Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-22 / 140. szám
Raboltak Pécsett a piroskázók Leszorították a kezét, elvették a pénzét Kempingnyitás a Balatonnál A hétvégi ünnepek idején, a három munkaszüneti napon már tizenhárom kemping fogadja a hazai és külföldi vendégeket a Balaton északi partján, s erre az alkalomra nyitnak az éttermek, büfék is valamennyi sátorozó helyen. Csákvári Árpád, a Balatontourist vezérigazgatója jobb szezonra számít, mint amilyen a tavalyi volt. Az elmúlt évben 113 ezer vendéget fogadtak kempingjeikben, a vendégéjszakák száma meghaladta a 880 ezret. Az idén az előzetes helyfoglalás, tárgyalások alapján legalább 5 százalékos növekedéssel számolnak. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy Pünkösd napján várhatóan nagy forgalmuk lesz, ilyenkor érkeznek az osztrák, és német idegenforgalmi szakemberek is, akik felmérik, hogy mi változott, mit kínálhatnak nyugodt szívvel ügyfeleiknek. A Balatontourist a szezon előtt felújításra, bővítésre, szépítésre 140 millió forintot költött. Kitüntetett ápolók Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából Pro Sanitate kitüntetéseket adott át Surján László népjóléti miniszter. Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért elismerésben részesült többek között Atal Sándomé, a Kaposi Mór Somogy Megyei Kórház ny. osztályvezető főnővére; Sípos Józsefné, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház osztály- vezető főnővére és Horváth Istvánná, az ÁNTSZ Zala megyei intézetének vezető főnővére. Gyógyszerismertető fogorvosoknak Stop a kapuban A háziorvosoknak, szakorvosoknak tartandó rendszeres gyógyszer-ismertetők már nem számítanak újdonságnak hazánkban sem. A különböző nagy gyógyszergyártó cégek nem csak a készítményeiket mutatják be, hanem az orvosok tapasztalatait is ismertetik. Újabban a fogorvosoknak is rendeznek hasonló célú összejöveteleket. A Pharmavit Gyógyszer-és Élelmiszeripari Rt. a közelmúltban elsősorban nekik mutatta be a Diclofenac gyógyszercsaládot, amely alkalmas fogászati, kisebb száj- sebészeti beavatkozások utáni fájdalom csillapítására. A vas ás kalcium tartalmú Minaralia gyógyszercsalád - a kalcium tartalma miatt - a csontozat és a fogazat fejlődését segíti. A Septofort tabletta pedig gyorsítja a foghúzás utáni gyógyulást, hozzájárul az ínygyulladás, fogszuvasodás megelőzéséhez, semlegesíti a a szájüregi és felsőlégúti fertőzéseket. Miután a száj, az emberi test kapuja, egy sor szájüregi és felsőlégúti fertőzés védhető ki a segítségével. A kutatások szerint ugyanis, a Septofort a bevétel után negyed órával a szájban lévő káros baktériumok háromnegyedét elpusztítja és a hatása négy-öt órán át tart. Május 18-án, szerdán reggel egy komlói férfi bejött a pécsi vásártérre. Kapát, baltát és más vasárukat akart venni. Az elárusító helyek között sétálva egy fiatalember szólította meg, hogy tudna-e neki egy ötezrest ezresekre váltani. A férfi gondolkodás nélkül a zsebébe nyúlt, és rögtön kivette a nála lévő összes pénzt, közel kilencezer forintot. Mielőtt azonban megnézte volna, hogy valóban tud-e váltani, vagy sem, egy nagydarab férfi, aki piroskázásból él a vásártéren, elkapta a csuklóját. Leszorította egy efféle szerencsejátékra használt, ideiglenesen összetákolt asztalra, majd torkaszakad- tából üvölteni kezdett, hogy nem kellett volna játszani, akkor nem vesztett volna. Kitépte a kezéből a pénzt, közben trágárságokat ordított az arcába. Két és fél éve üresen áll Szekszárdon a Skála Áruháztól alig néhány méterre található Stuttgart Udvar, amelynek építése és megnyitása mindig az érdeklődés középpontjában állt. A 100 milliós beruházás azonban kudarccal végződött. Ma még sebtében összetákolt dróthálós kapu és lakat zárja el a bejáratot a belső udvarra. Időnként megfordul ott néhány ember, leparkol egy-két autó.- Annak idején volt egy építtető, aki megterveztette ezt az épületet, előszerződéssel is rendelkezett, mert már vásárlója is volt az épületre - mondja Pécs Gáspár, az OTP Ingatlan Rt. Tolna megyei főmérnöke. - A beruházó 100 millió forint hitelt vett fel az OTP-től. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy egy bank csődbe is mehet, ezért bankgaranciát a gyomaendrődi takarékszövetkezettől hozott. Azonban az Ybl Bank bukásával együtt e pénzintézet is tönkre ment. A vásárló kft-nél A kárvallott először a helyzet tisztázásával próbálkozott, majd látva, hogy ebben az esetben szép szóval nem fog boldogulni, hirtelen elhatározással belemarkolt a pénzcsomóba, „másfél” ezrest kitépett a rablók markából majd bejelentést tett a mázsaháznál. Az eseményt követően azonnal nagy erőkkel érkeztek a helyszínre a rendőrök és a pórul járt üzletember leírása alapján még a vásártéren elfogták az egyik elkövetőt, a másikat négy óra múlva sikerült kézrekeríteni. Kiderült hogy a pénzváltó is a piroskázók körébe tartozott, ő szokta a játékba beugrasztani az embereket. A nyomozók a cselekményt személykiválasztással és tanúkihallgatással bizonyították és azt, aki kitépte a károsult kezéből a bankjegyeket, rablás gyanúja miatt őrizetbe vették. sem ment minden rendben, mert a felszámolás során kiderült, hamisak voltak az aláírások a szerződéseken. E miatt az épület nem került be a felszámolási eljárásba. Az OTP pedig megállapodott a vállalkozóval, hogy a tartozás fejében átveszi az ingatlant. A Stuttgart Udvar telekköny- vileg az elmúlt év decemberében került az OTP tulajdonába, és most 120 millióért eladó. Érdeklődtek már kínaiak, szerbek, németek, sőt egy budapesti rt. is. Az épület, amelynek a tetőterében egy 22 szobás, fürdőszobás szálloda kapott helyet. Az első emeleten található egy étteremnek is alkalmas bár, amire már komoly jelentkező is van, aki pizzériát nyitna benne. A tervek szerint itt nyílott volna még egy cukrászda, büfé, játékterem. Mindezekhez mellett ezen a szinten kialakítottak két fedett teraszt, egy hangulatos felsőrészt csobogóval, valamint 11 üzlethelyiséget. A földszinA bűncselekmény áldozatává vált komlói üzletember elmondta, hogy sok piszkos fogást látott már életében, de mégis valóságos sokkot okozott neki, hogy ilyen arcátlanul becsapták. Áz ügy végére nagyon kellemesen csalódott a rendőrségben.-Az esetnek az az érdekessége, hogy ismét a piroskázás- hoz kapcsolódva alakult ki egy súlyos bűncselekmény - mondta el a tájékoztatást adó nyomozó - és aznap még egy másik eset is a rendőrség tudomására jutott, ahol a károsulttól hétezer forintot nyertek el, igaz ő a játékasztal mellett próbált szerencsét. Mindenkit óva intek ettől a játéktól, senki ne ugorjon be a pénz látványának. A nyerés esélye egyenlő a nullával, csak az nyer, akit hagynak. Kép és szöveg: Farkas István ten egy nagy autószalon, bankfiók, 5 üzlet és az egész épület leghangulatosabb része a söröző, amihez két hosszú pincerész tartozik, várta volna a betérőket. Helyette most éjjelente fegyveres őrök vigyáznak a házra.- A fennállása óta két- szer-háromszor volt nyitva a Stuttgart Udvar - folytatja Pécs Gáspár. - Tavaly Pünkösdkor ott tartottuk az ingatlanbörzénket. Hihetetlen, hogy mennyi ember jött el, de legnagyobb részük nem a kínálatunkra, hanem a házra volt kíváncsi. Ha sikerül eladni, haszna nem igazán lesz belőle az OTP-nek, mert még a kivitelezőnek ki kell fizetni az utolsó számlákat, nincs használatbavételi engedélye az épületnek, mert nem fizették be az önkormányzatnak harminc parkoló árát. Egységenként is lehetne értékesíteni, de a legjobb a sok adósság miatt az lenne, ha egyben megvásárolnák az egész épületet. A képen látható, tiltott szerencsejátékot űző személyek nem részesei az alábbi történetnek. Itt csak veszteni lehet, a nyerés esélye nulla. Ez a nyomozók mindennapi tapasztalata. Vevőre vár a szekszárdi Stuttgart Udvar Csőd és hamis aláírások Mini Galéria Bolyban Középkorú fiatalokból álló laikus művészek csoportos kiállításának ad ideiglenes otthont Bolyban az Erzsébet Vígadó. A kiállítók - Alföldi László (tusrajz), Ká- lecz Rudolf (fotó) és Wesztl László (tusrajz) - nem profi művészek. Műveikkel jó esetben barátok, ismerősök találkozhattak. Az érzések, amelyeket ezek a művek hordoznak, mégis fontosak, figyelemre érdemesek, mert a lehetséges közönséggel azonos szinten jelennek meg. Néhol csak szép akar lenni, egy-egy vélemény-morzsa, torz tükördarabka, ami a képeken megjelenik. A csoport a későbbiekben egy Mini Galéria létrehozását is tervezi, ahol rendszeresen helyet kapnának nem profi művészek kiállításai. Az alakuló csoport első lépéseit az Áfium étterem támogatja. A kiállítás Nyírfalvi Károly megnyitó szövegével nyílt meg, közreműködtek Bagány Péter és barátai. Képünkön Kálecz Rudolf felvétele látható. Wesztl László Egy félreértés bonyodalmai Mi ment(s)ünk Leltéről?! Lapunk április 17-i vasárnapi számában megírtuk: „ A For Life Légi Mentőszolgálat ezen a nyáron is állandó készültségben áll majd Balatonlellén, hogy segítsen a rászorulóknak. Újdonság, hogy a mentősök 24 órás orvosi és ápolói ügyeletet biztosítanak a helikopterek mellett, s a pécsi állomáshelyen máris így működik a szolgálat.”- Ez sajnos félreértés - mondja Harkányi László, a For Life Helikopteres Mentőszolgálat tulajdonos vezetője. - Mi nem 24 órás orvosi és ápolói ügyelettel dolgozunk, hanem reggel 8 órától 18 óráig az Országos Mentőszolgálat irányításával, orvosával és ápolójával. Az éjszakai ügyelet fenntartásához szükséges feltételek megteremtése a légügyi hatóságok bevonásával ugyanis még csak folyamatban van. A téves információ miatt az OMSZ főigazgatója elmarasztalt, nehez- ményézve, hogy a lellei szolgálat indítása előbb jelent meg a sajtóban, mintsem őt erről előzetesen tájékoztattam volna. Az április 27-én kért 04-es hírlánc és a szolgálatvezetői irányítás használatának engedélyezésére választ nem kaptam.- Indul június l-jével a leilei légimentés?- A légi mentőszolgálat működtetése érdekében az illetékes hatóságokkal (ÁNTSZ, biztosítótársaság, polgármesteri hivatalok, megyei közgyűlés stb.) együttműködve mindent megteszünk, hogy az előírt feltételeknek megfeleljünk. Tavaly nyáron Lelléről 40 „éles” bevetésünk volt. Munkánk szükségességét elismeri és működését kéri ezen a nyáron is a déli part 8 önkormányzata, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Somogy megyei Polgári Védelem parancsnoka és azok is, akik egy hónapja társadalmi munkájukkal fáradoznak a bázishelyen a jobb feltételek megteremtésén. Mindezt az életért (For Life) teszik. B. M. L. INGATLAN IIBÉREL-K1AD R-4-es bontásra. Golf GTI AC. és hidrofor eladó Érd.: Eladó 3 szobás családi ház. Gáz az udvarban. Érdeklődni: egész nap Görgey A. 10. (11252) _____________ B ogádon 320 o-öl gyümölcsös pincével rajta faházzal 160 EFt-ért eladó. Érd : du 441-133(12292) Eladó Patacson, zártkertben 370 D-öl szőlő-gyümölcsös. 2 szintes tégla présházzal, kűttal. villannyal 900 EFt. (este) 72/331-716(12337) N agy pet erden eladó 2 szobás családi ház mellék- épületekkel. Érd : helyszínen Nagvpeterd. Kossuth u. 114. Tel 335-986(14190) Orvosi egyetemhez közel garázs eladó. Tel.. 377-017 (9265) ____________ B róker Ingatlanközvetítő Rendszer országszerte. Tel.: 412-277/126(10708) Mecsekoldalon családi ház sürgősen eladó. 319-525 (13875) Eladó építési telek Deák F. u. felett. Panoráma u. 46- ban. (15627) Eladó kisebb parasztház. Ocsárd. Kossuth u. 61. Érd : Szabadszentkirály. Petőfi u. 105. (15635) Egy szoba, konyha, fürdőszoba. kamra azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Pécs. Lahti 36. 9-12-ig Lamm (11248) 70 m'-es Ferencesek úti öröklakás eladó. Irányár: 2.7 MFt Tel.: 316-759 (10711) _____________ S zliven közelében téglaépületben egyszoba összkomfortos. földszinti lakás | igényesnek eladó. Érdeklődni: 72-449-806-os telefonon. (10710) Vegyesbolt berendezve bérbe adó vagy eladó. Kp + részlet megegyezés szerűit. 327-153(12148)_______ M ecsek-nvugaton 90 m'- es színvonalas lakás azonnal kiadó. Érd : 18.00 után Tel 335-390(14240) Régiségvétel! Tel 334716(12043)__________ T ízezrekkel olcsóbban' A Pingvin Diszkontban hűtők (vitrines is), mosógépek, más márkás, használt, német termékek. Pécs. Megyeri u. 67 Vásártérnél Nyitva: 8-16.30. szombaton: 12.30-ig 333-933 (35) MTZ 80-as 270-es kombi- nátor eladó. Drávaszabolcs, Főu. 70. (10674) ______ O lcsón kapható használt, német háztartási gépek, hűtők. fagyasztók, mosógépek. szárítók, mosogatógépek és sok egyéb más garanciával. Gigi Bt Pogány. Pécsi u. 11/A fel 374-447(14204)_______ B ontott nyílászárók, radiátorok. kazán, fürdőkád jó állapotban olcsón eladó. Tel 450-029(14209) Régiségvétel. Tel.: (72) 443-623 (12351)_______ M enyasszonyi ruha 6 darab vadonatúj áron alul sürgősen eladó Tel.: 78/361-381 (T/1201)____________ 8 éves panorámafülkés MTZ 82-es traktor jó állapotú eladó. Továbbá eladó rönk vonszoló olló és fakitermelő eszközök. Érdeklődni: Felsőszentmárton. Csendes u. 74. (10691) Szörf új olcsón eladó Tel: 43S-746. 320-787(10713) Fiatal tyúkok eladók. Pécs-Nagvárpád. Főtér 17 440-127 péntekenként ko- pasztunk is. (9954) Citroen ZX Avantage '93- as eladó. Reális ár. Tel.: 313-093(13900) Magyarsarlós. Petőfi 67. (15660)__________ E ladó Nissan-í rván 1.1 tonnás zárt tgk, 37 E km-t futott kitűnő állapotban. 8 hónapos. Irányár: 650 E + ÁFA + lízing. Érd., napközben 490-S16. IS ó. után 484-505. 4 év körüli nyugati-cserét beszámítok. (7095) Suzuki GSX 750R megkímélt. olcsón eladó. 315-733/ 15 ó. után. (10712) VEGYES ! Hihetetlen, de igaz. az Olcsó Német Bútorok Boltja új telephelyén, még a réginél is kedvezőbb árakkal várja vásárlóit: Pécs. Avar u. 22/4. (11236)______ M inden ami ablakára való. tőlünk (napellenző, szúnyogháló. függönyök...) Pécs, Jókai ii 1 Tel : 72/323-903(12306) Gk. szállítás bárhonnan. 435-461 (11947) KÖZLEMÉNY KÜLKERESKEDELMI bonyolítói: pénztárkönyv- naplófőkönyv-vezetői, műtárgybecsüsi tanfolyamra jelentkezhet ked- den-szerdán 16-17 óráig Nagy L. kin út 9. I./1Ö3- ban. (13547) FELSZOLGÁLÓ. ABC- áruházi eladó, kereskedői szakképesítést adó tanfolyamra jelentkez- hez minden kedden, szerdán 16-17-ig Nagy L. kir. út 9. 17103-ban (Kedvezmény van!) (14155) AZ ORLYBAN ma is pünkösdi disco! Sztárvendég: Fenyő Miklós! (15606) gjQÖBBBI DIÁKOKAT felveszünk. Tel: 315-331 (14859) 1994. MÁJUS 22., VASÁRNAP Új VDN 9