Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-18 / 227. szám
1994. augusztus 18., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 5 Első kapavágás szeptember elsején Sportcsarnok épül Pécsvárad központjában Az első kapavágást szeptember 1-jén teszik meg a sportcsarnok építéséhez, - döntött Pécsvárad önkormányzata. Kedd este rendkívüli ülést tartottak, mivel a csarnok kivitelezésére kiírt pályázat egyrészt a bőség zavarát idézte elő a tíz jelentkezővel. Másrészt az árajánlatoknál számba kellett venni, mit lehet megvalósítani első ütemben a rendelkezésre álló pénzből. A testület kitartott Petényi Margit, a BÉTERV építészének terve mellett, amely igényes, a környezetéhez illeszkedő csarnokot javasol a város központjába, a művelődési házhoz csatlakozóan, figyelembe véve a ház későbbi bővítését is. Maga az 1500 négyzetméteres csarnok 82-87 millió forintból építhető fel 1994. szeptember 1. és 1995 augusztus 20. között. Anyagi okokból a művelődési házhoz kapcsolódó nyaktag megépítését halasztották egy későbbi időpontra. Idén a bekerülési összeg 40, jövőre 60 százalékát fizetik ki. Az önkormányzat 20 millió forintot tartalékolt e célra, melyhez idén 13 millió forintos céltámogatásban részesült. A tizenkét tagú testület két tartózkodással, egy képviselő távollétében fogadta el a fenti programot, melynek költsége nem zavarja a helyi intézmények működését akkor sem, ha jövőre kisebb mértékű hitel felvétele is szükségessé válik. A tíz pályázó közül egy ellenszavazattal és egy tartózkodással a pécsi BAUKOMPLEX Rt. mellett tették le a voksot, a cég tőkeerős volta, referencia- munkái figyelembevételével, s azzal a feltétellel, hogy a kivitelező helyi munkaerőt, alvállalkozókat alkalmaz a két hét múlva kezdődő építkezésen. G. O. Bombariadó az atomerőműben Robbantással fenyegető telefonhívást kapott 1994. augusztus 17-én egy ismeretlen személytől a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság diszpécser központja. Az erőmű vezetése azonnal megtette a szükséges belső intézkedéseket. Az eseményről Kovács Balázs, a vállalat tájékoztatási irodájának vezetője informálta az MTI-t. A Rendőrség Bombakutató és Tűzszerész Szolgálata a fenyegetett épületeket átvizsgálta, de robbanószerkezetet nem talált. Az ismeretlen telefonáló kilétének megállapítását célzó vizsgálat megindult. Az ország villamosenergia-termelésének csaknem felét biztosító erőmű zavartalanul üzemel. A részvénytársaság vezetése az eseményhez kapcsolódó körülmények tisztázása érdekében további részletekről egyelőre nem ad tájékoztatást. Életmód-tábor Szigetváron A tábor lakói szálláshelyük, a Kumilla Hotel előtt Fotó: Läufer L. Idén akár az év valamennyi hónapja elé odabiggyeszthetnének jelzőként, hogy az a „családé” - hiszen 1994. a Család éve -, de a szülők és csemetéik gondtalan együttlétére valójában csak a nyári vakáció heteiben sikerül alkalmat teremteni. No persze többnyire akkor, ha futja rá az időből és a pénzből is... Ezúttal, a szigetvári Tinódi Művelődési Központtal karöltve, a szigetvári Természetgyógyász Klub tagjai gondoskodtak arról, hogy a nagy- családosok és a gyermeküket egyedül nevelő szülők anyagi problémáik szorításában is maguk mögött hagyhassák mindennapos életterüket, és aktív pihenés mellett nyaralhassanak a baranyai kisvárosban. A tábor „vezérfonala” éppen a hátrahagyott hétköznapokat veszi célba, miután programjai olyan ismeretekre, szemlélet-váltásból fakadó apró praktikumokra igyekszik felhívni a figyelmet, amelyekkel a mindennapok nyűge enyhíthető. A fővárosból, Mosonmagyaróvárról, Hegyeshalomról és Ceglédről érkezett családok találkozhattak kedden Szigetváron, akik gyermek- és háziorvosok, nőgyógyászok, onkológusok és pszichiáterek társaságában vehetnek részt az időszerű egészségügyi problémákat taglaló kötetlen beszélgetéseken. Megismerkedhetnek a talpmasszázzsal, az ételek kívánatos elkészítéséhez dietetikus nyújt segítséget, s közösen tekintik meg a szenvedélybetegségek, az alkohol- és drogfüggőség kezelést célzó D.A.D.A.- program módszereiről készült filmet. A gyógynövény-gyűjtő domolosi túra során megtanulhatják, hogy a beteségekre, nyavalyákra mit javallanak a természetgyógyászok. A regionálisra tervezett, majd időközben országossá vált tábor létrejöttéhez pályázat útján teremtettek forrást, de számos helyi vállalkozóban is partnerre találtak. A hátrányos helyzetű 3-4 gyermekes- és csonkacsaládok felkutatásához az önkormányzatoktól kértek segítséget, míg a kedvezményes étkezési lehetőség a Kumilla Szálló hozzáállásának köszönhető. A hagyományteremtő szándékkal indított tábor első napjai igazolták a várakozásokat, Stroh Eva népművelő szerint a résztvevők rendkívül nyitottak az egészséges életmód eszköztárára, apró fortélyaira. Tröszt E. Szent István-nap Pécsett Augusztus 20-án 16 órakor kezdődik a Színház téren a Pécsi Városi Önkormányzat Szent István-napi ünnepsége. A megemlékezést a Pécsi Családi Intézet rendezi. Az egybegyűltek először térzenét hallhatnak, majd feldíszített fogat érkezik a térre az IH mazsorett csoportja kíséretében. A fogattal hosszúhetényi népviseletbe öltözött pár hozza az „új kenyeret”. Ezután az IH Forma I. táncstúdiója lép színpadra, majd Dévényi Ildikó színművész adja elő a Szent István királyhoz írt verset. Az államalapítóról megSzinte üres szerda délelőtt a pécsi vásárcsarnok. A kereskedők, kistermelők jogosan elégedetlenek a forgalommal. Áru van bőven, a minőség már változó, az árakkal párhuzamosan. A vásárló viszont kevés, a megszokotthoz képest. Pedig most van az eltevési, savanyítási szezon. A vásárcsarnok standján változatos a kínálat, csakúgy, mint az árak. A kereskedők, eladók véleménye szerint az árak nem sokban különböznek a tavalyihoz viszonyítva. Csupán pár forint a különbség, van, ami olcsóbb és van, ami drágább. A paprikából és a paradicsomból a legnagyobb a választék. A blondi paprika 50, a fehé- rözön 35, a lecsópaprika 30, az erős almapaprika 40, a Kaliforniai paprika 100. Ez a fajta hazánkban még szinte ismeretlen. Fóliában termesztik, és nagy a vízigénye, ezért ilyen drága.A tojás 9—10 forint. A tök 40, a emlékező beszédet Balikó Zoltán mondja el, és megszegi a kenyeret. A Himnusz után a Sombereki Néptáncegyüttes és Zenekar lép fel. Az ünnepség záróakkordjaként a berlini Norddeutsche Vocalconcertisten együttes énekel többek között Kodály és Brahms kórusműveket. A vegyeskar a DOZSO vendége. Az ünnepi hangulatot emeli a Corso Söröző kedves gesztusa: a betérő vendégeket egy szelet kenyérrel és sóval valamint cigányzenekarral fogadják. Augusztus 20-án és 21-én családi hétvége lesz az Állatcitrom 140 forint. A kelkáposztának 75 forint, a vöröshagymának 50 forint kilója. Kiss Sándomé szigetvári kereskedő standján az almapaprika harminc-hatvan forint, a felfűzni való cseresznyepaprika szintén ilyen árban van. A sárgarépa negyven-ötven forint, a zöldség hatvan-hetven, a fokhagyma száz és száztíz forint között kapható. A gyümölcsök közül is minden megtalálható a piacon. A sárga- és a görögdinnye húsz forint, a csemegeszőlő nyolcvan. A napsugár, a kopasz barack száz forint. A klap körte ötven, ez' körülbelül harminc százalékkal drágább a tavalyi árnál Király Istvánná jánoshalmi kistermelő asztalán. A Centrum áruház Jó és Friss ÁBC részén az árak már magasabbak, viszont itt a legnagyobb a kínálat. A fürtös uborka 69.90, a kígyó uborka 99.90. A paradicsom 39. 90, a pritamin kertben és a Vidámparkban. E két napon minden felnőtt egy 14 éven aluli hozzátartozó gyermeket díjtalanul hozhat magával. A Pécsi Tömegközlekedési Rt. ajándékaként a 35-ös járat megerősítetten közlekedik, és a felnőttel utazó gyermeknek nem kell buszjegyet váltani. Az ünnep napján 15 óra 30-kor a Vidámpark főútján is fölvonulnak a mazsorettek. Ezután vidám, zenés-táncos műsort láthatunk a Forma I. táncstúdió, Villám Irén énekes, Fü- löp Gyula bűvész és Kutas László előadóművész közreműködésével. Z. E. paprika 99.90, az édes paprika 59.90 kilója, az édes bocskor paprika kilónként 59.90, az erős paprikának 5.90 darabja. A fejeskáposzta 29.90, a vöröskáposzta 53.90, a padlizsán 109.90, a karalábé darabonként 17.90, a zeller 25.90. A cukkini és a patiszon 48.90, a főzőtök 27.90, a burgonya 44.90, a főzőhagyma 59.90. Gyümölcsből itt nagyobb a választék. A görögdinnye 27.90, a sárga 19.90. A csemegeszőlőnek 109.90 kilója. A ringlónak 69, a citromnak 179.90, a körte 79.90. A barack, szilva, a nyárialma 99.90. A Konzumban a vöröskáposzta 54, a tök 25, a csípőspaprika 52, a saláta 35. A Bogyiszlói csípős almapaprika 65, a paradicsom 50, a hagyma 49, a karalábé 56. Burgonya 1 kilogramm 39, kettő 78 forint. A tojás 13 forint. A kishagyma 58, a fokhagyma 150, az uborka 80 forint kilónként. A sárgarépa 68, a zöldség 86 forint. K. K. Holnapi lapunkban: Kis bazilikatörténelem (8. oldal) * Pécsi költők versei (8. oldal) * Új parlament, új alkotmány? (10. oldal) * Szenzáció lehetne a Dóm-múzeum (10. oldal) * Az életmű maga az ember (11. oldal) * A szent ereklye útja (11. oldal) * Szívsebészet Pécsett (12.oldal) Szigetváron üdültek a katonagyerekek A Tinódi Általános Iskola vendégeként Szigetváron üdültek a budapesti Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tisztjeinek gyermekei. A csereüdülőket - 24 gyermeket és 4 felnőttet - a vár kazamatáiban szállásolták el. Az üdülők megnézték a szövetkezet tehenészetét, meglátogatták Pécs múzeumait és a magyarlukafai kézművestábort, gyalogtúrát tettek a domolosi szabadidőparkban, ahol lovaglás, sétakocsikázás, sportolás szerepelt a programban. Pollen-jelentés Az ANTSZ Baranya megyei pollenfigyelő szolgálatának jelentése szerint az elmúlt héten nagyon magas volt a levegő pollenkoncentrációja. A kánikulai meleg erősen lecsökkentette a pázsitfűfélék pollenszámát, de az éghajlat viszontagságait jól tűrő üröm és parlagfű virágpora robbanász- szerű emelkedést mutatott. Múlt szerdán volt a legtöbb: légköbméterenként 127 üröm és 222 parlagfű pollen keringett a légkörben. A szombati viharos erejű széllel társuló eső csak kis időre csökkentette a levegő pollentartalmát. Vasárnap a parlagfűnél már megint 200 feletti virágpor-számot mértek. Csak tartós, csendes eső tudná úgy megtisztítani a levegőt, hogy a szezonális virágpor-allergiában szenvedők fellélegezhessenek. Bőséges kínálat, kevés vásárló A tavalyihoz hasonlóak az árak a piacon Paprikából, paradicsomból egyaránt nagy a választék Pécsett, az uránvárosi piacon Fotó: Läufer L. Vallott a számítógép Elcsúsztak egy banánhéjon A közelmúlt egyik nyári éjszakáján a pécs-kertvárosi rendőrállomás járőre boltbetörésen ért tetten két férfit és előállította őket. A náluk lévő táskából betörőkellékek kerültek elő: paj- szer, erővágó, csavarhúzó, franciakulcs. A rendőrök találtak a temérdek vasholmi közt egy számítógépes adattárolásra használt mágneslemezt is, amelynek első látásra semmi köze nem volt szerszámokhoz. Szulaczki Zsolt, az állomás nyomozója - azokra az ü- gyekre gondolva, ahol tettesek komputereket vittek el -, nem az előállítottakat fogta vallatóra, hanem számítógépbe tette a lemezt és két dokumentumot talált rajta, egy könyvelőcég iratmintáját és egy megkötött szerződést, cégek és ügyintézők nevével együtt. A rendőrök először a korábbi betörések károsultjait keresték fel, de a lemez nem tőlük tűnt el. Végül az egyik lakcímmel megjelölt ügyintézőt megtalálták, aki elmondta, hogy most tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki elvitt tőlük két számítógépet, egy nyomtatót és némi kézpénzt, összesen ötszázezer forint értékben. A két férfit ezután gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásaikból kiderült, hogy négyen jártak betömi. Az élelmiszerboltnál hárman voltak, egyikük távolabb állt és észrevétlen maradt. Figyelmeztette a többieket és a lopott számítógépeket egy másik lakásba szállították át, de a rendőrök a bejelentés után huszonnégy órával rajtuk ütöttek és a gépeket visszajuttatták a jogos tulajdonosokhoz. Farkas I. Egyezség helyett perek? Lakbérvita a mohácsi otthonban Jogszabály biztosítja, hogy a valamikori egyházi ingatlanokat jogos tulajdonosaik visszakapják, ám a mohácsi Eötvös utcai szociális otthon esetében semmilyen rendelkezésre sem kell hivatkoznia a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, hogy magukénak érezzék azt a házat, amely 40 idős ember hajlékául szolgál, hiszen mindig is az övék volt. Az államosítások idején ugyanis elfelejtkeztek róla. A háború előtt kizárólag a zsidó származású öregek otthona az idők múlásával származásra és vallásra való tekintet nélkül fogadta be a rászorulókat, mint városi intézmény működött, több mint 4 évtizede. 1991-ben jelentette be először a zsidó hitközség, hogy az ingatlan használata fejében bérleti díjra tart igényt. Kuti István polgármester méltányosnak találta az évi 400 ezer forintot, a megállapodást alá is írta, egyúttal rögzítették, hogy a pénzt az első évben a mohácsi zsidó temető hallottas házának felújítására költik. A végső szót a testületnek kellett volna kimondani, de a szerződés jóváhagyása helyett elmarasztalták a polgár- mestert, a szerintük elhamarkodott döntéséért. Arra hivatkozva, hogy sokat költött a város az ingatlanra, fizetség helyett bírósági pert indítottak az elbirtoklásért. Néhány tárgyalás után kiderült, nincs igaza mohácsi képviselőknek, a bérleti díj jár. Az igazságügyi szakértő 1992-től 2,7 millió forint fizetését tartja jogosnak, de a bíróság szerint megilleti őket 1991-re is a lakbér. Mindezek ismeretében az újabb javaslat: peren kívüli egyezséggel 4 évre 4 milliót kémek, ebből 2 milliót fordítson Mohács a halottas házra. A soros közgyűlésen tehát 400 ezer helyett 4 millió lehet a vita tárgya! Berta M.