Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-22 / 140. szám
Mentálhigiénés problémák A nők inkább veszélyeztetve A nők sokkal több lelki problémával küzdenek, mint a férfiak - állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik tanulmánya, amely felhívja a figyelmet: el kellene ismerni, hogy a nők inkább ki vannak téve a lelki megbetegedéseknek, elsősorban a társadalmi-gazdasági helyzetükből fakadóan. A dokumentum szerint több nő kerül elmegyógyintézetbe, mint férfi. Az, hogy a nők inkább érintve vannak mentálhigiénés problémáktól, az társadalmi szerepükből, nem pedig biológiai eltérésekből következik - húzza alá a tanulmány. így az anyai, a házastársi, az alkalmazotti helyzetek, a mások iránti gondoskodás, a gyermek- nevelés mind-mind olyan tényezők, amelyek hangsúlyosabb stresszforrásokat rejtenek magukban. A táplálkozási rendellenesé- gekben szenvedők 90 százaléka nő. Ez abból ered, hogy a társadalom az ideális női testről sztereotípiákat alkotott, amelyeknek azonban csak nagyon kevés asszony tud megfelelni. Problémát jelent, hogy a pszichológia a férfiak tapasztalatait veszi figyelembe, a férfit tartja példának - a nőket a férfiak értékrendje szerint ítéli meg. Számos fejlődő országban a leggyakrabban előforduló elmezavar a nőknél a depresszió, amely inkább a férjes asszonyok esetében lép fel, és annál mélyebb, minél több gyermeket nevel a nő. A WHO vizsgálata szerint a nők pszichikai lehan- goltságát elmélyíti a házon kívüli munka akkor, ha az asz- szony gyermekével nem foglalkozhat, de egyedül felelős érte. A nők foglalkoztatása, munkába állása viszont csökkenti a depressziót, ha az asszony gyermeket nevel és abból a férj is kiveszi segítő részét. A szegénység és az alacsony társadalmi helyzet is belejátszik a mentálhigiénés problémák előfordulásába. Nagyobb a depresszió kockázata azoknál az asszonyoknál, akik egyedül nevelik gyereküket, alacsony a jövedelmük. A házasságon belüli erőszak is negatív hatással van a nők elmeállapotára. A férj, vagy partner brutalitása a nőkkel szemben előbb-utóbb „gyámoltalanságot” vált ki. A tanulmány szerint tíz pszichikai vagy szexuális zaklatásból kilenc családon belül történik. A terhesség is hatalmas stresszforrás - állítja a tanulmány; az abortusz pedig akár évekre is megzavarhatja a nők elmeállapotát. Életük utolsó szakaszában is sok mentálhigiénés probláma léphet fel a nőknél, hiszen férfitársaiknál hosszabb a várható átlagos élettartamuk. A fejlett világ társadalmaiban 75 éves korában a legtöbb nő már özvegy, és sok közülük egyedül él. A 85 év fölötti emberek mintegy 25 százaléka Alzhei- mer-kórban szenved, többségükben nők - olvasható a WHO-jelentésben. A csúcs: 8 milliárd Mégsem lesz túlnépesedés? Mégsem kell túlnépesedéstől tartani a Földön. Szakértők legújabb elemzése szerint a jövő évszázad közepére lelassul a népesség növekedése, és az emberiség létszáma nyolc milliárd‘körül stabilizálódik. Bő ötven éven át azért még számolni kell a népsűrűség növekedésével, ami elsősorban annak tudható be, hogy a fejlődő országok lakosságának közel negyven százaléka 15 évnél fiatalabb. Ha e nemzedék szaporodása „ideálisan” alakul - mondják a demográfusok -, azaz a nők nem szülnek két gyermeknél többet, akkor negyven százalékkal több ember él majd a Földön, mint ma. 2020 körül kezdődne a növekedés mérséklődése, és 2050-re következne be a nyolc milliárdos „végeredmény”. Hervé Le Bras, a párizsi demográfiai intézet vezetője szerint az iparilag fejlett országok „misztifikálják” a túlnépesedés veszélyét, mert ennek segítségével is szélesíteni akarják ellenőrzésüket a Föld különböző térségeiben. A francia kutató szerint még ezer év múlva sem kell tartani a Föld lakóinak megkétszereződésétől, a túlnépesedés pedig „megfoghatatlan” kategória. Le Bras Hollandia példájával érvel, ahol igen nagy a népsűrűség, ám a kedvező gazdasági feltételek miatt senki sem tartja az országot túlzsúfoltnak. Az ENSZ és a Világbank prognózisát a tényleges tendenciákkal összevetve látható, hogy a magas szaporulatról ismert országok (például Kína, Thaiföld és Kolumbia) máris meghonosítják a két gyermekes családmodellt. De a bíztató fejlemények ellenére is időszerű marad annak vizsgálata: mekkora a Föld „teherbíró” képessége? A harmadik világ országai mindenesetre szorgalmazzák, hogy a fejlett országok nyújtsanak a jelenleginél nagyobb támogatást a fejlődő országok népesedési programjának megvalósításához. A 142 országra kiterjesztett vizsgálat szerint csupán ötven országban nő a születések aránya, főként az afrikai és ázsiai térségben. A növekedés üteme másutt csökken, sőt öt országban (Németország, Észtország, Portugália, Ukrajna, Oroszország) már meg is állt. Magyar- ország negatív „csúcstartó”: a népesség rajtunk kívül csupán két országban fogy, Bulgáriában és Lettországban. Toronyi Attila A transzplantációs klinika felújított épületét a közelmúltban adták át Budapesten. A világszínvonalon berendezett és műszerezett intézeben évente több száz életmentő szervátültetést végeznek majd. A képen: egy mellékvese-daganat operációja. Az idei szezonra új színvonalas és látványos játékokkal bővült a budapesti Vidámpark. A német Huss cég által szállított break dance (képünkön) nevéhez illően prög, forog, szinte táncol. Művészek exodusa Oroszország tragédiája Oroszországra nézve tragédiának nevezte a a muzsikusok, énekesek, és táncosok elvándorlását Jurij Tyemirkanov, neves orosz karmester a dpa-nak adott madridi nyilatkozatában. A művészek helyzete ma Oroszországban oly mostoha, hogy aki csak teheti, külföldre szerződik - hangsúlyozta a karmester. Az 56 éves Tyemirkanov, aki a Szentpétervári Filharmonikusok vezetője és a londoni Royal Philharmonic Orchestrát is vezeti, most a Drezdai Filharmonikusokkal kezdett Madridban turnét. Tyemirkanov elmondta, hogy a nehéz gazdasági és belpolitikai helyzetben az orosz politikusokat nem igazán foglalkoztatja a kultúra ügye, s erre a jövőben sem jut majd figyelem - jósolta. Maga, szentpétervári muzsikusait összetartandó, évente 3-4 hónapot külföldön turnézik velük. Tyemirkanov szerint kulturális tekintetben nem sikerül a nyugati demokráciákhoz felzárkózni. Ehhez elsősorban az emberi fejekben kellene fejlődést elérni - véli. A nyugati kultúra ugyanis sokak számára ma megreked a Coca Cola, vagy a pornográfia szintjén. Utazás, üdülés, szórakozás Jövőre Veled újra! Közeleg az utazások, üdülések ideje, melyet sokan szívesen egybekötnek kellemes szórakozással. Az idegenforgalmi, utazási irodák gazdag ajánlatai között válogathatnak azok, akiknek anyagi helyzete ezt megengedi. Legutóbbi összeállításunkban a megyei Kemping és Autóklubok, a Zeusz és a Barátság Klub pécsi irodáinak nyári programjait ismertettük. Akik ezekkel közelebbről akartak megismerkedni, azok közül sokan keresték fel május 15-ikén közös fórumukat a mecseki Mandulás kempingben. Az egyik legnagyobb idegen- forgalmi hagyománnyal, tapasztalatokkal rendelkező IBUSZ Rt. 1994. évi nyári program- ajánlatai szinte minden igényt, érdeklődést kielégítenek. A tájékoztatásuk alapján érdemes néhányra felhívni a figyelmet. Belföldi üdülési lehetőségeket kínálnak többek között Sümegen, Gyulán, Balatonvilágo- son, Miskolc-Tapolcán, Galyatetőn, Gárdonyban. Az árak 3 és 16 ezer forint között vannak. Érdekessek túraajánlataik is, melyek között középkori várjátékok, a szépasszony-völgyi szüret megtekintése, Wiener-Neustadt, Baden felkeresése szerepel. Figyelemre méltó a nászutasoknak szóló kínálatuk, akiknek Galyatetőn és Sopronban biztosítanak elfogadható áron felejthetetlennek ígérkező napokat. Akik a pihenést kultúrális programokkal akarják összekötni, azoknak május 29-ikén a fővárosi Madácsh Színház: Jövőre Veled újra c. előadás megA thaiföldi elefántistenek koldusokká válnak Gyötrelmes munkát végeznek A régi sziámi királyság szent állatai, az elefántok nyomorult csavargókká válnak: az erdők kipusztulásával lelkiismeretlen emberek prédái lesznek egy városiasodé társadalomban.- Törvényre lenne szükség, amely megvédi a megszelídített elefántokat - mondta Soraida Salvala asszony, az AFP francia hírügynökség tudósítójának. Salvala asszony az Ázsiai Elefántok Barátainak Alapítványát igazgatja. 1989-ben az őserdők kipusztítását megakadályozandó, a thaiföldi kormány megtiltotta a favágást. Ezt a törvényt azonban nem tartják be, éjszakánként titokban tovább pusztítják az őserdőt. 1993-ban 112 ezer hektárnyit irtottak ki. A törvénytelen favágók számára munkát végző elefántok kizsákmányolása borzalmas: erős serkentőszereket adagolnak ételükbe, levágják értékes agyarukat, nem gondozzák lábaikat. Az elefántok sokszor már fiatal korban egész éjszaka vonszolják a fatörzseket. Néha 24 órán át is dolgoznak - panaszolja Salvala asszony. - Pedig egy elefántnak csak néhány órát szabadna dolgoznia. Ha ilyen ütemben pusztulnak, 20 év múlva nem lesz elefánt Thaiföldön - mondta. Ugyanakkor az elefántvezetők, a mahutok képtelenek munkát találni. Minthogy elefántjaik számára nem tudják megszerezni a napi 200 kiló- grammnyi élelmet, kénytelen otthagyni azokat az állatokat, amelyeket pedig gyerekkoruk óta gondoztak. Sok mahut eladja „elefánttársát” , pedig ismeri a rá váró szomorú sorsot. Csupán azok az elefántok járnak jól, amelyeket sikerül Burmába vinni, ahol sokkal jobban bánnak velük, mint Thaiföldön. A régi Thaiföldön - Sziámbán - istenként tisztelték az elefántokat, hiszen a buddhizmus tanai szerint Buddha is néha elefánt formáját öltötte. Az őserdők törvénytelen kiirtása, az állatok túlhajszolása oda vezethet, hogy az egykori isteneknek már csak az emléke marad meg. Az útikönyvek nem említik Látogathatják a turisták a „Tonkini Alpokat” Ahol barátságos emberek élnek Vietnam északi részén, a kínai határ mentén húzódik az úgynevezett „Tonkini Alpok” hegy vonulata, központja az 1600 méter magasban fekvő Sa Pa városka. Az útikönyvek még meg sem említik ezt a helységet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, ahol a levegő kristály- tiszta és ahol barátságos emberek élnek. Franciaország 1954-ben elszenvedett vietnami veresége és az ország kettéosztása óta ez a régió zárva volt nyugati látogatók előtt. Most a vietnami kormány ismét szeretne turistákat csalogatni a hegyvidékre. A vidék egyik látványossága a hmong nevű etnikai csoport tarka vására, amelyet minden szombaton és vasárnap tartanak. Ilyenkor nők és férfiak százai özönlenek művészien díszített fekete öltözékükben a környékbeli falvakból Sa Pába, és gyümölcsöt, virágokat vagy kézzel faragott tárgyakat kínálnak eladásra. A turisták a hmongok által lakott falvakat félórás sétával elérhetik. Akinek szerencséje van elcsíphet egy esti „szerelmi vásárt”, amelyen hmong fiatalemberek kiválasztják jövendőbelijüket. Ahhoz azonban, hogy a turisták nagy számmal látogassák a vidéket, az infrastruktúrát ki kell építeni. Az utazás Hanoiból fárasztó: bérelt autóbusszal vagy gépkocsival, rázós utakon 400 kilométert kell megtenni. Az utazás általában 12 óráig tart, de jár vonat is Lao Cai határvárosig. A Vörös folyó melletti városból 34 kilométeres út vezet a hegyvidék központjába, az út azonban olyan meredek, hogy nehézséget jelent a gépkocsiknak. Egyelőre még kevés turista érkezett. A helyi népi bizottság elnöke szerint azonban, hamarosan megjavítják az utakat és szállodákat építenek. Ha a számítások beválnak, egy, a franciák által épített 180 kilométerre fekvő repülőteret is szolgálatban állíthatnak. Addig azonban egy problémát mindenképpen meg kell oldani. Minthogy a lakosok közül alig egy-kettőnek van rádiója, a vietnami rádió programját reggel 5 órától kezdve hangszórókon közvetítik... Gyula, strand tekintését ajánlják. Lehetőség van Gyulán Szörényi: Fehér Anna rockoperáját, vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai közül a Bánk Bán vagy az Otelló c. operákat, a Miss Saigon musicalt megnézni. Augusztus 20-ikára a debreceni vi- rágkameválra viszik el utasaikat. Az IBUSZ irodái, kirendeltségei a megyében részletes tájékoztatást adnak a programjaik iránt érdeklőknek. M. E. 8 Új VDN 1994. MÁJUS 22., VASÁRNAP / /