Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-12 / 160. szám
Magyar-holland konferencia Csurgón A Dunamelléki Református Egyházkerület szervezésében megtartott kétnapos csurgói konferencián elhangzottakat szombaton, a tanácskozást követő sajtótájékoztatón értékelték a résztvevők. Hajdú Zoltán református lelkész, a konferencia elnöke, a hazánkban immár negyedik alkalommal megrendezett magyar-holland találkozóval kapcsolatosan elmondta: a csurgói dispután elsősorban az állam alapvető szerepéről vallott nézeteiket osztották meg egymással, s arról cserélték ki tapasztalataikat, hogy a két országban a keresztyén felfogásban „felsőbbségnek” nevezett államnak milyen a kapcsolata az önkormányzatokkal, az oktatási intézményekkel és a református egyházzal. A rendezvénynek a kétszáz éves múltra visszatekintő csurgói református gimnázium adott otthont, ezzel is mintegy jelezve, hogy az egyházközösség rendkívül fontosnak tartja az ifjúság nevelését. Mind a hazai, mind pedig a holland előadók hangsúlyozták: nem kívánnak sablonokat átadni a másik félnek arról, hogy mit tartanának követendő példának. A konferencia mintegy 50 résztvevőjének állásfoglalása szerint mindazonáltal az a legfontosabb, hogy a református egyházközösség tagjai felelősséggel álljanak helyt a gazdasági és politikai változások közepette, a keresztyén szellemiség érvényesüljön a közéletben, ezen belül is elsősorban a civil szerveződésekben. Az ifjúság nevelésében csak egyetlen követendő út lehet, az, hogy felkészítsék a diákokat a társadalmi életben betöltendő szerepükre. Rettenetes világelsőségünk Konferencia Pécsett a rák megelőzéséről A POTE Népegészségtani Intézete kétnapos tudományos tanácskozást rendezett Pécsett a rák megelőzéséről, mielőbbi felismerésének metódusairól, s természetesen e rettegett betegség gyógyításának lehetőségeiről. A tegnap este zárult tanácskozás hangsúlya azonban az első két témán volt. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a kutatóknak és gyakorló orvosoknak kell a változtatás elszántságával eltöprengeniük azon a szomorú tényen, hogy Magyarország lakosságaránya szerint már világelső a rákban elhalálozottak számát tekintve. Az erősen szakmai jellegű előadások sorában számos utalás hangzott el a fentieken túl arra is, hogy a rákbetegség kialakulása 80-90 százalékban környezeti ártalmak rovására írható. Az előbb említett adatokra utalva dr. Gundy Sarolta, az Országos Onkológiai Intézet onkocitogenetikai osztályának új vezetője - aki húszegynéhány éve elsők közt kezdett el hazánkban foglalkozni a rákbetegség elsődleges megelőzésével - a probléma lényegét a következőkben jelölte meg: Az elsődleges megelőzés célja ez, hogy a környezetben és az életmódban olyan pozitív változásokat hozzunk létre, amelyek az említett 80-90 százalékos rizikófaktor-halmazt lecsökkentik. Ezzel kapcsolatban népegészségügyi szintű legfőbb problémának én azt látom, hogy Magyarországon mindmáig nincs rák-morbiditási regiszter. Ebből kimutatható lenne, hogy a megbetegedettek hány százaléka gyógyítható, s milyen környezeti vagy egyéb körülmények vettek részt a betegség kialakulásában. A másik nagy gond, hogy az illetékes szakminisztériumok között nincs kellő összhang. A harmadik - bár nem kevésbé fontos - , hogy nálunk a társadalombiztosítás nem a betegség megelőzését, a szűrővizsgálatokat dotálja, s nem ebben teszi anyagilag érdekeltté a családorvosokat és az intézeteket, hanem azokat az általában jóval drágább vizsgálatokat finanszírozza, amelyek már a bekövetkezett és felfedezett baj miatt váltak szükségesé. Ez pedig még anyagi vonzataiban teljesen téves szemlélet, nem is beszélve a gyógyítás esélyeiről. Általában társadalmi gond az egészségügy elégtelen, vagy alig-alig elégséges finanszírozását. A parlamenti képviselőknek mielőbb rá kellene döbbenniük arra, hogy hovatovább nem lesz kiknek törvényeket alkotniuk, hiszen a születéskor várható átlagéletkor oly alacsonyra esett hazánkban - 64 év a férfiaknál, 73 év a nőknél, - amire Európában alig-alig akad másutt példa. D. I. Hadipilóták emlékműve Pakson A fiatal pilóta, Zsámboki Dezső repülő-őrmester rádión jelezte az ellenséges gépek kötelékét, s azonnal parancsot kapott a támadásra. Rögvest fordította a gép orrát, s amint megfelelő távolságba értek, Sallós Géza, a géppuskánál ülő őrvezető a gépfegyvert működésbe hozta. Harminc-negyven amerikai gép ellen a második világháború utolsó évében a Mes- serschmidt-ben ülő magyar avi- atikusoknak semmi esélye sem volt. Június 13-tól 1 hétig INGYEN készítjük el a frizuráját mindenkinek. 1994. június 13-án megnyílik Magyarország egyik legkorszerűbb fodrász és kozmetikai szalonja. ANACONDA-HAJAS SZALON Pécs, Király u. 18. (Színháztér) Tel.: 310-440 Nyitva: 7-21; szó.: 8-13 *Csak a felhasznált anyagot kell megfizetnie. MOST! ingyenes üzembehelyezéssel ajándékba féléves karbantartással 30.000 Ft + áfa ártól rnpvrniv RT ^cs, ^agy bajos király u. 9. VUl IvUll Dl* Tel.: 72/332-691 Zsámboki a központnak jelezte, hogy találatot kaptak, s hogy Sallós is megsebesült. A felszólításra, hogy azonnal ugorjon ki a gépből visszaválaszolt:- Nem tehetem, az őrvezetőt nem hagyhatom magára. Megpróbálom az égő gépet letenni a földre . . . Tegnap a paksi Öreg- hegy-dülő búzatengerének szélén, egy dombhajlat védelmében felavatták a két hősi halott emlékművét, amely egyúttal Európa csataterein 1939 és 1945 között értelmetlenül elhunyt magyar repülők tiszteletére is állíttatott. Sikerült az avatás előtt egy szemtanúval, a helybéli Wolf Antallal elbeszélgetnünk, aki iskoláskorú gyermek volt 1944 április 3-án, s a légiriadó idején az iskolaudvarról nézte végig társaival a rövid csatát. Aztán kimentek a rétre, s látták a földbe fúródott gépet, s a szanaszét repült roncsokat. Hasonló szemtanúk segítettek a szerencsétlenség helyszínének felkutatásában, s mint azt avatóbeszédében Bor Imre, Paks város polgármestere említette, jó negyven év után sikerült a történéseket tisztázni, s a család tagjait is értesíteni a pontos történésekről. Az emlékmű siklósi kőből és bronzból készítette a neves szakszárdi művész, Farkas Pál. (Az ő munkája többek között Pécs-Üszögpusztán a kastélyudvarban lévő Ágaskodó-paripa is.) Az avatáson részt vettek a veterán repülősök, több nemzet katonai attaséja és a két hős családtagjai. Kozma F. PUNTO. A VALASZ. Már 959.900,Es 6 sebességes változatban is kapható Kedvező részlet és lízing fizetési lehetőség. Használt autóját beszámítjuk a vételárba.-A PUNTO 555 3 ajtós változat ■ PUNTO 55S 5ajtós változat 994.500,-Ft __________ FIA T Autószalon 7630 Pécs, Diósi u. 49. ggrfe , Telefon: (72) 327-575,332-422 Bomba robbant a Parlamentnél Ötmillió forint a nyomravezetőnek Szabad György az Országgyűlés elnöke a helyszínen tájékozódik a merényletről MTI FOTÓ (Folytatás az 1. oldalról) közleményt juttatott el az MTI-hez: „Ma hajnalban 02.40 órakor a Parlament Duna felöli oldalának egyik bejáratát ismeretlen tettesek berobbantották. A kétszámyas ajtó beszakadt, valamint néhány ablak kitört, jelentős kár az épületben nem keletkezett. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség halaszthatatlan nyomozati cselekményként azonnal megkezdte a helyszíni szemlét, a vizsgálat szakértők bevonásával jelenleg is tart, illetve a helyszínen talált anyagmaradványokat további szakértői vizsgálatra elszállították. A nap folyamán a helyszínt megtekintette a Magyar Köztársaság elnöke, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök és a belügyminiszter is, akiket a szakértők tájékoztatták a történtekről. A robbanóanyagot, illetve a robbanás pontos körülményeit a szakértők jelenleg is vizsgálják. A rendőrség kéri azokat, akik a kérdéses időben az alsórakparton jártak és a bűncselekményről információval rendelkeznek, vagy bármilyen érdemleges információval segíteni tudják a nyomozást, jelentkezzenek a 07-es telefonszámon. A nyomravezetőnek a rendőrség 5 millió forint jutalmat ajánlott fel.” * A Rádió Déli Krónikájában elhangzott, hogy a Parlamentnél időzített bomba robbant, ami nem amatőr munkára vall. Ezt a közlést a távirati iroda kérdésére Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője nem erősítette meg. Mint mondta: a szakértők még jelenleg is dolgoznak, így minden, az üggyel kapcsolatos állítás egyelőre csak találgatás. A belügyminiszter a parlamenti robbantásról Joggal kelt megdöbbenést ez az erőszakos cselekmény egy olyan országban, ahol nem jellemzőek az ilyen események, hiszen itt a lehető legnagyobb békességben folyik évek óta a társadalmi átalakulás - mondta el a hajnali parlamenti robbantást kommentálva az MTI-nek szombaton délután Kónya Imre belügyminiszter. A tárcavezető szerint különösen az a megdöbbentő, hogy éppen a demokráciát jelképező középület, a magyar Parlament ellen történt a merénylet. Az esemény tanulsága, hogy az eddiginél több figyelmet és több pénzt kell fordítani középületeink védelmére - mondta a belügyminiszter. „Máris utasítottam a rendőrfőkapitányt és a kormányőrség parancsnokát, hogy dolgozzanak ki javaslatot a Parlament és a képviselői irodaház hatékonyabb védelmére. Mindez természetesen pénzkérdés, s szándékomban áll a legközelebbi kormányülésen javaslatot beterjeszteni ezzel kapcsolatban” - jelentette ki Kónya Imre. Arra a kérdésre, hogy a merénylet ösz- szefüggésben állhat-e a közelmúltban történt szegedi és a szabadkai robbantásokkal, a belügyminiszter közölte: ez nem kizárt, de nem akar a vizsgálat lezárulta előtt találgatásokba bocsátkozni az ügy hátterét illetően. Annyit azonban elmondott: nincs információ olyan hazai politikai csoportosulásról, amelynek tevékenységével az ügy kapcsolatba hozható. A robbantás ügyében szakértők, tűzszerészek és a honvédség szakembereinek bevonásával a rendőrség folytatja a nyomozást. A kérdésre, hogy a Nemzet- biztonsági Hivatalt bevonják-e a munkába, Kónya Imre elmondta: a rendőrség nyomoz, a Hivatalnak közvetlenül nincs köze a dologhoz. Az épület őrzésében mulasztás nem történt, de maga a védelmi rendszer cserére szorul. Hét idős úr és néhány vendég beszélgetett kedélyesen tegnap délután a Minaret Étterem kistermében, a Pécsi Ciszterci Gimnázium 60 évvel ezelőtt érettségizett diákjai. A találkozó szentmisével kezdődött, majd megkoszorúzták elhunyt osztálytársuk, dr. Cserháti József püspök sírját. A gimnáziumban történt megemlékezésen dr. Szabó Sándor (a keszthelyi idegenforgalmi iroda volt vezetője) fejből mondta el annak a nyolcvan diáknak a nevét, akikkel elsős gimnazistaként, vagyis tíz éves korukban egy osztályba kerültek. A nyolcvan felé járó idős urak közül Stang Mártonnal beszélgettem. Megkerülhetetlen volt a történelem, hiszen átélte az első világháború utáni szerb, Pécsi osztálytalálkozók majd a második utáni orosz megszállást, és a tapasztalatokat szerzett a fogolytáborokról. Az osztálytalálkozók is tükrözik a korosztály sorsát. Először a tíz éves találkozóra jöttek össze 1944-ben, a II. világháború vége felé. Az ötvenes évek elején nem találkozhattak, és csak a 25. évfordulón, 1959-ben tartottak újra érettségi találkozót. Stang úr többször szólt arról az életre szóló útravalóról, amit a nyolcosztályos gimnáziumtól kaptak, hiszen tíz éves koruktól együtt élték át a felnőtté válás folyamatát. Régebben temetőlátogatást is beiktattak a programba, de ma már ez nehezebben menne. Más jellegű, más hangulatú, és rendhagyó találkozót tartottszombaton a belvárosi általános iskola 1952-ben végzett fiú osztálya. Az akkor tizennégy éves gyerekek meglett férfiként, negyvenkét év után jöttek össze aí első osztálytalálkozóra. Az ötlet a sikeres pályát befutó dr. Krommer Károly professzortól származik, aki egy régi fényképet nézegetve igyekezett emlékezni a volt osztálytársaira. Bár sokan már nem ismerték meg egymást, az találkozó gondolta mégis sikert aratott, mert az „kiderült, klassz osztály” volt. (Az idézet a szétküldött körlevélből származik.) Huszonheten gyűltek össze tegnap a pécsi Aranykacsa Étteremben. Kajsza László elmondta, alig volt 2-3 közepes tanuló közöttük, szinte mindenki tovább tanult és orvosok, mérnökök tanárok lettek. Néhány neves osztálytárs: dr. Krommer Károlyon kívül dr. Pintér András sebészprofesszor, Károly Robert a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, és a kecskeméti zeneiskola vezetője, Szép Zoltán. Egyik osztálytársuk villamosmérnökként Kanadában szerzett elismerést. A beszélgetés során előjöttek a régi heccek, csínyek, sporteredmények. Kiderült az is, hogy kiváló tanárok kezébe kerültek, és osztályfőnökük, dr. Gyulavári Lászlóné remek pedagógiai érzékkel fogta össze a kamaszodó fiúkat. P. E. 2 Új VDN 1994. JUNIUS 12., VASARNAP