapatok között Kecskemét lett az első, akik el­nyerték az Axel Springer Ma­gyarország Kft. által alapított vándorserleget. Második Bé­késcsaba, harmadik, negyedik holtversenyben Somogy és Komárom csapata. A Baranyai csapat az ötödik helyen végzett. A legtöbb halat Kovács Pál bé­késcsabai versenyző fogta. & / ||,i* HjP 4 j- — | W II i vr­Isztambulban október 1-jén megválasztották Európa szépét. A Miss Európa címet az izraeli Lilach Ben Simon (középen) nyerte el. A második helyezett a török Didem Uzel lett (balról), a harmadik az ukrán Natalja Svachti. A Miss Európa 17 éves diák, jelenleg az izraeli hadsereg­ben teljesít szolgálatot MTI TELEFOTÓ A pápa „utazási adósságai" II. János Pál bízik abban, hogy sor kerülhet az idén ta­vasszal elhalasztott libanoni lá­togatására. Ezt maga a pápa hangsúlyozta, amikor szomba­ton nyári rezidenciáján, Castel- gandolfóban átvette Libanon új vatikáni nagykövetének megbí­zólevelét. „A körülmények nem tették lehetővé, hogy valóra váltsam néhány hónappal ezelőtt terve­zett libanoni látogatásomat. To­vábbra is reménykedem abban, hogy amint lehetséges lesz, az út megvalósul. Szeretném meg­Harmincadik születésnapját ünnepelte szombaton a japán vasúti közlekedés büszkesége, a „sinkanszen” néven ismert szu- perexpressz, amely az ország második világháború utáni ro­hamos gazdasági fejlődésének egyik jelképévé vált. Mostanában azonban éppen egy elhúzódó recesszió nyomja rá a bélyegét a japán gazdasági élet mindennapjaira, ezért az év­fordulós ünnepség jóval szeré­nyebb volt, mint a sinkanszen 10. és 20. születésnapján. A to­kiói vasútállomáson virágcso­becsülésemet és szolidaritáso­mat kifejezni a libanoni népet alkotó valamennyi vallási kö­zösségnek” - mondta a pápa. A katolikus egyház 74 éves vezetőjének ebben az évben megszaporodtak „utazási adós­ságai”, miközben egészségügyi okok miatt éppen a közelmúlt­ban kellett lemondani New York-i látogatását. A pápa ok­tóber 21-én szólalt volna fel az ENSZ Közgyűlésének mostani ülésszakán, de orvosai taná­csára egy évvel elhalasztotta ezt az utat. korral köszöntötték az 1964. ok­tóber elsején elsőként kigördült vonat személyzetét - szalagot ezúttal nem vágtak át. Az első sinkanszen vonatot az 1964. évi tokiói olimpia alkal­mából állították forgalomba, s az ezt követő három évtizedben a vonatok összesen több mint egymilliárd kilométert tettek meg, és 2,8 milliárd utast szállí­tottak. A szuperexpressz a világ legbiztonságosabb közlekedési eszközei közé tartozik: működé­sének eddigi ideje alatt egyetlen halálos baleset sem volt járatain. Kína: 45. évforduló Fényes külsőségek kö­zött, költségeket nem kí­mélve ünnepelték szomba­ton Pekingben a Kínai Nép- köztársaság kikiáltásának 45. évfordulóját. Csupán a Tienanmen tér ünnepi kivi­lágítására 20 millió jüant (2,4 millió dollárt) költöt­tek; az utak és terek mentén több, mint ötmillió cserép virágot helyeztek el. Az ün­nepségek rendezői és lát­ványtervezői érezhetően a hazafias szellem erősítését tartották szem előtt. Ezzel illeszkedtek a hazafias ne­velés kampányához, mely az ünneptől függetlenül is, már néhány hónapja tart, s vélhetőleg a reformból fa­kadó belső feszültségek eszmei ellensúlyozását szolgálja. A hazafias buzdítás mel­lett azért a reformok és a nyitás politikájának mélta­tása sem maradt el: vívmá­nyairól nyolc nagy pekingi parkban rendeztek kiállítá­sokat. Az utóbbi tíz év leg­fényesebb ünnepségén több, mint 100 ezer ember árasz­totta el a Tienanmen teret. Harminc éves a „sinkanszen" India négy nagy repülőterén a kiutazók orvosi vizsgálatot kö­vetően egészségügyi bizonyít­ványt kapnak, a repülőgépeket pedig fertőtlenítik, hogy ezzel is elejét vegyék a tüdőpestis ki­harcolásának - jelentették be szombaton hivatalosan Újdel­hiben. Az egyik indiai illetékes kö­zölte, hogy szombaton a fővá­rosban még két beteg vesztette életét és ezzel hivatalosan 58-ra emelkedett az országszerte pes­tisben elhunytak száma. Közü­lük 54-en Szúratban, a járvány gócában vesztették életüket. Az állami kórházakban több mint 250 embert ápolnak a kór tüne­Indiai pestis teivel. Az AP hírügynökség nem hivatalos forrásokat is idéz, amelyek szerint a leg­utóbbi harminc napban a pestis- járványban elhunytak száma el­érheti a 300-at is. Az Egészségügyi Világszer­vezet (WHO) figyelmeztetésé­ben csupán Szúrátot jelölte meg pestisjárvány sújtotta terület­nek, és nem ajánlott utazási megszorításokat - emlékeztetett az AP. India a külföldi sajtó segítsé­gét kéri, hogy elejét vegye a vi­lágban a túlzott reagálásnak a pestis miatt. Az indiai idegen- forgalmi minisztérium és az Air India légitársaság -, amelyet a legközelebbről érintenek az or­szággal kapcsolatban egyes ál­lamok által elrendelt egészség- ügyi zárlat - ingyen utazást és vendéglátást ígér a külföldi új­ságíróknak. így a sajtó képvise­lői meggyőződhetnek, hogy tu­lajdonképpen mennyire is ve­szélyes a járványhelyzet a 850 milliós országban - jelentette a Reuter. Elég-e a hetvenhat év? A Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor vezette büntetőta­nácsa ítéletet hozott a babócsai és tamási gyilkossági ügyben. Az Orsós család három tagját életfogytiglanra ítélték, meg­határozva, hogy jó magavise­let esetén legkorábban hány év múlva kerülhetnek feltételes szabadlábra. Orsós Vilma ese­tében ez az idő 23 év, Orsós Erzsébet 15, Orsós Zoltán pe­dig 18 évet kénytelen fegy- házban eltölteni. Orsósné Dö- römböző Erika 8 év fegyházat, Dörömböző Andrea 12 év bör­tönbüntetést kapott. Mint ismeretes Orsós Vilma és Orsós Erzsébet tavaly Ba- bócsán egy idős embert meg­kötöztek, majd baltával szét­verték a fejét. Aztán pokrócba csavarták, és még élve egy használaton kívüli kútba dob­ták be. Zsákmányuk ötezer fo­rint volt. Óvatosságból ezután Tolna megyei fivérükhöz köl­töztek, Orsós Zoltánhoz. A pénz itt sem volt elég. Orsós Zoltán és Dörömböző Andrea ekkor rablótámadást hajtott végre, az országúton egy bi­ciklistát rugdostak az árokba, akinek sikerült elmenekülni. Zsákmányuk csak egy üres pénztárca volt. Pénz azonban mindenkép­pen kellett nekik. Ekkor keres­ték fel mind az öten Tamási­ban azt a köztiszteletben álló, idős tanárt, akit Dörömböző Andrea már régebb óta ismert. Orsós Zoltán gázsprét és kést is vitt magával. A házigazda, aki valamikor Magyarkeszin kántor is volt, szívélyesen fo­gadta őket, bort kínált és har- móniumon zenélt nekik. Végül Orsós Vilma arcba fújta a gáz­zal, majd Dörömböző Andrea a szódásüveggel fejbevágta. Ezután több ütés is követke­zett. Miután kirabolták a la­kást, a még élő emberre rázár­ták az ajtót, és a kulcsot ma­gukhoz véve távoztak. A sérült tanárra nem a társasházban lakó szomszédok találtak rá, hanem a másnap őt felkereső tanítványának lett gyanús, hogy nem nyit ajtót, és nyö­szörgés hallatszik bentről. Még élt, amikor a hatóságok rátörték a bejáratot. Szemta­núk szerint, a vémyomok azt mutatták, a támadás után az áldozat még megpróbált segí­teni magán. Az idős embert pár nap múlva a kórházban érte a halál. A tárgyaláson az Orsós csa­lád tagjai nem mutattak meg­bánást. Hol nevetgéltek, hol pedig egymással veszekedtek, ki mikor ütött. Nem véletlenül terjedt el Tamásiban az a vé­lemény, hogy ezeknek az elve­temült gyilkosoknak az élet­fogytiglan büntetés is kevés. U. G. Kutyák a reptéren (Folytatás az 1. oldalról) Mindenesetre ma is igen lát­ványos lesz az állatok világ­napja tiszteletére összehozott show. Szombaton a ragyogó napsütés csak fokozta a jóked­vet, hiszen európa-bajnoki ug­róköteles csapat, munkakutya­verseny, önvédelmi bemutató volt, a Pécsi Állatkert kisállato­kat hozott, lehetett sétarepülni vitorlázó és motoros géppel is, döngtek a reptér fölött a heli­kopterek, s az állatorvosi szak- tanácsadás mellett kutyavásárt is rendeztek. Néhány jóbarát szervezte ezt a Pécs közeli szórakoztató és jókedvű napot, a már említett Pallér Géza mellett Lemle Zol­tán, Osztermayer Miklós, Peák László, Bérezési György, Varga Győző és Boli Sándor sok-sok támogatóval, köztük az Őr-Véd Kft, a Baranya Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub, a Mecseki Kultúrpark, a GAS-93 Bt, a Pöttyös Cukrászda és a Környe­zetünkért Alapítvány támogatá­sával. Sikeres volt szombaton, az lesz vasárnap is. Csak Jó idő kell. K. F. Idősek világnapja Szekszárdon Fórum és gála Élesen fogalmazott, keserű­séget és elégedetlenséget hor­dozó kérdések áradatát zúdítot­ták a nyugdíjasok a kormány, a tb-önkormányzatok, illetve a sa­ját szervezeteik képviselőire tegnap délelőtt Szekszárdon. A kérdések többsége természete­sen a nyugdíjrendszerre, a tb-támogatásokra, a nyugdíja­sok érdekképviseletére vonat­kozott. A fórum azonban végig igen kulturált hangvételben zaj­lott és a rövid távon jelentősen kedvező változást nem ígérő vá­laszok sem rontották el az alap­vetően derűs hangulatot. A tegnap délelőtti fórumra - amelyet a Babits Miály Műve­lődési Házban rendeztek - az idősek világnapja alkalmából került sor. Idén Szekszárd ad otthont a világnap alkalmából szervezett országos ünnepség­nek, amelyre több mint 500-an érkeztek. A programok már pénteken elkezdődtek és a teg­napi fórummal folytatódtak. A házigazda a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdek- szövetsége kitűnő házigazdának bizonyult: virágkiállítás, tojás­festő bemutató, kerámia vásár, unicum kostoló várta a vendé­geket. Minden esemény hely­színén és valamennyi progra­mon érződött az igyekezet: kel­lemes órákat akarnak szerezni a társaiknak. A ma, vasárnap véget érő rendezvény során az ingyenes vérnyomás és koleszterin-szint méréstől kezdve az atomerőmű megtekintésén át több tolnai községbe szervezett látogatásig számos egyéb elfoglaltságot kí­náltak a rendezők. A fénypont azonban a tegnap délutáni gála volt amit szintén a művelődési házban tartottak, s amelyen dr. Bíró Boldizsár, a Népjóléti Mi­nisztérium helyettes államtit­kára mondott beszédet. Az ün­nepségen köszöntötték azokat az önkormányzati vezetőket, akik a települések nyugdíjas szervezeteinek véleménye sze­rint sokat segítettek az idősek­nek. Nyolc tisztségviselő mun­káját ismerték el, köztük Kocsis Imre Antal szekszárdi polgár- mesterét és dr. Páva Zsolt pécsi alpolgármesterét. Idősek ünnepe Pécsett is Több művelődési házban, számos más helyszínen köszön­tötték a nyugdíjasokat tegnap az Idősek világnapja alkalmából Dél-Dunántúl településein. Pé­csett többek között a DOZSO Művelődési Központban ren­deztek ünnepséget, ahol 16 óra­kor Szláveczné Rigacz Zsu­zsanna osztályvezető köszön­tötte a megterített és virágokkal feldíszített asztaloknál ülő ven­dégeket. A másfél órás műsor­ban a művelődési ház zenetan­folyamának fiatal növendékei után a Hernandó sporttánc-cso- port szalontáncokkal szórakoz­tatta a nyugdíjasokat, majd a DOZSO nyugdíjas pávakörének első nyilvános fellépése és a pécs-somogyi citerazenekar műsora jelentett vidám perceket a vendégeknek. A programot táncos mulatság zárta. B. N. 2 Új VDN 1994. OKTÓBER 2., VASÁRNAP i 4 4 4 \

Next

/
Thumbnails
Contents