Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-29 / 268. szám
1994. szeptember 29., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 5 A házi ünnepség után a gyerekek rögtön birtokba is vették a számítástechnikai termet Fotó: Tóth László Számítógépek Szigetvár diákjainak Közismert és napjainkban csak fokozódó probléma a borotvaélen táncoló költségvetéssel beérni kénytelen iskolák számára, hogy megfeleljenek a szülők, a társadalom támasztotta elvárásoknak, a mindennapok szülte újabb és újabb szakmai kihívásoknak. Számos intézményben azonban nemhogy a kívánatos pedagógiai innovációról nem eshet szó, de még a szintentartás biztosítása is elemi nehézségekbe ütközik. Ezért, mégha csak szerény is az előrelépés, feltétlenül elismerést érdemel a válságsúlytotta övezetnek tekintett Szigetvár általános iskolája, amely ezúttal két beruházás befejezését is ünnepelhette egyszerre. Új, gázüzemű fűtésrendszer melegíti szerdától a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola folyosóit, tantermeit, ugyanis a kormány, a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatok megsegítésére létrehozott ún. intervenciós alapja lehetőséget teremtett, hogy a kisváros legnagyobb iskolájának fűtését a jövőben már a csődbejutott konzervgyártól függetlenül oldhassák meg. A kivitelező zalaegerszegi Konstruktív Kft. két hónap alatt végzett a szerelési munkálatokkal, s a mintegy 10,5 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a konyhai berendezéseket is gázzal működtethetik. Ugyancsak szerdán avatták fel azt az új számítástechnikai szaktantermet, amelyben 17, korszerű IBM-rendszerű berendezés várja a diákokat. Mint Kolics Pál iskolaigazgatótól megtudtuk, a technika tárgyat így teljes egészében kiválthatják a számítástechnikával, amely közvetlenül növelheti majd a 20 százalékos munkanélküliségi rátával számoló „válságövezet” szülötteinek pályaválasztási, elhelyezkedési esélyeit. Valamennyi évfolyam összes hallgatójának kötelező óraszámban tanítják a számítástechnikát, de a nemrégiben megvásárolt izraeli oktatóprogram segítségével rövidesen a matematika és az angol nyelv oktatásában is jó szolgálatot tesznek a számítógépek. A fejlesztés összege azonban megközelíti az egymillió forintot, s mindehhez a szülők kezdeményezésére a helyi pénzintézetek összefogása nyújtott alapot. A Budapest Bank Rt., a Magyar Hitelbank Rt. és a Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet közösen vállalta a gépek beszerzésének költségeit, míg a programokról az iskola „Tehetséges Tanulókért” alapítványa gondoskodott. Tröszt É. Gazdasági ösztönzőkkel az új munkahelyekért Az utóbbi néhány évben 1,3 millióval csökkent a foglalkoztatottak száma, tehát a foglalkoztatás problémája nem csupán a regisztrált munkanélküliek körét érinti - mondta Héthy Lajos, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára , aki rámutatott: néhány éve még 100 keresőre 80 eltartott jutott, ma pedig 150. Ez a foglalkoztatási szint nemcsak politikai, társadalmi feszültséget jelent, de gazdasági probléma is. Ma még mindig a korábbi 10-15 százalékosra tehető a túlfoglalkoztatás, nyilván az állami szférában. Az állami vállalatok privatizációja tehát további elbocsátásokat jelenthet. A kormánynak ugyanakkor vannak eszközei a foglalkoztatás javítására. A privatizációnál például biztosítékokat kellene kikötni a foglalkoztatásra, arra, hogy nem piacvásárlás történik. Gazdasági ösztönzőkkel is segítheti a kormány a vállalkozásokat új munkahelyek létesítésében. Ugyanakkor az is megfontolás tárgya lehet miként tehetnénk érdekeltebbé a munkanélkülieket a munkavállalásban. A munka- nélküliek egy része a munka- nélküli járadék és a feketemunka révén megkeresett pénz miatt nincs ösztönözve arra, hogy munkát vállaljon. s Állatok Világnapja A világ egyre több országában ünnepük meg - október 4-e táján - Assisi Szent Ferenc ne- venapját, amely egyben az Állatok Világnapja. Magyarországon először 1992-ben Budapest utcáin vonultak fel az állatbarátok védenceikkel. Az idén Pécs is csatlakozik a kedvezményezéshez, melynek fő szponzora a Pepsi Cola, rendezői a Baranya Megyei Repülő- és Ejtőernyős Klub, a Mecseki Kultúrpark, a Gas 93 BT, valamint a Környezetünkért Alapítvány. Október 1-jén szombaton az Európa-bajnok ugróköteles csapat bemutatója után - hagyományteremtő szándékkal -, rendezik meg őrző-védő cégek kutyáinak versenyét, melynek győztese a Pepsi Cola által alapított vándorserleget nyeri el. Ezenkívül lesz még önvédelmi bemutató, totó, kérdések az állatokról, valamint a nap folyamán önkéntes véradási lehetőség. Október 2-án, vasárnap reggel 9 órakor indul útjára az a futóverseny, melynek rajtja a FEMA parkolóban lesz, míg a befutás a pogányi repülőtéren. Ezen a napon lehet benevezni kedvenceinket a kutya-szépségversenyre és megtekinthetik a külön e célra kiképzett és már többször is ugrott kutya ejtőernyős ugrását is. Természetesen mindkét napon lesznek kísérő programok, mint például a Pécsi Állatkert kisállat-bemutatója, sétarepülés, tombola, kutyavásár, póni- lovaglás, állatorvosi szaktanácsadás, büfé, bazár, kutyaele- ség- és felszerelés árusítás. A rendezvény zárásaként vasárnap fél 3-tól Nagy Bandó András humorista szórakoztatja a közönséget. Varga Győző Az eltévedt horgászok tegnap ismét magyar területre léphettek Fotó: Müller Andrea Nem robbant fel alattuk az akna A megszállás alatt lévő hor- vát területre tévedt mohácsi horgászoknak egy életre elment a kedvük a pecázástól. Szerdán délelőtt adták vissza a szerb katonák a három fiatal embert az Erdőfűhöz közeli államhatáron. A kétgyermekes Bréda Sándort és testvérét, Bréda Lászlót, valamint Kovács Jánost még most is rettegés fogja el, ahogy végignéz a Duna Szúnyog-szigethez közeli töltéséről. Itt kalandoztak el, azaz a töltésről letérve belegázoltak a térdig érő idegen gazba. Abban a hiszem- ben vágtak át szeptember 22-én az ártéren a Duna irányában, hogy magyar földön járnak. Dehogy is gondoltak idegen területre a töltés lábánál, nemhogy még a fűben rejlő aknák veszélyére is. Csak a szerb katonák gyűrűjében eszméltek fel, ahonnan nem volt már visszaút. Szánják, bánják már tévedésüket, figyelmetlenségüket. Ahol letértek az útról, ott éppen nem volt tábla, ami jelezte volna az államhatárt. Igaz, az alig egy kilométerrel előbbi szerény kis figyelmeztető táblát, „Államhatár, robbanásveszély!” nem vették észre. Az eredmény: pélmonostori látogatás. Bíróság elé nem kerültek, de a tárgyaláson határsértőként 5 napi fogdabüntetést róttak ki rájuk. Faggatták, motozták az eltévedt horgászokat, akik hal helyett maguk akadtak horogra. Nem szívesen emlékeznek visz- sza a vallatásra, bár nem bántották őket. Naponta kétszer ételt kaptak. Félelemben töltöttek el egy hetet Pélmonostoron. Rossz rágondolni, mi lett volna, ha a fűbe telepített botló- drótos akadály aknái éppen alattuk robbannak fel. Szerencséjük volt, mert végig a határon robbanásveszély van. Megúszták. Szerdán délelőtt 10 órakor feszülten vártuk, mikor tűnnek fel a határ túloldalán. Öt perc múltán még mindig senki. Csak a madarak nem vették figyelembe a határsorompót. Három perccel később két fegyveres motoros jelent meg. Hosszan néztek némán egymásra a két oldalról. Azelőtt, ha találkoztak, vígan elcsevegtek, együtt cigarettáztak. Most a csend állt közöttük. Fél 11-kor végre komoly háttérbiztosítással megérkezett a bizottság a „foglyokkal”. Kézfogás, jónapot és látványosan megejtették a fogolyátadást.- Drága jó istenem, újra itthon! - így fakadt ki könnyes szemmel a motorját a határon áttoló Kovács János. - Sokat sírtam a börtönben. Reméljük, hogy megbocsátják idehaza eltévedésünket. Véletlen volt!- Nem tudom elhinni, hogy hazatértünk. Szeretném már látni a családomat - fohászkodott Bréda Sándor. - Odaát azt mondták, hogy könnyen felrobbanhattunk volna. R. Gy. Doktorok a JPTE-n Elindult a JPTE Közgazdaságtudományi Karán az egyetemi doktorátus megszerzését célzó program. Az új felsőoktatási törvény szerint azok jogosultak az egyetemi doktori cím viselésére, akik - függetlenül eddigi besorolásuktól - sikerrel elvégeznek egy hároméves, úgynevezett PhD-kurzust. A jelenlegi - nem csupán közgazdászok részvételével indított - programban nyolcán nappali, húszán levelező tagozaton, négyen pedig egyéni munkaterv szerint vesznek részt a képzésben. Adótanácsadók tanácskozása Pécsett az Ifjúsági Házban a szakmai érdekképviselet továbbfejlesztése érdekében tanácskoztak tegnap a térség adó- tanácsadói. Azt szeretnék elérni, hogy a létrejövő szervezetük legyen meghatározó az adó- jogszabályok értelmezésében, és ne az ellenőrzést végző adóhatóság. A PHARE finanszírozásával most lehetőség nyílik, hogy a szervezetük megalakításához, technikai feltételeihez segítséget kapjanak. Kukorica-bemutató A Pioneer Hi-Bred Magyar- ország Kft. csütörtökön 10 órai kezdettel kukorica-bemutatót tart a 6. számú főútról Bicsérdre bevezető út mentén. A bemutatón a Pioneer kukorica hibridajánlataival, szántóföldi fajta- bemutatóval, mérőkocsis betakarítással és nedvességméréssel, konzultációs lehetőséggel és sorsolási nyereményekkel váiják a szakembereket és érdeklődőket. Átmenetileg csökkenő üzemanyagárak A MÓL Rt. október 1-jétől 1 forinttal olcsóbban árusítja a motorbenzinek literjét. Az árcsökkentés azonban csak átmeneti, hiszen várhatóan az adótételek növekedni fognak, s akkor a cég ismét árainak emelésére kényszerül. Erről tájékoztatta a MÓL Rt. szerdán az MTI-t. Az információ szerint a gázolaj és háztartási tüzelőolaj árak nem változnak. Az üzemanyagárak csökkentésére azért nyílt lehetősége a MOL-nak, mert meghirdetett árpolitikájának megfelelően figyelembe vette a jegyzésárak mérséklődését. Ez azt jelenti, hogy a magyar cég olcsóbban jut külföldön az alapanyaghoz. Mindezek alapján október 1-jétől a 91-os oktánszámú ólmozatlan motorbenzin 80,80 forintba, a 95-ös ólmozatlan üzemanyag 82,80 forintba, a 92-es ólmozott motorbenzin 87 forintba, a 98-as ólmozott benzin pedig 88,80 forintba kerül literenként. A gázolaj ára változatlanul 69 forint, míg a háztartási tüzelőolajé 30 forint. Mindennapi szenzációnkat... Nekem a kedd szenzációját nem a miniszterelnök kevés ténnyel alátámasztott parlamenti felszólalása jelentette. Kormányfőnk ugyan szólt a súlyos gazdasági örökségről, a privatizációval kapcsolatos korrupciógyanús ügyletekről. Már csak legyintek, ha arról hallok, hogy a privatizáció ütemének gyorsítása azt eredményezte, hogy a vagyont gyakorlatilag majdnem ingyen osztogatták, s ha így megy tovább, az Állami Vagyonügynökség bevételei nem fedezik működési kiadásait. Megvonom a vállam, amikor miniszterelnökünk arról beszél, hogy a feketegazdaság értékét hazánkban évente hatszáz-nyolc- száz milliárd forintra becsülik. Nekem a szenzációt nem a svédekkel teli komphajó balesete szolgáltatta, bár megrázott a tragédia és ismeretlenül is együtt érzek a hozzátartozókkal. Nem kaptam föl különösebben a fejem, hallva a teher ámi magyar kereskedelmi főtanácsos elleni, minden bizonnyal nem politikai indítékú brutális támadás hírét. Különösebben nem érdekel a fölfújt kolera-ügy, bár megjegyzem, ilyen esetben az USA például hermetikusan lezárja határait. Nem foglalkoztatnak az olaszországi újabb sajtóbotrány fejleményei és nem döbbentett meg, hogy a Torontóban élő magyar származású üzletemberről, Andrew Sarlósról kiderítették, hogy aranybányákban és a szórakoztatóiparban termeli a pénzét, amúgy az Ontario állambeli elektromos művek nyugdíj- pénztárának az elnöke. A kedd igazi szenzációját, az „üzenetet” nekem annak az ügyvédnek a kijelentése hordozta, aki a Magyar Rádió egykori teljes elnöki jogkörrel fölruházott alelnöke elleni, a FRÁSZ által indított becsület- sértési perben védence és annak neje állástalanságára, valamint gyermekeikre hivatkozva kérte a bíróságot, tekintsen el a felperes által benyújtott 200 ezer forint követelés megítélésétől. Föltételezem, hogy az előző kormány által még időben „bebetonozott”, majd va- gyonnyi végkielégítéssel „ utcára tett” védenc a tárgyalást követően fölszállt a hetes buszra, otthon megölelte a haza érkeztéig kezét izgatottan tördelő feleségét, majd átnyújtotta a lakása melletti sarkon lévő Csemegében vásárolt két zsömlét, a pohár tejet és az öt deka parizert. Holnap pedig, idegei nyu- godtán elmegy a kerületi munkaügyi kirendeltséghez, és regisztráltatja magát. Balogh Z. Versenyképesek a baranyai borok Baranya a nemzetközi borút része Carmelo Aires Antonio a portugáliai Alentejo régió elnöke, az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése alelnöke, a Borutak Európa Tanácsa elnöke sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a magyarországi, ezen belül a baranyai program sikeresnek bizonyult. Személyes tapasztalatuk alapján úgy ítélhetik meg, a baranyai borvidék bortermelői otthonukban, magán- gazdaságaikban eredményes munkát végeznek. Előzményként elmondta, a Borutak Európa Tanácsa 1985-ben alakult. A szőlőtermelők szükségesnek látták az ösz- szefogást, hogy a borászat érdekében a lehető legszélesebb területen lobby-ként működjenek. Nemcsak a közvetlen településeken, hanem a régiókban és a szomszédos országokban is gazdasági, szociális és kulturális érdekek fűződnek az együttműködéshez. A kapcsolatok tekintetében kiemelkedő a bor-turizmus. Ez hozta létre a bortermelők Európa Tanácsát. Baranya megye a nemzetközi szakemberek számára lehetőséget biztosított, hogy a magyar bortermeléssel megismerkedjenek. Jártak a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben. Máriagyűdön, Siklóson, Nagy- harsányban, Villányban, Vil- lánykövesden, Palkonyán pincelátogatáson, borkóstolással egybekötött borbemutatón vehettek részt. Véleménye szerint a baranyai borok európai szinten versenyképesek. Jók a fehérborok, de a villányi vörösbor különösen finom. Souchier Raphael, az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése bor-turizmus propaganda igazgatója a Dionysos programról beszélt. Ez olyan együttműködés, mely tíz európai régiót érint. Három éve dolgoznak együtt. Fő területük az egyetemek és szakiskolák szakmai, borászati együttműködésének segítése. Technológiai megújulás a kereskedelemben - számítógéppel információ áramoltatás a termelőtől az értékesítőig, számítógépes összeköttetés a szakoktató intézmények között és a cégek adminisztrációjának segítése. Legfontosabb a turizmus. Cél, hogy az idegenforgalmat fejlesszék a bortermelő vidékekre és a bor image-ját javítsák. A turista maga fedezze fel, hogy milyen a jó bor saját környezetében. A borút programon belül kiadványokat, prospektusokat jelentetnek meg: ebben egységes piktog- ramm rendszer segíti a tájékozódást. Minden évben megjelentetik az Európai borutak idegenforgalmi kézikönyvét is. Ádám Erika