Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-29 / 268. szám
4 űj Dunántúli napló Események - Programok 1994. szeptember 29., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MIHÁLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.37 nyugszik 17.31 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 410-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: NAGY ISTVÁN — Újra fogadja híveit több évi kényszerszünet után a Sá- modi református templom, miután a lakók, az egyház és az önkormányzat segítségével megújult a létesítmény. Elsőként a tornyot emelték újra. Szentelés október 2-án 11.30- kor lesz. A községvezetés, a jegyzőség és a hitközség várja haza a faluból elszármazottakat is. — 1997-ig tartó középfokú könyvtárosasszisztens-iskolát nyitott meg kedden Pécsett, a Megyei Könyvtárban Surján Miklós igazgató. A hallgatók az Országos Széchenyi Könyvtártól vásárolt program alapján tanulnak. Jelentkezéseket még elfogadnak. — A szentségi házasság szellemében október 1 -én 9.30- tól családi szemináriumot szervez a Kolping Egyesület a pécsi Kolping-házban. Időjárás A következő 36 órában a nem várható lényeges időjárás-változás, folytatódik a kellemes, meleg idő. Csapadékra nem kell számítani. Hajnalban helyenként köd képződik. Mint az Isten A Mihály nevünk alapszava héber eredetű, jelentése: Ki olyan, mint az Isten? Régen ezen a jeles napon szegődtek el a juhászok, a napszámosok, béresek, kötöttek szerződést. A népi bölcselet szerint Szent Mihály hete búzavetető idő. — Johe néven galériát avatnak október 1-én 15 órakor Al- máskeresztúron a Művészetbarátok Egyesülete szervezésében. Az első kiállítók Illár Erzsébet kerámikus és Heil József festőművész. — Cserkészek évadnyitója. A Pécsi Cserkészek Baráti Köre holnap 17 órakor rendezi évadnyitó összejövetelét a Ciszterci Rendház klubjában, ahol dr. Siptár László, Tóth Ede és Szabó László tart előadást. Az utóbbi előadó témája a II. Magyar Öregcserkész Találkozó. — Albérlet-közvetítés. A pécsi JPTE-n a Természettudományi és Bölcsészettudományi Kar hallgatói önkormányzata albérletközvetítőt működtet a diákirodán, ahol a kiadásra váró albérletek adatai személyesen helyezhetők el a számítógépes adatbázisba. Az adatbankban tárolt információk a két kar valamennyi hallgatója számára hozzáférhetőek. — A Rák vendégei. A pécsi HardR ák Cafe-ban ma Debreceni Napok kezdődnek. Elsőként a Gréta Garbo zenekar lép fel. Holnap a Szfinx, szombaton a Tomi szomorú együttesek mutatkoznak be. — Távoktatásos formában történelem-előkészítőt szervez a pécsi JPTE Regionális Távoktatási Központja október 1-től felvételire és érettségire készülőknek. — Búcsú a díszdoktortól. Prof. Szentágothai Jánost, agykutatót, művészt, az MTA egykori elnökét, a POTE díszdoktorát nemrég temették. Rá emlékeznek a Pécsi VTV holnap 18.15-kor kezdődő Orvosok között c. műsorában Prof. Flerkó Béla és Prof. Lázár Gyula, akikkel a műsorszerkesztő Gombár Gabi beszélget. — Újabb, immár a 4. vándorserleget adományozta tegnap a Tubes Kilátó Alapítványnak és a Megyei Természetbarát Bizottságnak az Agro Bank Rt. Pécsi Területi Fiókja. Az átadó Asztalos István igazgató volt. — Jótékonysági akciós hagymavásárt szervez holnap és szombaton 8-12 óráig a pécsi Támasz Alapítvány a Dobó István utcai raktárban. Vízállások: Mohács 210 cm —Nyilvános horgászver- apadó, vízhő 15.0 fok, Őrtilos senyt rendez szombaton a HE a 16 cm apadó 15.0 fok, Barcs 32 boldogasszonyfai Horgásztanya cm apadó 16.3 fok, Drávasza- Kempingben Szitás Sándor bölcs 136 cm áradó 15.0 fok. ügyvezető kezdeményezésére. Egészségügyi szolgálat Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE 1. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül— orr-gégészet: POTE Fül-Orr— Gégeklinika. (Munkácsy u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. Telefon: 414-347. Veszélyben a 100 éves baranyai barlangkutatás Jelenleg nem folyik barlangkutatás Baranyában, ahol fjedig hagyományosan mindig akadtak lelkes természetkedvelők, akik tudós módon vetették bele magukat a földalatti titkok feltárásába. A Mecsek Egyesület éppen ezért szervezett szeptember 28-án összejövetelt a barlangászok és barlangkedvelők részére Pécsett, a Levéltárban. Érzik, hogy tenni kell. A baranyai földalatti világ legidősebb tudós szakértője, Vass Béla utódait várja, hogy tapasztalatait átadhassa a fiataloknak. Nem halhat ki e dicső hagyomány. A Mecsek Egyesület 100 éve kezdte meg a kutatásokat a Mecsek hegységben. Ma már alig akad érdeklődő Pécsett. Nem csoda, hisz igen költséges foglalatoskodás, bármennyire is izgalmas, érdekes a barlangokban, föld alatti üregekben, rejtett vízfolyásokban járni, csúszva-mászva bujkálni. Drága a védőöltözék, a szerszám, pénz pedig nincs. Hét jelentős barlangrendszer található a Mecsek hegységben, amelyeket a természetvédelmi törvény védetté nyilvánított, köztük a kőlyukit, a mélyvölgyit, a melegmányit is. A terület legnagyobb vízgyűjtő rendszere az orfűi Vízfő-forrás barlangja. Jelenleg zárva, nem látogatható, de már 160 méternyi járatát tárták fel. Pécs vízellátását szolgálja 102 éve a Tettye-forrás, amelynek járatrendszere ismeretlen. A többitől eltérően 3-4 fokkal magasabb a hőmérséklete. Amióta a Mecseket beépítették, a vízminőség romlott. Hét éve megpróbálták feltárni, de omlás miatt meghiúsult. A Kőlyuki barlangból 140 méter járható részt ismernek. Idegenforgalomban nem tekinthető meg, mert a vízmű kezeli. A legnagyobb vízhozamú a Vízfő-forrás, mely Komló és Orfű vízellátását adja. A közismert és látogatott, gyógyhatású Abaligeti cseppkőbarlang nagy része még feltáratlan. Ez a kutatókra vár. E két rendszer a legérdekesebb a barlangászok számára. A mély völgyi és melegmányi barlangok kis vízgyűjtők, nem is járhatók, csak kúszva, vagy a vízben. Az utóbbi időben Zalán Béla vezetésével a „Pro Natura” csoport tervez kutatásokat. A Villányi hegység barlangjai eltérnek a mecsekiektől, mert hévizesek. Ezek leg- szebbike a világcsodának minősíthető beremendi kristálybarlang. Környezetében több is található. Sajnos, a barlangok védelme megoldatlan, sok-sok cseppkövet törnek le a souvenirgyűjtő turisták. R. Gy. A pécsi Ifjúsági Házban „A magyar borfogyasztás története” címmel nyílt kiállítás a Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány révén. A tárlatot Környei Béla megyei főkertész szellemes történelmi bevezetőjével ajánlotta megtekintésre. Fotó: Tóth László Rendezvények Dr. Toller László országgyűlési képviselő megbízottja: Elekné Marton Ilona ma és holnap 14-18 óráig fogadja az érdeklődő polgárokat Pécsett, a Németh László utcai Mozgalmi Házban. A pécsi JPTE Jakabhegyi Kollégiumában ma 19 órakor Molnár V. József néprajzkutató megkezdi előadássorozatát. Mai témája a természetes mágia. A Szabolcstelepi Nyugdíjas Bányász Szakszervezet ünnepi beszámoló taggyűlést rendez ma 16 órakor a pécsi József Attila Művelődési Házban. Szervező: Simonovics Ferenc. Címe panaszügyben: Komlói u. 143. Jótékonysági ruha- és cipővásárt szerveznek ma 8-16 óráig a pécsi Vasutas Művelődési Házban. Dr. Monori Ferenc ingyenes jogsegélyszolgálatot vezet ma 16-tól 18 óráig a pécsi Tüzér utcai Mozgalmi Házban. Szervező a Magyar Szocialista Párt. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 14-16-ig belgyógyászat, 16-18-ig nőgyógyászat, 18-19-ig bőrgyógyászat. Jogi tanácsadás naponta 17-19 óráig. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-412-277/17. 04- 05 -07 Kedden a Szigetvári Tinódi Művelődési Központban, a pincében csőtörés történt. A 80 köbméter vizet a tűzoltók műszaki alakulata szivattyúzta ki. Majdnem veszélybe került az épület állaga a sok víztől. Hidason, az egyik Széchenyi utcai lakóházból a besurranó tolvaj nappal elemeit több tízezer Ét-ot, miközben a lakók a kertben dolgoztak, akik az épület ajtóit nem zárták kulcsra. — Új együttesek. Nemrég szerveződött Siklóson a Boogie, Pécsett a Pallas, Bolyban a Dolina Jazz Band, Beremenden a Ciao Band együttes. Számukra szereplési lehetőséget biztosít a szalántai Marica-étterem is. — „Tökjó”. A TV 2 címben említett népszerű műsorában ma délután bemutatkozik 15 pécsi diák, akik egy iskola eddig csupasz falát festették be környezetszépítési céllal. Az öntevékeny csoport vezetője Pongrácz Éva tanár-festőnő. — Ingyenes jogsegélyszolgálat lesz holnap 12-14 óráig a pécsi Dozsó-ban hadigondozási, kárpótlási ügyekben is. Ezt a kisbabát még sose láttam a pécsi 6-os buszon. Az apróságokat nézem, mikor utazom járatomon reggelente 6 és fél 7 között munkahelyre menet. Ő szerdán 6.15-kor javában aludt édesanyja vállán, valamit szorongatott, egyik ujját a szájában cumiztatta. A jóság és a tisztaság melegsége áradt belőle, mint mindegyik gyermekből. Akár az enyém is lehetne szíve, sőt lelke. íly gondolat álmodozott bennem. A Zsol- nay-szobomál megállt a busz. Szeme ekkor virágsziromként kinyílt. Mint ki édes álomból ébred, az ártatlanok naivitását és derűjét tükrözte arca. Vitték lefelé a lépcsőn, csak kukucskált hátrafelé a mama nyakgödKözlemények A pécsi Liszt-teremben ma 18 órakor a tiltott jövendölésekről tart előadást egy evangélizá- tor. A pécsi HEK Arma-filmklub- jában az ötórai tea keretében a Vágy titokzatos tárgya c. filmet vetítik. Előtte dr. Schank László festményeit lehet megtekinteni. A KBK Egyesülete holnap 17 órakor tagértekezletet szervez a pécsi Kalamárisban. Előadások hangzanak el az olaszországi kisgrafikus-világtalálkozóról. A pécsi Meszesi Nyugdíjas Szakszervezet Jonathan- és Starking almavásárlási akciót szervez a József Attila Művelődési Házban. Érdeklődés 8-12 óráig. A pécsi Nevelők Házában holnap 18 órakor a Magyar bor dicsérete címmel zenés, irodalmi est lesz. Közreműködik Sólyom Katalin Versmondó Műhelye és a Pécsi Kamarakórus. (A ház munkanélkülieknek nyelvoktatást szervez.) A Honvéd Egylet holnap 14 órakor a pécsi HEK-ben összejövetelt rendez. A pécsi Lenau Egyesület felvételt hirdet németül tudó általános iskolásoknak a Lénau-ház Színjátszócsoportjába. réből. Maradt is ott, aztán két kezét emelte. Integetett. Mindenkinek, bárkinek, busznak, ablaknak, keréknek. Nevetett, fejét himbálta. - Emelkedj karom! - motyogtam. - Nevess arcom! - szaporázta szívem. Csak a képzeletem táncolt. Azt hittem, a baba nékem is üzen. Mégis megérintett mosolya, lelkemben. Szívem is melengette. Ám kezem béna maradt. Megszokások, félelmek gátoltak, s a beidegződés, hogy mit is szól a világ. 0, te baba, ismeretlenül sem mertelek üdvözölni. Bocsáss meg, hogy ifjúságom hitét cserbenhagytam, gyávaság terítette le büszkeségem, tán örökre. Kérlek, mosolyogj még rám, egyszer! Cs. J. A kéz béna maradt ✓ EK-program Ma 21 órától Tamás Gáspár Miklós, a Filozófiai Intézet igazgatója, a Filozófiai Társaság elnöke, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke lesz az EK vendége Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban. (A filozófus-politikus előtte délben rendhagyó órát tart a pécsi Széchenyi Gimnáziumban. 17 órakor a Felsőmalom u. 13-ban kötetlen beszélgetésen vesz részt: téma a liberális politika. 19 órakor a Művészetek Házában bemutatja a Másvilág c. könyvét.) Körzeti TV-adás A tartalomból: Drágul a víz Pécsett? - Fizetési fegyelem a vámnál Zalában - Szívsebészeti centrum Zalaegerszegen - Nővérszolgálat Pécsett - Gimnázium lesz a tolnai volt szovjet laktanya - Tető alatt a gyűrűfűi községi ház. Szerkesztő: Rózsavölgyi Erzsébet. Lelkigyakorlat Lelkigyakorlatot hirdet az Egyházmegyei Karitász október 7-9-ig Pécsett, a Zárda-templom hittantermében. Érdeklődni és jelentkezni lehet a Janus P. u. 4-ben. Tisztújítás Kollár Anna pártigazgató a Független Kisgazda Párt nevében kéri a községi alapszervezeteket, hogy tisztújító közgyűléseiket októberben tartsák meg. A rendezvény helyét, időpontját levélben közöljék. Cím: Független Kisgazda Párt Megyei Szervezete, 7621 Pécs, Széchenyi tér 18. Új helyen A Köztársaság Párt Megyei Irodája a Pécs, Katalin u. 1/5-be költözött. Telefon: 334-474. Az elnökségi tagok csütörtökönként 16-18 óráig ügyeletet tartanak, de a többi napon is 9-13 óráig lehet érdeklődni párt-és közügyekben is. ex p o 'Hí NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KÁSÁK Szeptember 29-októbe* 2. 10-18 óráig a Pécsi Városi Sportcsarnok mellett. Mezőgazdasági gépek, haszongépjárművek, számítógépe» agrárprogramok. takarmány, faiskola, kertépítés, reformélelmiszerek. L Gyermekeknek pón ilovagíás.i k BELÉPÉS DÍJTALAN! A Szeretettel varja: ÜK r r- rx.r > Kft _^A