Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-19 / 228. szám

8 uj Dunántúli napló Közélet 1994. augusztus 19., péntek Most már biztos, hogy lesz Pécsett szívsebészet Kétszázmillió rendelkezésre áll Tejünk van-e? Bertrand Russel, a kiváló angol filozófus szívesen em­legette komoly derűvel, e so­rok írója előtt is, hogy az an­goloknak azért nincs írott al­kotmányuk, mert mindaz, amit Cromwell óta nagyjaik államról, demokráciáról, jog­ról és hatalomról megfogal­maztak, természetesebb tör­vény lett számukra, mint írott paragrafusok bármikor lehet­nek. íme, néhány e „törvé­nyekből” - William Fittől, a világ egykori legifjabb mi­niszterelnökétől, az „állam­bölcsnek” titulált John Stuart Millen át G.B. Shawig, aki ta­lán a legélesebb nyelvű : mindmáig valamennyi brit tollforgató közül -, hisz el­gondolkozni nálunk is lehet rajtuk. Például: milyen le­gyen az állam? 1. Az állam annyit ér, amennyit azok ér­nek, akik alkotják. 2. Az az állam, amelyik törpének te­kinti a polgárait, hogy enge­delmes eszközei legyenek, megbukik, mert kiderül, kis emberekkel soha sem lehet nagyot alkotni. Mire figyeljen a politikus? Soha se legyen biztos abban, hogy amit állít, az biztosan helyes. Ha mégis azt hiszi, ne állítsa. S mi a legfontosabb a demokráciában? Az, hogy ha egyetlen ember kivételével mindenki azonos véleményen volna is, épp úgy ne legyen joga senkinek hallgatásra kényszeríteni azt az egyet, mint ahogyan az az egy sem kényszeríthet hallgatást az összes többire, bárki is ő. Azt j pedig Winston Churchill 1 mondta 1943-ban, Nagy-Bri- tannia történelmének talán legsúlyosabb pillanataiban: „Egy ország számára nincs értékesebb beruházás, mint az, hogy gondoskodik a tejről a csecsemőknek”. Eszembe tolakszik a gon­dolat, ez talán így ál­lami-nemzeti ünnep táján is legfeljebb bocsánatos bűn: I jut-e nálunk 1994-ben elég tej a csecsemőknek? Kocsis Tamás Több évtizedes „boxolás” után megvalósulni látszik a Pécsi Orvostudományi Egyetem azon törekvése, hogy végre ezen az egyetemen is legyen szívsebé­szet. Az országban az orvosokat képző egyetemek között már csak Pécsett hiányzott a gyógyí­tásnak ez az ágazata, s orvosok generációi végeztek úgy, hogy a szívsebészethez kapcsolódó ma­gas színvonalú kardiológiát és szívsebészetet legfeljebb csak elméletben tanulhatták. Rendre elutasították Ez a tény több, mint szégyen­letes volt, különösen azok után, hogy a pécsi egyetemen dolgo­zott - innen ment Budapestre az ötvenes években - a korszerű magyar szívsebészet egyik meg­teremtője Kudász professzor, s az első magyar szívátültetést végző dr. Szabó Zoltán is a pécsi egyetemen kezdte pályáját. Ezt követően vagy elmulasz­tott valamit az egyetem akkori vezetése, vagy valami miatt kegyvesztett lett az akkori leg­felsőbb egészségügyi vezetés szemében. Hiszen a törekvése­ket, erőfeszítéséket szívsebészet létrehozására való - bár szüksé­gességét nem kérdőjelezték meg soha - rendre elutasították, il­letve határidő nélkül későbbi időkre sorolták, s ezen hátrányos megítéltetést mintha örökölték volna az egymást váltó miniszte­rek. Miközben az ország többi or­vosi egyetemén - Szeged, Deb­recen - sorra megalakultak, mű­ködtek és „továbbfejlesztődtek” a szívsebészetek. S történt ez an­nak ellenére, hogy mindenki tudta, a szívbetegek számának növekedésével nem képes lépést tartani a meglévő szívsebészeti kapacitás, hogy például a dunán­túli régió betegeinek hónapokat kell várakozni a műtétre, amit sokszor már meg sem értek. Most végre megtörni látszik a régi átok, reménykedhetünk, hogy Pécsett lesz végre szívse­bészet! Az előző ciklusban De nézzük sorjában a történe­tet! Amikor az erre vonatkozó első minisztériumi ígéretek el­hangzottak, (úgy 3^4 éve) a megüresedett fi. sz. sebészeti klinika vezetői posztjára olyan embert kerestek, aki kellő gya­korlattal rendelkező szívsebész szakorvos, s aki vállalja a szív­sebészet kialakítását és elindítá­sát. Ezt a megfelelő embert az akkor még Amerikában élő és dolgozó dr. Korompai Ferenc személyében találták meg. Dr. Korompai Ferenc a feladatot olyan kihívásnak érezte, amiért érdemesnek tartotta hazajönni Magyarországra. Nemsokára ki­derült, nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogyan abban az egyetem vezetői reménykedtek. Az ügy megsegítése érdekében végül, még az előző parlamenti ciklusban, baranyai, pécsi or­szággyűlési képviselők lobbiz­tak, (s ez a tény akkor is igaz, ha a lobbizást kezdeményező kép­viselők most nem kerültek be a Parlamentbe) aminek eredmé­nyeképpen 300 millió forintot (ekkor még ennyiről volt szó) el­különítettek a költségvetésben erre a célra. Abban, hogy a lobbizásra sor került, nagy szerepe volt dr. Gu- lácsy Istvánnak, a II.sz. sebészeti klinika adjunktusának is, aki ba­ráti kapcsolatai révén kérte a képviselők segítségét. (A nyolc­vanas évek végén külföldi tanul- mányútjáról olyan ajánlattal a tarsolyában érkezett haza, hogy az a holland sebészeti klinika, ahol volt, ebben az időben cse­rélte le szívsebészeti műtőjének berendezéseit újabbra, s a lesze­relt, de még jó állapotban lévő komplett szívsebészeti műtőt odaajándékozta volna Pécsnek. Lelkesen, a lehetőségtől felvilla- nyozódva tért haza, azt hitte az ajándéknak köszönhetően végre lesz szívsebészete Pécsnek. Az egyetem azonban ebben az idő­ben nem volt fogadóképes erre az ajánlatra - hely és személyi feltételek híján -, s később a hol­landok is visszaléptek.) Államtitkári levél A 300 millió feletti örömmá­mor után jöttek a kijózanodás pillanatai. Nem sokkal később kiderült, az a 300 millió csak 200, s nem konkrétan a pécsi fej­lesztés céljára lett elkülönítve, hanem olyan megjelöléssel, hogy szívsebészet laboratóriumi fejlesztésre. Vagyis, bárhová odaadhatták volna. Korompai professzor még rutintalan volt a magyar viszonyok közti eligazo­dásában, azt hitte az ígéret, az adott szó szent, különösen, ha minisztériumi emberek teszik. Nyugodt volt, csupán azon cso­dálkozott, hogy nem történik semmi, hogy valahogy csak nem akar megérkezni az ígért pénz - még a 200 millióra fogyott mennyiség sem - az egyetem számlájára. Az egyetem rektora és főként gazdasági rektorhelyettese - dr. TekereS Miklós - azonban az idő múlásával már kevésbé voltak nyugodtak, újból és újból rekla­máltak és válaszadásra kénysze­rítették az illetékeseket. Végre hosszú, idegtépő hetek-hónapok után megérkezett az államtitkári levél: a POTE megkapja a 200 milliót. Jelenleg abban a fázis­ban áll a pécsi szívsebészet ügye, hogy elkezdődött a tervek elké­szítése a szükséges átalakítási munkálatokra. A távlati terv Egy örömteli hír: A Siemens cég a kiállításokon bemutatott egyik haemodinamikai berende­zését az új árának csaknem ne­gyedéért felajánlotta a pécsi egye­temnek. (Haemodinamikai be­rendezéssel vizsgálják a keringés és a szív működését, ez a beren­dezés a szívsebészet alapfelté­tele.) Erre a pénzt megigényelték a minisztériumtól, s a jóváhagyó engedélyről és átutalásról szóló levelet a közelmúltban vehette át a rektor. Tehát úgy tűnik ma már biztosak lehetünk abban, hogy Pécsett lesz szívsebészet, s ha egyelőre nem is lehet szó nagy szívműtétekről, de szívkatétere­zésért, koszorúért tágításért, s egyéb életmentő beavatkozáso­kért nem kell Budapestre vagy Szegedre utazni, s remélhetően a várakozási idő is lecsökken. Ezt a szívsebészetet sürgős és ideiglenes megoldásnak tekintik az egyetem vezetői, tudomásul véve, hogy pillanatnyilag erre van lehetőség, azonban ez nem jelenti azt, hogy elvetették azt a távlati tervet, mely szerint korszerű, minden igénynek megfelelő szív- sebészetet építenek a jelenlegi 400 ágyas klinikával szemben, amint erre a feltételek megterem­tődnek. Sarok Zsuzsa Remélhetőleg a kép nemsokára csak az archívumot gazdagítja és a pécsi szívsebészet megvalósu­lása nem várat tovább magára Fotó: Müller Andrea Beindultak az orfűi malom-múzeum öreg gépei Búzaőrlés Oster hengerszékein A régi gépek és berendezések felújítása befejeződött Mondják: beszél a malom. Most indították a villanymo­tort, alig néhány perce. Remeg az egész épület, s a nyikorgás, a mozgó alkatrészek súrlódása okozta zaj, a hevederek egymás­hoz csapódása csodálatos mu­zsika a fülnek. Bár üres a daráló, nem viszi még föl a magosba a pergő búzaszemeket, csodát élünk meg itt, többen, kíván­csiak. Az orfűi malom-múzeum, skanzen (?) vízimalma, ha nem is a lapátokra eső víz nyomaté­kára, de beindult. A soha nem remélt pillanat bekövetkezett. Nézem az arcokat. A 73 éves Füzes Antal szeme elnedvesedik, akár néhány napja, amikor a molnárok mesterségéről kérdez­tem. Fia, Füzes Péter szakállát simítja meg, s hallgat, talán az érkező zajokból-neszekből pró­bál a szerkezet egészére követ­keztetni, jó barátjuk és vállal­kozó-társuk Pápa Jenőr is szófu­karrá lett e percben. Álmaik és egy csoda válik valóra. A sokak által ismert orfűi skanzenben iparszerű búzaőrlés kezdődik rövidesen: a régi gépek és berendezések közel féleszten­dős javítgatása, felújítása befeje­ződött. A kérdést természetesen legelőbb Füzes Antalnak teszem föl.- Mi jár a fej ében?- Sokminden - válaszolja kur­tán. Később, kiülve a fa árnyékába elmondja, hogy apja, nagyapja, dédapja, szinte minden fölme­nője, akiről tud, molnár volt. Sa­ját malmuk Sásdon állt: az ötve­nes évek nagy államosításakor vették el, tették tönkre, szerelték le a gépeit, ő maga persze ma­radt a szakmába - mihez is kezdhetett volna? -, s ment a ga­bonaiparba.- Már nem is álmodtam arról, hogy valaha is valami közöm lesz egy malomhoz - mondja. - S lám, most itt vagyok. A fiú szerint édesapja ebben a félesztendőben, amíg a malom rendbetételén dolgozott, vagy tíz esztendőt fiatalodott. El is hi­szem. Az orfűi malomnak persze tör­ténete van. Itt volt ugyan, de le­bontották, széthordták, szétver­ték, s csak a hatvanas-hetvenes években merült fel, az orfűi ta­vak létesítésekor, az üdülőcent­rum kialakításakor, a Palkó- időkben, hogy egy skanzent le­hetne is létrehozni. S hál isten­nek, akadt rá pénz, s akadt hoz­záértő. Tudom, jószerivel Mán- doki László érdeme, hogy a pé­csi múzeum emberei szívvel-lé- lekkel nekiláttak, s áthozták az egykori zengővárkonyi malom gyönyörű berendezéseit. Hozták főleg a Mayer-malomból, a Tihi-malomból. A gabonafor- galmisok is örvendtek: Kresz Ottó, szintén egykori malomtu­lajdonos család saija kiötlötte: úgy kell a malommúzeumot kia­lakítani, hogy itt a gabonaipar számára tanulókat lehessen ké­pezni. Szó ami szó: majdnem műkö­dőképes malmot kapott vissza Orfű. Pápa Jenő:- Ä szigetvári malom felújítá­sakor jutott eszünkbe, hogy ha egy nagy malmot rendbe tudunk rakni, akkor az orfűi vízima­lomra gondolva, egy kisebbet is. Akkor, az ötlet születésekor 1986-ot írtunk. Aztán újra és újra felmerült a gondolat: kibérelni a malmot s dolgozni, mert különben még néhány esztendő, talán egy évti­zed, és soha többé nem lehet a gépeket beindítani. Végre rábó­lint a múzeum, s 1993 utolsó ön- kormányzati ülésén az orfűi képviselőtestület is zöld utat ad a vállalkozóknak. Azóta van Orfűn, s talán fél­évszázad után Magyarországon is ismét vízimolnár. A hengerszékek Josef Oster, kremsi gyárából kerültek ki, ta­lán a századfordulón. A daragé­pen egy évszám: 1832.- Lesz majd mit őrölni?-Arra számítunk - magya­rázza Pápa Jenő -, hogy a ma­gángazdák nagy része majd hoz­zánk hozza a búzát. Nagyjából feltérképeztük a vidéket. Más­részt mi magunk is veszünk majd őrletni valót, s különféle minőségű liszteket csomago­lunk, s hozunk forgalomba. Sokfélét. Lesz majd nul­lás-liszt, egyszer fogós, kétszer fogós, háromszor fogós liszt, graham-liszt, rétesliszt, dara, derce, miegymás. A szakember elmagyarázza: az őrlésben a hengerszékeké a főszerep, s az úgynevezett magas-őrlés lé­nyege - amit már a századfordu­lón magyar-őrlésnek neveztek -, hogy minél több hengeren át­megy a búza, s fokozatosan ap­rítva lesz belőle jó minőségű és sokféle lisztkészítmény. Magyarországon ma ezt má­sutt nem igen tudják. S ez már történelem: korabeli feljegyzések szerint 1780-ben Baranyában 142 patak malom, 54 vízimalom, 8 szárazmalom és egy szélmalom volt. Most egy vízimalom visszatért. Igaz, a víz rávezetése, rásegí­tése még a jövő zenéje. Ügyanis az orfűi bővizű patak - amiről a régi molnárok regét meséltek -, már nem bővizű. Addig fúrták a vidéket, addig tömedékelték, alakítgatták a barlangot, míg ugyancsak elapadt a forrás. Füzes Péter a skanzenudvaron a szemközti kemencét mutatja: ez az orfűi múzeum másik szép­séges értéke. Itt már az első, há­zilag dagasztott kenyeret kisütöt­ték.- Hát nem az a jó, ha a múze­umban nemcsak elmagyaráz­zuk, hanem meg is mutatjuk, működés közben, hogy mire va­lók a régi korokból összegyűjtött holmik? Dehogynem. Mert, bár a ma­lom őrölni fog: múzeum marad, így kötötték meg öt évre a bérleti szerződést. Okosan, megkala- polni való módon. A kérdés kézenfekvő:- Mikor érkezik Orfűre az első őrletni-való?- Augusztus végén kezdjük a molnáréletet. Akkor kapunk majd az új búzából. Kozma Ferenc Az értékes gépek ismét működni fognak Fotók: Müller A.

Next

/
Thumbnails
Contents