Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-10 / 279. szám

10 üj Dunántúli napló Magazin 1994. október 10., hétfő Egyedülállók Sok veszély leselkedik az egyedülálló vagy egyedül ott­hon tartózkodó nőkre. Összeál­lításunkban csokorba gyűjtöt­tünk néhány olyan esetet, ami arra int, vigyázzanak magukra, vigyázzunk rájuk. 1. Ha este vagy éjszaka egye­dül van, égesse a világítást a ház előszobájában és a kertben is. Ez általában elveszi a betola­kodó kedvét. 2. Ha napokig magára marad, ne csak egy helyen világítson! Legalább rövidebb időszakokra más helyiségekben is kapcsolja fel a villanyt vagy állítsa be a rádiót! 3. Ha szüksége van a fáskam­rában vagy a pincében tárolt dolgokra, például a krumplira, ne késő este menjen le értük! A sufnit és legfőképpen a kertka­put, valamint a házbejáratot kulcsra zárva tartsa! 4. Aki egyedül lakik, ajtójára és a levélládára lehetőség sze­rint csak a vezetéknevét írja ki: ne derüljön ki, hogy egyedü­lálló nő a lakó. Az is visszari­asztja a betörőt, ha több nevet olvas a névtáblán. 5. Sohase tartsa a kulcsokat a lábtörlő alatt vagy a legköze­lebbi virágládában! 6. Ne dőljön be könnyen, ha valaki látszólag azért csönget be, mert fel akarja hívni a men­tőket vagy a rendőrséget. Ha ilyen kéréssel fordulnak Önhöz, kérdezze meg, kinek, s mit akar bejelenteni, majd ezután csukja be udvariasan a kisablakot, s tárcsázza a kért számot. Ha a „bajba jutott” időközben kere­ket old, azonnal hívja a rendőr­séget, hiszen szélhámos pró­bálja rászedni a környéket. 7. Ha az utcán gyanús alakok leszólítják, ne bocsátkozzon be­szélgetésbe velük. 8. Ha későn buszra vagy más közlekedési eszközre száll, mindig kivilágított helyen, lehe­tőleg a sofőr közelében üljön vagy álljon! 9. Az utcán ne menjen köz­vetlenül a kapualjak előtt, ne­hogy berántsák a sötétbe. 10. Ha a ház körül söpri a jár­dát vagy a kertben locsol, zárja be mindig kulcsra az ajtót! 11. Ha elmegy hazulról, ne hagyjon nyitva alacsonyan lévő ablakot! 12. Ha valaki „rendőrség” címen becsönget, először kérje meg udvariasan az ajtón lévő kisablakon keresztül: mutassa meg az igazolványát! Csak ak­kor engedje be az illetőt, ha a dokumentumon lévő fénykép őt ábrázolja. 13. Ha napokra elutazik, kérje meg a szomszédját, hogy ürítse ki rendszeresen a postalá­dát! 14. Ha távozása előtt beállítja üzenetrögzítőjét, ne árulja el a rádiktált szövegben, mennyi ideig nem lesz otthon! A barátai úgyis tudják, a betörőnek pedig ne könnyítse meg ezzel a dol­gát. Cheiry - a kiégett ház Öngyilkosságok valamilyen titokzatos eszme jegyében? Akiknek eljött a világvége Két svájci falucskában, ösz- szesen három helyszínen, há­rom kiégett házban 48 halottat számoltak össze a megdöbbent hatóságok. Gyerekek, felnőttek, asszonyok és aggok együtt kö­vettek el öngyilkosságot(?), va­lamilyen titokzatos eszme je­gyében. A halottak mindany- nyian a Nap Templom rend, il­letőleg a Kereszt és a Rózsa szekta követői voltak. Szemlátomást tűzgolyó for­májában kívánták együtt el­hagyni földi porhüvelyüket: a házakban keresztül-kasul gáz­tartályok, benzinkannák bonyo­lult szövedékét találták, ame­lyek mind-mind különféle idő­zítő szerkezetekhez - például a telefonhoz - voltak kötve. Az egyik helyszín, Cheiry aprócska „képeslap-falu” 270 lakossal, Génitől úgy 60 kilo­méterre. Most a világnak szinte minden újságjának a címlapján olvasható. A 35 éves Pierre Torche volt az első a tűzoltók között (egyébként „civilben” a falu polgármestere!), aki felfe­dezte a füstölgő házban, hogy hullák is vannak. „19 holttestet az egyik ház titkos szobájában találtuk meg, amely a garázsból egy rejtekajtón át nyílt. Rajzok a falon, a földön körös körbe, ri­tuális fehér, vörös leplekbe öl­tözött emberek holtteste. Egy ember fekete köpönyegben, ő lehetett a nagymester." Ám az igazi nagymesterről egyelőre semmi hír. Pedig ő is­mert ember, vagy inkább hír­hedt ember. Luc Jouret-nak hív­ják, 46 éves, kanadai állampol­gár, természetgyógyász orvos is, amellett hogy gyakran új-Jé- zusnak aposztrofálja magát. S nagy volt a hatóságok meglepe­tése, amikor kiderült, hogy a lángra lobbant svájci házak tu­lajdonosa Luc Jouret. Ő a „ka­nadai kapcsolat” - aki egyszerre két szélsőséges szektának is az atyamestere, az egyik a Kereszt és a Rózsa, a másik a Nap Templom rendjéé. Bár a holttes­tek mindegyikét ezideig nem sikerült azonosítani, a hatósá­gok szerint Jouret nincs közöt­tük. A kanadai Quebecben jól is­merik Jouret-t és a Nap Temp­lom rendjét, amely ellen nyo­mozást folytattak, sőt több tag­ját is letartóztatták korábban - fegyverek birtoklásáért. Jouret úr ellen is ezért adtak ki tavaly elfogatóparancsot, de^ ő 1993-ban Svájcba szökött. Egy kanadai nyomozó, bizo­nyos Jean-Claude Boyer részle­tes felvilágosítást adott ezekről a szektákról: „Ezek az emberek felsőbbrendűeknek hitték ma­gukat, akik meg voltak győ­ződve arról, hogy az emberiség megmentésére hivatottak” - ám hogy ez az „ideológia” miként vezetett kollektív, brutális ön- gyilkossághoz, erre egyelőre senki sem tudja a választ. Az egyik svájci nyomozó szerint „olyat még nem hallottam, hogy 5-10 éves gyermekek hitük mi­att öngyilkosságot követnének el” - a svájci rendőrség ezért gyilkosság ügyében nyomoz . . Egy közismert svájci „szekto- lógus”, Jean-Francois Mayer, két nappal a szörnyűségek után kapott egy autentikusnak tűnő levelet, amely szerint valóban kollektív öngyilkosság történt. („Elhagyjuk ezt a hipokrita és elnyomással teli földet, hogy az Igazság és az Abszolútum új dimenziójába érkezzünk ...”) Ám Mayer szerint csak a világ­tól elfordult, abból kiszorított szekták szoktak kollektív ön- gyilkosságot elkövetni, ám ez esetben a tagok normális pol­gári életet éltek, a szekta nem béklyózta meg életüket. A ka­Luc Jouret nadai nyomozók és svájci hely­beliek egybehangzóan állítják: Jouret és közvetlen „munkatár­sai” egyáltalán nem néztek ki fanatikus őrülteknek, vallásilag felajzottaknak, „inkább jól öltö­zött, joviális üzletembereknek tűntek ...”- Működik Magyarországon a Nap Templomának Rendje? - kérdeztük dr. Szalay Lászlót, a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium Egyházi Kapcso­latok Főosztályának helyettes vezetőjét.- Nem tudunk róla, legaláb­bis nálunk nincsenek beje­gyezve. A különféle vallási szervezetekről hivatalosan csak akkor szerzünk tudomást, ami­kor állami támogatást igényel­nek. Egyébként nem kötelesek hozzánk fordulni, működésük­höz nincs szükség állami jóvá­hagyásra. Gáláns ajándék Szent Péter utódainak aján­déklistáján, ha vezetnének ilyent Rómában, vélhetően a példanélküli kategóriát nyithat­nák meg egy amerikai úr ado­mányával. John Connelly, mint a Pittsburgh Catholic Newspa­per írja, egy komplett szállodát ajándékozott II. János Pálnak. Egészen pontosan 132 össz­komfortos szobát, éttermeket a szükséges konyhafelszereléssel, konferenciatermeket a szimul­tántolmácsok számára biztosí­tott technikai berendezésekkel, szalonokat a pihenni vágyók­nak, számítógépes rendszert a nyilvántartásokat vezetőknek. Az amerikai öregúr - lévén 68 esztendős - bánatára a már kész tervet (egy jónevű építész készítette) nem adhatta át sze­mélyesen, ahogy szerette volna, a pápa amerikai látogatását ugyanis a Vatikán lemondta. Ez az út adott volna alkalmat arra is, hogy mind a tervet, mind az ajándékozás indítékát nyilvá­nosságra hozzák. A katolikus újság tehát most megírta, hogy Connelly úr min­dig is nagy tisztelője volt II. Já­nos Pálnak és miután megtudta, hogy a Vatikán számos alka­lommal zavarba került, mert nem tudta megfelelő módon el­helyezni a magas vendégeit, úgy határozott, hogy egy telje­sen felszerelt szállodával köny- nyíti a gondot. „Én csupán azt szerettem volna, hogy adjak va­lamit abból, amit nekem adott az Isten, mert Isten segítsége nélkül semmit sem értem volna el” - mondotta a nagylelkű adomány indoklásaként. Drámai statisztikák Mind több a csonka család Észak-Amerika egyes részein a gyerek többsége kénytelen csonka családban felnőni, s ez az arány egyre riasztóbb mére­teket ölt - állapította meg az Egyesült Államok statisztikai hivatala nemrégiben közzétett jelentésében. A 3000 várost magában fog­laló szomorú listát a Michigan állambeli Benton nevű városka vezeti, ahol a gyerekek 83 szá­zaléka csak az apjával vagy anyjával nő fel. Ä második helyre a floridai Brownsville került, ahol 78 százalékban ta­lálhatók csonka családok. A sta­tisztikusok véleménye szerint a nagyvárosokban, mint például New Yorkban, sokkal jobb a helyzet: ott mindössze a csalá­dok 37 százalékából hiányzik a papa vagy a mama. A kutatók arra is rájöttek, miért állnak a családok évében oly rosszul éppen a kisebb tele­pülések? Mert ezekben- minde­nütt nagy a munkanélküliség, a szegénység, jelentős a kábító- szeresek aránya, sokan kapnak szociális segélyeket, valamint nagyarányú a fekete bőrű lakos­ság. A fekete vagy színes bőrű gyerekeknek pedig a mai Ame­rikában megállapításuk szerint kétszeres az esélyük arra, hogy csak az egyik szülő fogja felne­velni őket. Egyidejűleg egyre jelentő­sebb azoknak a fehér bőrű csa­ládoknak az aránya, ahol kény­telenek az egyik szülő kereseté­ből megélni. Chicagóban nyil­vánvalóan a bűnözés is beleját­szik abba, hogy az ifjabb nem­zedék 40 százaléka apátián vagy anyátlan lesz idejekorán. A statisztikusok borúlátóan hozzáteszik: nem hiszik, hogy a következő 150 év (!) folyamán ez a negatív folyamat megfor­dul, s a gyerekek újra egyaránt örülhetnek édesanyjuknak és édesapjuknak. Narkotikum, vagy sem? Sokaknál a koffein olyan függőség kialakulásához vezet, mint amilyen a kábítószer vagy az alkohol esetében jelentkezik - állapították meg amerikai ku­tatók, a John Hopkins egyetem munkatársai. A koffein - ebben a legtöbb orvos egyetért - egyfajta kábí­tószer. Laboratóriumi körülmé­nyek között enyhe stimuláns­ként viselkedik, hangulatjavító hatásokkal. A koffein megvo­násakor az alkoholhoz és a nar­kotikumokhoz hasonlóan elvo- násos tünetek jelentkeznek. Ugyanakkor a koffein - ellen­tétben a drogokkal - nem jelent súlyos kockázatot az egészségre és leszokni is sokkal könnyebb róla, vagyis mégsem „igazi ká­bítószer”. Mégis, az amerikai kutatók által végzett vizsgálatban részt vevő néhány személynél - fő­ként a dolgozó nőknél - a koffe­infogyasztással kapcsolatban meglepő tüneteket tapasztaltak, amelyek az adott személy élet­vitelében lényeges szerepet kap­tak és erős függőséget mutattak. A tanulmány megállapítása szerint az emberek mintegy 80 százaléka valamilyen formában fogyaszt koffeint: 50 százalé­kuk kólaféléket iszik. Éppen ezért - állapítják meg a kutatók - érdemesebb lenne nagyobb szabású vizsgálatot szentelni annak, hogy a népességnek va­lójában hány százalékánál ala­kul ki komoly koffeinfüggőség és ennek hosszabb távon milyen kihatásai lehetnek. Hetvenöt éves a KLM 1920. május 17-én egy Amszterdam közelében levő mocsaras rétről - Schipholról - emelkedett a magasba és indult London felé egy kis kétfedelű repülőgép. A metsző szélben a gép két utasa bőrdzsekit és mo­toros szemüveget viselt. Külön szolgáltatásként melegvizes üveget kaptak a pilótától. Ez volt az egy évvel korábban ala­pított „Hollandia és Gyarmatai Királyi Légiforgalmi Társa­sága” - rövidítve KLM - első járata. Ez év október 7-én ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a KLM - saját nyilvántartása sze­rint a földkerekség legöregebb légiforgalmi társasága. Az 1993/94—es év 8,6 milliárd hol­land forintos (mintegy 8 milli­árd márkás) üzleti forgalmával a KLM - kisméretű hazai bázisa ellenére - Európa középnagy­ságú légitársaságai közé sorol­ható. A KLM első igazgatójává az 1953-ban elhunyt Albert Ples- mant nevezték ki. Egy hágai színház fölötti irodájában há­rom beosztottal kezdte munká­ját. „A bolygó hollandi - egy­kor legenda, ma valóság” - hir­dette a KLM egyik első reklám­plakátja. Csak kevesen merítet­tek azonban bátorságot ahhoz, hogy felüljenek a légcsavaros imbolygó gépekre. A KLM első éveiben nem okozott nehézsé­get Plesman igazgatónak, hogy a légitársaság minden egyes utasával személyesen kezet ráz­zon, - emlékeztet a DPA. Amikor Schiphol esőáztatta talaján megfeneklettek a „re­pülő ládák” , gyakran maga is segített kiszabadítani őket a sár­tengerből. Ilyen esetekben a pi­lóták a kaijukban vitték az uta­sokat a réten keresztül a géphez, nehogy besározzák a cipőjüket. Hollandia német megszállása alatt Plesman igazgatót egy évre lecsukták, mert állítólag kap­csolatot tartott fenn az angolok­kal. A második világháború után rendkívül eredményesen látott hozzá életművének kitel­jesítéséhez. 1946-ban a KLM volt az első európai légitársa­ság, amely állandó rendszeres járatot indított New Yorkba. Plesman elhunytának évében, 1953-ban a KLM már 67 ország több mint száz városába indított gépeket és 13 500 embert fog­lalkoztatott. Napjainkban a KLM Hollan­dia büszkeségeinek egyike - azok közé a vállalatok közé tar­tozik, amelyeknek idegen kézbe jutását sok hollandus nemzeti presztízsveszteségnek tekin­tené. Ennek a lélektani beállí­tottságnak jelentős szerepe volt abban, hogy 1992-ben a British Airways, rá egy évre pedig a Swissair, a SAS és az Áustrian Airlines hiába kezdeményezett fúziós tárgyalásokat. Boldog, aki eszik? Divat a fogyókúra! Újabb és újabb fogyókúrás készítmények tűnnek fel rámenős bizalomkel­téssel. ígérik, hogy általuk el­tűnnek a kilók, hipp-hopp kar­csúbb lesz, aki erről csak ábrán­dozik.- Hihetünk a reklámoknak, valóban használnak? - kérdez­tük dr. Zajkás Gábort, az Or­szágos Élelmezés- és Táplálko­zástudományi Intézet főorvosát.- Szabályos alkalmazásukkal valóban súlycsökkenés érhető el. E készítmények alkalmasak arra, hogy egy étkezést - lehető­leg a legbőségesebbet - helyet­tesítsük. Használatukkal ugyanis kevés energia jut a szervezetbe anélkül, hogy táp- anyaghiány alakulna ki. A szükséges vitaminok, ásványi sók mellett tartalmaznak olyan összetevőt is, ami a telítettség érzetét kelti. De a javaslattal ellentétben nem kettő vagy három, hanem csak egy étkezést szabad helyet­tesíteni velük. A szervezetnek naponta kb. 1500 kalóriára van szüksége. Ha ezt drasztikusan 500-600 kalóriára csökkentjük - tehát nem fogyasztunk mást, csak a készítményt -, az súlyos következményekkel járhat. Egyrészt különböző mellékha­tások jelentkezhetnek: fáradt­ság- és gyengeségérzet, alvás­zavarok stb., ami ésszerű dié­tával elkerülhető lenne. Más­részt nem tanulunk meg helye­sen táplálkozni. A készítmény abbahagyása után megint válo­gatás nélkül eszünk mindent, a súlyfölösleg rövid idő alatt visszarakódik. Aki hajlamos a hízásra, an­nak tudomásul kell vennie, hogy vannak bizonyos táplálé­kok, amelyek tilosak a számára. És azok is maradnak a fogyó­kúra befejezése után is. Némely jobb nevű cég a ké­szítménye mellé táplálkozási tanácsokat, étrendi javaslatokat, sőt receptúrát is mellékel. Tudni kell, hogy a sikertelen fogyókú­ráknak nem mindig az akarat­gyengeség az oka. Sok esetben a kellő felvilágosítást hiányzik. Hisz nem elég lefogyni, a kí­vánt súlyt kellene megtartani. Külföldön - például Ameriká­ban - vannak olyan iskolák, ahol táplálkozási ismereteket tanítanak. A gyerekek már kis­korukban megtanulják, hogy miképpen kell helyesen táplál­kozni. Sajnos Magyarországon az emberek nagy részének nin­csen táplálkozáskultúrája. Mi­vel az étkezésnek van egyfajta kedvező pszichés hatása, misze­rint elégedettek, nyugodtak le­szünk, általa az örömszerzés miatt esznek sokszor és sokat. A szervezetbe a táplálékkal be­kerülő fölös energiát a szervezet elraktározza. Aki állandóan eszik, nem mozog eleget, az hízni kezd. I * i i I

Next

/
Thumbnails
Contents