Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-24 / 233. szám
10 aj Dunántúli napló Politikai vitafórum 1994. augusztus 24., szerda Tartós szövetség, hacsak ... Sokak várakozásával ellentétben az MSZP-SZDSZ szövetség nem alkalmi összefogás, hanem tartósnak ígérkező szoros kapcsolat. A szociál-liberá- lis címszó csak első hallásra látszik feloldhatatlan összefüggésnek. Ahhoz, hogy jól lássuk a két párt rugóit, vissza kell néznünk a 70-es években elindult folyamatokra, az úgynevezett Aczél-korszakra. Nálunk ettől kezdve oldódott a Nyugattól való irtózás és kezdődött el egy Nyugat felé tekintés, előbb kíváncsiságból, majd valódi érdeklődésből. Végül az amerikai életforma, gondolkodás elfogadható modell lett azokban a körökben, melyeknek tagjai lehetőséget kaptak az ottani tájékozódásra. Az Aczél György által megbízhatónak tartott értelmiségiek egyre többen juthattak át a vasfüggönyön és láthatták meg azt, amiben sok gondolkodó amúgy sem kételkedett, hogy az élet ott jobb. Az egyetemekre kijutó fiatalok megismerkedtek a nem marxista gazdaság-elméletekkel és hatásukkal. Itthon ezek a kedvezményezettek lettek az erjedés elindítói, akik lázasan kezdték egyeztetni a sérthetetlen szocialista tanokat a kinti eszmékkel. Elkezdődött a marxizmus megújítására tett kísérlet. Ehhez némi alapot adott Lukács György tanulmányozása. A 80-as évekre sok fiatal filozófus dolgozott a tárgykörön. Az a lázadás, ami lassan kibontakozott a 20-25 év előtti fiatalok között, szigorúan az ortodox tanok megújítását hirdette, ám a tényleges cél a régi vezető gárda leváltása volt. A 80-as évek KISZ-titkárai lázadtak fel a 70-es évek KISZ titkárai ellen, hiszen ők már nyugati egyetemeken szereztek diplomát és szélesebb látókört, mint elődeiknek volt. őket támogatta a fiatal értelmiség egy része is és egyre szélesebb alapon folyt a támadás a „képzetlen dogma- tikusok-ellen. Természetes etjedés indult a párton belül is, hiszen Aczél György, mint a legfőbb szellemi vezetők egyike híve volt a nyitásnak és támogatta, míg az ő helyzetét nem veszélyeztette. Az események azonban a később erősen romló gazdasági helyzettől is támogatva túlnőttek rajta és elsodorták. De szelleme megmaradt és ma is hat annyiban, hogy megmaradtak az elfogadott elvek (nemzetek feletti gondolkodás, teljesen liberalizált gazdálkodás) mellett tilalmas elvek is (a nemzeti, történelmi hagyományok ápolása, és a népiség) csak mára az adminisztratív intézkedések helyett az írott és sugárzott sajtó az eszköz a tömegek befolyásolására. A két párt vezetői együtt tudnak működni, mert mára azonosak a céljaik. Hajthatatlansá- gukban is azonosak, csak a stílusuk különbözik. Az SZDSZ még tárgyalgatni kíván az eldöntött dolgokról, az MSZP pedig a döntés után cselekszik (Ez történt a TV-, rádió-elnököknek kinevezésekor). A szociális demagógiába - szavakban - belefeledkezett MSZP vezetői tudják, hogy az eredeti gazdasági kísérletük 1989-ben végleg megbukott (ezt akkor is tudták). Németh Miklós és társai már teljesen nyitottak voltak a „kapitalizmus” elfogadására és olyan reformokat támogattak, amelyek szinte mindenben elfértek a kommunista eszményektől. Ez vonatkozik a Békési László köré csoportosuló nagyszámú MSZP-funkcionáriusra is. A hatalom birtoklása szükségessé teszi számukra, hogy az ortodox magot is támogassák, akik vállalják a népszerűtlen intézkedések ideológiai indoklását (szocialista szellemben) és az erélyes cselekvést. Ha hatalmuk megszilárdul, félreállíthatják a közben kiöregedő „öreg harcosokat” és újra egység lesz az egyelőre két pártban eloszlott elvbarátok között. Hacsak a választók másként nem döntenek. Székely Sándor A MEASZ a megújulás útján Takarékosság, de kinek a zsebére? A Magyar Ellenállók Antifasiszták Szövetsége 3. küldöttértekezletére készül. Az 1994. október 18-án megtartandó tanácskozás előtt az Országos Bizottság állásfoglalást fogadott el. A dokumentumban hitet tesz a 40-es évek elején meghirdetett eszméi: a függetlenség, a szabadság, a demokrácia mellett. Az elmúlt 4 évben a szövetségre irányult minden nyomán és politikai diszkrimináció ellenére tagsága megtartotta antifasiszta meggyőződését. Elkötelezte magát, kész erejéhez mérten segíteni abban, hogy az ország mielőbb a felemelkedés útjára lépjen. Kiveszi részét abból a küzdelemből, amely a szélsőséges, fajüldöző, revansizta nézetek visszaszorításra irányul. A szövetség bízik abban, hogy az új országgyűlés helyreállítja azok becsületét, akik az antifasiszta küzdelemben életüket tették kockára a haza szabadságáért, az elnyomottak megmentéséért. Reményét fejezi ki, hogy az országgyűlés törvényben rögzíti az antifasiszta tevékenység erkölcsi megbecsülését, megkönnyíti a még életben maradott idős harcosok megélhetését, gyógykezelését, és megadja nekik a méltó végtisztességet. A szövetség ismételten ösz- szefogásra szólítja fel mindazokat, akik 1956-ban a barikád két oldalán ugyan, de egy jobb, demokratikusabb társadalom megteremtése érdekében és hitével cselekedtek. Kezet nyújt azoknak is, akik az elmúlt években eltávolodtak a szövetségtől, visszavárja őket, hogy együtt munkálkodhassanak hazánk felemelkedésén. A MEASZ Baranya Megyei Szervezete a helyi társadalmi szervekkel jó együttműködésben végzi munkáját. Programjai összeállítása és megvalósítása során arra törekszik, hogy színvonalas rendezvényeivel a kívülállók részére is vonzóvá tegye a szövetséget. A havi klubnapjainkon olyan politikai, közéleti és kulturális, érdekvédelmi témákat szerepeltetünk, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot fiatalok és idősebbek, nők és férfiak részéről egyaránt. A város kiválóságai: tudósok, történészek, orvosok, a kulturális és művészeti élet kimagasló képviselői, köztiszteletben álló közéleti, egyházi személyiségek jönnek közénk. Előadásainkkal, élményt nyújtó kötetlen beszélgetéseikkel, új ismeretek nyújtásával nagy tetszést aratnak a hallgatóság körében. Egyre ör- vendetesebb, hogy ezeket a népszerűvé vált összejöveteleinket tagságunkon kívül a velünk szimpatizáló , témáink iránt érdeklődő polgártársaink is látogatják. Nyílttá tesszük programjainkat, tevékenységünkbe bétekin- tést biztosítunk mindazoknak, akik tiszteletben tartják szellemiségünket, végzett munkánkat. Sorainkba várjuk az irántunk érdeklődőket, összefogásra hívjuk mindazokat, akik készek közös célunk: a független, szabad, demokratikus magyaror- szág felvirágoztatásáért cselekedni. MEASZ Bm-i Szervezete A Kádár-rendszer tájékoztatás-politikájának egyik jól bevált módszere az volt, hogy egyes központi intézkedéseket „kellő időben kiszivárogtattak”. Ez a kiszivárogtatós tájékoztatás akkor működött hatásosan, amikor a lakosságot kellemetlenül érintő döntéseket kívántak meghozni. Ilyen kellemetlen döntések voltak az áremelkedések is. Megfigyelhető volt, hogy kiszivárogtatás mindig nagyobb arányról „tudott”, mint amit végül is az illetékesek döntésként meghoztak. Az emberek meg örültek, hogy „mégsem mertek olyan nagy áremelést csinálni!” Mindenki elégedett volt! A jelenlegi hatalom vezető politikusai - többségük ezt tanulta - követik a régi tájékoztatás-politika jól bevált módszereit. Elterjedt például, hogy a forintot 15-20%-os leértékelés fenyegeti, és így a „sokkterápiánál” is elviselhetetlenebb teher nehezedik a társadalomra. A valóság ezzel szemben 8%-os forint-leértékelést hozott. Mindenki örül, hogy mégsem mertek olyan kemény intézkedést hozni. Látszatra úgy néz ki, hogy mindenki elégedett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Vagyonadó A Köztársaság Párt véleménye szerint a magyarországi privatizációban, a jelentősebb gazdasági tenderekben gyakran érzékelhető a külföldi tőke túlforintleértékelés és az azt követő benzináremelés egy előre nem látható árspirál kialakulij- sához fog vezetni. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez a spirál nem lefelé, hanem nagyon meredeken felfelé fog tekeredni. De nézzük, vannak-e még kiszivárogtatások?- a kormány takarékossági politikája,- ÁFA-kulcsok módosítása,-az energiaárak 20-30%-os emelése.- stb., stb. Az említettek többsége jelentős termelési költség növekedést fog eredményezni, és - ahogy az lenni szokott - a termelő mindezt a fogyasztóra fogja terhelni. Nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi kormány a gazdasági megújulást úgy kívánja megvalósítani, hogy a legrászorultabbakat sújtja legnagyobb mértékben. Vagyis a nyugdíjasok és a bérből és fizetésből élők csinálhatnak még egy lyukat a nadrágszíjukon. A fentiek sokszor eszembe juttatják mostanában, hogy a hatalomban lévő liberális barátaink mire gondoltak a „Csak jönne már!” választási szlogenjükben. Perényi József súlya, másképpen a hazai tőke hiánya. Éppen ezért olyan gazdaságpolitikára van szükségünk, amely az évtizedes lemaradást csökkenti. A vagyoni típusú adó, vagyonnövekedés adóztatása ezzel teljesen ellentétes hatású. „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” Az Antall-kormány elmaradt nagytakarítása meghagyta pozíciójában az összes volt politikai funkcionáriust. Ezek a szakemberekké alakult szocialisták és liberálisok hálából ledöfték érte. Négy évig csak a kormány dilettantizmusáról hallottunk. A szociál-liberálisok propagandája visszaélt a nép alapvető vágyával: a 40 év alatt megteremtett létbiztonság érzésével. A nép teljes foglalkoztatásra, szociális biztonságra, ingyenes lakáshoz jutásra, olcsó fogyasztási és élelmiszer-cikkekre és egyenlősdire vágyott. Elfelejtett«, hogy mind ezért cserébe: szájkosár volt a fizetség. A kenyér és a cirkusz mindig elegendő csereeszköz volt a szabadságért. Még 100 nap sem telt el a második szabad választás óta, a nép még magához sem tért ,meggondolatlan csínytevésé- ből”, amikor rádöbbent: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” ő szocializmust akart a rendszerváltással megszerzett szabadságjogokkal együtt. Még nem jutott el a tudatáig, hogy itt már kapitalizmus van, mégpedig „aki bírja, marja!” - vadkapitalizmus. A tisztességes ember általában itt is csak a szegénységét tudja újrateremteni. Itt már nem a bolsik, hanem a gazdagok diktálnak, a pénz uralkodik. A kapitalizmus a pénz diktatúrája! Minél gazdagabb vagy, annál szabadabb; minél szegényebb, annál kiszolgáltatottabb vagy. De a gazdagságot tisztességgel, becsületes szorgalommal nehezen érheted el. Gazdaggá válni többnyire csak erkölcstelen úton, mások zsebeinek a kiforgatásával lehet. Amíg mindez eljut a nép tudatához, addig teljessé válik a szociális polarizálódás: a társadalom kettéhasad szegényekre és újgazdagokra. Minden hatalmi ágnak, intézménynek a feladata ennek az új rendnek, a gazdagoknak a védelme lesz. Az általános társadalmi elégedetlenség ellenére sem számíthatunk összefogásra. Ez ellen szól a demokratikusnak kikiáltott több ezer féle civil szerveződés, a százon felüli párt, a sokféle, szétforgácsolódott érdekegyeztető szervezet, stb. Majdnem minden nap sokkol bennünket egy újabb áremelési vagy adóztatási hír; szociális és igazságérzetünket sértő intézkedés. A gazdagok állama csak a polgárainak megkopasztása révén állhat fenn. Persze, valamikor (1-2 emberöltő múltán) lesz nagyobb szociális biztonság és jólét, mert különben a gazdagokat kardélre hányná a tömeg. De nem sok vigasz ez annak, akinek az élete ráment a társadalmi kísérletekre. Az MSZP és az SZDSZ tagjai már nem kommunisták, de nem is a Máltai Szeretetszolgálat tagjai. Nem akarnak ők kommunizmust, de szocializmust sem. Nem naivak ők, hogy a megszerzett vagyonukat szétosszák! Megelégszenek ők a szerzeményükkel. A hatalom pedig kizárólag ennek védelmét szolgálja. Nekünk kisembereknek, marad a politikai propaganda: a sokkterápia szükségesnek elhi- tetése, az elherdált népvagyon tényének elfogadása, a teljes külföldi gazdasági függőségbe való beletörődés, pontos adósságfizetés teljesítése. Mind ezért cserébe a kommunizmus utópiájának ígérete helyett az Európa-házba jutás mézesmadzagjának délibábját és a „Dallas” TV-műsor nézését kapjuk. Nem kapott még elég pofont ez a nép! Vagy annyit kapott, hogy belefásult? Különben félretenne minden „párt-másság” elvet, s haladéktalanul összefognának az ellenzéki és a parlamentbe be nem jutott kispár- tok a helyhatósági választások érdekében. Egységes nemzeti jobboldali frontba kell tömörülniök, hogy legalább a veszett fejsze nyelét megmenthessék. Sürget az idő, vagy végleg beledöngölnek bennünket a dagonyába. AMIÉP Baranya Megyei Szervezete Hol vagy István király... Ő si, a magyar középkorban a későbbi Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszként is használt egyházi énekkel sóhajtottam fel én is, amikor az Új Dunántúli Napló idei Szent István napi ünnepi számában levő cikket elolvastam, illetve az aznapi ünnepi beszédeket hallottam. Keserűen gondoltam az elmúlt évtizedek ma is érvényesülő történelemtanításának hatásáról, és Babits szavai jutnak eszembe, amikor gonosz új iskolák neveltjeiről beszél, akik már gyakran a „nevét is felejtik annak, ami előttünk szent ma még”. Valamikor tanítványaimnak mindig azt mondtam - és ezt ők néha kórusban ismételték: „Az emberiség történetének vannak olyan ismeretanyagai, amelyek tudása nem világnézet, hanem műveltség kérdése.” És éppen a történelem az, amelynek ismerete erőltetett világnézeti okokból (mondjam úgy, hogy semleges szellemű oktatás miatt) nagyon hiányos. Mielőtt a lényegre térnék, először Takács Ilona: Menynyire vagyunk vallásosak? című cikkére térnék rá. Igen súlyos problémát vet fel a gyökereitől elszakított fiatalság erkölcsi problémáiról az istenhit alapján. Megérdemelné, hogy a szerző külön tanulmányban foglalkozzon ezzel. A cikk végén megállapítja, hogy egy felmérés szerint 1991-ben a megkérdezettek egynegyede nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a Biblia, kétszer ennyien, akik nem tudták, mi az Újszövetség. Véleményem szerint a felmérés nagyon rózsaszínűén mutatja a tényleges helyzetet. Az én megfigyelésem szerint a középiskolát végzetteknek több mint fele nem tud semmit a Bibliáról, noha elvileg már évek óta kell ilyen alapismereteket tanítani. De - ismerve az elmúlt évtizedek hatalmas kontraszelekcióját - hogyan tanítja az, aki maga sem ismeri. Ezért aztán néha egészen elképesztő irodalmi elemzések jelennek meg Adyról, vagy teljes tudatlanság a művészetekben. (roóz) aláírással Tűzijáték miért augusztus 20-án? című cikkel kezdtem a mérgelődést. Ezzel kapcsolatban elindult gondolatmenetem aztán az újság több cikkét is érinti. Nagyon hasznos lenne, ha az 1950 óta az addigi jog- és államtudományok helyett állam- és jogtudományokat tanuló ifjak részére, akik időközben az állam vezetőivé idősödtek, valaki tanulmányt készítene a nép (nem tömeg!), a szokás, a jog és az állam ill. annak törvénye összefüggéséről. Nem akarok csipkelődni, a magam részéről erre a volt Erzsébet Tud. Egyetem tudós professzorának, Molnár Kálmánnak tanítványát: dr. Habsburg Ottót kérném el legszívesebben, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetemen díszdoktorrá avatása alkalmából hasonló témából hatalmas előadást tartott. Kevesebb alkotmányjogi probléma lenne talán, ha egyáltalán ismernék a magyar alkotmány- és jogtörténetet. De térjünk vissza Szent Istvánhoz. (rooz) cikkíró Kreuzer Andreától, a Hadtörténeti Múzeum kutatójától így tudja: „Az augusztus 20-i tűzijáték hagyománya 1938-ra nyúlik vissza. Akkor volt a Szent István év és a 30-as törvénycikkben tették nemzeti ünneppé Szent István Napját. Augusztus 20 addig csak egyházi ünnep volt.” Most nem vitatom, mikor volt az első tűzijáték a Gellérthegyen augusztus 20 alkalmából, mert magam, mint harmadikos gimnazista 1930 augusztus 20-án ott voltam a Szent Imre év alkalmából azon a körmeneten, amely a Szent Jobbal először haladt végig az Andrássy úton, este a Dunán hatalmas hajós körmenet volt, és gyönyörködtem a nagy tűzijátékban. Ismétlem, ez 1930-ban volt. Hogy előtte mikor volt ilyen, azt nem tudom, de egy biztos, nem ez volt már akkor sem az első. 1938-ban, Szent István halála 900 éves évfordulóján a magyar országgyűlés Székesfehérvárott gyűlt össze, és megalkotta az 1938: XXXIII. tc-t. amelynek 2. szakasza valóban kimondja: „Az ország- gyűlés augusztus 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánítja.” Csakhogy ez a törvénycikk nem alkot újat, csak évszázados szokást - és jogszabályt - újít meg. „ Addig csak egyházi ünnep volt” kitétel is magyarázatot igényel. Magyarországon éppen Szent István működése és munkássága következtében az egyház és az állam szoros kapcsolatban volt, és így képtelenség különválasztani gyakran az egyházi ill. állami rendelkezéseket. Egyébként is augusztus 20 Szent István király (a hangsúly a király szón van!) ünnepe, tehát csakis magyar. Ez a nap a magyar országgyűlés által 1083-ban szentté nyilvánított magyar király ünnepe. A „szent” mivoltot az egyház majd csak később hagyja jóvá. István királyunk, mint az egyház szentje „hitvalló” (nem „király”) és Szent István hitvallónak egyházi ünnepe szeptember 2-án van. (A török uralom után a magyar egyház kérelmére került erre a napra, mert ez Buda visszafoglalásának napja.) Már Szent László decretu- mában elrendeli, hogy augusztus 20-a nyolcadában a király, vagy a nádor köteles széket vagyis törvénynapot tartani Fehérváron. Ennek megerősítése az 1222. évi I. törvénycikk, amely szerint a Szent Király ünnepét esztendőről esztendőre meg kell tartani. Eredetileg le a király jelenlétében Székesfehérvárott, majd ezt módosítják a gyakorlatban, és nem ragaszkodnak Székesfehérvárhoz. Egyébként az 1723: XXIX. te Szent István napját törvényszüneti napnak nyilvánítja, az 1891: XIII. te pedig munkaszüneti napnak teszi. Szent István ünnepe a nép akaratából, annak évszázados szokásából azonosul a nép jogi szemléletévé (minden jogot tőle eredeztetnek) és ez a jogi szemlélet jelenik meg államakaratként törvényben. Ez a folyamat indult meg Szent István halálával, és jelenik meg több törvényben, így az 1938-asban is. De nem attól kezdve állami ünnep, hanem egyházi köntösben is megjelenő nemzeti, állami ünnep. Az ünnephez tartozik a Szent Jobb körmenet is, amely ugyancsak nem csak egyházi szokásként jelent meg, hanem Mária Terézia királynő - aki épp Szent István jogán veszi fel az „apostoli király” címet - rendeli el, és annak szigorú formáját is aláírja. így pl. a Szent Jobbot mindig az Irgalmas rendi szerzetesek viszik a vállukon. Jobboldalt Buda város tanácsa, baloldalt az egyetem tanácsa halad teljes díszben katonai kísérettel. És ezt mindig így tartották meg. A református Horthy Miklós mindig államfői minőségben vett rajta részt. S zent István működése következtében „virágos kert vala híres Panfnnonia”. Adja Isten, hogy minden akadály ellenére újra az legyen. (És talán az utódaink egy kicsit jobban ismerjék a történelmet.) Dr. Rajczi Péter
