Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-09 / 218. szám
8 aj Dunántúli napló Riport 1994. augusztus 9., kedd Öngyilkosság orvosi segédlettel Kételyek az euthanázia körül í. Betörés a Rembrandt-házba Pénteken hajnalban műkincsrablók hatoltak be az amszterdami Rembrandt-házba, s onnan a mester tanárának, Pieter Lastmannak két festményével távoztak - jelenti az AP hírügynökség. Az illetéktelen behatolók hatástalanították az épület biztonsági berendezését. A rendőrség és a biztonsági őrök két perccel később érkeztek a tett színhelyére, de addigra a tetteseknek sikerült kereket oldaniuk. Ez volt a múzeum 83 éves történetében az első betörés. Weesp városában letartóztattak két gyanúsítottat, akiknek közük lehet a rabláshoz. Egy másik gyanúsítottat még keresnek. A képeket egyelőre nem sikerült visszaszerezni. Az amszterdami Jodenbreestraaton lévő múzeum valóságos kincsesbánya, mivel itt találhatók Rembrandt eredeti rézkarcai és grafikai művei. Leesett a tizedikről, de él! Hároméves szingapúri kisfiú esett ki egy tizedik emeleti lakás ablakából. A zuhanást szerencsére túlélte, mert bambuszrudak és faágak csökkentették az esés sebességét - közölte pénteken a rendőrség. Amikor rátaláltak, a kisfiú eszméleténél volt, de több csontja is eltört. Az eset után beszállították egy helyi kórház intenzív osztályára. A rendőrségi szóvivő elmondta: a baleset akkor történt, amikor a kisfiú egyedül maradt otthon, mert édesanya elment a lányáért a közeli iskolába. - Úgy gondoljuk, hogy miután felébredt, egyedül érezte magát, erre valahogyan kinyitotta a konyhaablakot és kiesett rajta. Hollandiában óriási visszhangot keltett a legfelső bíróság döntése, amelynek értelmében a jövőben orvosi segédletet lehet nyújtani az öngyilkossághoz! Az előzmény: egy pszichiáter halálos adag altatót adott az egyik páciensének. A bíróság úgy döntött, hogy az orvos bűnös ugyan, amiért segítséget nyújtott az öngyilkossághoz, de nem szabott ki rá, büntetést. Boudewijn Chabot, a bíróság elé állított pszichiáter 1991 szeptember 28-án adta oda páciensének, az 50 esztendős Hilly Bosschemek a halálos adag altatót, mert a súlyos depressziótól szenvedő asszony nem akart tovább élni. Bosscher asszony különben teljesen egészséges volt, de két fiának halála és házasságának kudarca után már volt egy sikertelen öngyilkossági kísérlete, s az orvos ennek alapján úgy vélekedett, hogy nem lehet segíteni rajta. Ezért átadta neki az altatókat, majd jelentkezett a rendőrségen, mert halálhoz nyújtott orvosi segédletet. Az országban ugyanis csak tavaly liberalizálták az úgynevezett „euthaná- zia-törvényt”, amelynek értelmében kivételes esetekben engedélyezett és nem büntetendő az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segédlet. Az orvos ellen vádat emeltek, de első fokon felmentették. Az ítélet ellen fellebbezett a főál- lamügyész, mire a legfelsőbb bíróság meghozta furcsa döntését: a pszichiáter vétkes, de nem kell megbüntetni. Az ítélet indokolásánál meghatározó szerepe volt az euthanázia-tör- vénynek, amely Hollandiában az alábbi feltételek mellett engedélyezi az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segédletet:- amennyiben a páciens erre többször is kéri a kezelőorvosát, s teszi ezt szellemi képességei birtokában;- amennyiben a páciensnek elviselhetetlen fájdalmai vannak. Az orvosnak azonban ilyen helyzetben is konzultálnia kell kollégáival és a páciens családjával, s előre be kell jelentenie a tervezett aktust. A legfelső bíróság úgy vélekedett, hogy a pszichiáter tartotta magát az előírásokhoz. A vita azonban aligha zárható le rövid úton. S nem csak Hollandiában. 2. Egy nemrégiben készült felmérésből kiderül, hogy az amerikai orvosok véleménye rendkívül megoszlik a Jótékony ha- lál”-nak is nevezhető euthanázia ügyében. Habár 53 százalékuk bizonyos esetekben elfogadhatónak tartja, ám csupán egyharmaduk vállalkozna arra, hogy maga segítse hozzá gyógyíthatatlan betegét ily módon a halálhoz. Hiszen az euthanázia gyakorlata végső soron ellentétes az orvosi esküvel. A vizsgálat objektivitása érdekében kerülték a sokféleképpen értelmezhető „orvosi segédlettel történő öngyilkosság” és „euthanázia” kifejezéseket, helyettük az „olyan gyógyszerek ajánlása a betegnek, melyek túladagolásával véget vethet életének”, illetve a „beteg szabad döntéshozatala e gyógyszerek bevételében, amennyiben véget kíván vetni életének” kitételek szerepeltek a kérdőíven. Az orvosok körében elvégzett felmérés szerint a legélesebb a haematológusok és az onkológusok szemben állása az euthanáziával, és még a pszichiáterek hajlanak a leginkább a kegyes halálban való részvételre. Másfelől: főleg a férfi orvosok vélik úgy, hogy a .jótékony halál” etikátlan cselekedet. A válaszok megoszlása alaposan megnehezíti azok dolgát, akik egy átfogó törvényjavaslaton munkálkodnak Amerikában. Az bizonyos, hogy csak egy nagyon határozottan körülírt jogszabály védené meg az orvosokat a későbbi jogi és etikai, morális következményektől. A tanulmány készítői úgy találták, nagyon sok orvos egyetért abban, hogy a jelenlegi gyógyszerek és kezelési módok néha sajnos elégtelenek a beteg fájdalmai és szenvedése csökkentésére. A közvélemény élénk érdeklődése pedig arra bizonyság, hogy az orvosok és a társadalom legfontosabb feladata: a gyógyíthatatlan betegek ellátásának javítása. 3. Dr. Hermányi István, a budapesti Erzsébet kórház gerontológiai osztálya főorvosa, az orvostudomány kandidátusa, elutasítja az euthanázia gondolatát.-Elvi okokból: ugyanis véleményem szerint ez ellenkezik az orvosi eskü szellemével. De más okaim is vannak. Elképzelhetetlennek tartom az aktív eut- hanáziát - vagyis, hogy az orvos segítse hozzá a beteget a halálhoz -, épp úgy mint a passzív euthanáziát, amikor az orvos hagyja meghalni a beteget, nem nyújt segítséget, nem folytatja az életfenntartó kezelést. Sokszor kérték a betegek: doktor úr, szabadítson már meg a szenvedéseimtől! Ilyenkor kicsit több fájdalomcsillapítót adtunk, megmosdattuk, és máris hálás volt ezért a pici könnyebbségért is, mert élvezni tudta azt a kis életet is. A kis élet is élet, aminek a lehetőségét nem szabad elvenni senkitől. A 150 éve épült belvárdgyulai kis katolikus templom két éve villámcsapás áldozata lett. A tetőszerkezet és a falak több helyen megsérültek, ez nagymértékű helyreállítási munkálatokat igényelt. A polgármester indítványozására idén megkezdődött a templom külső, belső felújítása, amely következtében az egyébként is szép, impozáns épület visszanyerte eredeti arculatát. A templomszentelőre, melyet július 24-én Máyer Mihály pécsi megyéspüspök tartott, a környező falvakból is szépszámban érkeztek vendégek. Fotó: Müller Andrea Uránvárosi nosztalgia-séta (2.) Jelek a „lepusztulási spirál” mentén A Körösi Csorna Sándor u. 7-es számú épületében adták át egykor az 1000. bányászlakást Uránvárosi sétánk előző részét a lehangoló látványt nyújtó Mecsek Áruházban fejeztük be azzal a zárógondolattal, hogy megfiatalodhat-e az áruház az egyre öregedő városrészben. Most itt, a városrész öregedésénél folytatjuk a nosztalgia-sétát. * Hiányoznak az ismerős arcok. Sokan elköltöztek innen, de sokan „csak úgy” elmentek már. De van itt más is. Megöregedett az Uránváros. És nem csak a lakóit értem ez alatt. Maga a város is elöregedett. Majd 40 éve születtek már a tervei, s készítették elő az egykori reptéren az építkezést, a Körösi Csorna Sándor utca 7. számú házon pedig ott az emléktábla, amely arról szól, hogy 1957 december 21-én abban a házban adták át az 1000. bányászlakást. 41 év!... Az emberen, ha vigyáz magára, ez a kor meg sem látszik. Igazság szerint egy városrészen sem szabadna meglátszani e rövidke időnek. Csakhogy az urbanisztika ismer egy olyan kifejezést, hogy „lepusztulási spirál”. Ez pedig olyasmit jelent egy új lakóterület életében, hogy rögtön az építkezés befejeztével megindul a pusztulás folyamata - az építőipar nem kevés rejtett aknát is elhelyez ennek „érdekében” -, s ez egy táguló spirálként egyre terjed, míg az egész területet magába zárja. Végletes példákat is szoktak emlegetni teljesen lepusztult településekről, amelyeknek a felújítása már elképzelhetetlen, ezért a lakosság is elhagyta. A spirál félreérthetetlen jelei látszanak Urán- városon is. Itt-ott vannak felújítások, homlokzatfestések, tetőtérbeépítések, az összkép azonban valahogy mégis az általános lepusztulását sejteti. Bekukucskáltam a hajdani építőszálló egykor zajos éttermébe az egyik betört ablakon; a pilléreken végzetszerűen és sokszor ismétlődnek e szavak: valami... semmi... vége ... A széles passzázsra nyíló tágas földszinti helyiségek többsége üresen, koszosán bámul vissza az alkalmi arra tévelygőre. A házközi parkok elvadultak, az elején említett homokozóban pl. dúsan tenyészik a gaz, a homokot emberemlékezet óta nem hogy nem cserélték, de fel sem lazították. A Kerényi és a Laborcz szobrok vízmedencéi csontszá- razak. A parkbeli járdák a végpusztulás határán vannak. Emlékszem, egynél még ott lakóként figyeltem arra, hogy a szélein kezd „krokodilbőrössé” válni, vagyis az aszfalt ki- sebb-nagyobb darabokra töredezik. Ugyanez mára már teljes egészében széttöredezett. És nem csak ez az egy lett ilyenné! Ahogy elnézem (több) milliárdos költséggel lehetne ismét fiatallá varázsolni Uránvárost, hogy utak, járdák, parkok, lakóházak, intézményi épületek mind, mind visszatérjenek a spirál csúcsára. De hiszen soha nem lesznek erre milliárdok. Mivel nem egyedül Uránváros kering a spirálon. Marad tehát a spirál?... * Kíváncsi voltam, létezik-e még a közlekedési park ott a kiserdő végén (vagy az elején?). Féltem, hogy valami kifürkészhetetlen okból efölött is eljárt az idő, s a Ho ... bocs’, a Bóbita park sorsára jutott. Hát kérem, mintha nem is Uránváros lenne, a sajnálatosan megszokott kép helyett itt rend, csinosság van, a másutt átjárhatatlan gaz itt levágva és összehordva kis halmokban szárad, a mini úthálózat szépen letakarítva várja ... Kiket is? ... A gondnok boldogan közli, hogy bizony él a közlekedési park, iskolaidőben most is jönnek a gyerekek ismerkedni a közlekedés rejtelmeivel. És most? „Tizenöt éve - mondja már lehangol tan - ilyenkor is jöttek a gyerekek (szombat délelőtt van most - A szerk.), de azóta sokan átköltöztek a Kertvárosba, aztán meg is öregedett az Uránváros ...” Ez az útravaló a kiserdei sétához. Valamikor így nyáridőben csapatostól jártak ki ide elemózsiával, pokróccal, és persze gyerekkel. Mivel olyan jókat lehetett pihenni itt a vonatfüttyös ligetben. Most félelmetesen üres volt a „vadon”, az erdei útnak csak eleje meg vége van, közben kimenni innen már nem lehet, a garázsblokkok egyetlen zárt épületsorrá álltak össze. Aztán végre vége valahol ott, ahol hajdanán sok időt megspórolva szoktunk leugrálni a Pécshez közelítő, ám itt jótékonyan lassító vonatról. * És hamarosan itt van az egykor sportcentrumnak álmodott terület, melynek az egyik végén van a szigorúan csak téli jellegű műjégpálya, a másikon a sajnálatosan elfuserált sportcsarnok. Közte pedig semmi sport, csak a felüljáró. Igen, valaha az Uránvárosnak ezt a délkeleti csücskét sportcentrumnak szánták, ezért sem terjedt idáig a lakásépítkezés. (Jelzem, van efféle kijelölt terület a Kertvárosban is, ám afölött is lebeg egy jókora kérdőjel.) Itt a műjégpálya helyén és körül nagy sza- badidő-uszodaközpontot álmodtak, amit az uránbányászok annyira komolyan vettek, hogy a 60-as évek második felében óriási mennyiségű társadalmi munkát ajánlottak fel a megvalósítás érdekében. Nem tudom, megköszönték-e ezt, de az biztos, hogy igénybe nem vették, hiszen az álom - álom maradt. De itt a műjégpálya, amely létrejötte óta féloldalasán áll előttünk. Pedig annak idején arról szólt az ígéret, hogy megépül a szemközti oldalon a lelátó tükörképe, így aztán a pálya végre lefedhető lesz, ezáltal több hónappal meghosszabbodik az idény. Lehet, hogy erről ugyanúgy lemondhatunk (egyelőre biztosan), mint a sportcsarnok befejezéséről? Emlékezhet még az olvasó: valaha úgy volt, hogy a sportcsarnok nyugati oldalához csatlakozik majd az úgynevezett nyaktag, ez köti össze a felépítendő fedett uszodát a sportcsarnokkal, így egy nagy nemzetközileg is hasznosítható sportcentrumhoz jut a város. Álom ... Viszont valóság lehetne a műjégpálya számára az idény egész évesre szóló olyan meghosszabbítása, hogy a görkorcsolyázás fellegvárává tennék. De sok amerikai filmben láthattuk már: micsoda élet van egy-egy ilyen pályán. Hátha nálunk is ... Hársfai István Gondozást igényelne Uránvárosban a sportpálya szomszédságában lévő gazos, szemetes park sziklakertje Fotók: Müller / /
