Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)

1994-07-02 / 180. szám

1994. július 2., szombat A mai nap ajDunantüimaplö 5 A Szigetvár és Vidéke ÁFÉSZ Dália Bokréta néven új ABC-áruházat nyitott Pécsett, a Megyeri téren. A megnyitón az európai hírű Szigó táncegyüttes szórakoztatta színvonalas műsorral a nagylétszámú bevásárló-közönséget Löffler Gábor felvétele Hazai totó-lottó Itthon készülnek péntektől az újtípusú, gépi feldolgozásra al­kalmas totó-lottószelvények - jelentette be pénteken a soro­zatgyártás indítása alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen Ke­mény Nándor, a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatója. El­mondta, hogy az eddig külföld­ről behozott szelvények hazai gyártása jelentős beruházás árán vált lehetővé: több mint 200 millió forintos költségű az a fej­lesztés, melynek első üteme most megvalósult. A nagytelje­sítményű rotációs gép öt szín nyomására alkalmas, hiszen ma már követelmény a szelvények Ízléses megjelenítése is. A szá­mítógépes vezérlésű optikai rendszernek köszönhetően azo- hos sorszámú szelvények garan­táltan nem vehetnek részt a já­tékban. A gépek egyébként újabb játékok kiszolgálására is alkalmasak. Holnap az Új VDN-ben Terjedőben a külföldi érdekeltség? Nagy szállók árnyékában * Egy hajdani balatoni hajókatasztrófa 1954-ben Fürednél elsüllyedt a „Pajtás” * Betörést vagy tüzet? A rács elvágja a menekülő útját * Egyél mézet, élj száz évet! * Fejszével vetett véget az állandó macerának • • Önkéntesen a városért Önkéntes segítőket keres a Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesülete közfeladatokat ellátó, valamint környezetvédelmi munkacso­portja, hogy az Uránvárosban és Kertvárosban már szervezetten járőrözők munkáját a város egész területét felölelő hálózattá alakítsa. A társadalmi munká­ban szabad idejét felajánló, já­rőröző szolgálatot teljesítő - eddig mintegy 10-15 - polgár feladata nem több és nem keve­sebb, minthogy jelezze, ha la­kókörnyezetének közterein, parkjaiban szemétkupacokra, il­legálisan otthagyott hulladékra, rendszám nélkül árván maradt autókra, roncsokra bukkan. Márpedig a város jelentős terü­letén erre jócskán akad példa. Mint Kovács Gábor, a kör­nyezetvédelmi csoport vezetője az elmúlt hónapok tükrében hozzátette, kedvező fogadta­tásra talált kezdeményezésük. A fenti problémákat egyébként orvosolni hivatott hatóságok rendszerint rövid időn belül munkához látnak az egyesület­től kapott bejelentések alapján. Eddig tíznél is több szervezettel kötöttek együttműködési meg­állapodást, a környezetvédelem tekintetében a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelő­séggel, a Közterület-felügyelet­tel és a rendőrséggel. -Mindez valamennyi városlakó érdeke - mondja Kovács Gábor. - Fel­adatunkat nem munkának, sok­kal inkább állampolgári köte­lességnek tekintjük. Az új szárny építése több mint 300 millió forintba került Fotó: Löffler Gábor Kísértetotthon épült? (Folytatás az 1. oldalról) azzal a kiegészítéssel, ha az ön- kormányzat bevételhez jut, előre sorolják az ágazatot. A malomvölgyi úti otthon új szárnyának megépítése a kor­szerű felszereléssel együtt több, mint 300 millió forintba került. Czike Zoltán igazgató elmondta, a fekvőbeteg ellátásra egyre na­gyobb az igény, ezért az egyik osztályukat már tavaly kényte­lenek voltak fekvő osztállyá át­alakítani. Napjainkra az ott­honba kerülő idősek 70-80 szá­zaléka ágyhoz kötött. Az igaz­gató szerint, ha be is költözhet­nének a 150 férőhelyes új szárnyba, nem biztos, hogy minden igénylőnek jutna hely. A kialakult abszurd helyzetről dr.Sulyok Endrénével, a népjó­léti iroda csoportvezetőjével be­szélgettünk. — A város idei költségveté­sében mennyi pénz szántak az otthon működtetésére?- Semmit. Mi beadtuk az elő­terjesztést, de a testület nem szavazta meg, pedig az idei működéshez szükséges hu­szonöt millió forintból 13 millió forint megtérülne. Részben a fejkvótákból, részben a gondo­zottak térítési díjából, amely be­tegenként és havonta 8100 fo­rint.- Mit tudnak tenni?-Áthidaló megoldásként le­galább részlegesen szeretnénk megnyitni az otthont. A középü­leteket ugyanis biztosítani kell, de a lakatlan épületre a biztosító csak akkor köt szerződést, ha azt őrzik, ez pedig nem kis ösz- szeg. Nem engedhetjük meg, hogy zárva legyen egy olyan épület, amelyre nagy szükség van.- Elképzeléseink szerint az Ágoston téri Átmeneti Szociális Otthon felszámolásával a 35 be­teget és a működési költségeket a malomvölgyi úti intézmény kapná meg és ötven főre kiegé­szítve szeptemberben megnyit­hatnánk az új szárnyat. Megtudtuk, ezek a költségek azonban csak addig lennének elegendőek, amíg el nem kez­dődik a fűtési szezon. Hogy utána mi lesz, ma még senki sem tudja. A helyzet elég bi­zonytalan, mert pillanatnyilag az sem látszik, augusztusban miből fizetnek azoknak, akik rendszeres segélyre szorulnak. Porth Etelka Egy kis pihenő a rekkenő hőségben a szajki tsz. búzatábláján Fotó: Bolkovics László Szövetkezeti aratók a Nadicán Poros út vezet Szajkról a vadá­szok által csak „Nadicaként” em­legetett közeli dombra, ahol a tik­kasztó hőségben kombájnok ró­ják maratoni köreiket. Az út bal oldalán pipáló, esőért ágaskodó kukorica. Jobbra fenyerszéna, rendre vágva, mögöttünk az átlát­hatatlan, kavargó porfelhő. A napon talán negyven fok is van, már csak abban bízunk, hogy a közeli erdősáv hűvösében talán a vízhordó fiúba botlunk.-Az előbb ment el a Fábián vízért a szállító kocsival - mondja érdeklődésünkre Sármán István mezőőr, aki bukósisakban, MZ motorjával érkezik a tarlón.-Gondoltam, megnézem már kik jöttek ide, nehogy előbb eltűn­jön a termés, mint betakarítanánk. A tűzveszély miatt figyelnünk kell mindenre. Szerencsére eddig még nem volt gond. Kopogjuk le! Közben a tábla végéhez érke­zik az egyik 106-os Class Domi- nátor. Czikovácz László inté­sünkre félrehúzódik a kombájn­nal, s bár tudjuk, siet tovább, - hisz normára megy a munka - néhány szót váltunk az akácfák árnyékában.- Szerda óta már a búzát vág­juk, szombaton pedig nekilátunk a borsónak is. Hogy hogy megy a tsz.-nek? Egyelőre rendben van­nak a dolgok. Bár Lánycsók ki­vált a Béke Tsz-ből, azért tavaly is nyereséggel tudtunk zárni. Ami minket illet, az árpánk szép volt, majdnem 65 mázsát hozott hektá-. ronként. És úgy tűnik, hegy a bú­zában sem kell csalódnunk. Közben a többi kombájn is kiér az erdősávhoz. Mint megtudom, iménti beszélgetőpartneremen kí­vül Kollár János, Bitter Zoltán és Hock Ferenc tartozik a brigádba. Ám Hoch Ferenc kombájnjának nyergéből most a brigádvezető, Spengler Imre pattan ki. Rögtön mondja is a magyarázatot: elvál­lalta kollégái helyettesítését egy-egy délutánra, amíg ők a hib­ridkukoricájukat címerezik. A két kombájnból egy-egy segédkombájnos is kikászáló­dik. Általános iskolás fiúk, akik felkéretőzve a szakik mellé a légkondicionált fülkében figye­lik, mit is kell tudniuk ahhoz, hogy egyszer a helyükre ülhes­senek. Ok már nem érték meg a porfelhőben nyitott fülkével dolgozó SZK-4-es kombájnok időszakát. Talán nem is baj. A lényeg, hogy jól fizet a kenyér- gabona az idén. Balog Nándor Azt hitte, hogy átverheti a rendőröket Nem vették be az álrabló meséjét Egy hónapja megírtuk, hogy a Kertváros Mini kaszinójából két horvát férfi elrabolta a bevé­telt. Akkor az áldozat mondta el a történetet. Csütörtökön a nyomozók befejezték az ügyet és úgy adták át a vizsgálatnak az aktákat, hogy a bejelentést tett alkalmazott sikkasztotta el a kétszázezer forintot. A részle­tekről Gulyás József, a nyomo­zás vezetője számolt be. A sértett, L. I. elmondta, hogy a tettesek pisztollyal hom­lokon vágták és rongyot tömtek a szájába. Mivel kívülről kutya­sétáltatás hangjai hallatszottak, 40 percet töltöttek a helyiség­ben, majd a hátsó ajtó elől autó­val elhajtottak. Ő csak a rend­számon lévő címerpajzsra em­lékszik. Már az elején valószerűtlen­nek tűnt a történet jópár eleme. Nagyon ritka a 40 percig tartó fegyveres rablás. Az elkövetők­nek még azt a kockázatot is vál­lalniuk kellett, hogy fegyvert használnak, ha véletlenül belép valaki. Abszurdnak tűnt a hátsó ajtó elé állított gépkocsi is, mert a szomszédos videókölcsönző­ben éjjel is jöttek-mentek az emberek. A nyomozók a két férfi mo­zaikképével sorra járták a vásá­rokat, az illegális valutaváltókat és L. I.-t is vitték magukkal, „bevonták a munkába”. Közben egy másik csapat róla gyűjtött adatokat és várták, mikor követ el hibákat. A horvát rablók nyomai lassan elfogytak és a szakértők szerint nem volt nyál a rongydarabon, amely állítólag negyven percnél tovább volt a sértett szájában. Megtalálták a kölcsönzőben vásárló tanúkat is, akik nem láttak autót a hátsó ajtó előtt. L. I. korábban rokkantnyug­díjasként piroskázásból tartotta el három gyerekét és munka- nélküli feleségét. Most köl­csönkapott egy gépkocsit, a nyomozók viszont bizonyítani tudták, hogy készpénzben kifi­zette. Költekezett, feltűnően so­kat ivott, rászokott a márkás ci­garettára. Csütörtökön reggel tízre bei­dézték és fokozatosan előtárták az ellentmondásokat, este hatra beismerő vallomást tett, amely­nek egyes részletei még az ügyet felgöngyölítő nyomozó­kat is meglepték. A pénz a sikkasztás után még egy hétig a játékteremben volt, hiszen csak akkor tudta magá­hoz venni, amikor ismét ő volt a teremfelügyelő. A bankók elrej­tése után kutyaugatást hallott, ezért nem mert kimenni és beje­lenteni a rablást. így telt el a gyanúsan hosszú idő. A szabad­lábon védekező L. I. már azt mondogatja, hogy visszavonja a vallomását, de a tények ettől függetlenül is ellene szólnak. Farkas István Piros pont Baranyában is Idei első ülését tartotta teg­nap délelőtt Pécsett, a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottság (ÓBB). A napirendi pontok között szerepelt a közle­kedésben bevezetésre kerülő pi­ros-pont rendszer ismertetése, amelynek lényege, hogy csak kiemelt, vagy országos akciók során adnak a rendőrök piros pontot azoknak gépkocsiveze­tőknek, akiknél az ellenőrzés során mindent rendben találtak. A piros pontok - tulajdonkép­pen sorsjegyek - az év végén országos sorsoláson vesznek részt, a fődíj motorkerékpár lesz. Kiállítás A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége szer­vezésében Péter László grafi­kusművész alkotásait bemutató kiállítást nyitott tegnap délután Mohácson a Kanizsai Dorottya Múzeumban Lábadi Károly néprajzkutató. A művész a Drávaszög című ciklusának a képeit hozta ezúttal Mohácsra, melyeket az érdeklődők a Vá­rosház utcai múzeumépület termeiben augusztus d-ig te­kinthetnek meg. A „kulcsot” a rendőrök is megtalálták Búcsúestet tartottak jú­nius 24-én a Siklósi Alkotó­telepen. Míg a kertben a művészek késő estig be­szélgettek, egy helybéli fia­talember a nyitva hagyott udvari ajtón át besurrant az épületbe, s a kellő óvatos­sággal végignyitogatta az irodákat. Nagy örömére az egyik íróasztalfiókban vaskazettát talált. Otthon felfeszítette, de csak egy árva kulcs volt benne. Nem lett bánatos, mert érezte, hogy nem akármilyen kulcsot talált. Visszament a házba és sike­rült kinyitnia a páncélszek­rényt. Abban is volt egy ka­zetta. Ebben a külföldi útle­velek, hitelkártyák, repülő­jegyek mellett még 2500 amerikai dollárt is talált. Kora reggel feketén átvál­tott valamennyi pénzt, vett egy nagy szatyor divatos ru­hát és megadta egy régebbi tartozását. Az alkotótelep igazgatója közben már az eltűnt érté­keket lajstromozta, és fel­hívta a siklósi rendőröket. Jó szimattal ők is a valuta­váltókat keresték meg leg­először. A megfelelő infor­máció birtokában onnan rögtön a tettes lakására men­tek, aki javában horkolt, az ágya alatt pedig ott voltak a felfeszegetett kazetták. Farkas I.

Next

/
Thumbnails
Contents