Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-05 / 183. szám

Bukarest örömünnepe Argentína legyőzését la­tin-amerikai hőfokú örömkitö­réssel ünnepelték a hétfőre vir­radó éjszaka bukarestiek tízez­rei. Ez volt a harmadik, a legna­gyobb győzelmi tüntetés a vi­lágbajnokság kezdete óta. Rögtön azután, hogy az olasz bíró lefújta a mérkőzést, az ut­cára tódultak az emberek, min­denhonnan a városközpont felé indultak meg a gépkocsik, a motorosok, a gyalogosok, a fia­talok zászlólengető csoportjai. A Magheru bulváron először nagy sebességgel robogtak a járművek, oldalukon, tetejükön, az ablakokból kinyúlva zászlót lengető tinédzserekkel, aztán ahogy sűrűsödött a tömeg, az Egyetem-tér körül alakult ki az ünneplés központja. Rakéták röpültek a magasba, fülsiketítő koncertet adtak a gépkocsik du­dái, a gyalogosok lábosokat, tepsiket, vasdarabokat vertek a győzelem jelének ritmusára, Hagi és Dumitrescu nevét skan­dálták, az ő képeiket lengették és csókolgatták. Ahogy a forgalom lelassult, szinte minden gépkocsi hűtőjét, csomagtartóját, tetejét ellepték az akrobatikus ügyességű fiata­lok, a forgalom minden rendje felborult. A tömeg elfoglalta az úttestet és mindkét irányba ma­sírozott a kilyukasztott, 1989 decemberének fordulatára em­lékeztető kék-sárga-piros triko­lórokkal. Argentínát legyőztük, Svéd­ország is félhet tőlünk - skan­dálták a rögtönzött szavalókó­rusok. Egyes becslések szerint több mint százezer ember vo­nult a városközpontba, onnan a Victoria (Győzelem) térre, a kormány palotája elé, majd to­vább, az argentin nagykövet közeli rezidenciájához. A nagy számban megjelent rendőrök nem sokat tehettek a sokszor veszélyessé váló ünnep­lés szabályozására. A teherau­tók, buszok tetején a győzelem jelét mutató, táncoló fiatalok, a fákra, a buszmegállók tetejére kapaszkodó emberek gyakran veszélyeztették önmaguk és néha mások épségét - nyaktörő szakokkal ugrottak le a magas­ból, vagy éppenséggel besza­kadt alattuk a buszmegálló üvegteteje, ahogyan az történt az Intercontinental hotellel szemben lévő állomáson. Az ünneplés sokak számára reggelig tartott. Románia szá­mos más városában is hasonló örömtüntetésekre került sor. Clinton elnök is szurkol Az amerikai válogatott játé­kosait, vezetőit nem minden­napi megtiszteltetés érte: tele­fonon hívta fel őket Bili Clin­ton, az Egyesült Államok el­nöke, aki sok szerencsét kívánt nekik a brazilok elleni nyolcad- döntőre, s egy későbbi idő­pontra meghívta a csapatot a Fehér Házba. Az elnök elmondta, hogy fe­leségével és lányával szurkolni fog Bora Milutinovic szövetségi kapitány tanítványainak. „Tűkön fogunk ülni és szorí­tunk nektek. Az egész országot boldoggá teszi sikeretek telefo­nálta az elnök. Románia - Argentína 3-2 (2-1) 11. perc: Caceres szabályta­lankodott Selymessel szemben, a megítélt szabadrúgást az ol­dalvonal közeléből Dumitrescu végezte el, ügyesen a hálóba ívelt a rosszul helyezkedő Islas fölött. (1-0). 16. perc: Batistuta betört a 16-oson belülre, ott cselezge­tett, Prodan lerántotta, Pairetto játékvezető 11-est ítélt. A bün­tetőt a sértett a jobb alsó sa­rokba lőtte. (1-1). 18. perc: Hagi átadását a vé­dők gyűrűjéből jól kilépő Du­mitrescu egészen közelről gurí­totta a bal alsó sarokba. (2-1). 58. perc: Dumitrescu métere­ken keresztül vezetgette a lab­dát, majd szép cselek után a fel­futó Hagi elé tálalt, ő 12 méter­ről nem hibázott. (3-1). 75. perc: Caceres óriási bom­bát küldött kapura, a labda ki­pattant a román hálóőrről, Balbo ott termett, s közelről a léc alá vágta a pettyest. (3-2). Nagy meglepetés, hogy a torna egyik favoritjának tar­tott dél-amerikaiak már a nyolcaddöntőben búcsúra kényszerültek, ám ez csak azoknak szenzáció, akik nem látták az összecsapást. A ro­mánok Hagi és Dumitrescu vezérletével szétzilálták az ar­gentinok védelmét. A helyze­teik alapján még nagyobb arányban is nyerhettek volna. Hollandia - Írország 2-0 (2-0) Hamar eldőlt a mérkőzés, a hollandok már 11. percben ve­zetést szereztek. Overmans adott be jobbról, Bergkamp pe­dig 7 m-ről bepasszolta a labdát Bonner kapujába. (1-0). A má­sodik gólt a tulipánosok a 41. percben lőtték. Jónk 22 m-es lövését Bonner, az ír kapus be­védte. (2-0). Jobb csapat a holland, ez gólokban is érvényre jutott. A szünet után Rijkaard-ék már tartották az eredményt. A románok a svédekkel ját­szanak július 10-én, San Fran- cisco-ban, míg a hollandok el­lenfele a Brazília - Egyesült Államok találkozó győztese lesz, július 9-én Dallasban. Következik Az utolsó két nyolcaddöntőt kedden játsszák. A párosítás: Nigéria - Olaszország (Boston, 19.00 - TV 2), Mexikó - Bulgá­ria (New York, 22.30 - TV 1). Lázadoznak Nigéria válogatottja olyany- nyira fellázadt a hollandi szár-, mazású szövetségi kapitány, Clemens Westerhof elien, hogy csak a Nigériai Labdarúgó Szövetség közbelépése csilla­Maradona marad Amerikában A világbajnoki címmel is büszkélkedő Diego Maradona az argentin válogatott csapatka­pitányaként érkezett az egyesült államokbeli csúcstalálkozóra, de csak két mérkőzésen szere­pelt, mert utána a doppingsza­bályok megsértése miatt felfüg­gesztették a játékjogát. A legfrissebb hírek szerint a visszavonulását fontolgató Ma­radona egyelőre nem tér vissza hazájába, továbbra is Egyesült Államokban marad, mert enge­délyt kapott arra, hogy az egyik argentin tévétársaság szak­kommentátoraként tudósítson egészen a döntőig a labdarúgó világbajnokság eseményeiről. píthatta a kedélyeket. Éppen kezdett enyhülni a kánikula, amikor is Westerhof kiparan­csolta játékosait a szállodai szobákból, hogy elkerüljék az „újságíró-inváziót”. Mind­emellett a nigériaiak edzését eddig is kizárólag zárt stadio­nokban tartotta a szigorú szö­vetségi kapitány. A csapat tag­jai megpróbálták őt jobb belá­tásra bírni - sikertelenül. Au­gustine Mbolu, a nigériai dele­gáció szóvivője cáfolta, hogy játékos-zendülés lenne.- Még mindenki itt van, nem költözött el senki. Tövábbra is Westerhof mondja ki az utolsó szót - hangzott a kommüniké. Van Basten pályára lép? Való igaz, hogy Marco van Basten nem tagja a világbajnok­ságon résztvevő holland váloga­tottnak, mégis elképzelhető, hogy a vb ideje alatt pályára lép az Egyesült Államokban. Egy alapítvány ugyanis rockzenei koncerttel egybekötött jóté­konysági mérkőzést szervezett, amire a sokáig sérült van Basten is meghívást kapott. Az ese­ményre ugyancsak meginvitál­ták a The Cult, a Poison, a Ja­mes zenekarok tagjait, továbbá Steve Jonest, a híres-hírhedt Sex Pistols együttesének vezé­regyéniségét is. Sziasztok, azaz fjordítva: Siasia A további, talán morbid- nak is mondható sorokban a VB-keretekben szereplő fo­cisták nevei közül, hatvan­kettő felhasználásával kísé­reltem meg egy szaggatott történetet megalkotni. Az összeállításban mindenki csupán azért szerepel, mert neve erre a célra megfelelő. A játéktudásra nem mindig alapozhattam. A Juran-Juran együttes adta meg az alaphangot a VB-hez: Donadonadonadoni, Lalas-La- las. Köszöntek is: Siasia. A közönség nagyon Friedel továbbra is. Az egyik szélről éppen egy kígyó jön: Balboa. A veszélyt a Geiger-Möller számláló is jelzi. Forza Italia és Sforza Svájc! A zászlót egy nő Wyssi, kísérői Pascolo a fe­nekét, ezért egy pofont Knup a fejére. Mások Perezet rágnak, Oeklendt znek vagy éppen Corto-beszédeket tartanak. Van ok arra, hogy Cordoba tartsák az embereket, és köz­ben megy a gőzös, megy a gő­zös Caniggia-ra. Maradona a helyeden! - szól, egy hang. Ne kábíts, mert ez az a játékos, aki valamiért Chirita sorból. Nem könnyű Préda lett a doppingellenő­röknek, nem lőhet többé Pa­pura, mert egy kissé kilengett a Stinga. Mondták is neki: a Popovra ütök. Nem mindenki szereti a fo­cit, van, ki a meccsek helyet inkább Dunga vagy a barátnő­jét Hagi, de lehet, hogy az egész estik Cafu. Jöttek a taktikai utasítások is: Gyorsabb vagy, Legyahov a hátvédet, aztán Ha-rína, leg­feljebb mellé rúgod. Te kapsz egy szép aranyórát, ő meg ma­radhat Beszcsasztnih, és el­képzelése Dungaba dőlhet. Mert Kalla győzelem. Utána Millaomos lehetsz, aztán Fi­ola-Fiala pénz, gazdag Embe válhat belőled, meg Vogsíjátok látni. Persze, akinek nem In- gesson, ne vegye magára. Lesznek új tehetségek is, akikről minden újságíró Pi­nája írni fog. Elmondják róluk ki fia Borja, megkérdezik: egy meccsen, mennyit Ramos be a kapuba? Megkérdik: van-e a lövésében kellő Bakero, vagy Naderő, tud-e olyat, amit a kö­zönség különösen Diaz. Elbé- szelgethetnek, arról, hogy mi a helyzet, ha a Brehme-i muzsi­kosokkal játszik? Aztán a pályaváltással kap­csolatban megtudhatná, ha sakkozna, jönne egy Matthäus, amolyan matt-ház, végülis nem nagy Kuntz. Kahn lenne érted, ha kikezdenél velük, te kis Mahlasz, miért Maran- gosz, ha a csapatod ilyen Sza- ravakosz. Ember, Haalandó, nézd a norvégeket, F/oszánt- ják a pályát, ott minden fjor­dítva van. Meg ne halljam, hogy pénz­ügyi zavarba kerülsz, hogy Van der Sár. Azmil Nem lesz mit enned, a Costacur'ta lesz, egy Falatah sem Kelly. Sem a Babb, Hababi van, ha nincs. Dedgryse az ízlik, ám nem Campos belőle. Aztán meg­kérdezhetik: kit tartsz ki, Mih- tarszki? Bozsik László aj Dunántúli napló Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint. ISSN 0865-9133 Totónyeremények A Totó 26. fogadási he­tének nyereményei a követ­kezők: 13+1 találatos szelvény nincs. A következő játék­hétre átvitt jutalom nettó összege 1 612 843 forint. 13-as 1 darab, nyereménye 2 741 833 forint. A 12-esekre egyenként 22 567 forintot, a 11 találatos szelvé­nyekre egyenként 1465 fo­rintot, . a 10-esekre egyenként 273 forintot fizetnek. Eich László lett a PMSC-Fordan vezetőedzője Az első nap a pécsi kispadon (Folytatás az 1. oldalról) Nincs már több találgatás, mert van új szakvezető Ujme- csekalján. Tegnap bejelentet­ték, hogy Eich László lett a PMSC-Fordan NB I-es labda­rúgó csapatának vezető­edzője. Az is nyilvánosságot kapott, hogy egy szponzori szerződés értelmében két esz­tendőn keresztül évi 50-60 millió forint támogatásban ré­szesül a szakosztály. A hétfői edzés után mutatta be Hoffmann György klubelnök a játékosoknak az új szakveze­tőt, Eich Lászlót. A 49 éves szakemberrel két éves szerző­dést kötöttek. Úgy volt, hogy Szarvasra kerül szakvezetőnek, de végül is a Mecsekaljára szer­ződött. Az újsütetű vezetőedző játé­kos korában 1957-63 között az FTC-ben, később, 1963-tól 1972-ig a Lángban, 1972-1976-ig pedig az Építők­ben futballozott. Edzőként sor­rendben az Építőknél, a Láng­nál, az Oroszlánynál, az Eszter­gomnál, a III. kér. TTVE-nél dolgozott, utoljára pedig a Pénzügyőrnél volt szaktanács- adó. A legutolsó évben munka- nélküli segélyből élt. A játékosokhoz intézett első mondataiban a fegyelmet és a csapaton belüli jó hangulat megteremtését tartotta nagyon fontosnak, amire lehet alapozni. Az új szponzori megállapo­Szundi György felvétele dásról a Mahir Rt elnökétől, Tóth Bélától tudtunk meg rész­leteket. Elmondta, hogy a PMSC-Fordant támogató For- czek Lászlóval van üzleti kap­csolatban, így került Pécsre. A szponzori csoport - amelynek ő áll az élén és amely mögött a Mahir Rt pénze van - évente 50-60 millió forintot akar ál­dozni a PMSC-Fordanra. Egye­lőre két esztendeig nyújtja ezt a támogatást, ennek fejében üz­leti- és sportsikereket reméL- Olyan profi mentalitást próbálunk meghonosítani Pé­csett, ami Magyarországon egyelőre ritka. A játékosoktól hihetetlen fegyelmet és odaa­dást kérünk, tréfásan szólva: a 90. percben is be kell még csúszni a partjelzőnek. Ami a keretet illeti, posztra igazolunk, másfél-két héten belül új nevek­kel szolgálunk. Egy-két jó kül­földi labdarúgót akarunk ide­hozni, de nem a környező or­szágokból. Új reklámkoncepciót dolgozunk ki, amivel jobban tudjuk menedzselni a pécsi csa­patot. A futballisták premizá­lása a nézőszámhoz lesz kötve. Az a célunk, hogy a hazai mécs­eseinken tele legyen a pécsi sta­dion - mondotta Tóth Béla. A szakmai munkát mene­dzseri minőségben Esterházy Márton, a 29-szoros válogatott labdarúgó segíti. A pályaedző Herke Imre maradt. Horváth László „ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG” Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár AZ NKGM ÉS AZ ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG | TÁMOGATÁSÁVAL .JAUKAN Al.PK.A0 'V VUKIV NWIV * 1994. Augusztus 31. - Szeptember 4. KAPOSVÁR VÁROSI SPORTCSARNOK Jelentkezés és felvilágosítás: a VÁSÁRIRODÁNÁL "S 82/422-000, 422-422 Fax: 82/310-200, 418-700 Ki „Alpoktól az Adriáig” 7401 Kaposvár Pf.: 234. A 4

Next

/
Thumbnails
Contents