Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-11 / 159. szám
1994. június 11., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 „A karvezetői munka elhivatottságot kíván” Tillainé Merácz Agnes a gyermekkórusokról, a csapatmunkáról és a szülői álmokról-A virágok, a kertészkedés, a jó levegő nekem mindig ki- kapcsolódást, megnyugvást jelent - mondja Tillainé Merácz Ágnes karnagy, akivel rendkívül mozgalmas, szereplésekkel, sikerekkel teli évad végén ülünk le a családi ház kertjében egy kis számvetésre.- Idézzük vissza a kezdeteket. Honnan ered a zene iránti vonzódása?- Édesanyám már kiskoromban fölfigyelt szép énekhangomra, ezért íratott be az akkor induló tapolcai ének-zene tagozatos iskolába. Hegedülni is tanultam. Később, a gimnáziumi évek alatt a hangszer és a kóruséneklés töltötték ki szabadidőm javarészét. Miután azonban sok minden érdekelt, az irodalom, a nyelvek, sőt a természettudományok is, ma már azt mondhatom, véletlen, hogy éppen magyar-ének szakra jelentkeztem. A Pécsi Tanárképző Főiskolán a legnagyobb élmény a színvonalas kórus volt. Tulajdonképpen itt lettem elkötelezett híve a kóruszenének. Kezdetben mint karénekes, nem gondoltam a karvezetői pályára. Miksa bácsi fakereskedő volt a Búza téren. De különben sem volt akárki. Négy elemijével, súlyos cukorbajával is köztiszteletben álló alakja volt a pécsi kereskedő testületnek. Pályafutását mint kifutófiú kezdte egy csemegésnél. A tulaj gyermekeinek egy fél-szerb, fél-francia nevelőnő is jutott. A csemeték nem annyira, Miksa viszont tőle tanult meg franciául. Hordta fel hozzájuk az árut, s azután kicsit talán még el is csemegézett a mademoi- selle-lel. Mikor pedig a szerbek az első világháború után rövid időre megszállták Pécset, nem más, mint Miksa volt az egyik tolmács. Tizennyolc évesen. Ettől eltekintve később azzal szórakoztatta a faszállítókat, hogy colstock nélkül, hasábra mérte fel a köbmétereket. Félelmetes volt a memóriája is. De én azért szerettem, mert ő kedveltette meg velem a földrajzot. Frindt tanár úr ugyanis annyira megutáltatta velem már az első gimiben, hogy egyszer - amikor Balatonfüredből kellet felelnem a térképnél, az osztály harsogó röhögése közepette - tétova pálcám magát a magyar tengert sem találta meg. Gyakran grasszáltam Miksával végig a Kossuth Lajos utcán és - folytatásán - a Király utcán. Ő meg közben úgy mesélt a Fidzsi-szigetekről, az Amazonas őserdejéről, Kenyáról meg Abesszíniáról - azaz Etiópiáról -, mintha évente odajárt volna szafarira. Külföldön különben ő is csak a fronton járt. Galíciában. Ki tudja, miért, Miksának Hailé Szelasszié, a Négus volt a kedvence, az etióp császár, akinek - mint tudjuk - Sába királynője lehetett a legelső felmenője. Annyira, hogy tizenhárom és fél éves koromban loptam a spájzból fél kiló kolbászt meg egy fél kenyeret. Felszálltam Pécsett a vonatra, hogy elmenjek segíteni a Négusnak, akit Mussolini megtámadott. Február volt. És esett az eső. Mint Radnótinál: „Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít. Nézd a világ apró rebbené- seit.” (Én akkor Radnótit sem ismertem. Hol voltak még az Ec- logák? A jugoszláv lágerek? Bor? És hamu?) A kalauz Pécs-Szentlőrincnél kérte a jegyet. Aztán az állomáson átadott a csendőrnek, hogy Tanáromtól, Tillai Auréltól - aki később a férjem lett - tanultam meg a pontosságot, a szakma iránti alázatot. Nagyszerű alapokat adott. Az első félév után ő hívott a Nevelők Háza kamarakórusába.- Milyen emlékeket őriz az itt eltöltött húsz évről?- Ebben a kórusban további lehetőségem volt a szakma minden csínját-bínját elsajátítani. Ez szinte egy második főiskola volt. Felejthetetlen versenyeken, koncerteken vettünk részt, gyönyörű helyeken jártunk Európában. Már akkor eldöntöttem, ha valaha saját kórusom lesz, ha lehet, ezekre a helyekre a leendő tanítványaimat is megpróbálom elvinni.- Az első munkahelyén is volt már kórusa.- Igen. A pécsi Bánki Donát utcai Általános Iskolában kezdtem tanítani. A munka mellett végeztem el a felsőfokú karvezetői kurzust Párkai Istvánnál. Azután Ligeti Andor hívott a Testvérvárosok terei Általános Iskolába tanítani. Szerencsére a zenei tagozat a városban kibővült, hiszen igény volt rá a modem lakónegyedben is. kísérjen haza. De én - a szerencse fia - olyan csendőrrel akadtam össze, akinek hosszúheté- nyi sváb sógora - akár hiszik, akár nem - nem másnak szállított bükkfát, mint az én Miksa bácsimnak. Nos - miután kikérdezett - neki adott át. Miksa pedig imigyen szóla hozzám:- Ide figyelj, taknyos. Te csak maradj a seggeden. Majd elmélázva folytatta:-Ami a Négust illeti, nem nagyon értem, hogy ez a Horthy mit eszik Mussolinin, ezen a fe- keteinges szájhősön. Én se nagyon értettem . ..-Tudod fiam, a Mussolini, az is egy őrült, de nem fajvédő, mint a Hitler. Ez valahogy kimaradt neki. Illetve azt hiszem, Olaszországban azért nincs nagyon antiszemitizmus, mert egy olaszt is nézhetsz zsidónak, vagy fordítva. Az olaszok tudniillik legalább olyan jó kereskedők, mint a zsidók. Talán ezért van Itáliában viszonylag kevés zsidó. Isten a tudója. Talán ismered Polgár Jóskát, akit nem vettek fel itt Pécsett az orvoskarra a numerus clausus miatt, és aztán Bolognában doktorált. De, mondom, te csak maradj a seggeden. Jó anyád még engem ölne meg, hogy én biztatlak mindenféle hülyeségre. Na, gyere, átadlak anyádnak. Különben most Abesszíniában nagyon esik az eső. (Negyven éven át nem hagyott nyugodni, honnan tudja Miksa bácsi Pécsett a Király utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál, hogy Ábesszíniá- ban mikor, mennyire esik az eső. Csak a hetvenes évek közepén bukkantam rá Miksa bácsi „esős” mondatának eredetijére. Pedig azóta sem hiszem, hogy az én nagybácsikám - autodidakta polihisztorsága ellenére - ismerte volna újságírói példaképem, Bálint György ide vonatkozó szavait: „Zuhog az eső a börtönökre is. Megint egy esős évszak, mondják a foglyok, akik évszázadokban számolnak úgy, mint- Fokozatosan kiépült tehát a zenei tagozat a Kertvárosban is.- Természetesen először csak az alsó tagozatban, majd fokozatosan, évről vére a felsős évfolyamokban is. így a kórus is növekedett. A kiskórusból sikerült egy ütőképes felsőtagozatos gárdát fölnevelni. Velük az első nemzetközi megmérettetés 1992-ben Nerpeeltben, Belgiumban volt, ahol az I. díj mellett Cum laude minősítést kaptunk. Tulajdonképpen a nerpe- elti szereplésünknek köszönhetjük a tavalyi nantesi meghívást.- Az idei év is rendkívül eseménydús volt.- Most már örömmel mondhatom, hogy a sok áldozat, amit a családomtól, a tanítványaimtól és a szüleiktől kaptam, megtérült. A pécsi Kamarakórus Fesztivál nyitó koncertjén való közreműködés, az Éneklő Ifjúság arany minősítése, a komlói hangversny, a balatonfüredi nemzetközi verseny I. díja mind megerősítik bennem azt a hitet, hogy csak csapatmunkával, kiváló kollégáim segítségével tudunk kilépni sikeresen a hang- vesenypódiumra. Hadd említsem név szerint Taschnerné mi napokban. Esik a Dunába, a Szajnába, a Temzébe, az Atlanti-óceánba. Most Abesszíniában is esik. Bálint György arról az abesz- szín esőről ír, amely megállította a feketeinges szájhős csapatainak rohamát a Négus rongyos seregével szemben. De akkoriban csak a kalandvágy élt bennem. (A geopolitikáról fogalmam se volt.) Azóta sem jutottam el Etiópiába. Hailé Szelassziéval harminc évvel később a budapesti Parlament vadásztermében - mint tudósító - találkoztam egy díszvacsorán, amikor szájához emelte a citromos vízzel teli kristálytálat, amely amúgy kézmosásra szolgált. A Négus szomjas volt. - A protokollfőnök pedig intett, és minden mél- tóságos elvtárs abból ivott. Ismétlem: én valamikor csak a kalandra voltam szomjas. Akkor indultam illegális harcba a gyermeki unalom ellen. De ez már megint utóérzés. Maradok Miksánál. Somfay apjának „utasítására” apámról kérdezgetem nagybátyámat.-Tudod fiam, mi az, hogy romantikus?- Olyan álmodozó, szerelmesféle. Miksa bácsi nevet:- Hát igen, az is. Pedig apád és édesanyád sokat veszekedtek. Talán te nem is tudod, egy év után el is váltak. Apád felment Pestre. Először vagont rakodott. Pénze különben sose volt. Aztán írnok lett egy bankban. Gyönyörű kézírása volt. Nem mint a tied. És egy szép napon visszajött Pécsre. Újabb egy év múlva - ha jól emlékszem 1924-ben - anyád ablaka alatt megszólalt ismét a szerenád: „ .. .állj meg cigány ...” A fél Kossuth Lajos utca arról beszélt. Aztán rá két évre születtél te. Na, mit akarsz még tudni apádról? Nyughatatlan egy ember volt. Engem is ő vett rá: jáTillainé Merácz Ágnes Sértő Ágnest, Polányiné Lányi Katalint, Gyöngyösi István, akik sok feladatot átvállalnak.- Mint gyakorló énektanár és karvezető, hogyan látja a magyar gyermekkarok helyzetét, megítélését a világban ?- Még mindig ütőképesek mind hangzásban, mind pedig a színvonalas műsorválasztás tekintetében. Ezt a jó hírnevet meg kell őrizni. Félő, hogy a jövőben az iskolai vezetés támogatása önmagában nem lesz elegendő. A profittermelő világban nem szabadna megferuljak hozzá 1000 pengővel a szociáldemokrata pártház megvételéhez a Zrínyi utcában. Pedig apád nem volt igazi szoc- dem. Valahogy balrább állt. De ezt úgysem érted. Kérdezd in- káb Somfay bácsitól. Én erről nem szeretek beszélni. S te is csak vigyázz, akármiről van is szó - jegyezd meg -, egy zsidónak mindig jobban kell vigyázni. ’43-at írhatunk, amikor egy ízben Miksával - olyan ötvenéves lehetett akkoriban - megint rójuk a Király utcát. Egyszer csak nagybácsikám lekapja kalapját, mosolyogva ráköszön egy szembe jövő élőlényre:- Szervusz, Bandi! Az úr jó fél fejjel alacsonyabb Miksánál - másodperc erejéig fekete csákójához lendíti kezét, majd rámered és ráförmed Miksára:- Honnan ismer maga engem?- Bandikám, azaz elnézést alezredes úr, de ... de ... de hát nem együtt jártuk Beremenledkezni olyan világhírű módszerről, mint a Kodályé. Sajnos, a közoktatási törvény meg sem említi a zenei tagozatos iskolatípust, pedig tudjuk, hogy a Ko- dály-módszer nemcsak oktat, de nevel is.- Melyek a legközelebbi feladatok?-Augusztus végén az Arez- , zoi Nemzetközi Versenyen képviseljük hazánkat a gyermekkari és a folklór kategóriában. Előtte pedig, a nyár derekán egyhetes kórustáboron tréningezünk. den az első két elemit? Nem emlékszel?- Na és? - hangzott a katonás válasz. - Akkor is milyen jogon tegez maga engem, hülye zsidó?! Na mi lesz? Menjen tovább. És rácsapja galszékesztyűs kezét a kard markolatára. Mi mentünk tovább. Vérvörösen. A döbbent szégyentől.- Herr Hoffmann, ne törődjön vele - szólalt meg mögöttünk egy nyolcvan év körüli női hang. Ä hang és Pécs legelegánsabb cukrászdája tulajdonosának, Frau Caflischnak még az apukája telepedett le a múlt század vége felé Baselból jövet Pécsett.- Herr Hoffmann, hülyék mindig voltak és lesznek. Beinvitál bennünket a márványasztal mellé, hogy egy ri- gójancsival próbálja enyhíteni Miksa bácsi hirtelen emelkedő vércukrát. Mondom, ’43 elejét írtuk. Tizenhat éves vagyok ott a Király utca sarkán, amikor a Caflisch Müller Andrea felvétele-A muzsikus pálya, a zenei elkötelezettség folytatódik-e saját gyermekeinél?- Igen, hiszen Attila fiam zenei tagozatos iskolába jár és szorgalmasan zongorázik. Timi lányom pedig magánének szakra jár a Művészeti Szakközépiskolába. Édesanyám után, aki hitt abban, hogy a zenei pályán megállóm a helyem, most én kerültem reménykedem abban, hogy énekesi álmaimat a kislányom tudja majd beváltani. Törtely Zsuzsa cukrászda előtt először jön velem szembe a fogcsikorgatóan tehetetlen megaláztatás. De még valamit nem értettem.- Mondd, bácsikám, te ezzel az állattal mikor találkoztál utoljára?- Hát elég régen. A második elemi évzáróján.- Hogy-hogy felismerted?-Tudod fiam, mindig baj volt a memóriámmal. Én akkor nem voltam akasztófahumoromnál . És emlékszem egy másik horthysta tisztre is, aki nálunk az utcai szobában lakott albérletben. Kovácsy Pál térképész főhadnagy volt. Késő éjszakáig a vezérkari vizsgára készült, s minden reggel bokázó kézcsókkal búcsúzott anyámtól, a tantitói és a nagyitól. Aztán ment tovább. A frontra. Miksa bácsi a márványasztal fölött odafordult hozzám. - Ugye pofon kellett volna vágni? De nem mertem. Én nem viselek kesztyűt. (Vajon, ha Miksa apósa, azaz az én pipás ópapám - aki szerint az antiszemitizmus egyik legfőbb oka a gyáva zsidó - most itt lenne, mit szólna, mit tenne?) Keserű grimasz fut végig Miksa arcán. - Tudod fiam, én nem vagyok párbajképes. Nincs érettségim. De mi különben sem vagyunk azok. * Részlet a szerző közeljövőben megjelenő könyvéből. Róbert László: Zsidónak születni „Nem tehetsz róla, hogy zsidónak születtél, de sose szégyelld! És vésd az agyadba fiacskám: az antiszemitizmus egyik oka a gyáva zsidó .. Ez a nagyapai mottó vezérli az 1938-as tisza- eszlári cserkésztábor kispajtását, a pécsi Széchenyi István reálgimnázium ping-pong bajnokát, a 104/7-es büntetőszázad gúzsbakötött ifjoncát akkor is, amikor az SS-tizedes - mielőtt megásatná vele sírját - megparancsolja: tisztítsa meg az ásót. Róbert László későbbi élete is egyfajta kalandregény. A tisztaszívű, naiv ifjúkommunistából a Rajk-per után bútortróger, később a Rádió római illete párizsi tudósítója lesz. Egyik vietnami könyvéhez Graham Greene ír előszót. A Tisztelendők című, eddig harmincöt epizódból álló és folytatódó sorozata - amelynek ideáját XXIII. János pápától kapta - bejárja Európa számos televízióját. Mózes-Jézus-Mo- hammed című filmje az első hiteles kelet-európai tanúságtétel a zsidó-keresztény-muzulmán dialógus mellett. A szerző élete egyik legnagyobb kalandjának tekinti, hogy felkutassa az igaz, az etikusan hatékony embert a háborúk, a faji és társadalmi elnyomás rettenetéi között is, a Tízparancsolat és az Evangélium igéinek segítségével. Ebben a könyvében - remélhetőleg folytatódó önéletrajzának az ifjúkori éveket felidéző első kötetében, melynek részletei a Vagyar Rádióban is elhangzottak, s amiért megkapta az olasz Premio Brianza nagydíjat - nemcsak szabósegéd öregapjának állít emléket. Az emberi tartás példájaként ismerkedhet meg az olvasó a pécsi latintanár Petrovics Ede atyával éppúgy, mint a Luftwaffe katonájával, vagy a sváb Wagner hadapród őrmesterrel, aki a szó szoros értelmében a sír széléről hozza vissza az életbe a tizennyolc éves munkaszolgálatost. Egyfajta meditativ krimi ez a kötet, amelyben az autonóm egyéniség írásmódja akarva-akarat- lanul - s néha talán szertelenül - keveredik André Malraux, Egon Erwin Kisch, Bálint György és Rejtő Jenő stílusával. Elsősorban az vegye kézbe Róbert László könyvét, aki egyszerre szeret - vagy tud - sírni és nevetni. Miksa bácsi
