Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-02 / 271. szám
Vetőmagot is árulnak a posták Minden településről készíttetnek képes üdvözlőlapot A GYÖNGY az igényes nők lapja A paksaméta tanúsága szerint tekintélyes mennyiségű vetőmag érkezik rövidesen So- mogyból a régió négy megyéjének 652 postahivatalába, a kistermelőknek ajánlva. S e paksaméta ott van Andrássy Gyulának, a Magyar Posta Rt. Pécsi Igazgatósága kereskedelmi menedzserének asztalán. Persze ez a termékkör csak egy azon termékek sorában, melyeket már vagy melyeket rövidesen árulni fognak a postahivatalokban. Akad papíráru - iskolai füzet -, írószer, dohányárú, sokféle sorsjegy, rágógumi, térképek, zokni, napszemüveg, nyakkendő, sportsapka, videokazetta, magnókazetta és miegymás. A kör korántsem teljes, az áruk kiválasztására egy javaslattevő terméktanács is alakult a postán. E nagyszabású értékesítési hálózat kiépítésének célja kettős: növelni a posta és az ott dolgozók bevételét. Ilyesmi korábban, a háború előtt sem volt ismeretes: legföljebb a postaügynökségek foglalkoztak a postától idegen termékek árusításával. Andrássy Gyula szerint azonban meg kellett teremteni a lehetőséget arra, hogy bélyegárusítás, pénz és csomagfel és egyebek mellett mással is foglalkozzanak a hivatalokban. Ugyanis - s itt nem a nagyposták óriás-forgalmáról van szó -, a községi, falusi posták többségében alig-alig van kihasználva az ott dolgozó munkaideje. Ráérne más egyéb, hasznos tevékenységet is csinálni. fgy jutottak el a gondolathoz: a helyi igényeknek figyelembevételével sokféle árut is árulhatnának, s minden községnek-településnek legyen képeslapja, úgy mint anno 1930-ban. E képaslapokat is saját maguk fogják legyártatni a helyi igények figyelembevételével. így készült el már például Decs, Báta, Várdomb, Boly, Lengyeltóti avagy Somogyvár képeslapja. Bár már tavaly Baranya, Zala, Tolna és Somogy megyékben csak a sorsjegyek árusításból 1,5 milliós tiszta bevételre tettek szert, a termékmenedzser szerint az idei lesz az áttörés éve! Már fél év alatt 21 milliós cigaretta-forgalom volt a régió postáin. S lehet, hogy ma még szokatlan, de néhány év múlva teljesen természetes lesz, ha valaki a feladott távirat mellé kér egy csokomyakken- dőt, vagy egy tiszta zoknit is. Kozma F. Talpig búvárfelszerelésben csattogott be az Interkontinen- tál Szálloda elegáns termébe az alkalmi „gyöngyhalász”, s kezében hozta - ha nem is a tenger fenekéről - a Gyöngyöt. Ezzel a gyönggyel azonban nem a hölgyeket díszítik, hanem a nőknek szóló új színes hetilapnak, a GYÖNGY-nek a bemutatóját kezdték ezzel a frappáns ötlettel. Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. a Kiskegyed, a Csók és Könny és a Kiskegyed Konyhája népszerű lapok után egy újabb lapot indított a női olvasók számára. A lap szerkesztői elmondták, azt a réteget kívánták megcélozni, akik családban élő, gyermekeket nevelő, ugyanakkor dolgozó nők, akik e nem könnyű többszörös feladat ellátása mellett is igényesek és igazi nők akarnak maradni. A meghatározás csaknem minden nőre ráillik, hiszen ma már a legtöbb férjezett, gyermekeket nevelő nő dolgozik, s nincs az a nő, aki emellett ne akarna igazi nő maradni. A GYÖNGY a Kiske- gyednél igényesebb olvasnivalókat kínál, ám ugyanakkor mindaz megtalálható benne - divat, szex, szerelem, receptek - amit valamennyi nő szívesen olvas. Az újság filozófiájához stílusosan, a lapot reklámozó rövid tv reklámfilmet is olyan fo- tómodellel készítették, aki két kisfiú édesanyja. MAT A V-fej lesztések Tizenegy távközlési centrum a Dél-Dunántúlon Idén nincsenek szén- és fahegyek a tüzéptelepeken A brikett tokodi, az iszap külföldi ✓ •• / A DELTUZEP importból pótolja a közkedvelt mecseki feketeszenet Bár a készletek nem nagyok, folyamatos az ellátás szénből és tűzifából Fotó: Löffler Tizenegy régiós távközlési centrum vezetője mutatkozott be a héten Pécsett a MATÁV Pécsi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján. A baranyai újdonságok után most a Dél-Dunántúl legfrissebb fejlesztési híreiről számolunk be. Kaposvári központtal mintegy 2 milliárd forint értékű projekt fut Somogy megyében, amelynek eredményeként a megyeszékhely és Barcs után rövidesen Csurgó is egy új digitális telefonközponttal gyarapodik. A program másik lényeges feladata, hogy a kistelepülések telefonellátottságán javítson. Ez utóbbi tekintetében lényegesen előbbre jár a Balaton partot is magáénak tudó Marcali körzet, ahol az év végéig várhatóan további öt ezer állomást adnak át. Tolna megyében a viszonylag jól ellátott paksi körzetben önerős programok indultak az aprófalvak ellátása érdekében. Utazásaik megszervezésére egy új, az eddigi gyakorlatból kiemelkedő lehetőséget ajánl a baranyai, dél-dunántúli emberek számára a pécsi Lenau Reisen utazási iroda. A cég belépett a frankfurti központú Start Amadeus rendszerbe, amelynek segítségével egy magasabb színvonalú szolgáltatás megvalósítása válik lehetővé.- A program Start része által mintegy 100 osztrák és német utazási iroda ajánlata elérhető az utasok számára, computeres foglalással - mutatta be az újdonságot Vétek Jánosné, az iroda vezetője. - Segítségével igény esetén komplett programokat tudunk összeállítani, vonatmenetrendekkel, kompjáratokkal, repülő-, vagy akár színházjegyekkel is, szállodai szoba Az első napok szakmai érdeklődése mellé tegnap már a szórakoztató programokra, látványosságokra kíváncsi látogatók is felzárkóztak a hét közepén nyílt pécsi Agro-Expon. A P-Expo Kft. négynapos szakmai rendezvénye számukra is tartogat látnivalót a pécsi Városi Sportcsarnok melletti zöld területen, ugyanis a nagygazdaságok érdeklődésére számot tartó mezőgazdasági berendezések, technológiák és végtermékek mellett a vásár a kerti gépek és eszközök széles választékát is fölvonultatja. Aki Itt a 96 települést magába foglaló szekszárdi térségben folyik nagy fejlesztő munka, aminek eredményeként jövőre a mostani 15 ezer mellé további 23 ezer előfizetőt kapcsolnak be a hálózatba. Zala megye összes településén folyamatban van az automatizálási munka. A megyeszékhelyen jövőre 9 ezer új bekapcsolást terveznek, ez azonban nem elegendő a folyamatosan emelkedő igények kielégítésére. Hasonló a helyzet a nagykanizsai területen, ahol egy év alatt 6 ezer új vonalat biztosítanak a fejlesztések. Keszthely térségében év végéig 10 új központot adtak, illetve adnak át, ami azt jelenti, hogy teljes egészében kiváltják a kézi kapcsolású rendszereket. A távközlési centrumok mellett működő ügyfélszolgálati irodák folyamatos információt adnak a fejlesztésekről. K. E. és kocsi bérléssel. Azon dolgozunk, hogy teljesen föltöltsük a számítógépes információs rendszert, amely az irodák közötti kommunikációt is megkönnyíti. A rendszerbe való belépésnek ára van, amit az iroda az Amadeus program segítségével kíván fedezni. A Lenau az Amadeus keretében a Magyar- országon repülő valamennyi légitársasággal szerződést kötött jegyeik forgalmazására.- A szerződések következtében olyan speciális árakat alakíthatunk ki, amikkel csak a JATA-tag irodák dolgozhatnak - mondta az irodavezető. - A nemzetközi gyakorlatban ez nagy vonzerőt jelent az utasok számára, főként azért, mert a megrendelés érdekében nem kell a fővárosba utazniuk. K. E. akarja, rögtön ki is próbálhatja az ajánlott fűnyírókat, motoros fűrészeket. Azoknak sem kell üres kézzel távozniuk a rendezvényről, akik abban reménykednek, hogy ott szerzik be a kertjükbe, udvarukba szánt dísznövényeket, fákat. Az ilyen jellegű kínálatot szobanövények ugyancsak megvásárolható sokasága bővíti. Aki a szórakozás reményében érkezik ki a vásárra, azok számára a pónilovaglás nyújthat kellemes perceket a mezőgazdasági kiállítás utolsó napján. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem találnak szén- és^ tüzifahegyeket a DÉLTÜ- ZEP telepein azok az emberek, akik most akarnak gondoskodni az őszi téli tűzrevalóról. Az ok egyszerű: az elmúlt időszakban meglehetősen átalakult mind a szállítói, mind pedig a piaci oldal, aminek ismeretében nem célravezető a nagymennyiségű készletezés. A DÉLTÜZÉP baranyai, somogyi és tolnai telepein azonos kínálatot találnak a vásárlók. A korábban közkedvelt mecseki feketeszenet importból pótolja az ellátó cég, A nyárvégi, őszi szállításokat már év elején lekötötték az orosz, lengyel, cseh és szlovák partnerekkel. Az import dió és borsó feketeszén kínálatot az oroszlányi bányákból származó barnaszenek egészítik ki. Hiányzik a palettáról a térségben korábban - elsősorban „Mert senkin sincs szelep.” Ezzel a jelmondattal, és egy szétrobbanni készülődő elefánt rajzával állt elő a piacon új vérnyomáscsökkentő gyógyszerével a budapesti Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. A vizsgálati adatok szerint a gyógyszer hatására csökken a vérnyomás, a vese vérátáram- lása fokozódik, és mérséklődik a szív túlterhelése. Segítségével megelőzhető, hogy a magas vérnyomás miatt az agyi erek, a retina, a nagy artériák a vese és a szív károsodjanak. A szívelégtelenség tünetei és annak súlyossági foka csökken. A gyógyszer terhelés esetén is egyensúlyban tartja a kerinaz alacsony ára miatt - roppant közkedvelt pécsi iszapszén. Elképzelhető, hogy hiányát ugyancsak importból fogják pótolni, ám valószínűleg ennek ára jóval magasabb lesz a pécsi iszapénál. Elkeserítő, de valós tény, hogy a térség egyetlen brikettgyára, a nagymányoki, a tulajdonosváltás bizonytalansága következtében tétlenségre van kárhoztatva. Ez az oka annak, hogy a Dél-Dunántúl 20 tüzép- telepére a dorogi szénmezők tokodi feldolgozójából érkezik a jó minőségű brikett. Az igény folyamatosan nagy, szerencsére a szállítások is jó ütemben érkeznek. Bár a készletek szintén nem nagyok, folyamatos az ellátás kokszból, és ami mégfontosabb, tűzifából is. Ez utóbbi esetében kizárólag az őszi esőzések okozhatnak némi fennakadást, gési viszonyokat. Naponta egyszer adható, és huszonnégy órán keresztül folyamatosan kontrollálja a vérnyomást. Hatékonysága hosszú távú kezelés során is megmarad, kiugró vémyomá- semelkedést a kezelés megszakításakor sem tapasztaltak. A gyógyszer jól kombinálható más vérnyomáscsökkentő szerekkel. Számottevő mellékhatása nincs, de ha előfordul is, többnyire nem kell a kezelést megszakítani miattuk, hiszen azok általában enyhének és átmeneti jellegűeknek bizonyulnak. A gyógyszer kedvező anyagcsere hatásokkal rendelkezik. Felszívódását a táplálék nem amivel egyelőre nem kell számolni. Godvár Istvánná, a DÉLTÜZÉP áruforgalmi osztályvezetőjének tájékoztatása alapján ezekben a napokban a hazai oroszlányi barna, a brikett és a tűzifa mellett import lengyel fekete és barnaszén található a telepeken. Lengyelországból és Oroszországból folyamatosak a szállítások, ezért lehetőség van arra is, hogy a vevők előzetesen bejelentsék igényeiket. Akciós kedvezményre idén már nem számíthatnak a vásárlók, viszont némi könnyebbséget jelent, hogy minden esetben kérhetik a tüzelő házhoz szállítását. A dél-dunántúli kínálatot ma már mindössze két működő bánya - a Szászvári Bányatársaság és Zobák - lakossági értékesítése színesíti, ahol válogatás után adják el a kedvelt mecseki feketeszenet. Kaszás E. befolyásolja. Hatására a terhelhetőség fokozódik, és javul a beteg életminősége. Az új gyógyszer újszerűsége azonban nem a hatóanyagában, és nem is hatásában van. Magyarországon kapható ugyanilyen hatóanyagot tartalmazó külföldi gyártmányú tabletta. A a hazai és a külföldi gyógyszer klinikai hatása és mellékhatása, a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórházában elvégzett vizsgálatok szerint, nem különbözött egymástól. Az újdonságot a termék árában találhatjuk meg. Használata esetén a kezelési költség mintegy harminc százalékkal kerül kevesebbe a betegnek. U. G. Paprikabegyűjtés Folyik a boltokban, és az átvevőhelyeken a paprikaőrlemény begyűjtése. A kiskereskedelmi egységekben már lekerültek a polcokról a pirospaprikát tartalmazó csomagok és a hétvégén a raktárakban állítják össze a szállítmányokat. Várhatóan hétfőn nagy mennyiségű paprika érkezik az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által kijelölt átvevőhelyekre - tájékoztatta Köncse Tamásné az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője szombaton az MTI-t. Tájékoztatás szerint az ellenőrzéseket az Állami Népegészségügyi Intézet, a KERMI és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakemberei folyamatosan végzik, hogy semmiképpen se kerülhessen már fogyasztóhoz be nem vizsgált paprikaőrlemény. Tíz nap áll rendelkezésre, hogy a kis- és nagykereskedelemben lévő árut össze- gyűjtsék. Azt még nem döntötték el, hogy a mintegy 100-150 tonnára becsült mennyiséget átvizsgálják és a tisztának talált készítményeket ismét forgalomba hozzák, vagy az egész szállítmányt megsemmisítik. Ez attól függ, hogy melyik az olcsóbb megoldás. A bevizsgálás ugyanis meglehetősen költséges eljárás. Egy vizsgálat 4500 forintba kerül. Ezt a lakosságnak jelenleg ingyen elvégzik, ám a minisztériumnak, illetve a költségvetésnek mindenképpen ki kell fizetnie az összeget. Azzal számolnak, hogy a teljes kár nem haladja meg a 200-300 millió forintot. Ahogy befejeződött a nem ellenőrzött áru összegyűjtése, azonnal megkezdődik az új, tiszta, bevizsgált készítmények kiszállítása a boltokba. Az ellátás nem fog gondot okozni, hiszen Magyarorzságon évente 8 ezer 9 ezer tonna paprikaőrleményt készítenek. Énnek közel felét exportálják, felét belföldön értékesítik. Áz idei termés feldolgozása már megkezdődött. Autóüléskárpit-gyár Móron Autóüléskárpitokat készítő üzemet épített Móron Európa egyik legnagyobb autóü- lés-gyártó vállalata, a Keiper Recaro. A száz százalékban német tulajdonban levő, egyelőre száznegyven, majd a termelés felfutását követően 250 dolgozónak munkát adó, 9 millió márka költséggel fél év alatt felépített üzemet pénteken avatták fel. A négyezer négyzetméter alapterületű üzemben ez év végén már napi 550, a teljes termelési kapacitás kihasználását követően pedig - várhatóan 1995 végétől - napi 1100 autóhoz készítenek üléskárpitokat. A tulajdonosok tervei szerint az üzem évi 10 millió márka forgalmat bonyolít majd le. Repülőjegy helyben Pécsett is megváltható a hazánkban repülő légitársaságok kínálata Agro-Expo programokkal A gépek, növények meg is vásárolhatók Senkin sincs szelep ... A hazai termék olcsóbb, de éppen olyan jó 1994. OKTÓBER 2., VASÁRNAP Új VDN 3 i 4 [ k a