Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-19 / 228. szám
10 Augusztus 20 1994. augusztus 19., péntek Tűzijáték Miért augusztus 20-án? Új parlament, új alkotmány? Korszerű\ színvonalas alaptörvényhez idő kell Guy Fawkes protestáns családban, az angliai Yorkban született. Később áttért a katolikus hitre és Hollandiában, a spanyol hadseregben szolgált. Hívásra mégis visszatért Angliába és részese lett a Gunpowder Plot-nak, a történelembe Puskapor-összeesküvés néven bevonult eseményeknek. 1605. november 5-én megkísérelte felrobbantani a Parlamentet. Tetten érték, elítélték, felakasztották. Nagy-Britanniában jó ideje hagyományosan minden év november 5-én rendezik a legnagyobb tűzijátékokat. Am már jóval Guy Fawkes előtt is volt tűzijáték - másutt. A hatalmas kínai birodalomban mint annyi mindent, ezt is évezredekkel az európaiak előtt feltalálták. Hiteles írás a Szung dinasztia korából (Kr.u. 960-1279 között) arról szól, hogy a nagy ünnepségeket tűzijátékokkal tették látványossá. Később a tűzijáték bevonult a hadviselés történetébe :s* a Szung dinasztia utolsó négy évtizedében jelzésekre, valamint megfélemlítésre használták a mongolok ellen. A tűzijáték Kínán kívül Indiában, majd Perzsiában hódított, aztán megismerték az arabok is. Az ő révükön jutott Európába, pontosabban Velencébe ahol vészjelzésre használták a bajbajutott hajósok. Az ünnepek tűzijátékkal való színesítése a mi öreg kontinensünkön a XVI. századtól terjedt el. Magyarországon a tűzijáték története szorosan összeforrt a hadviselés történetével. Például az egri vár kitűnő konstruktőr védője, Bornemissza Gergely rengeteg kellemetlen meglepetésben részesítette a támadókat elmés szerkezeteivel. Bem tábornoknak az 1848-49-es szabadságharcban már voltak rakéta osztagai! Angliában az említett Par- lament-robbantóra emlékezve durrognak a petárdák és a különféle pirotechnikai eszközök. Az USA-ban a Függetlenség Napján van nagy népi tűzijáték a keleti partól a nyugatiig, a legkisebb településtől a legna- gy óbbig. Las Vegasban, a Mirage Hotel előtt például sötétedéstől hajnalhasadtáig, óránként van tűzijáték, amit egyébként könnyen égő és robbanó anyagokból állítanak elő. Libaláb, legyező, nap, csillagszóró, röppentyű a legnépszerűbb formációk, és roppant látványos a görög és a bengáli tűz. Amint Kreuzer Andreától, a Hadtörténeti Múzeum kutatójától megtudtuk: „Az augusztus 20-i tűzijáték hagyománya 1938-ra nyúlik vissza. Akkor volt a Szent István év és a 30-as törvénycikkben tették nemzeti ünneppé Szent István Napját. Augusztus 20. addig csak egyházi ünnep volt”. Tehát az 1938. évi volt az első Szent István napi tűzijáték. A következő években is kigyúltak a tűzfények a Gel- lért-hegy felett, 1941-ig. Aztán 1966-ban volt újra tűzijáték. Augusztus 20. szombatra esett, és a 23-i Népszabadság ezt írta: „Feketéllett a Duna- part az emberektől. A rendezők nagyszerű rekordot javítottak. Már az is nagyszerű volt, hogy az eredetileg húsz percesre tervezett program több, mint fél órás lett és mintegy ezeregyszáz csőből röpítették az ég felé a röppentyűket. Az eddigi legnagyobb tűzijáték 400 csöves volt.(...) És nem hiányzott a hagyományos piros-fe- hér-zöld bengáli tűz sem.” Hol készültek a pirotechnikai eszközök? A nitrokémiai gyár egyik részlegében „amelyet találóan Tűzijáték Gyár névre kereszteltek.” Némi vita után (honnan kerítsenek pénzt) idén augusztus 20-án este újra kigyúlnak a tüzes fények a budapesti Gellérthegy és a Duna felett. Ne feledjünk ekkor egy hálás gondolatot küldeni az ókori Kína és Anglia irányába ... (roóz) A májusi parlamenti választások eredménye, pontosabban az, hogy a Szocialista Párt 54 százalékos parlamenti többsége birtokában is koalíciós partnerének kérte fel a - ’90-es választásokhoz képest ezúttal kevesebb mandátumhoz jutó - Szabad Demokraták Szövetségét, s az SZDSZ ezt a felkérést el is fogadta, a stabil kormányzás lehetőségén kívül azt az esélyt is megadni látszik, hogy Magyar- országnak rövid időn belül új alkotmánya legyen. A politikusok nyilatkozatai szerint pedig erre akár már 1996-ban is sor kerülhetne. A két párt együttes többsége az új alaptörvény elfogadásához bőven elég - egyes vélemények szerint azonban az alkotmányozásra való felkészülésre sem a szűkebb szakmai, sem a tágabb értelemben vett laikus közvéleménynek nem lehetett még elég ideje. A sietséget máris vitatják Az egyik, e hetekben felmerült gondolat szerint például az ország történelmében sokadik - de remélhetőleg igen hosszú időre szóló - alkotmány megkonstruálásához a hozzáértő szakemberek hiányoznak leginkább. Mint Pokol Béla, a külföldön talán leginkább számon tartott magyar politológus írja: a polgári alkotmányozás feladatára a hazai jogásztársadalom nem gyűjthetett elég tapasztalatot. Pokol ennek kapcsán azt is vitatja, hogy egy-két éven belül a kor színvonalának megfelelő alkotmányt fogadhatna el az Országgyűlés, bár hozzáteszi, a szakmai koncepciók megvitatására ez az idő elegendő lehet. Érdekes, hogy Pokol Bélával ellentétben Kukorelli István alkotmányjogász már 1992 elején alkalmasnak tartotta a jogász szakmát az új alkotmány kidolgozására - a politikai erőviszonyok miatt azonban ez idáig gondolni sem lehetett a munkálatok elkezdésére, bár például Sajó András és a már említett Pokol Béla - talán önmaga fent említett gondolatmenetét cáfolva meg? - egy-egy tervezettel már önállóan is előállt. Magyarország leghosszabb ideig érvényben lévő alkotmánya az Aranybullán nyugvó, de tényleges alkotmányként soha ki nem hirdetett nemesi alkotmány volt. A II. András által kiadott fundamentális törvény a nemesség Xffl. századra kivívott jogállását ismerte el, az adómentességet, a személyes szabadságot és a király törvénytelen döntéseivel szembeni ellenállás jogát. Aranybulla és nemesi alkotmány A mindenkori király ekkortól tehát a nemességgel együtt volt kénytelen intézni országa sorsát, jelképezte ezt az is, hogy az állami főhatalmat egy idő után a király személye helyett egy tárgy, a Szent Korona vette át. A korona szimbólumként funkcionált: az uralkodó osztály közösségét testesítette meg, melybe a királyon és a főurakon kívül a köznemesség is beletartozott. Más államokkal szemben Magyarországon a király hatalma - bár eredetét tekintve Szent Istvántól kezdve isteni jellegű volt - a korona közvetítésével a nemességtől származott. Az uralkodó csak a nemesi országgyűléssel együtt gyakorolhatta a törvényhozás jogkörét, s ezeket a törvényeket maga is köteles volt betartani. A nemesi alkotmányt a magyar történelemben első alkalommal a jakobinus mozgalomhoz tartozó jogász, Hajnóczy József kérdőjelezte meg - a titkos szervezkedés azonban hamar megbukott. Fél évszázados szünet után az 1848-as márciusi törvények hoztak lényegi változást: a forradalom törvénybe iktatta a választójogot, a sajtószabadságot és vallásszabadságot, a korlátozott rendi monarchiát pedig alkotmányos monarchiává alakította át. A forradalom leverése után a kiegyezés hosszú időre stabilizálta a helyzetet: a Monarchiához tartozó magyar törvényhozás egész sor (liberális) alkotmányos törvényt hozott - a fejlődés útjára állítva ezzel az országot is. Az első világháború utáni Károlyi-féle rendszert - mely polgári demokratikus államot szeretett volna építeni - a Tanácsköztársaság, majd a Horthy-rendszer követte sajátos közjogi megoldásaival, melyeket - mint ahogy az alkotmányosság utolsó csíráit is- végül a nyilasuralom törölt el. Az 1946. évi I. törvény egy új magyar demokrácia alapjait volt hivatva lefektetni, az azt követő 1949-ben elfogadott alkotmány azonban már az 1936-os szovjet alkotmány szolgai másolata volt, s apróbb módosításokkal 1989-ig élt. A többit ismerjük: az 1989. évi XXXI. törvény - igaz ugyan, hogy a 49-es sztálini alkotmány átalakításával, de - lényegileg egy új, polgári állam alkotmányát jelentette Magyarország számára. A polgári alkotmány Az új, most megalkotandó alaptörvény egyik sarokpontja a parlamenti szerkezet lehet. Bár a májusban hatalomra került két párt közül eddig egyik sem támogatta az ötletet, egyre gyakrabban felvetődik a kétkamarás Országgyűlés gondolata. Az ezt szorgalmazók közül van, aki így látja kiküszöbölhetőnek a pártok hatalmi túlsúlyát, a második kamarát ugyanis területi elven szeretnék felállítani. (Pokol Béla tervezetében például a második kamarába a megyei közgyűlések választanának képviselőik közül megyénként két-két tagot - a jelenleginél így jobban érvényesülhetnének az egyes régiók törekvései a törvényhozás során.) A laikus számára talán furcsa, miért életbevágóan fontosak e kérdések az ország számára, de ha csak azt nézzük, hogy egy új alkotmány egy sor fontos törvény (mint például a választásokról, a kormányról, vagy a köztársasági elnök jogállásáról szóló jogszabály) megváltoztatását is maga után vonja, máris látható, hogy a viták hevessége ezúttal nem aránytévesztést jelez. A politikai elit számára a hatalomgyakorlás minősége és technikája, a többség számára pedig a hatalom szolgálatba állítása, a köz szolgálatában való megtartása a tét. Pauska Zs. II. Endre (1204-1235) aranybullájának elő- és hátlapja Széles körű társadalmi összefogást! 1996 szenzációja lehetne a Dóm-múzeum Vérmes remények ígéretét hordozó 35 perces film megy a tévében a vetélkedő előtt: városunkat hivatott bemutatni, érdeklődést kelteni iránta Európa turistái számára. Meg is tette! De várom, elhangzik-e valami egy bizonyos dologról. Elhangzik. Hogy a székesegyház legrégebbi része az altemplom, a hozzá vezető lejáratot pedig díszes farag- ványok ékesítik. Körülbelül ennyi, és nem több. Azóta is nyugtalanít: ki lehetett a súgó, akinek nem jutott eszébe, hogy e mondatocskánál sokkal, de sokkal többet kellett volna mondani - mutatni hogy itt egy európai színvonalú értékről van szó, amely évtizedek óta nem látható, és most ugyan van kísérlet a bemutatóvá tételre, de segítségre lenne szükség. Hát igen, felnőtt körülöttünk egy generáció, amelynek fogalma sincs arról, micsoda értékkel él együtt. Az 1988 decemberi kiállítás (Istenem! már ennek is hat esztendeje ...), úgy látszik, kevés volt az újraismer- tetéshez. Kis magánarchívumom e tárgyi első - 1986. május 2-án kelt - írásának a bevezető mondata: „Több mint egy évtizede már, hogy nem láthatja a közönség Pécs egyik legjelentősebb művészettörténeti gyűjteményét, a román kőtárat. ” Legrosszabb álmomban sem gondoltam volna akkor, hogy esztendőkkel utóbb még mindig ezen kell keseregni. A megtévesztően szerény elnevezésű román kőtár ügye ugyan jelentősét mozdult, ám e pillanatban ott tartunk, hogy a jövője változatlanul bizonytalan. Annak ellenére, hogy áll már a kiállítási épület. Román kőtár. Hát persze, hogy igaz e leegyszerűsítő elnevezés. Csakhogy ennél sokkal többről van szó. Dr. Tóth Melinda, az MTA Művészettörténeti Intézetének a főmunkatársa állítja: az országban egyedülálló érték rejtőzik Pécsett, olyan, amihez fogható csak tőlünk nyugatra, Itáliában, de főleg Franciaországban található. A Szent István királyunk által alapított pécsi püspökség első, Szent Péterről elnevezett székesegyházának a 12. századi eredetű csodálatos díszítőanyaga ez. Arról a kb. 1100 különféle töredékről van szó, amely 1883-ban a Pol- lack-féle székesegyház akkoriban megkezdett átépítése során került elő. Schmidt Frigyes azonnal felismerte a leletanyag jelentőségét, gondoskodott is a megóvásáról, az altemplomi lejáratot díszítő bibliai jelenetsorok - Ádám és Éva története, a Sámson-legenda, a Krisztus születése körüli legendárium - Zala György általi újrafaragásáról (ma ezek láthatók a szentély két oldalán lévő lejáratoknál). A leletanyag évszázados sorsa meglehetősen viszontagságos volt, az utóbbi két évtizedben pedig éppenséggel méltatlanul láthatatlan, eltekintve az említett 1988-as, az 1100-ból 16 darabot bemutató kiállítástól. Az anyag jelenleg egy régi va- sasi moziban pihen. A hely megfelelő az Osgyányi Vilmos és Pintér Attila által restaurált köveknek, de ez - hangsúlyozzuk - mindenképpen csak átmeneti elhelyezés. A végleges az más, arról ezután kell szólni. Az épület már áll! Valaha a Lux Kálmán által tervezett kőtár is itt állt, a bazilika keleti vége előtt, szemben az apszisok három karéjával. Hanem az alkalmatlannak bizonyult a kövek biztonságos oltalmára, akkor zárták be a kőtárt a 70-es évek elején, s mentették át az anyagot a volt püspöki magtárba, de mivel az ottani tárolás sem mutatkozott elfogadhatónak, vezetett tovább az út Vasasra. A Lux-féle épületet rég lebontották, a helyén áll már az új, a Bachman-féle. Ti. a 80-as évek derekán az új kőtár-épület megtervezésére Bachman Zoltán kapott megbízást, aki az ókeresztény mauzóleum és a korsós sírkamra védépítményeinek a tervezésével már hírnevet szerzett magának. Az épület tehát áll, kétféle értelemben is. Egy részt a maga fizikai valójában, másrészt pedig úgy, hogy pénzhiány miatt holtponton van. Bachman Zoltán most bemutatja az épületet, ami - így, szemre - keveset változott tavaly december óta, amikor egy este fáklyás társas összejövetelt rendeztek itt azzal a céllal, hogy kicsit felrázzák a pécsi közvéleményt: lám csak, született itt valami új, s igaz, hogy csak félig kész, de máris látni, hogy nem csak a kövek tára lehet... Aztán semmi. Amint az 1988-as kiállítás sem hatott igazán mozgósító erővel. Tény viszont, hogy utána jött létre a Dóm-múzeum Alapítvány, amely az építkezés anyagi alapjait biztosítani lenne hivatott. De pénz nélkül nem Mikor juthat át végre a kőtár anyaga a vasasi mozi épületéből méltó helyére, a pécsi Dóm-múzeumba? Fotó: Müller Andrea megy. Az épület belsejében csend honol. Az emberek kint dolgoznak: a bazilikával szembenéző homlokzaton a homokkőborítást készítik elő, hátul pedig mészkőből készül a várfalhoz hasonlító védőfalazat. S talán meglesz még a tetőre vezető lépcsősor is. Aztán pedig? ... Erre ma senki sem tudja a feleletet. A decemberi összejövetelen azt is mondták, hogy 50, meg azt is, hogy 80 millió kellene a befejezéshez. Ma egybehangzóan 100-at emlegetnek, kb. ennyi van már benne eddig. De ez az összeg halogatással együtt csak növekedhet. És előbb-utóbb számolni kell az épület nem elhanyagolható ^ állagmegóvási költségével. És ott van a kőanyag is. Osgyányi Vilmos kőrestaurátor 1989 augusztusában arról beszélt, hogy a most restaurált köveket 10-15 évenként újból kézbe kell venni, főleg a megnyugtatás kedvéért, és az sem ingyenmunka. Ennek az időnek a fele-harmada azóta már letelt anélkül, hogy a közönségnek bármi haszna lett volna belőle. Amikor a restaurátor említett nyilatkozatát közöltük, írásunk címe ez volt: „Dómmúzeum - túl a holtponton?” De ennek már öt éve! És most nem lehetünk biztosak abban, vajon túl van-e a holtponton ez az ügy. Nem tudjuk, miért ez a nagy-nagy közöny itthon is, az országban is. S kimozdítható-e innen a Dóm-múzeum ügye? Széles körű összefogással: igen. Az alapítvány - úgy tűnik - egymaga nagyon nehezen birkózik meg a feladattal. Szponzorok pedig - az Egyesült Államok beli, mintegy 100 000 dolláros alapítványi támogatástól eltekintve - nincsenek. Mindenekelőtt tehát tőkeerős szponzorokra lenne szükség. Vannak-e, akik felismerik e kivételes ügy támogatásának a nagyszerűségét? Sokat segítene az alapítvány nyitottá tétele a társadalmi támogatás számára; a legcsekélyebb adomány is lendíthetne az ügyön. Természetesen a hathatósabb egyházi és állami támogatásról sem lehet lemondani - kivételesen nagy értékű nemzeti kincs kívánja e támogatást. Végezetül mondjuk ki, hogy a pécsi Dóm-múzeum szenzációja lehetne 1996-ban a Honfoglalás 1100 éves jubileumi ünnepségeinek. Ha mindenki hisz abban, hogy az évforduló igazán alkalmas lehet egy ilyen nemzeti érték közkinccsé tételére. Hársfai István
