Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-24 / 233. szám
1994. augusztus 24., szerda Óktatás - Kultúra uj Dunántúli napló 7 Péterfia Gábor halálára Szakmai segítség a tanévkezdő iskoláknak A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet régi és új szolgáltatásai Pécsett, a Széchenyi téren található a Pedagógiai Intézet tanboltja, mely széles áruválasztékkal kíván segítséget nyújtani a tanévet kezdő óvodáknak, iskoláknak és a magánszemélyeknek is. Minden iskolakezdéskor ezernyi gond szakad a szülők és a pedagógusok nyakába. Mindkét félnek, de természetesen elsősorban a pedagógusoknak tudnak sokat segíteni a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai, akiket ezúttal arról kérdeztünk meg, milyen szolgáltatásokkal várják a hozzájuk fordulókat. Beszélgetőtársam volt Kallós Miklósáé dr., az igazgató, Ku- csanda Ibolya, a helyettese, és Babus Ferencné, az intézet munkatársa.-A Pedagógiai Intézet egy pedagógiai-fejlesztő módszertani központ, mely a megye alap-és középfokú oktatási intézményeinek nyújt szakmai segítséget - kezdte az igazgató. - A munkánk kifejezetten szolgáltató jellegű. Semmiféle hatósági szereppel nem rendelkezünk. Tanácsokat adunk, elemzéseket végzünk, és az iskolák, óvodák, önkormányzatok mellett mára már az egyes tanulókra, szülőkre is kiterjed a kliensek köre. Előfordul, hogy például a pályaválasztással kapcsolatban érdeklődnek a szülők, vagy éppen az alternatív programokról kémek felvilágosítást. Az intézetben a fejlesztésre összpontosítanak. Ennek része a tankönyv-és taneszközbolt is. Babus Ferencné elmondta, hogy a tapasztalataik szerint nő a távolság azok között, akik rendkívül fontosnak érzik a gyermekük nevelését, és azok között, akik nem ismerik fel eléggé ennek jelentőségét. A szülők egy része rádöbbent, mekkora a versenyfutás ma a tudásért. Közülük sokan igénylik az olyan képesség- és készségfejlesztő eszközöket, melyek az intézet tanboltjában beszerezhetők. Ezek főként játékok, részképességfejlesztésre is alkalmas, otthon is haszonnal alkalmazható eszközök. Az intézmény szolgáltató jellegéhez tartozik, hogy nem elég követni a helyzet alakulását, időnként elébe is kell menni áz igényeknek, a jövő feladatainak. Ezért a Pedagógiai Intézetben fontosnak tartják, hogy megjelenjenek olyan programokkal is, melyek már a jövő oktatási-nevelési kérdéseihez adhatnak segítséget, de amelyek iránt a fejlesztéssel komolyabban foglalkozó iskolák élénken érdeklődnek. A tanév előkészítés nem augusztus végén kezdődik. Az intézetben sem, itt ugyanis már május végéig eljutottak az intézmény munkatársai a megye iskoláinak, óvodáinak és ön- kormányzatainak több, mint 90 százalékához. Külön hangsúlyt fektettek a kistelepülésekre, a tapasztalat ugyanis az, hogy egyre több kistelepülési önkormányzat kéri az intézet szakmai segítségét, munkajogi vagy egyéb kérdésekben. Már az év közben végzett tájékozódás alapján összeállítottak egy listát mindarról, amit az intézet kínál. Ezek között vannak tanfolyamok, de vannak egyéb szakmai programok is. Ezek közül az igazgató a következőket ítéli legfontosabbnak:- Az egyik lényeges szempont, hogy a vezetőknek olyan programokat ajánljunk, melyek segítségével korszerű vezetési ismeretekre tehetnek szert. Ez egyfajta menedzser-képzés. Fontosak a középszintű szakmai vezetőknek tervezett tanfolyamok, ez a munkaközösség vezetőket érinti, akik tulajdonképpen szakmai szempontból befolyásolhatják egy egész iskola szaktárgy-oktatásának gyakorlatát. A harmadik feladatunk az idegen nyelv oktatásával kapcsolatos, itt ugyanis komoly nehézségek vannak. Nincs elég tanár, és az átképzésben résztvevők sem végeztek még. Nekik nyelvi módszertani képzést szervezünk. Lényegesek a kisiskoláknak évközben tartott fórumok, és az egyes fejlesztéseket bemutató szakmai napok is. A tapasztalat ugyanis az, hogy a pedagógusok gyakran nehezen tudják elmondani fejlesztésük, munkájuk lényegét, így nehezebb elfogadtatni az eredményeket a nagyközönséggel. Az érdekérvényesítést is meg kell tanulni, és egyáltalán nem baj, ha egy pedagógus megtapasztalja: amit csinál, az jó, értékes, szükséges. Új formája az tanévelőkészítésben nyújtott segítségnek az a pedagógiai hét, melyet először tartottak augusztus végén Baranyában. Kucsanda Ibolya kiemelte, hogy az egész év tartalmi munkájához szükséges ismereteket összefogó napokat elsősorban vidéken tartják, ami azért fontos, mert így könnyebben hozzáférhetnek az információkhoz azok is, akiknek a közlekedési körülmények, vagy egyszerűen a pénz miatt Pécsre nem tudnának beutazni. Lényegesek azok a kiadványok is, melyek az intézet közreműködésével jelentek, jelennek meg. Ezek közül hármat a művelődési és közoktatási minisztérium is támogatott. Nagyon bő a 94/95-ös tanévre szóló pedagógiai-szakmai szolgáltatások köre is. A legváltozatosabb témákban lehet igényelni a segítséget, és minden esetben hozzáértő előadó, szakértő a tanfolyam gazdája. A több, mint 400 baranyai alsó és középfokú oktatási intézmény szakmai támogatása mellett kiemelkedő az a segítség, melyet az intézet a határon túli magyar pedagógusok számára nyújt. A baranyai intézet a horvátországi kollégák továbbképzését látja el, ahol el is kél a támogatás, hiszen a könyvek a háború forgatagában eltűntek, de egyébként is elavultak már. A minisztérium segítségével lehetővé válik, hogy ősszel egy hetes tanfolyamot szervezzenek az eszéki és környéki iskolákban dolgozóknak. A közeljövőben az intézet előtt még egy nagy feladat áll: a British Council és a megyei közgyűlés egyezménye alapján angol tanári információs és módszertani központot hoznak létre a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet keretén belül. Ennek az igazi haszonélvezői majd a megyében élő angoltanárok lesznek. Hodnik I. Gy. Irodalmár, pedagógus, gondolkodó ember távozott körünkből. Tíz gyerekes tanár-dinasztia sarja, Pécs neveltje és nevelője ment el most augusztusban, nem várt, hirtelen halállal. Fiatalon. Fiatalon? Manapság, amikor negyven-ötven éves poéták mutatkoznak be elsőkötetes költőként az értelmiségi lét „későn felnőtt” korszakában, fiatalnak mondhatjuk a negyvenhétéves Péterfia Gábort. A többi ismerős. A csend a telefonban. A kérdés: hagyott hátra levelet? Tényleg nem? S a „dejá vu” helyzet, - mit mondhatunk el róla? A töredék-élet nem publikált tanulmányait? Különleges fanyar humorát, díjnyertes műveinek fiók porosodását? Tudományos feljegyzéseit, elemző „olvasmánynaplóit”, pedagógiai leveleit? Poétikus képeslap sorait? Tanítványainak, gyerekeinek - köztük tanítványainkká lett felnőtteknek az eredményeit, vagy refrén-dünnyö- géseinket, miszerint: - „így van ez, fiúk, hovatovább már csak temetéseken találkozunk ...” Az ok, amiért írók róla, a személyes lélek-ismeret. Talán néhány mindennapi sorstársénál meghittebben ismerhettem, hiszen ugyanazt a főiskolát koptattuk, később ugyanabban az egyetemi csoportban végeztünk. Közös kísérletben dolgoztunk. Barátként. Soha nem elégített ki egyikünket sem az indoklás nélküli „ról-”, ről-ideológia”. Az eredetit akarta ez a generáció. Folklórban, történelemben, egyéni és társadalmi önismeretben. Nem a hitetés kellett, hanem a hit és a hitelesség. Utánanéztünk a Grundrissének éppúgy, mint Heideggemek, Pál apostolnak és a zsinati dokumentumoknak. Mindőnket taszított a tekintélyelvűség. Sem az elhazudott valóság, sem a félig bevallott való nem pótolhatta az igazságot. A személyesben kereste Gábor is - egy elvtelen korszakban a pedagógiai igazat, a filozófiait, majd a krisztusit, akiben az Igazságra lelt. Valamint Útra, Életre. A kisbetűs élet fájdalmas tényeit ezzel a megtalált Igazsággal tudta elviselni. Az egzisztenciális romokat, a pályakezdés falusi elszigeteltségét, a nagycsaládosok gyógyíthatatlan szegénységét. Esendő gyengeségekkel küzdő ember volt, akárcsak mi mind. Bár szívós alkata volt, törékeny fizikuma, fülbetegsége, mindent szívére vevő érzékenysége meghatározta lelki tűrőképességét is. Nagyon sokat kellett tűrnie. A hivatal packázásaitól, a diktatórikus korszak tanácsi és iskolai akamokjaitól többször kapott fenyegetést, háttérbe szorítást, sunyi megaláztatást. Ezek a lélekrongáló megpróbáltatások nem múlnak el nyomtalanul az idegrendszerből. Fogalmunk sincs, mikor telítődik a lélek, mikor borul el a tekintet, hol van az a kritikus mérték, ahonnan már nem működik az öntudat. Péterfia Gábor tehetsége éppen az érzékenységében volt. Egyetemi csoporttársaiként láthattuk fantasztikus nyitottságát. Nemcsak a humán tudományt, de a természettudomány újdonságait is olvasta. Egyaránt érdekelte Pilinszky János evangéliumi esztétikája és az entrópia elmélete. Szívesen mondott igent a nevelés megújítását célzó iskolakísérletünkre, amelynek résztvevője, munkatársa lett. Ideológiai, pedagógiai, irodalmi tanulmányai egy igényes értelmiségi gondolkodás figyelemig méltó kezdeményei voltak - és maradtak ... - torzóban. Járt volna neki a bizalom az élettől, az élet a világtól. Attól a világtól, amely az egzisztenciális nélkülözés határára szorította. Amióta emlékszem rá, mindig kopott ruhát hordott. És friss gondolatotokat. Utánaolvasott az új elméleteknek (hogy azután fanyar derűvel jegyezhesse meg, micsoda megélhetést jelent sok áltudományos szélhámosnak., ha mások nem-olvasására számítva blöffölhetnek hermeneutikáról, technokrataképzésről.) Elmé- lyülten foglalkozott filozófiával, teológiával, irodalomelmélettel. És a családjával... Halálhírén megrendültem. Tragikusnak tartom, de nem tragédiának. Ahogy Weöres Sándor távozását jelezte költő- társ-párja, mondjuk mi is a csak azért is reményt, a hívő himnuszt, fájdalom-oldó üzenetet: - „Örvendezzünk, barátaim, hazatért”! Gábor is hazatért. . . - Eddig bírta. Úgy vélem, öntudatlanul távozott. Betegsége és rongált idegállapota eltakarhatta előle a távozás súlyát, hogyanját. Péterfia Gáborra emlékezvén, egy meghitt figura, egy általa is jól ismert középkori szobor alak dereng elő, merül fel emlékezetemből. A reimsi angyal ... Amelyik mosolyog. A művészettörténet többnyire komoly, ünnepélyes angyalokról tud. Ez a reimsi - nagyon szokatlan azzal a különös, bizakodó-biztató mosolyával. Lehet, - ez volna az egyedül méltó válasz a halálra? A remény angyala paradox módon mosolyogni tanít. Derűs talány. Nem erőltetve, nem szerepként. Hanem reményteremtőn, megmagyarázhatatlan bizakodással. Ez az angyal tud valamit. Valami jó hírt. Péterfia Gábor Pi- linszky-tanulmánya ezzel a mondattal ért véget: - „Mindenfajta jövőbeni irodalom megoldandó problémája a „happy ending problémája”, az imma- nens/transzcendens hit és remény problémája.” Deme Tamás Már az általános iskola befejezésével felmerül a kérdés: csemeténk hol tanuljon tovább, milyen foglalkozást válasszon? A pécsi intézet pályaválasztási szaktanácsaival talán könnyebben sikerül a döntést meghoznunk. Fotók: Müller Andrea „Tebenned bíztunk eleitől fogva .. Szenei Molnár Albert A cím a 90. zsoltár első sora, amely valamennyi zsoltárfordításunk közül csak Molnár Albert művében található. A híres protestáns prédikátor, nyelvtudós, filozófus, író és műfordító, aki 420 évvel ezelőtt, 1574. augusztus 30-án látta meg a napvilágot, szülővárosának nevét vette fel. Mindig büszkén említette, hogy nagyapja Mátyás király székely katonájaként került a Mátyusföldre, s abból a törzsből származik, amely ,romlatlanul őrizte a régi magyar nyelvet.” íróságának meghatározó élménye, hogy Károli Gáspárnak, az „istenes vén embernek lábainál forgott”: Göncről a vizsolyi nyomdába hordozta Károli „le- velecskéit”, nyilván korrektúráit, és mindig végighallgathatta mesterének és tudós barátainak vitáit a bibliai szövegek értelmezéséről csakúgy, mint nyelvészeti, nyelvtörténeti kérdésekről. Debrecenbe ment, hogy az egyházi pályára készüljön, majd 16 évesen elindult a protestáns lelkészek szokásos külföldi pe- regrinációjára (vándorlás). így kezdődött az a 31 év, amit egy megszakítással külföldön töltött. A Magyar Utazók Lexikona „Európa fáradhatatlan utazójáénak nevezi. Érdekes Cs. Szabó László elmélkedése erről. Szerinte „Szenei az önkéntes számkivetést választotta, de magyar nyelvű művek érdekében; a nyugati világ tudós levegőjére volt szüksége, hogy honfitársainak dolgozzék. Külföldön írni s hazagondolni mindennapos lelki tomagyakor- lat neki.” Nagy igazsága lehet, hiszen a Herbomban kiadott Psalterum ungaricum előszavában azt írja Szenei Molnár, hogy „látás-hallás okából” bolyong idegen országokban, forog néha veszedelemben, mert olyan műveket ír, amelyekkel „legtöbbet használhat a nyomorgó hazának.” De már előbb elkészült magyar-latin és latin-magyar szótára, amely nemcsak a magyarok számára nyitott utat az európai tudományokhoz, hanem először közvetítetté az európai tudományos közvélemény számára a magyar nyelvet s a magyar kultúrát. Ugyanezt a célt szolgálta latin nyelven írt magyar nyelvtana. Ezután következett csak a marburgi 100 nap, ami alatt Clément Marót és Théodore de Béze francia nyelvű zsoltárainak és német fordításaik alapján vagy 130 dallamra szerezte máig élvezetes nyelvű, szép bibliai psalmusait, lehetővé téve ezzel egy egységes templomi éneklést, kiküszöbölve a XVI. századi, egymástól eltérő felekezeti szempontok alapján szerzett: „igen paraszt verseket” - mint maga írta elődeinek műveiről. Saját munkáját így elemzi: „majd megannyi versek nemeit” öltöztette” magyar zubbony köntöskébe”. Formai csatákat kellett vívnia: „Meggondolhatja minden, minemű nagy munkával kellett énnekem a hosszú Magyar igéket a Francia apró igékből álló versekre formálnom, holott egy syllabával sem tehettem többet hozzá, sem a sonsustól nem lehetett eltávoznom.” Mai nyelven: újat kellett teremtenie a tartalmi és formai hűség sérelme nélkül. Egy évszázaddal később Bőd Péter első magyar irodalmi lexikonában, a Magyar Athenas-ban így írt róla: „Az egész Bibliát kétszer adta ki szörnyű nagy fáradsággal kisded formában, Hannoviában 1608-dik észt. és Oppenheimben 1612-dik észt. a Károlyi Gáspár fordítása szerint; úgy mindazáltal, hogy az írásban való hibákat megjobbította, s a darabos szólások formáit ékesítette ... Azelőtt volt Visolyi Biblia; de a „mind igen drága volt, mind pedig oly nagy, hogy hordozni nem lehetett.” Aztán három esztendeig tartott, amíg közre tudta adni Kálvin Institutiói-nak fordítását - egyik legnagyobb teljesítményét, mert Kálvin választékos, tömör stílusát, a vallásos életben forradalmat jelentő fogalomvilágát nehéz volt a nyelvújítás előtti magyar nyelvre átültetni. Émellett számos olyan latin nyelvű munkát is közreadott Németországban, amelyek az akkori Magyarország helyzetét, politikai és társadalmi törekvéseit ismertették meg Európával. E művei és néhány antológiája a XVII. századi Németországban is kedvelt és megbecsült humanista íróvá tették. 1524-ben hazajött, Kassán, majd haláláig Kolozsváron élt. Féja Géza, aki 1922-ben megkapta az Akadémiától Molnár naplójának és levelezésének vaskos gyűjteményét, életének e korszakát azzal jellemzi, hogy 1630-ban Opitz Márton Párizsból írt levelében hívta fel egy történész figyelmét Szeneire: „legjobbjaink sorába helyezi, és megbotránkozik nyomorán, el- hagyatottságán... Alsted szerint Erdélytől csak sírhalmot kapott, Bisterfeld még keserűbben szól. Hazája számkivetést jelentett neki.” Ha élete végén el is feledték mindazt, amit tett, hatása a magyar irodalmi nyelvre hosszú időn át nyomon követhető. Talán nem érdektelen, hogy ez év elején, halálának 355. évfordulójára jelent meg Zalabal Zsigmond felvidéki magyar professzor tollából Szenei Molnárnak alapos kutatások alapján egybeszerkesztett, valóban soha meg nem írt ál-önéletrajza. Menczel János