Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-19 / 228. szám

1994. augusztus 19., péntek A hét témái Szivattyúk Dunakilitinél „A szivornyázás: illúzió” Fogunk-e hajózni a Dunán? Bős-Nagymaros ügye és a Szigetköz vízpótlása nap- ról-napra foglalkoztatja a sajtót. Augusztus elsejével - úgy tűnt - örvendetes fejlemények kez­dődtek, hiszen a „zöldek” és a Környezetvédelmi Miniszté­rium megállapodtak az együtt­működés lehetőségeiről. A Hom-Moravcsik találkozón azonban kiderült, nagyon távol vagyunk még a kérdés rendezé­sétől. Károlyi Csaba, a Közle­kedési és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint ezen nincs semmi csodálkozni való, hiszen semmilyen „csereala­punk” sincs a megegyezéshez. Huszonhat erőmű „Huszonhat hagyományos erőmű van a Dunán, de ilyen oldalcsatomás, nagytározós torzó, mint a hősi, egy se.” - mondja Károlyi Csaba. A be­szélgetésből kiderült, hogy ter­mészetesen sokat segítene a ha­józásnak, ha megépítenénk az ezerszer elátkozott nagymarosi duzzasztót vagy ahhoz hason­lót. (Lényegében a nagymarosi ugyanolyan vízlépcső lett volna, mint a többi 26.) A szlo­vák szakértők mind a mai napig állítják, hogy a közös Duna-szakasz hajózhatósága csak duzzasztással oldható meg. De nézzük sorba az érveket! Az Öreg-Dunába a szlovákok jelenleg kétszáz köbméter kö­rüli vizet engednek, bár ők állít­ják: van ez háromszáz is. A Mosoni-Dunába még a tri­anoni békeszerződés értelmé­ben húsz köbméter víz érkezik, egy cseppet sem több. (Inkább kevesebb, 11 és 20 között). Az előzetes mérések szerint, ha a Szigetköz árterére huszonvala- hány köbméter vizet eresztünk, mire a végére ér, elszivárog. Nem beszélve a párolgásról. Az Öreg-Duna vízszíntje kettő­négy métert esett, így a víz in­nen nem juthat be a melléká­gakba. Ezért döntött a parla­ment még tavasszal a szivattyú­zásról. A mintegy negyven szi­vattyú viszont másodpercen­ként csak 15 köbméter vizet ké­pes eljuttatni a holtágakba. „A vízpótlást tekintve sokkal jobb lett volna fenékküszöböt építeni Dunakilitinél,” - mondja Káro­lyi Csaba. A képviselők azon­ban - a főosztályvezető szerint érzelmi okok miatt - elvetették a javaslatot, mert úgy gondol­ták, hogy az egyúttal Nagyma­ros elfogadása is. Reakciójuk különben érthető, hiszen 1989-ben sokan a „rendszervál­tás trójai falovának” tekintették a kérdést, „amelybe bújva az el­lenzék kipuhatolhatta a bukó­ban lévő rendszer erejét.” Fen­tieket dr. Nemcsák János egye­temi tanár nyilatkozta, s megál­lapodásával teljesen egyetért a Vásárhelyi Pál Társaság elnöke, dr. Hankó Zoltán is. Károlyi Csaba úgy gondolta, hogy a szigetközi polgármeste­rek nem a zaj miatt tiltakoznak igazán, hanem azért, mert ez egyelőre tűzoltás csupán. A víz­színt mindössze 15-30 centimé­tert nőtt a mellékágakban, me­lyek között akadnak többszáz méter szélesek is. Ezért van, hogy sok helyen csak „pang” a víz és nem folyik. Alternatívák így a vízügyesek legalább öt- ven-hetven köbmétert szeret­nének a mellékágakba juttatni a Mosoni Dunától elvett vízen felül, szemben a környezetvéde­lem által javasolt húsz köbmé­terrel. Örvendetes, hogy hamarosan megépül az ideiglenés elektro­mos szivattyútelep, mely ugyan még mindig nem juttat elegendő vizet, de legalább nem szeny- nyez, és jóval olcsóbb, minta dieselesek, melyekre mellesleg még most sincs üzemelési en­gedély. A harmadik lépcsőfok a tiszai úszó szivattyúk áthozatala le­het, de ez legalább három hóna­pig tartó folyamat, mert az ere­detileg öntözésre használt szi­vattyúk a magyar mezőgazda­ság mélyrepülése miatt már ré­gen nincsenek használatban, s így^meglehetősen leromlottak. És akkor az Öreg-Duna kö­zepén még mindig csak egy kis Tisza nagyságú vizecske foly- dogál, mert a korábbi ezer-öt­ezer köbméter helyett kétszáz érkezik, s a lüktető, áradások idején métereket növő folyó bi­ológiája lassan megváltozik. Ju­lius Binder szerint egyszerű a megoldás: be kell építeni 11 fe­nékküszöböt Dunacsúny és Szap között, és minden meg van oldva! Víz a Szigetköznek, víz­színt a főmedernek. Igen ám, csakhogy az előbb említett vál­tozékonyság ezzel nem tér visz- sza! Csak látszatra, kinézetre lesz olyan, mint régen, hiszen a vízszínt a fix gátak miatt nem tud majd tíz-harminc centinél többet változni. Az osztrákok ugyan csináltak már ilyet, de olyan létesítmé­nyekkel ellátva, amivel, ha a „mocsári nünükének” egy méte­res áradás kell, hát megkapja. „Ha a vízibolhának apasztás kell, akkor ő is megkapja!” - tréfálkozik a szakértő. Termé­szetesen mindez borzasztó drága, de a természetközeli ál­lapotot fenntartjuk. Az EK és egyes környezet­védők javaslatára történő úgy­nevezett szivornyázás gyakorla­tilag kivihetetlen, mert ehhez minimum negyven darab egy méter átmérőjű cső kellene, és a szlovákok amúgy sem járulnak hozzá, hiszen a csúcsra járatás­hoz minden csepp vízre szüksé­gük van. (A szivornyázás olyan, mint mikor gumicsővel benzint szívnak ki egy gépkocsi tankjá­ból. Tulajdonképpen egy gravi­tációs megoldás.) Maradna még a már elkészült dunakiliti tározó feltöltése, me­lyet kifejezetten javasol az MTA Vízgazdálkodási Bizott­sága, ellenez a Fidesz, a kör­nyezetvédők és a belügyminisz­ter. A Fidesz alelnöke, dr. Illés Sándor, ismert környezetvédő azt ajánlja, hogy „Bőst kivál­tandó építsünk fel egy gázturbi­nás erőművet. A beruházás szlovák munkahelyeket teremt­hetne, és az ott termelt energiát is szomszédunk kapná.” (Nép- szabadság, 1994. VIII. 10.) Az újságíró elgondolkozik azon, vajon miért jobb egy hagyomá­nyos gázturbinás, rendkívüli módon szennyező erőmű, mint egy egyáltalán nem szennyező vízi változat. Mint ahogy azon is, mi lenne, ha nem a sokak ér­zékenységét sértő Nagymaros­nál, hanem mondjuk Szobnál épülne meg a gát és a duzzasztó. Kikötőváros Most még tart a Kis-Jugo­szlávia elleni embargó, de ha véget ér a balkáni háború, a Duna megint Európa legfonto­sabb vízi útja lesz. És a vízi szállítás azért mégiscsak kör­nyezet kímélőbb, mintha ha­zánkon keresztül robog el Eu­rópa kamion hada kelet felé. Ha nem építjük meg, akkor szá­molnunk kell azzal, hogy Bős után kavicsok nélkül áramló Duna kimossa a medret, és húsz év múlva újabb egy méteres süllyedés lesz a Lánchíd alatt. Pozsonyból pedig egy fantasz­tikusan virágzó kikötőváros lesz, mert ott fog zajlani a ki- és berakodás, és nem Budapesten. Persze - alternatívaként - elfo­gadhatjuk a hollandok javaslatát is, és beépíthetünk 180 (!) gátat Szob és Budapest közé, hogy megemeljük a vízszintet. Mindenesetre a „bősi kaland” az Állami Számvevőszék tava­lyi jelentése szerint eddig 110 milliárd forintunkba került. S ebben még nincs benne az Ipoly és a duna-menti gátak lebontása vagy átalakítása, no meg az a három milliárd schillingnyi köl­csön, amit a következő tizenöt évben fogunk törleszteni áram formájában. Gáspár Ferenc Még keményebb bűnözési hullámra készül fel a BM A takarékosság ésszerű határa Kuncze Gábor, a kormány belügyminisztere és a minisz­terelnök koalíciós helyettese a miniszteri bársonyszékkel járó mindennapos gondokról, fel­adatokról „vall”.- Az átadás-átvétel a kisvál­lalatoknál sem megy simán. Ön hogy vette át a minisztériumát?- Az összefoglaló anyag, amit kaptam pontosan feltün­tette a minisztérium gondjait, hogy a folyamatban lévő ügyek hol, milyen fázisban vannak. A minisztériumban tapasztaltak és az átadási anyag között még nem találtam ellentmondást.-Milyen megoldatlan ügye­ket „örökölt"? Milyen feladatok várnak a közeljövőben a belügyi tárcára?- Az egyik az önkormányzati törvények módosítása. Ennek első részét még a választások előtt kell rendeznünk, de a köz- igazgatás fejlődésével több lép­csőben tovább kell majd alakí- tani. Egy másik feladat: a rend­őrség, a határőrség, a tűzoltó­ság, a polgári védelem helyzetét kell javítani. Ezek a szervezetek csak igen nagy erőfeszítések árán tudják ellátni a feladatai­kat, mert hosszú ideje állandó pénzhiány közepette dolgoznak. Hamarjában 44 milliárd forint támogatásra lenne szükségük, amiről a költségvetési vita során kell majd döntenünk. Megen­gedhetetlen, hogy a szolgálat tagjai közül sokan a létmini­mum körül éljenek. Folyamatos feladatunk a minisztérium szer­vezetének átalakítása is. Fontos és folyamatos dolgunk a köz- igazgatási rendszer továbbfej­lesztése.-A fejlesztésekre és főleg a fizetések rendezéséhez pénzre volna szüksége a minisztérium­nak. Honnan és miből lehet ezt ma előteremteni?- Nagyon kemény takarékos- sági intézkedés-sorozatot ígér a pótköltségvetés. Ez érinti a Belügyminisztériumot is. Van azonban a takarékosságnak egy ésszerű határa: nem láthatja ká­rát a rendőrség, a tűzoltóság, a többi szervezet munkája. Kuncze Gábor belügyminiszter- A minisztérium átszerve­zése során várhatók-e újabb személycserék?- Nem azért jöttem a minisz­tériumba, hogy rendet vágjak a vezetők soraiban. A politikai pozíciókban lévő vezetők ter­mészetes cseréjén kívül senkit nem akarunk politikai okok mi­att elküldeni.-A közbiztonság megőrzése és javítása érdekében mit kíván tenni a minisztérium?- 1990-92 között robbanás­szerűen növekedett a bűnözés, de tavaly óta megállt növekedés üteme, bizonyos területeken csökkent is. Ennek ellenére fel kell készülni egy újabb, még keményebb bűnözési hullám megakadályozására, ehhez pe­dig, ha tetszik, ha nem, a szemé­lyi állományt bővíteni, a tech­nikát fejleszteni kell. Létrehoz­zuk a Bűnmegelőzési Tanácsot, amelyben a különböző társa­dalmi szervezetek és az egyhá­zak is fontos szerepet kapnak, mert a bűnmegelőzés elsősor­ban össztársadalmi feladat. A polgárőrségnek is jelentős sze­repet szánunk, de ennek a szer­vezetnek a törvényi szabályo­zása hiányzik. Ezt is a Belügy­minisztériumnak kell rövid idő alatt a kormány elé terjesztenie.-Ön a kormányon belül a miniszterelnök koalíciós helyet­tesének tisztét is betölti. „Gya­korolta” már ezt a funkcióját?- Természetesen. A személyi kérdésekben, a törvények, ren­deletek előkészítése során min­den alkalommal egyeztetniük kell a koalíciós partnereknek, s ez eddig minden alkalommal meg is történt. Szerencsére konfliktus nélkül.-Az önkormányzati törvény előkészítő hatpárti egyeztetésé­ből ötpárti lett, mert a kisgaz­dák feleslegesnek érezték a tár­gyalásokat. Hadd kérdezzem meg: valójában meddig terjed a koalíció kompromisszumkész­sége?-Nagyon sajnálom, hogy a kisgazdák inkább elmentek sza­badságra, mintsem részt vettek volna a törvény-előkészítés munkáiban. De örülök, hogy be­jelentették, ősszel visszatérnek a tárgyalóasztalhoz. Ami a kompromisszumkészséget il­leti: minden ésszerű és jó javas­latot szívesen fogadunk, ami az elfogadott kormányprogram ke­retén belül marad. Az önkor­mányzati törvényt előkészítő egyeztetése során is sok ilyen javaslatot elfogadtunk, amelye­ket beépítünk a törvényjavas­latba. A törvény politikai jel­legű részeit, amelyeket a koalí­ció egyértelműen kijelölt, az el­lenzék természetesen vitathatja és elemezheti is, ez a dolga, de ezekben a kérdésekben a több­ség érvényesíteni fogja az aka­ratát. Koós Tamás A NATO-főtitkár halálával is szolgál? Manfred Wömer - úgy tűnik - azzal, hogy meg­halt, arra kényszeríti a struccot, hogy végre kihúzza a fejét a homokból és megnézze, mi­lyen is valójában a világ. Mert tény: 1989, a nemzet­közi erőviszonyok alapvető át­rendeződése óta az immár egyetlen globális katonai-poli­tikai szerveződés képtelen vá­laszt adni arra, milyen szerepet vállal az új szerkezetben. Tudja például valaki, milyen valóságos garanciákat ad a NATO azoknak az országok­nak - ilyen Magyarország is - amelyek a békepartnerséghez ugyan tudnak csatlakozni, de a teljes jogú NATO-tagságra jó ideig nem számíthatnak? Ki- mondva-kimondatlanul egyéb­ként éppen azért nem, mert Eu­rópának a keleti fele, amely NATO egykor szovjet domináció alatt állt, tele van olyan feszültsé­gekkel, amelyek levezetésére a NATO mindmáig meg sem próbált felkészülni. Pedig ma ezek Európa igazi konfliktusai, amelyeket rögtönözve aligha lehet megoldani: van-e nyil­vánvalóbb példa erre Boszniá­nál, s a NATO ottani felemás szereplésénél? Vagy: meddig odázható a felelet arra, hogy milyen lesz a NATO viszonya azokkal az or­szágokkal, amelyek januártól lesznek új tagjai az Európai Uniónak (a skandinávok és Ausztria)? Katonailag is integ­rálódnak az EU speciális szer­vezetébe, a Nyugat-Európai Unióba, s így a NATO-ba? Ez számunkra azért is fontos, mert megoldás példaértékű lehet azokra, akik - mint mi - ké­sőbb csatlakozunk az EU-oz. Mire kényszeríti a NATO-t Wömer halála? Új főtitkár megválasztására. Ha az újból német lesz, akkor az immár az egyesült Németország képvise­lője lesz, míg Wörnert még az NDK összeomlása előtt válasz­tották. Ha viszont nem lesz német, az fontos jelzésnek tekintendő arra, milyen fontosnak tekinti a többi 15 tagország az európai és atlanti erőviszonyok kie­gyensúlyozottságát. Ánnyi te­hát biztosnak látszik: nehéz lesz vitába szállni azokkal, akik szombat óta azt állítják, hogy mostantól a NATO nem olyan NATO, mint amilyen Wömer halálának percében volt. Kocsis Tamás Az elmúlt hetekben a gyógyszerészek érdekképvi­selete egyrészt élesen kiállt a gyógyszertárak magánosítása mellett (ez önmagában, telje­sen rendben van), másrészt még élesebben állást foglalt azok ellen a patikusok ellen, akik nem teljes egészében há­rítják (hárították) át a bete­gekre a gyógyszerköltségek áremelkedését. Ez már ke­vésbé van rendben, hiszen el­lentmond mindannak, amit a privatizálástól remél a közvé­lemény. Ha jól értem az érdekkép­viselet szándékait, a céljuk nem más, mint a sok egyéni vállalkozó közreműködésével létrehozni a kis egységek ár- kartelljét, megteremteni a monopolhelyzetet. Ez aligha egyeztethető össze a piacgaz­Apatikus patikusok daság működési elveivel, le­gyei) az akár szociális, akár liberális „töltetű”. A piacgaz­daság a szabadversenyre épül, annak minden fajtájá­ban küzdenek a monopol­helyzetek, a kartellmegálla- podások ellen, trösztellenes törvények és hatóságok mű­ködnek szerte a világon. És az átalakulás kétségtelen je­leként - nálunk is. Amikor a patikák privati­zációját sürgetem magam is, arra gondolok: értünk, a fo­gyasztóért fognak verse­nyezni, számunkra lesz a termék olcsóbb és/vagy jobb, netán modernebb. Alig hi­szem, hogy valaki is azt gondolná, a patikák versenye majd csak azokra a helyben kikevert szerekre, személyes újításokra vonatkozik, ame­lyek egy-egy gyógyszerész nevéhez fűződnek. Minden, a gazdaságban kicsit is jártas ember tudja, hogy a törvé­nyek objektívek, ebben a szférában is működni fognak, s akkor miért ne lenne na­gyobb forgalma annak, aki kisebb költséggel dolgozik, vagy alacsonyabb haszon­kulccsal is megelégszik? Ami az árakat illeti? Lehet, hogy az önkormányzatok úgy döntenek, hogy magukra vál­lalják a többletköltségeket - de ez nem piaci, szociálpoli­tikai döntés lesz. Elképzel­hető, hogy ismét visszatérnek a gyógyszerkereskedelembe a hatósági árak - de akkor mi­nek a privatizálás? Harmadik út nincs, marad tehát a ver­seny. Hadd tegyem hozzá: ahogy közeledünk az Európai Unió­hoz, úgy fog csökkenni a re­ceptköteles gyógyszerek száma és aránya, ami újabb fontos versenytényező lesz gyógyszertár és gyógyszertár között. Az a patikus kerül fö­lénybe, aki tanácsot tud adni a betegnek, sőt, aki bizonyos esetekben akár még az orvost is helyettesíteni tudja. Vajon akkor az érdekkép­viselet azért fog küzdeni, hogy a receptmentes orvossá­got is csak receptre adják? Bácskai Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents