Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-05 / 183. szám

1994. július 5., kedd A mai nap üj Dunántúlt napló 5 Eltelt egy félév, s az 54 dél-dunántúli kisdiák felkészítő félévét követően szeptember­ben első osztályát indíthatja a hat osztályos pécsi Gandhi Ala­pítványi Gimnázium, ahol ezekben a forró nyári hetekben is feszített tempóban készül a középiskola épületének új szár­nya. Augusztusban a volt Me­cseki Szénbányáktól vásárolt épület tetőterében szolgálati apartmanokat adnak át, az új szárnyban pedig tantermeket, könyvtárat és dísztermet. A kö­vetkező nagyszabású beruhá­zással 1995-re szeretnének el­készülni. A nemrégiben 15 mil­lió forintért vásárolt telekre ke­rül ugyanis a gimnázium végle­ges épülete, amelyhez korszerű tornacsarnokot is terveznek. Bár támogatóik sora most egy hollandiai szervezettel is bővült, rózsás anyagi helyezet­tel azért ez az oktatási intéz­mény sem dicsekedhet. A hát­rányos helyzetű, zömében ci­gány fiatalok számára indított Gandhit a Soros Alapítvány sem hagyta magára, amely idén több mint 20 millió forinttal toldotta meg a kasszát. Az is­kola léte a parlamentnek kö­szönhető, mégha kapcsolatuk nem is volt zökkenőmentes. Remélhetően az új parlament nyitottabb lesz az alapítványi kísérletek iránt, jegyezte meg a középiskola élére nemrégiben választott új vezető, Bogdán János, akit az elmúlt félév ta­nulságairól, a továbblépés lehe­tőségéről kérdeztünk.- Szeptembertől már aktívan szeretnénk élni a város nyújtotta lehetőségekkel - mondja Bog­dán János - A gyerekek sport­körökbe járnak majd és zenélni tanulnak. Tervezzük, hogy más iskolákkal is felvegyük a kap­csolatot, sőt a csereoktatás lehe­tősége is felvetődött, elsősorban az irodalom és a társadalomtu­dományok terén. Néhány fővá­rosi iskola már keresett is ben­nünket.- A következő egy-két év egyik legfontosabb feladata, hogy a diákszállót végre való­ban tehetséggondozó kollégi­ummá formáljuk, ahogy ez már a kezdetekkor is megfogalma­zódott. Alapvető célunk ugyan­akkor továbbra is az, hogy a fia­talok nagyrészét az egyetemi, főiskolai felvételire készítsük fel. A gimnázium közismerten humán beállítottságú, s az elő­készítő félév során is arról győ­ződhettünk meg, hogy jóval na­gyobb hangsúlyt kell fektetnünk az irodalom tanítására. Ahogy egyik kollégám fogalmazott, ld kell nyitnunk a gyerekeket ön­maguk és az irodalom számára.-A jelenlegi hat osztályos középiskolák többsége egyelőre nem szakított a négy osztályos gyakorlattal. Mi elsődlegesen az egységbenlátásra törekszünk, s nem mondtunk le a pedagógiai innováció szándékáról sem, amelyhez persze elengedhetet­len egy jól felkészült tantestü­let. Hihetetlenül nagy a távolság a közéleti stílus és a jelenlegi tankönyvek tartalma között, amelyet módszereinkkel feltét­lenül csökkenteni szeretnénk.-A gyerekeken keresztül az általános iskolai gyakorlatról is képet kaphattunk. Nem kevés olyan fiatalt ismertünk meg a felzárkóztató félév alatt, akiket korábbi tanítói egyszerűen már „leírtak”, őket elsődlegesen arra kell rádöbbentenünk, hogy nyugodtan élhetnek meglévő képességeikkel. Tröszt E. A Szénbányáktól vásárolt épület teőterében szolgálati lakásokat, az új szárnyban pedig tantermeket alakítanak ki Fotó: Szundi Ejtőernyős bemutató, sárkányrepülés A bicsérdi faluház programjai A férj lesújtott a húsvágó bárddal Dráma Szalántán Tömeges megbetegedésről, ételmérgezésről tájékoztatták a sajtó képviselőit. Hétvégén a bicsérdi környezetvédő tá­borba nyaraló kisdiákokat há­nyással, hasmenéssel szállítot­ták a pécsi Gyermekkórházba. A bicsérdi faluház vezetője, a polgármester, Vér József be­szélgetésünkkor többször hangsúlyozta: a faluházban nyaraló pesti diákok maguk gondoskodtak az ellátásukról. Nem a faluház konyháján ét­keztek. A múlt hét szombatján egy helybéli vendéglőben rendel­ték meg a környezetvédő tábor záró búcsúvacsoráját. Közben a vendéglőt kibérelték egy nagy lakodalomra is. Ezért a gyerekek vacsorája - állítólag paprikáscsirke galuskával - már délután elkészült. A rek- kentő hőségbe bizonyára nem került hűtőbe a gyorsan romló étel. Szombat esti fogyasztása után éjjel lettek rosszul a pan­zióban nyaraló fővárosi gyere­kek és a faluból meghívott egyik vendég. A mentők éjfé­lig 18 gyermeket szállítottak a pécsi Gyermekkórházba. Sze­rencsére valamennyit hazaen­gedték vasárnap délig. A baj csak az - magyarázta a polgármester, hogy sokan azt hiszik, a faluház konyháján főzték a „vendégriasztó” ételt. Aki mulasztott, az vállalja érte a felelősséget. Félő, hogy a bi­csérdi faluházat nyaralás, üdü­lés, előadás céljából igénybe vevők a hírt hallva esetleg visszarettennek. Pedig a nyolc­száznyolcvan lélekszámú, me­gyeszékhelyhez közeli telepü­lés látványossága az öt éve el­készült létesítmény. A faluház épületében kívülről a Szentlő- rinc és Vidéke Takarékszövet­kezet kirendeltsége, az élelmi­szerbolt és a húsbolt kapott ka­pott helyet. Magának a falu­háznak a földszintjét uralja a 200-adagos melegkonyha és a százötven férőhelyes étterem. Mellette a könyvtár, a videote- rem várja a helybélieket. A panzió külön étkezője, a 40-50 fő befogadására alkalmas tár­salgó és négy négyágyas szoba a megfelelő szociális blokkok­kal található még itt. Az emele­ten a százötven fő befogadá­sára alkalmas rendezvényterem a legkényesebb ízlésnek is megfelel. Itt szintén négy szoba - a szociális egységekkel - várja a nyaralókat. A faluház egész évben al­kalmas mindenféle rendezvény lebonyolítására, de az igazi szezon az májustól szeptembe­rig tart. Egyidejűleg harminc főnek szállás tudnak biztosí­tani, alkalmanként kétszáz személynek az ellátását vállal­ják. Konferenciák, egy-kétna- pos rendezvények, előadások, osztálykirándulások céljából vették eddig igénybe. A hétvé­gén ide szállásolják el a két osztrák testvérközségből, Oberhaagból és Hirscheggből érkező vendégeket. A baráti ta­lálkozót ejtőernyős bemutató, sárkányrepülés, baráti foci­meccs, közös főzés és koncert színesíti. Ádám Erika Kamattámogatás búzatermesztőknek Kamattámogatást igényel­hetnek a termelők az idei őszi búza termesztéséhez, valamint a közraktárakban elhelyezett malmi búzára és kukoricára felvett hiteleikhez. Ezt tartal­mazza az - a várható gabonaér­tékesítési gondok enyhítésére alkotott - kormányrendelet, mely csütörtökön lép hatályba. A mezőgazdasági termelők a magyar szabványnak megfelelő búzára és kukoricára felvett, egy évnél rövidebb lejáratú hi­teleik után 10 százalékos ka­mattámogatást kaphatnak. A pénzintézetek az idei búzater­mesztéséhez 10,2 milliárd fo­rint hitelt biztosítottak, melyhez október 30-ig igényelhetnek kamattámogatást a termesztők. A napokban Szombathelyen nemzetközi és országos tűzoltó­versenyt rendeztek. A szlovén, román, ukrán, lengyel és szlovák csapat részvételével megtartott erőfelmérésen a az ukránok sze­repeltek a legjobban; míg a haza­iak között hagyományosan jól szerepelt Baranya megye csapata - a speciális tűzoltómunkát és felkészültséget jelentő tűz­oltó-váltó versenyben lettek má­sodikak. Mindehhez tudni kell, hogy a megye csapatát zömmel komlóiak és mohácsiak alkotják, s mint a Komlói Tűzoltóság pa­rancsnokának, Halász Jenőnek a legutóbbi önkormányzati ülésen elhangzott tájékoztatójából meg­tudtuk, munkájukat igen nehéz Megdöbbentő és érthetetlen bűnügy történt pénteken reggel Szalántán. Egy 77 éves idős bá­csi hosszabb ideje féltékeny volt nála két évvel fiatalabb felesé­gére. Nem tudni, mi adott okot indulatainak, hiszen az asszonyt a faluban mindenki jóravalónak ismerte, aki sohasem mérgesí­tette fel az urát. Az utóbbi időben a bácsi fél­tékenysége miatt mégis egyre gyakrabban robbant ki köztük veszekedés. A férfi néha kezet is emelt az asszonyra. A veszeke­dések híre eljutott a körzeti orvos fülébe, és ő megpróbált az idős ember lelkére beszélni, hogy hagyjon fel felesége gyanúsítga­körülmények közt végzik. A versenyről visszatérve szó­ban is megerősítette: a riasztások száma 250 körül volt tavaly, ami ugyan megfelel az utóbbi évek átlagának - és szerencsére rend­kívüli károkkal járó tűzesetet nem kellett följegyezniük - de évről-évre romló műszaki felté­telek közt, öreg autókkal, hiá­nyos felszereléssel igyekeznek helytállni.- Évről-évre erőfeszítést te­szünk műszerezettségünk foko­zására, de például a benzinfaló, a terepet egyébként jól bíró GAZ-unk féltengelye is rövide­sen tönkremegy. Napi problé­mákkal küszködünk, a járművek közt újdonság a tavaly ajándékba tásával. Pár nap múlva huppogá- sokra ébredt fel a nagyszülőkkel együtt lakó unoka. Látta, amint a nagypapa húsvágó bárddal több­ször a nagymamára sújtott. Rá­kiabált, de a férfi nekidühödve ütötte tovább az asszonyt. A 14 éves lány átszaladt a szomszéd­ban lakó szüleihez, de mire visz- szaértek, a nagypapa eltűnt. Az asszonyt kórházba szállí­tották, súlyos sérülései ellenére nincs életveszélyes állapotban. Férjét a falubeliek látták besza­ladni egy közei portára, ahonnan nem jött ki. Beleugrott az udva­ron lévő harmincméteres kútba és azonnal életét vesztette. Farkas I. kapott Ford mikrobusz; de men­tőszerrel való felszerelésére sem telik. Igaz, ígérték, hogy támoga­tásunk kérdése az augusztusi ön- kormányzati ülés napirendjére kerül. Állományunk fiatalodik ugyan, de ebben, sajnos, főként a korai nyugdíjazások játszanak szerepet. Másfelől - s ez nem az tűzoltók hozzáállásának, hanem körülményeik következménye - a terület tűzvédelmi helyzete nem javul. Az önkéntes egyesü­letek többsége - a nagymúltú pécsváradi is - halódik, míg Me- cseknádasd, Szászvár önállóan igyekszik megszervezni tűzvé­delmét. Késik az új tűzvédelmi törvény, ami a mi utunkat is kije­lölné. B. R. Vállalkozások és könyvelők A könyvelőirodák és a vállal­kozások kapcsolatáról rendeznek vitát július 6-án 17 órakor a könyvelőiroda-vezetők klubjá­ban (Business Center, Pécs, Czindery u. Vitaindító előadást tart Acél József. Valuta a placcon Érzékenyen reagált a sza­badpiac az elmúlt héten a ke­reslet-kínálat alakulására, csaknem valamennyi valuta árfolyama nőtt. Csökkent az érdeklődés az olasz lira iránt, a francia frank pedig eltűnt a palettáról. A pécsi nepperek­nél jegyzett árfolyamokból kitűnik, hogy különösen a német márkával és a svájci frankkal szemben nőtt meg a kereslet. A valutákat jelenleg a következő árfolyamokon jegyzi a feketepiac: Pénznem Vétel Eladás Angol font 156,0 160,0 Német márka 63,0 64,5 Olasz líra (1000) 63,0 66,0 Osztrák schilling 8,9 9,1 Svájci frank 73,5 76,0 Amerikai dollár 104,0 105,5 * Horvátországban stabilan tartja magát a Kuna, úgy tű­nik, hogy elfogadta a piac az új .nemzeti valutát, melynek a német márkához viszonyított árfolyama nem változott: Banki 3,69 3,74 Feketepiac 3,70 3,75 A feketepiac továbbra sem keresi a forintot. Nem játszanak a tűzzel Komlón A tűzoltóság csak az eredményeire lehet büszke A Pécsi Sasok szárnyaltak a legmagasabbra Határtalanul jó volt a játék A két játékmester-műsorvezető: Geszler Dorottya és Gundel Takács Gábor Fotó: Vincze Barbara (Folytatás az 1■ oldalról) Akiknek pedig jegyük volt, a Dóm téren, a díszletekkel tarkí­tott játéktér mentén kialakított, 1200 nézőt befogadó lelátókon is helyet foglalhattak. Az EBU, az Európai Rádió- és Televízió Szövetség Játék Határok Nélkül rendezvényére évente - ebben az esztendőben 25. alkalommal - kerül sor, ma­gyarországi vetélkedőjének színhelye Pécs volt. A várost képviselő Pécsi Sasokon kívül Görögország, Csehország, Málta, Olaszország, Portugália, Szlovénia és Wales nyolc-nyolc fős csapatai vettek részt, négy férfi és négy hölgyversenyző­vel. Egyébként valamennyi résztvevő országban rendeznek vetélkedőket - van, ahol kettőt is -, a sorozat döntőjét Car- diff-ban tartják. A pécsi játékot óriási érdek­lődés kísérte, a nézőtér zsúfolá­sig megtelt, így este kilenc óra­kor Apró Attila, a produkció szerkesztő-rendezőjének irányí­tásával megkezdődhetett az iz­galmas show, s a tévéfelvétel. És akkor essék szó végre ma­gáról a Játékról is, hiszen a fan­tasztikus körítés, a három napos fesztivál lényege mégiscsak az a kilencszer két és fél perc volt, aminek alapján a csapatok végre összemérhették tudásu­kat, felkészültségüket. Kilencszer két és fél perc, mondom, ám aki ott volt a hely­színen, tudja, ez csak egy-egy viadal tiszta játékidejét jelenti a majd ötórás menetelésből. Anélkül, hogy az augusztus 7-én, a TV 2-n adásba kerülő műsor kulisszatitkaiba mélyed- nénk, elárulhatjuk, hogy a hely­színen kissé vontatottabban ha­ladtak az események, mint ahogy az majd a képernyőn lát­ható lesz. A nézők számára a vetélkedés mellett az igazi iz­galmat az okozhatta, hogy egy monstre tévéfelvétel részesei lehettek, annak minden kellé­kével, a helyszínek, kamerák át­rendezésével, a később kivá­gandó bakikkal, a főrendező néha zordon, de mindig hangos utasításaival együtt. A történelmi köntösbe bújta­tott, színpompás jelmezarzenálú és profi látványtervezéssel megalkotott helyszíneken folyó küzdelem játékos sportfeladatai próbára tették a főként testneve­lés szakos hallgatókból álló fia­talok erejét, kitartását és nem utolsó sorban kombinációs készségét, furfangját is. Hiszen kellő taktikázással és szeren­csével lehetőség nyílt a pontok triplázására, mellyel akár az utolsó pillanatig nyílt maradhat a verseny. Mint ahogy az is volt. (Ha a címből valaki még nem találta volna ki a végeredményt, és a tévéműsort „tudatlanul” sze­retné végigszurkolni, most la­pozzon a következő oldalra, kü­lönben nem várt titkok tudója lesz). A Pécsi Sasok ugyan vé­gig az élbolyban tanyáztak, ám a nagy áttörést a 7. feladat hozta, amikor az élre kerültek, ahonnan már nem is lehetett őket eltántorítani. Ekkor Eger várát ostromolták a törökök, a játék két fiú résztvevője pedig igyekezett lőporos hordókat és ágyúgolyókat kimenekíteni egy lassan lecsukódó rácsos kapun, melynek sebességét az ellenfél csapatának egy hölgyverseny­zője próbált példás „kurblizás- sal meggyorsítani. A javarészt szintén tesis „Sasfiókáink”, Rab Marianna, Miszlai Orsolya, Kordé Emese, Tóth Edina, Pun- gor Farkas, Türgyei Tamás, Lukács Tamás, Horváth Tamás a „fősas-edző”, Karsai István vezérletével bravúros hajrával és kitűnő taktikázással olyan teljesítményt nyújtott, melyre joggal lehet büszke a JPTE Testnevelési és Sporttudományi Intézetén túl az egész város is, hiszen e győzelemmel jó esély- lyel pályázhatnak a döntőbe ju­tásra. Igaz, innen már nem rajtuk múlik a dolog, mert a szabályok szerint a sorozatban legtöbb pontot szerző magyar együttes utazhat, márpedig a pécsiek után színre lép még egy másik hazai csapat is. Akárhogy is lesz, Pécs jó hí­rét már mindenképpen megala­pozták a fél világon bemuta­tandó műsor bajnokaiként. Az immár bajnok edző, Kar­sai István, akit egy rögtönzött rádióinteijú után sikerült „toll- végre” kapni, úgy hajnali három felé, a Rózsakerti „terülj-terülj asztalkám”-módon megszerve­zett fesztiválzáró táncmulatsá­gán, holtfáradt volt ugyan, ám boldogsága mégis határok nél­külinek látszott. Vagy mégsem?- Gratulálok a csapatnak és köszönöm, hogy velük lehettem. Nagyon örülök a győzelemnek, bár úgy érzem, a helyi szerve­zők szemében - nem tudom mi­ért - amolyan fekete bárány vol­tam. Nemhogy ellenszolgáltatás nélkül dolgoztam hetekig kemé­nyen a csapattal, de saját vál­lalkozásomból jelentős összeg­gel támogatom is a versenyző­ket. Nekem azonban valahogy mégsem jutott a kötelező foma- ruhából, nem is ehettem ott, ahol a gyerekek. A vendégcsa­patoktól folyamatosan kaptuk az apró ajándékokat, cserébe én mindenkinek csak azt mondhat­tam: Sorry, nekünk ilyen nincs. .. Persze mindez most már nem fontos, a győzelem minősíti az én munkámat is. Roszprim Nándor Szűcs Zsolt Készül a Gandhi Gimnázium új szárnya

Next

/
Thumbnails
Contents