Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-19 / 228. szám
8 uj Dunántúli napló Közélet 1994. augusztus 19., péntek Most már biztos, hogy lesz Pécsett szívsebészet Kétszázmillió rendelkezésre áll Tejünk van-e? Bertrand Russel, a kiváló angol filozófus szívesen emlegette komoly derűvel, e sorok írója előtt is, hogy az angoloknak azért nincs írott alkotmányuk, mert mindaz, amit Cromwell óta nagyjaik államról, demokráciáról, jogról és hatalomról megfogalmaztak, természetesebb törvény lett számukra, mint írott paragrafusok bármikor lehetnek. íme, néhány e „törvényekből” - William Fittől, a világ egykori legifjabb miniszterelnökétől, az „állambölcsnek” titulált John Stuart Millen át G.B. Shawig, aki talán a legélesebb nyelvű : mindmáig valamennyi brit tollforgató közül -, hisz elgondolkozni nálunk is lehet rajtuk. Például: milyen legyen az állam? 1. Az állam annyit ér, amennyit azok érnek, akik alkotják. 2. Az az állam, amelyik törpének tekinti a polgárait, hogy engedelmes eszközei legyenek, megbukik, mert kiderül, kis emberekkel soha sem lehet nagyot alkotni. Mire figyeljen a politikus? Soha se legyen biztos abban, hogy amit állít, az biztosan helyes. Ha mégis azt hiszi, ne állítsa. S mi a legfontosabb a demokráciában? Az, hogy ha egyetlen ember kivételével mindenki azonos véleményen volna is, épp úgy ne legyen joga senkinek hallgatásra kényszeríteni azt az egyet, mint ahogyan az az egy sem kényszeríthet hallgatást az összes többire, bárki is ő. Azt j pedig Winston Churchill 1 mondta 1943-ban, Nagy-Bri- tannia történelmének talán legsúlyosabb pillanataiban: „Egy ország számára nincs értékesebb beruházás, mint az, hogy gondoskodik a tejről a csecsemőknek”. Eszembe tolakszik a gondolat, ez talán így állami-nemzeti ünnep táján is legfeljebb bocsánatos bűn: I jut-e nálunk 1994-ben elég tej a csecsemőknek? Kocsis Tamás Több évtizedes „boxolás” után megvalósulni látszik a Pécsi Orvostudományi Egyetem azon törekvése, hogy végre ezen az egyetemen is legyen szívsebészet. Az országban az orvosokat képző egyetemek között már csak Pécsett hiányzott a gyógyításnak ez az ágazata, s orvosok generációi végeztek úgy, hogy a szívsebészethez kapcsolódó magas színvonalú kardiológiát és szívsebészetet legfeljebb csak elméletben tanulhatták. Rendre elutasították Ez a tény több, mint szégyenletes volt, különösen azok után, hogy a pécsi egyetemen dolgozott - innen ment Budapestre az ötvenes években - a korszerű magyar szívsebészet egyik megteremtője Kudász professzor, s az első magyar szívátültetést végző dr. Szabó Zoltán is a pécsi egyetemen kezdte pályáját. Ezt követően vagy elmulasztott valamit az egyetem akkori vezetése, vagy valami miatt kegyvesztett lett az akkori legfelsőbb egészségügyi vezetés szemében. Hiszen a törekvéseket, erőfeszítéséket szívsebészet létrehozására való - bár szükségességét nem kérdőjelezték meg soha - rendre elutasították, illetve határidő nélkül későbbi időkre sorolták, s ezen hátrányos megítéltetést mintha örökölték volna az egymást váltó miniszterek. Miközben az ország többi orvosi egyetemén - Szeged, Debrecen - sorra megalakultak, működtek és „továbbfejlesztődtek” a szívsebészetek. S történt ez annak ellenére, hogy mindenki tudta, a szívbetegek számának növekedésével nem képes lépést tartani a meglévő szívsebészeti kapacitás, hogy például a dunántúli régió betegeinek hónapokat kell várakozni a műtétre, amit sokszor már meg sem értek. Most végre megtörni látszik a régi átok, reménykedhetünk, hogy Pécsett lesz végre szívsebészet! Az előző ciklusban De nézzük sorjában a történetet! Amikor az erre vonatkozó első minisztériumi ígéretek elhangzottak, (úgy 3^4 éve) a megüresedett fi. sz. sebészeti klinika vezetői posztjára olyan embert kerestek, aki kellő gyakorlattal rendelkező szívsebész szakorvos, s aki vállalja a szívsebészet kialakítását és elindítását. Ezt a megfelelő embert az akkor még Amerikában élő és dolgozó dr. Korompai Ferenc személyében találták meg. Dr. Korompai Ferenc a feladatot olyan kihívásnak érezte, amiért érdemesnek tartotta hazajönni Magyarországra. Nemsokára kiderült, nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogyan abban az egyetem vezetői reménykedtek. Az ügy megsegítése érdekében végül, még az előző parlamenti ciklusban, baranyai, pécsi országgyűlési képviselők lobbiztak, (s ez a tény akkor is igaz, ha a lobbizást kezdeményező képviselők most nem kerültek be a Parlamentbe) aminek eredményeképpen 300 millió forintot (ekkor még ennyiről volt szó) elkülönítettek a költségvetésben erre a célra. Abban, hogy a lobbizásra sor került, nagy szerepe volt dr. Gu- lácsy Istvánnak, a II.sz. sebészeti klinika adjunktusának is, aki baráti kapcsolatai révén kérte a képviselők segítségét. (A nyolcvanas évek végén külföldi tanul- mányútjáról olyan ajánlattal a tarsolyában érkezett haza, hogy az a holland sebészeti klinika, ahol volt, ebben az időben cserélte le szívsebészeti műtőjének berendezéseit újabbra, s a leszerelt, de még jó állapotban lévő komplett szívsebészeti műtőt odaajándékozta volna Pécsnek. Lelkesen, a lehetőségtől felvilla- nyozódva tért haza, azt hitte az ajándéknak köszönhetően végre lesz szívsebészete Pécsnek. Az egyetem azonban ebben az időben nem volt fogadóképes erre az ajánlatra - hely és személyi feltételek híján -, s később a hollandok is visszaléptek.) Államtitkári levél A 300 millió feletti örömmámor után jöttek a kijózanodás pillanatai. Nem sokkal később kiderült, az a 300 millió csak 200, s nem konkrétan a pécsi fejlesztés céljára lett elkülönítve, hanem olyan megjelöléssel, hogy szívsebészet laboratóriumi fejlesztésre. Vagyis, bárhová odaadhatták volna. Korompai professzor még rutintalan volt a magyar viszonyok közti eligazodásában, azt hitte az ígéret, az adott szó szent, különösen, ha minisztériumi emberek teszik. Nyugodt volt, csupán azon csodálkozott, hogy nem történik semmi, hogy valahogy csak nem akar megérkezni az ígért pénz - még a 200 millióra fogyott mennyiség sem - az egyetem számlájára. Az egyetem rektora és főként gazdasági rektorhelyettese - dr. TekereS Miklós - azonban az idő múlásával már kevésbé voltak nyugodtak, újból és újból reklamáltak és válaszadásra kényszerítették az illetékeseket. Végre hosszú, idegtépő hetek-hónapok után megérkezett az államtitkári levél: a POTE megkapja a 200 milliót. Jelenleg abban a fázisban áll a pécsi szívsebészet ügye, hogy elkezdődött a tervek elkészítése a szükséges átalakítási munkálatokra. A távlati terv Egy örömteli hír: A Siemens cég a kiállításokon bemutatott egyik haemodinamikai berendezését az új árának csaknem negyedéért felajánlotta a pécsi egyetemnek. (Haemodinamikai berendezéssel vizsgálják a keringés és a szív működését, ez a berendezés a szívsebészet alapfeltétele.) Erre a pénzt megigényelték a minisztériumtól, s a jóváhagyó engedélyről és átutalásról szóló levelet a közelmúltban vehette át a rektor. Tehát úgy tűnik ma már biztosak lehetünk abban, hogy Pécsett lesz szívsebészet, s ha egyelőre nem is lehet szó nagy szívműtétekről, de szívkatéterezésért, koszorúért tágításért, s egyéb életmentő beavatkozásokért nem kell Budapestre vagy Szegedre utazni, s remélhetően a várakozási idő is lecsökken. Ezt a szívsebészetet sürgős és ideiglenes megoldásnak tekintik az egyetem vezetői, tudomásul véve, hogy pillanatnyilag erre van lehetőség, azonban ez nem jelenti azt, hogy elvetették azt a távlati tervet, mely szerint korszerű, minden igénynek megfelelő szív- sebészetet építenek a jelenlegi 400 ágyas klinikával szemben, amint erre a feltételek megteremtődnek. Sarok Zsuzsa Remélhetőleg a kép nemsokára csak az archívumot gazdagítja és a pécsi szívsebészet megvalósulása nem várat tovább magára Fotó: Müller Andrea Beindultak az orfűi malom-múzeum öreg gépei Búzaőrlés Oster hengerszékein A régi gépek és berendezések felújítása befejeződött Mondják: beszél a malom. Most indították a villanymotort, alig néhány perce. Remeg az egész épület, s a nyikorgás, a mozgó alkatrészek súrlódása okozta zaj, a hevederek egymáshoz csapódása csodálatos muzsika a fülnek. Bár üres a daráló, nem viszi még föl a magosba a pergő búzaszemeket, csodát élünk meg itt, többen, kíváncsiak. Az orfűi malom-múzeum, skanzen (?) vízimalma, ha nem is a lapátokra eső víz nyomatékára, de beindult. A soha nem remélt pillanat bekövetkezett. Nézem az arcokat. A 73 éves Füzes Antal szeme elnedvesedik, akár néhány napja, amikor a molnárok mesterségéről kérdeztem. Fia, Füzes Péter szakállát simítja meg, s hallgat, talán az érkező zajokból-neszekből próbál a szerkezet egészére következtetni, jó barátjuk és vállalkozó-társuk Pápa Jenőr is szófukarrá lett e percben. Álmaik és egy csoda válik valóra. A sokak által ismert orfűi skanzenben iparszerű búzaőrlés kezdődik rövidesen: a régi gépek és berendezések közel félesztendős javítgatása, felújítása befejeződött. A kérdést természetesen legelőbb Füzes Antalnak teszem föl.- Mi jár a fej ében?- Sokminden - válaszolja kurtán. Később, kiülve a fa árnyékába elmondja, hogy apja, nagyapja, dédapja, szinte minden fölmenője, akiről tud, molnár volt. Saját malmuk Sásdon állt: az ötvenes évek nagy államosításakor vették el, tették tönkre, szerelték le a gépeit, ő maga persze maradt a szakmába - mihez is kezdhetett volna? -, s ment a gabonaiparba.- Már nem is álmodtam arról, hogy valaha is valami közöm lesz egy malomhoz - mondja. - S lám, most itt vagyok. A fiú szerint édesapja ebben a félesztendőben, amíg a malom rendbetételén dolgozott, vagy tíz esztendőt fiatalodott. El is hiszem. Az orfűi malomnak persze története van. Itt volt ugyan, de lebontották, széthordták, szétverték, s csak a hatvanas-hetvenes években merült fel, az orfűi tavak létesítésekor, az üdülőcentrum kialakításakor, a Palkó- időkben, hogy egy skanzent lehetne is létrehozni. S hál istennek, akadt rá pénz, s akadt hozzáértő. Tudom, jószerivel Mán- doki László érdeme, hogy a pécsi múzeum emberei szívvel-lé- lekkel nekiláttak, s áthozták az egykori zengővárkonyi malom gyönyörű berendezéseit. Hozták főleg a Mayer-malomból, a Tihi-malomból. A gabonafor- galmisok is örvendtek: Kresz Ottó, szintén egykori malomtulajdonos család saija kiötlötte: úgy kell a malommúzeumot kialakítani, hogy itt a gabonaipar számára tanulókat lehessen képezni. Szó ami szó: majdnem működőképes malmot kapott vissza Orfű. Pápa Jenő:- Ä szigetvári malom felújításakor jutott eszünkbe, hogy ha egy nagy malmot rendbe tudunk rakni, akkor az orfűi vízimalomra gondolva, egy kisebbet is. Akkor, az ötlet születésekor 1986-ot írtunk. Aztán újra és újra felmerült a gondolat: kibérelni a malmot s dolgozni, mert különben még néhány esztendő, talán egy évtized, és soha többé nem lehet a gépeket beindítani. Végre rábólint a múzeum, s 1993 utolsó ön- kormányzati ülésén az orfűi képviselőtestület is zöld utat ad a vállalkozóknak. Azóta van Orfűn, s talán félévszázad után Magyarországon is ismét vízimolnár. A hengerszékek Josef Oster, kremsi gyárából kerültek ki, talán a századfordulón. A daragépen egy évszám: 1832.- Lesz majd mit őrölni?-Arra számítunk - magyarázza Pápa Jenő -, hogy a magángazdák nagy része majd hozzánk hozza a búzát. Nagyjából feltérképeztük a vidéket. Másrészt mi magunk is veszünk majd őrletni valót, s különféle minőségű liszteket csomagolunk, s hozunk forgalomba. Sokfélét. Lesz majd nullás-liszt, egyszer fogós, kétszer fogós, háromszor fogós liszt, graham-liszt, rétesliszt, dara, derce, miegymás. A szakember elmagyarázza: az őrlésben a hengerszékeké a főszerep, s az úgynevezett magas-őrlés lényege - amit már a századfordulón magyar-őrlésnek neveztek -, hogy minél több hengeren átmegy a búza, s fokozatosan aprítva lesz belőle jó minőségű és sokféle lisztkészítmény. Magyarországon ma ezt másutt nem igen tudják. S ez már történelem: korabeli feljegyzések szerint 1780-ben Baranyában 142 patak malom, 54 vízimalom, 8 szárazmalom és egy szélmalom volt. Most egy vízimalom visszatért. Igaz, a víz rávezetése, rásegítése még a jövő zenéje. Ügyanis az orfűi bővizű patak - amiről a régi molnárok regét meséltek -, már nem bővizű. Addig fúrták a vidéket, addig tömedékelték, alakítgatták a barlangot, míg ugyancsak elapadt a forrás. Füzes Péter a skanzenudvaron a szemközti kemencét mutatja: ez az orfűi múzeum másik szépséges értéke. Itt már az első, házilag dagasztott kenyeret kisütötték.- Hát nem az a jó, ha a múzeumban nemcsak elmagyarázzuk, hanem meg is mutatjuk, működés közben, hogy mire valók a régi korokból összegyűjtött holmik? Dehogynem. Mert, bár a malom őrölni fog: múzeum marad, így kötötték meg öt évre a bérleti szerződést. Okosan, megkala- polni való módon. A kérdés kézenfekvő:- Mikor érkezik Orfűre az első őrletni-való?- Augusztus végén kezdjük a molnáréletet. Akkor kapunk majd az új búzából. Kozma Ferenc Az értékes gépek ismét működni fognak Fotók: Müller A.
