Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-15 / 224. szám

8 aj Dunántúli napló Riport 1994. augusztus 15., hétfő Mit ér a Duna Szekcsőn? Nagyon sokat. Megérti ezt a messziről jött ember is, aki rögvest szerel­mese lesz a vidéknek. Elég az hozzá, ha fölmegy a Várhegyre, s a magas lösszfal tetején a fűbe he vered ve bá­mulja a széles folyókanyart, s hallgatja a csend muzsikáját. Megkapó, pazar panoráma. Dunaszekcső 1710-ben ké­szített pecsétnyomójára ezt a képet metszette be a készítője, a jövőnek is üzenve, megerő­sítve a tudott dolgot: eleink is fogékonyak voltak a szépre. Néha fölhallatszik az égre- törő dombtetőre egy-egy ha­jókürt, vagy hosszúorrú csó­nak kerepelő motorzaja. Per­sze, ha a párafüggöny áten­gedi, ha a tücsökciripelés el nem nyomja. Szekcsőn itt szép, itt a ma­gosban. Itt a legszebb, s ezért talán nem sértődik meg senki, ott lent a Duna-parton, még barátom ismerőse sem, aki pedig a fürdőszoba kádjából is a Dunát látja, s akinek az ágyára is rávilágít éjjel az arra úszó kirándulóhajó. Természetesen szép másutt is, mint bármely dunaparti te­lepülésen. Közvetlenül a vízparton, a fodrozódó sodrást, a hordalé­kot bámulva. Vagy láblógatva vízi alkalmatosság közelében, vagy kint a folyó közepén, a vizen. Akár evezve, Rácz Pista kenujában, akár eről­ködő motorral az ár ellenében a jónevű pécsi szülészfőor­vossal, vagy csorogva lefelé csöndesen, csak úgy, a szót­lanságra ítélt partközeiben, Trauninger Jóska horgászla­dikján. (Fölszerelkezve min­denféle, szabvány szerint kia­dott holmival, legyen benne csáklya, mentőmellény, póte­vező, világítóeszköz, miegy­más.) Vagy jóbarátok között valahol a partmenti nyaralók, hétvégi házak egyikében-má- sikában, árnyékban hideg sör­rel, halászléről mesélő To­tyogó kondér mellett, avagy a bevégzett ebéd örömével a halszálkás, paprikás-lé nyo­mokat őrző mélytányérokat az asztalon hagyva, kényelmes nyúgágyből bámulni az eget. Legföljebb filozofálgatva az élet értelméről. S nem politizálni, pártokat megítélni, hajtépni. Kikerekíteni a napot, békés semmittevéssel gazdagon megtöltve. Már háromszáz nyaralója- háza van a vidéknek, ideépül­tek városiak, békére vágyók, a 900 helybéli lakóház köze­lébe, (egyharmados, egészsé­ges arány) s próbálva elta­nulni a Dunához való igazo­dás fortélyait. Hogy él, kel, s cselekszik a helybéli? Ellesni tőle a nagy folyam titkait, megtudni sokmindent a halak vonulásáról, a záto­nyokról, a partmenti dünékről. Megtudni, hogy mikor s hol harapnak leginkább a halak: merre vonul a kárászcsapat, keszegfélék, domolykók, merre bújik a kecsege, hol ront társára a ragadozó csuka, s merre kell kuttyogatni az óriásharcsa után? Meg kitudni furfangokat. Az asszony számára fontos megtudni, hogy mit érdemes termeszteni a szekcsői-duna- falvai-bári földben, melyik gyümölcsfa érzi jól magát ezen a talajokon. Hogy kell szaporítani, kiültetni a kukac­virágot az árokpartra, mikor virít az őszi rózsa, árvácska, szép-e a bársonyvirág? És rá­jönni praktikus mindennapok örömére: Hol a legfinomabb a kenyér - a magánpékség illa­tát a városlakó vasárnap es­ténként egy hétre hazaviszi -, hol hidegebb a sör, a magán- főzdéből kikerülő üdítő ár­palé, s hol a friss gyümölcs? Óhatatlan a lassú, de partot mosó vagy építő kommuniká­ció: az idegen előbb-utóbb helybéli barátra lel, s fordítva. Közös érdekek munkálkod­nak. A Duna nemcsak négy üdü­lőtelepet hozott Szekcsőnek, (beépült a volt téglagyár, a volt vásártér, kialakult a Bé-város), de hoz időnként lehetőséget kiadó szobára, vendégfogadásra. S mondom én: ha megbékélnek Belgrád- ban, s csak képzeletbeli határ lesz ott lent Mohács alatt, a Duna-Rajna-Majna víziút rendszerén az ipari szállítá­sok, kereskedelem mellett az Észak-Dél turizmusa is meg­indulhat. Szépséges Szekcső átellenben Dunafalvával vízi-polgárt-(jahtot) megállító hellyé, gazdaggá nőheti ki magát. S mindez a valaha ró­maiak használta kikötő, a Contra Florentiam közelében, kétezeréves álmából, új kikötő ébredését vetíti elő. Csak szúnyog ne volna ennyi! Csuklóvégen, fületövén, bokamentén vakaródzik a jött-ment városi és a helybéli. Idill és romantika megrontói e vérszívó dögök. Már nem csak este hét és kilenc között rajza­nak elő: a nap és az éj legvá­ratlanabb pillanataiban döngik be az árnyékos bokoralját, a kocsmapultot, a kemping re­cepciót és a vérfoltos-pöty- työs-falu szobát. Mert kard ki: egyenlő, s kétoldalú a küzde­lem. Szép villák és villasorok: fej­lődő községek. Pezsgő idegen- forgalom. Vendéglők sora. Önfeledt hétvégék. (Csak tisz­tább lenne a víz, ne hordana szalmonella-hordalékot az úszó farönkök-ágak között.) Na, mit ér a Duna Szekcsőn? Mit Bárban, Dunafalván, Mohá­cson, mit ér a vén folyó két ol­dala, az ártér, a sziget, s a part forró homokja? Mit ér e nyár? Aki járt már itt, e kincses Ma­gyarországon, s hallgatta hogy feleselnek a partmenti nyárfák a szélben a Duna sajátos beszédé­vel, annak nem kell sokat ma- gyarázgatni. Kozma Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents