Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-16 / 194. szám
6 üj Dunántúli napló Riport 1994. július 16., szombat Amikor a gáz füstbe mehet Szőlőhegy és halastavak Díjnyertes borokat is találunk a töttösi pincékben Altötting Harmincötödször jöttek össze Altöttingben Németország egész területéről a Magyarországról, a Bácskából és a Bánságból kitelepített németek. A 800-as években épített kis templom évszázadok óta a németség búcsújáróhelye. Három éve Baranyából is érkeznek zarándokok, az idén négy autóbusszal bozsokiak, mohácsiak, szabadak, töttö- siek, lippóiak, majsiak, hás- ságyiak és pécsiek, hogy a többezres esti gyertyás körmeneten tisztelegjenek a Fekete Madonna előtt. S minden szokástól eltérően a Te Deum után még két ének hangozhatott el - a bozsokiaké és a töt- tösieké. Előtte a baranyaiak adták - mint tavaly is - a másfél órás kulturális programot többszáz főnyi közönség előtt a Má- ria-teremben. Fellépett a töttösi asszonykórus és gyermektánccsoport, a szabad trió, a bozsoki kórus és trió - magával ragadó sikert aratva. A rendezvényen felszólalt a Szent Gellért Mű elnöke Franz Wesinger, a temesvári püspök Sebastian Krauter és P. Wendelin Gruber jezsuita szerzetes, aki igen sok embert mentett ki 1946-ban jugoszláviai koncentrációs táborokból. A vasárnapi népviseleti felvonuláson a töttösiek és bozsokiak eredeti viseletűkkel vonzották a fotósokat. A szentmisén Felső-Bajoror- szág elnöke dr. Hermann Schuster szólt a világiak képviseletében. A Fogadalmi templomban tartott délutáni ájtatosságnak magyarországi német Mária énekek adták a gerincét. Elisabeth Haumann német opera-énekesnő tolmácsolásában két ének csendült fel Schober József egykori gödrei kántortanítótól, egy harmadikat záró akkordként a zsúfolásig megtelt templom többezres közönsége énekelte. És elhangzott Balatoni Mátyás, a pécsi Székesegyház karnagyának a legna- gyobbakéval vetekedő Ave Mariája. Az altöttingi búcsújárások történetében először fordult elő, hogy magyarországi kórus énekelhetett a kegytemplomban - a töttösiek, és az 1100 éves falak között magyarul csendült fel: Nagyasszonyunk, hazánk reménye ... Győzködik nagyon a polgár- mester. A szobája ajtaja nyitva, mindent szó kihallatszik. A gázművek szakemberével tárgyal: lesz még idén gázvezeték Töttösön, vagy sem? A vállalat képviselője többek között azzal érvel: ha késlekednek, még többe kerül majd. Weber József válasza: amennyi van, annyit tudnak rá fordítani, fillérrel sem többet! A minap - fogalmaznak a meghívón - közmeghallgatással egybekötött falugyűlés volt. Itt tájékoztatták a polgárokat többek között a képviselőtestületi ciklus gondjairól, eredményeiről, illetve a földgáz- és telefonépítési munkákról is. Weber József öröme: az már tény, hogy az ősszel megválasztandó új képviselőtestület adósság nélkül, biztos tartalék- alappal kezdhet. Ezen nem csodálkozom. A jó értelemben vett „dörzsöltséget” sem nélkülözi a polgármester tárgyalási stílusa. Pontosan tudja - hogy csak az előszobái tapasztalataimat említsem -: jóllehet, meghatározó pozícióban van a gázszolgáltató vállalat, ám az új fogyasztóktól remélt bevételre szüksége van. Vagyis érdeke, hogy elkészüljön a gázvezeték Töttösön. Maradjunk a gáznál, a telefonról csak annyit megemlítve, hogy a hálózat kiépítése már megkezdődött, az országos rendszerbe várhatóan októberben kötik be. Ez a szándék - mármint az októberi bekötés - a gázzal is. A tervek készen vannak, a gázmű szakembere nem győz azon csodálkozni, hogy eszerint 14-15 millió forintba kerül a beruházás. Ő inkább 18-at számol, de Weber József „passzt” mond: 14 van, s talán még egy kicsinyke ... A kérdésnek hamar el kell dőlnie, ha a fűtési idény bekö- szöntére gázt akarnak a töttősi háztartásokba. Vagy ez évre füstbe megy a gáz. % Bollyal baj van. A töttösiek úgy érzik: a korábbi „főközség” még mindig lekezeli a hajdani társközségeit. Vélhető: Bóly- ban nem így gondolják, de a jelek azt mutatják, hogy visz- sza-visszatér a huzavona. Néhány példa, amelyeket Wéber József is felemlített a falugyűlésen. A múlt év decemberének legvégén a töttösi képviselőtestület meghozta a polgármester szerint első népszerűtlen döntését: nem támogatják a Bolyba járó általános iskolások napközis ellátását. Még 91-ben olyan megállapodás született a két község között, hogy Töttös 12 500 forintot fizet a gyerekek után. Ez a következő évre 15 000-re emelkedett, az infláció beszámításának szükségességét a töttösiek is elismerték. A múlt évben azonban a bólyi polgármesteri hivatal közölte: a teljes napközis költséget kéri, gyermekenként 41 500 forintot.- Többszöri tárgyalás után sem voltak hajlandóak az ösz- szegből engedni - háborodik fel megint Weber József. - Kiszámoltuk, hogy a beíratott 17 gyerek után 700 000 forintot, 30 gyerek után - mert kivételt nem tehettünk, s igazságosan mindegyiknek egyformán biztosítanunk kellett volna az ellátást - 1 250 000 forint ez az összeg. Nem engedtünk a zsarolásnak, megszüntettük a napközit. Azután itt van a jegyzőkérdés: a körjegyző Bolyban dolgozott, de - állítja a polgármester - igen ritkán látták Töttösön. A képviselőtestület döntött: május végén úgy határoztak, hogy különválnak a bólyi körjegyzőségtől, azaz 1995. január 1-től saját jegyzője lesz a falunak. Már az 1993-as költségvetésben olvasható egy ilyen tétel: 804 ezer forint a jegyzői lakás kialakítására. Ha már a költségvetést említettük: feltűnő, ahogy év- ről-évre gyarapodott az előző esztendőről áthozott tartalék. Pedig tényleg nagy gondot fordítottak a településre - szívet melengető olvasni egy kisközség zárszámadásában: „A költségvetési többletbevételekből létrehoztunk két parkot, amelyek már szépen díszítik falunkat a Lukács- és a Sze- ifert-dombon.” -: aszfaltozták az utcákat, felújították az italboltot, kialakították az öregek napközijét, sokat költöttek a vízvezeték kiépítésére, ma már szépen néz ki a polgármesteri hivatal is az itt lévő házasságkötő-teremmel, nemzetiségi klubot alakítottak, támogatják a fiatalok első lakáshoz jutását, rendbe tették a kultúrházat és környékét, beszereltették az iskolába a központi fűtést.-Hát igen - mondja elégedetten a polgármester -, már a szőlőhegybe is aszfaltozott út vezet! Nem véletlen tehát, hogy 1991-ben a „ Kultúrált települési környezetért ” pályázaton díjat - pénzt és oklevelet - nyertek, mert - szól az indoklás . .. az önállóvá vált települések látványos fejlődését produkálta rövid idő alatt. ”- Csak az áfa ne lenne!... - sóhajt a polgármester. Tavaly óta az önkormányzatok nem igényelhetik vissza. Márpedig 1993-ban ez az apró község több mint 2 millió forinttól esett el ilyen okból. * , A szőlőhegy. Es a halastó. Mindegyik azt juttatja az ember eszébe: Töttösön jó előre gondolkodnak. Igen szép a pincesoruk - jó borok is vannak -, szorgalmas és rendszerető gazdák dolgoznak a tőkék között. Ebben a piactalan világban ugyan mit lehetne valami okosat kitalálni? Hogy a környezet is pénzzé váljon, a munka gyümölcse is? Az idegenforgalom \r- Észrevettem - mondja Weber József -, hogy német vendégeim oda voltak a gyönyörűségtől, ha ők lopózhattak a hordóból. Ha nekik tetszik, sokaknak tetszhet. Jöjjenek ide, költözzenek egy hétre a pincébe, ha van kedvük, dolgozzanak, ha nincs, lopózza- nak, ha kell, adjanak enni az állatoknak, ha kirándulni akarnak, menjenek a horgásztóra. A falu polgárai bevételhez juthatnak. Most ezen gondolkodunk. A tsz-szel tárgyalásban vannak: a halastavak „átszabásáról”, horgász vízkénti közös üzemeltetéséről.- Mert a németek horgászni is szeretnek! Nem eszik meg, de szívesen fogják - állítja a polgármester. Am ez még időben kicsit odébb van, de bízik abban, hogy látogatott hely lesz Töttős és környezete.- Sok mindent még nem sikerült megoldanunk . .. Kevés volt ez a négy év!- Ezek szerint ősszel megint indul a polgármesteri székért?-Azt mondják az emberek: vállaljam! Bennem is van késztetés. Tudja, semmit sem szabad félbe hagyni! Mészáros Attila A közelmúltban parkosították Töttös központjában a Szentháromság teret, a lakók és a gyerekek nagy örömére Fotók: Müller Andrea S zép ez a tóparti nyár. Most igazán szép. Hosszú, hűvös tavasz után érkezett, amikor gyakran takarták a Napot esőtől terhes fellegek. Egy napon aztán, csaknem észrevétlen, leveleket bontottak a rügyek, a bimbók virágokat és katicabogarakat hintáztattak éles pengéjű fűszálak. Tavasz sem volt hát igazán, és lám, nyár lett. Üde, varázslatos. A földből az élet illata árad, hópehely szirmokat ringatnak a virágok, a lombok között zöld fuvallat susog és az égbe magasodó nyírfák tetején felhőfátyo- lok lebegnek. Rigók dallamos fuvolaszólójával ébrednek a reggelek és a cinegék csivitelő csevegésével. Minden mozdul, növekszik, teljed, szépül és szépítkezik. És él. Ez a dolga. A rozsdafarkú pár repülni tanítja fiókáit, egy szarkapár dühös csörgéssel bosszantja a fűben heverő vörös kandúrt, „akit” Lipótnak hívnak. Lipót hanyatt fekszik, a hasát süttetve és nem sokat törődik a szarkákkal. Lipót egyébként, mint minden emberhez kötődő macska „ért” emberül. Társalogni is lehet vele: rövid, doromboló kurrogással válaszol, ami elégedettségének egyik jele. Ám tud nevetni, néha szo- morkodik vagy durcás, sértődött. A reá vonatkozó szavakat is megérti természetesen, föltéve, hogy meg akaija érteni. Sokkal rejtélyesebb azonban az, hogy a vele kapcsolatos gondolatokat is érzékeli. Ez is egyike azoknak a titokzatos állati képességeknek, amelyek alkalmasint szerénységre intenek: nem föltétien az ember a legtökéletesebb egyede a természetnek. S zép ez a nyár. Perzselőn süt már a Nap. Jól esik az árnyék, a vizek illatát hozó hűvös szellő. S öröm a most megjelent Márai verseskötet is: „A delfin visszanézett” válogatás. És külön öröm rálelni benne az évtizedeken át csak titkon, gépelt másolatokban terjesztett „Halotti beszéd” és a „Mennyből az angyal...” című versekre ... Jó ez a nyár Máraival és a természettel. A csend puha és meleg, mint az anyaöl. A világ zaja már nem tudja áttörni e varázslatos védőfalakat. Feszültségek oldódnak és szelíden ringat a gondolat: „Volt Bach. Talán még Cesar Franck. Volt hallgatás / Voltak szavak, amelyek sajogtak, mint a harapás.” S jelentőségét veszíti, ami máskor oly fontosnak tűnt: az árak a boltokban, az újságok „sorsdöntő” hírei... A méhecske a fontos a virág kelyhé- ben, a mézet adó virág, a napfény, az eső, a fák és a vizek és a levegő és a klorofil. E rendszerben egyensúly van. A természet bölcs. Nem kapzsi. Csak létezni akar. Az ember nem éri be ennyivel. Mindeht szeretne: mohón, gyorsan, szertelen. S egy napon, meg lehet, mindent elveszít majd; Lassan, csaknem észrevétlen. Miként elsüllyedt már benne a csend, amelyben hallatszott még sejtjei mélyéről a legrégibb üzenet: élni örömmel kell! És amiként odalett a hűség: társához az emberhez, az állatokhoz, a természethez, és - önmagához. És hol van már a türelem? Megvárni, amíg csitul az indulat, s kezet nyújtani a felemelt ököl helyett... Pedig az ember, lelke mélyén, szelídnek született. Kocsijából mégis az útra hajítja megunt kutyáját, szándékosan csapja el az autója elől menekülő állatot és szennyes hulladékával szórja tele az erdőket ... Hát így vagyunk. Valami elromlott, eltörött. A Paradicsom messze már. Mégis szép ez a nyár. A fű selymes, a lombok árnya enyhét ad, Márai a dolgok értelméről ír, s egy úrról Velencéből, akit Giacomonak hívtak. Giacomo Casanovának. Varázslatos ez a nyár. A hegyek megfeszülnek a kék egek alatt, tükörképük a tó zöld vizében ringatózik. S különös ez a találkozás: időtlen, mégis csak a pillanaté . .. A kocsi dombok között suhan és kúposán meredő hegyek övezet völgyekben. Az autórádió hangszóróiból Mozart muzsikája árad. Olyan hihetetlen az egész! A kocsi, az évtized elektronikai trükkjeivel a motorháza alatt, a koldusszegény Mozart pazarlón gazdag dallamai - két évszázad távolából és a vulkánok szülte 3-4 millió éves hegyek ... És e pillanatban andante: a hegedűk lágyuló hangjára fölúszik a zongoraszóló. Szinte látni a művész ujjainak billen- tését, csuklóinak mozdulatát, a vonósokra néz. Allegro vivace assai: a dallam fölgyorsul. Határozott lesz, csaknem követelődző. Betölteni a kocsi szűk terét, szétömlik a tájon, mint valami óriási, megállíthatatlan áradás. A kocsi 30 méteres sebességgel rohan a pillanatban, antennájába tízmilliószor gyorsabban érkeznek a rádiójelek a végtelenből; és távolabbról, a hegytetőről, nagyon lassan közelít a templom. Tornyai, mint két keresztesvitéz, őrködnek a táj fölött. S amikor a zongoraverseny utolsó akkordja elhal, már karnyújtásnyira van a templom. Égy másfajta varázslat kezdődik, odafenn ... A hegytetőről messze látni. Látni a tó időtlen nyugalmát, a hajót, amint ezüstös éket karcol a víz tükrére, s látni odaát a túlsó part párába vesző körvonalait. És a párákon túl, a táj szövedékeibe ágyazva, látni századok vonulását... A vihar lassan készülődik. Óvatosan közelít, mint a zsákmányát becserkésző vadász. A szelek kedvelik ezt a vidéket. A tó felett úgy neki tudnak iramodni, hogy a parti fák földig hajolnak előttük és fenékig kavarodik a víz. Most még levél sem rezdül, de odafenn már szilaj áramlások űznek tintakék fellegeket. Mozdulatlan áll a levegő, csak a pókhálók finom rezdülése jelez valamit. Aztán hirtelen pórfelhő támad és zúgva, suhogva támad az első szélroham. Mindent magával sodor, ami mozdítható. Menjünk le a partra - mondja a férfi. Ebben a viharban? - kérdi az- asszony. „Sok vihart megéltünk már...” „Igaz, sokat...” A parton orkán tombol. Letört faágakat sodor magával és vitorlázó sirályokat. A vizen iszapos hullámokat korbácsol, habos tajtékokat csapdos a parthoz, amelyek elöntik a sétányt, mint valami szökőár. Ä két ember egyedül van. Testük nekifeszül a szélnek. Nem fiatalok már, de még nem kell meghátrálniok. Az asszony haját fölborzolja a viharos szél, arcának vonásai kisimulnak ... A férfi figyelmesen nézi: olyan most, mint régen egy másik parton, egy másik viharban. Pontosan olyan, gondolja. Kezük egymást keresi. És amikor ujjaik egymásba kulcsolód- nak úgy érzik, hogy szorításuk erősebb, minden viharnál. •.. Mire visszaérnek a házba, nem működik a világítás. A gyertya fénye, tán mert a karácsonyt idézi, békességet áraszt és nyugalmat. És persze a kiszolgáltatottság érzését, hiszen nem működnek a nagy találmányok: a tévé, a hűtőszekrény, a rádió. Mindez Lipótot zavarja a legkevésbé. Élégedetten mosak- szik kedvenc kertiszékén. Hajnalban, a vihar után a levegő tiszta, mintha kristálygömb borulna a föld fölé. A Nap lángnyelvei gyújtogatni kezdik az ég alját. Nemsokára reggel lesz: halványulnak már az árnyak és álmosan nyújtózkodnak a fák. És amikor felkel a Nap minden megtörténik, ami fontos: a fény találkozása a vizekkel, hogy megint egyszer megismétlődjön a teremtés csodája... Búsbarna László Nyár - négy tételben
