Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-08 / 126. szám
Hideg Tamás és a felkészítő tanárnője Fodorné Strausz Irma a barcsi iskolában Fotó: Läufer László Nemcsak magyar nyelvből, hanem fizikából és kémiából is versenyez Tamás a Szovjetuniót választotta Tamás nemigen szeret otthon tanulni. Azt mondja: inkább az órán odafigyel, az neki bőségesen elegendő. A ráérő idejében olvas, most már leginkább kalandregényeket, mert ez az igazi, az olvasmányélmények érdekes környezetbe viszik el, a történetek izgalma leköti a figyelmet. Szeret sportolni is, de bevallása szerint az korántsem megy olyan jól, mint például a matematika. Gombaszakértő hírében áll, horgászni is nagyon szeret. Vagyis Tamás nem egy átlagos gyerek. Hideg; Tamás, a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola nyolcadik osztályos, matematika tagozatos tanulója a „Nyelvünkben élünk” címmel megrendezett anyanyelvi kommunikációs verseny megyei döntőjét megnyerte, a hónap végén az országos tudásfelmérésen dől el, a barcsi fiúnak sikerül-e tavalyi eredményét túlszárnyalnia. A múlt évben csak 15. lett a 40 induló közül, azt mondja, rutinja van, talán dobogós helyre is számíthat. Tamás nem lát abban semmi különöset, hogy matematika tagozatos létére egy humán tárgyból lett országos döntős. Számára ez természetes, ugyanis a nyelvi versenyeken igencsak jól hasznosítja a logikai elveket, márpedig a számok világában az összefüggésekhez vezető megoldások csiszolják a gondolkodás pályáját.- Régi versenyző vagyok - mondja szerénytelenség nélkül a barcsi diák -, már alsótagozatos koromban is részt vettem olvasási versenyeken, voltam megyei második és egyszer első is. De ez a mostani a legnagyobb sikerem, sokat készültem rá, talán ennek tudható be, hogy nem lepődtem meg egyetlen kérdésen sem. A megyei döntőn két forduló összesített eredménye alapján lett az első. A szóbeli megmérettetésen mesélni kellett arról, hogy vágyai színhelyére elutazva mit szeretne látni, kivel akar találkozni. És Tamás a Szovjetúniót választotta, habár az említett országban még sohasem járt, olvasmányélményei alapján, fantáziájára bízva jelenítette meg utazását.- A volt Szovjetúnió a titkok országa, elbeszélésemben ezekből akartam megfejteni minél többet. A vágyaimat fejeztem ki, hogy bent legyek a Kremlben, találkozzak érdekes emberekkel, többek között Gorba- csovval, és régi levéltári anyagok kapcsán ismerhessem meg, hogyan is élnek ott az emberek, a vezetők hogyan is hozzák meg döntéseiket. Tanárai szerint Tamás széles érdeklődési körű, minden iránt fogékony, gyors észjárású, igen jó kommunikációs készséggel megáldott fiú. Az, hogy matematika tagozatra jár, nem befolyásolta pályaválasztását: a kaposvári Táncsics Gimnáziumba jelentkezik, mert ott alaposan felkészülhet az egyetemi felvételire, jogász akar lenni. Mostanság már a május 27-én kezdődő országos döntő lebeg a szeme előtt. Felkészítő tanárával, Fodorné Strausz Irmával, akinek már több tanítványa volt helyezett anyanyelvi versenyeken, a magyarországi néprajzot tanulmányozzák, mert a hírek szerint ilyen kérdés is szerepelni fog a budapesti versenyen. Békéssy Gábor * • • Önkéntes segítők Vörösváry Ákos (jobbról) és Mújdricza Péter a pécsi kiállításon Fotó: Läufer László Vadászat a művészet határvidékén Lenne igény, de nincs megfelelő ház Együtt élni a farmerekkel Összefognak a zalai falusi vendéglátók A Pécsi Katolikus Egyházmegye területéről, Tolna és Baranya megyéből csaknem hat- vanan, főként középkorúak és nők, de néhány fiatal és férfi is részt vett tegnap a Pécsi Caritas tanfolyamán, mert segíteni szeretnének embertársaikon. Az első ízben szervezett kurzus egyik előadója Turczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Caritas igazgatója volt. Szavai nyomán egy jól működő, sok feladatot vállaló szervezet képe rajzolódott ki. A idősek ellátása, gondozása mellett, a börtönből szabadultakat és nagycsaládosokat támogatják a maguk szerény eszközeivel. Nagyon szimpatikus, hogy ha éppen szülő éppen nem ér rá, elhozzák a gyereket az iskolából. Önzetlenül támogatják azokat az édesanyákat is, akiknek rokonai nem tudnak segíteni, ha néhány napos csemetéjükkel hazaérnek a kórházból. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismeijék, hogyan élnek a határainkon kívül a magyar gyerekek és megtanuljanak nehezebb sorsú társaikon felnőtt korban is segíteni. Az országban egyedül Szombathelyen működik a hos-pis szolgálat, amikor is a Caritas önkéntesei látogatásaikkal a kórházak egyedülálló haldoklói számára a törődést jelentik. Szinte irigylésre méltó, hogy a nyugat-magyarországi városban az összes szociális munkával foglalkozó szervezet havonta megbeszéli a tennivalókat. Akik részt vesznek a pécsi tanfolyamon, valószínűleg kapnak annyi útravalót, hogy a plébániákhoz kapcsolódva elkezdhessék a Caritas helyi szervezeteinek kialakítását. P. E. Nincs még egy olyan gyűjtemény Magyarországon, mint amilyent Vörösváry Ákos mondhat magáénak, s amelyből egy kiállításra valót a pécsi Művészetek Házában most is láthat a közönség. A többezer darab között megfér Gulácsy rajzai mellett néhány krumplinyomó és paradicsompasszí- rozó, Swierkiewicz Róbert munkái mellett meg egy nyájra való kukoricamorzsoló, vagy az anyai nagyapa, Till Gergely sivatagi tüskésfarkú gyíkja. A Budapesten élő gyűjtőt a művészet határterületeiről származó műalkotások, dolgok, talált tárgyak, „szoborszerű abszurdok”, vagy egyszerűen csak „látványok” mára szinte már kiszorítják a lakásból. De nem bánja, sőt, ami talán legalább ennyire fontos, nem bánja felesége sem, dr. Gyökér Kinga, akinek a jóvoltából a családba került a hatvanas-hetvenes évek egyik kiemelkedő művészének, Altorjai Sándor festőnek az életműve. Felsorolhatatlan, mi mindent gyűjt Vörösváry Ákos. Inkább azt tudni, mi az, amit nem: se korszakokat, se motívumot, se egy-egy alkotó teljes életművét.- A gyűjtési szempontok máig nincsenek meghatározva - mondta el. - Nem akarok versenyre kelni a múzeumokkal, de más is a feladatom. Ezért is hívják a gyűjteményt látványtárnak, s nem múzeumnak. Itt minden abszolút szabad, semmilyen mesterséges korlát nem szab határt nekem, csak a személyiségemben rejlő korlátok . .. A gyűjtő már kisgyerekkorát is kitömött leopárd, krokodil, medve társaságában élte, hiszen a nagyapa, de az apa is különféle válogatások létrehozásán fáradozott. Vörösváry Ákos, aki egyébként szőlész-borász, s aki beszélgetésünkkor elmondta, hogy legszívesebben már a Csobáncon lenne a szőlőjében, merthogy dologidő van, alapítványt hozott létre, hogy a különleges anyagot elhelyezhesse. Tapolcán Mújdricza Péter tervei alapján egy roskatag vízimalmot szeretnének rendbehozatni, ami, ha sikerül, e hónapban tető alá kerülhet, és talán a Világkiállításra megnyílik. ízlése megbízható, bár Vörösváry Ákos nem tanult műítésznek, s talán ez így a jó. Egyszerűen csak hagyja magát átitatni a tárgyaktól. Amúgy ezt hívják műélvezetnek. És miért ne okozhatna katarzist olykor egy-egy dugópuhító is?! H. I. Gy. Nagy keletje van mostanában a falusi turizmusnak. Külföldön már régóta felfedezték az idegenforgalommal foglalkozók, hogy a városi emberek menekülnének környezetük zajából, füstös levegőjéből, s romantikus vágytól hajtatva a falusi élet nyugalmában, évszázadok alatt kialakult szokásokat átvéve akarnak felüdülni. A szomszédos országok közül például Ausztriában jó néhány térség lakossága amellett, hogy gazdálkodik, igen szép összeget keres azzal, hogy néhány szobát a vendéglátás céljaira alakít át, s a különféle idegenforgalmi vállalkozások rendelkezésére bocsátják. A gazdáknak csak annyi a dolguk, hogy a vendégek ellátásáról gondoskodnak, egyébként végzik a napi tevékenységüket, amelybe a városi ember is szívesen bekapcsolódik. A turisták számára éppen ez a vonzó: együtt élhetnek a farmerekkel, reggeltől estig élvezhetik a falusi élet nyugodt ritmusát, megismerhetik étkezési szokásaikat, ételeiket. A városi ember amellett, hogy pihenni akar, hogy különleges élményt nyújt számára az idegen környezet, egyáltalán nem akar lemondani megszokott kényelméről, ragaszkodik a fürdőszobához, a hűvös időjárási viszonyok alatt a fűtés biztosításához, a különbejáratú szobákhoz, a vízöblítéses vécéhez. A már említett Ausztriában mindez adottság, az idegenforgalmi vállalkozások szóba sem állnak olyan tulajdonosokkal,, akik ezt az infrastruktúrát nem tudják biztosítani. Nálunk azonban más a helyzet. A tavaly Baranyában megalakult falusi vendéglátók egyesülete az országos szervezethez kapcsolódva nyújt szolgáltatásokat, ezen keresztül jutnak nagyobb propagandához, érdek- védelmet is biztosítanak. Az alakuló ülésen legnagyobb gondként említették, hogy a megyében alig található a falusi turizmus nemzetközi követelményeinek megfelelő ház, az érdeklődés mind kül- mind belföldön nagy, az igényeket nem tudják kielégíteni. Még rosz- szabb a helyzet Zalában, az ország nyugati határterületén rendkívül kevés az idegenforgalom számára is megfelelő adottságokkal rendelkező falusi vendégház. Lakner László, a Zalatur Idegenforgalmi Kft. ügyvezető igazgatója panaszkodik: a megyében összesen 8-10 parasztház tulajdonosával tudtak csak megállapodást kötni. A zalai dombok közé ékelődött településeken próbáltak ugyan keresni megfelelő házakat, az ötvenes években épült sátortetős parasztházak legtöbbje a falusi vendéglátás számára alkalmatlannak bizonyult. Az átalakításukhoz pedig sok pénz kellene. Éppen ezért döntött úgy az idegenforgalmi tanács, a helyi erők összefogásával megpróbálják feltérképezni a lehetőségeket, a falusi vendégfogadók egyesületét is mihamarabb létrehozzák. Természetesen arra nem számítanak, hogy máról-holnapra megváltozik a helyzet, arra viszont igen: az 1996-ban megrendezendő világkiállításra már Zala megye is vonzó idegenforgalmi kínálattal fog rendelkezni. B. G. Rádió mellett Nem igaz ám, csak hülyés- kedek, mert az igazi címe ennek a dolgozatnak: „Ne gyújts rá és ne igyál!”, csakhogy ezzel a címmel már eleve kevesebben olvassák el az alatta következő szöveget, mondván, már „megint a propaganda, már megint megy az etetés ...” Propaganda persze, de a jelenleginek akár tízszerese sem elegendő: egyáltalán „túlbe- szélhető”-e az intés és aggodalom az egészség védelme érdekében? A rádió reggeli lapszemléje utal a Népszava terjedelmes és alapos gonddal ösz- szeállított majdnem oldalnyi cikkére, amelyből - többek között - kiderül: „Magyarországon egy millió olyan dohányos él, akik - nem könnyen, de - abbahagyták a dohányzást. ..” Ez mindenképpen örvendetes jelenség, még akkor is, esetleg egyeseknél nem lesz tartós a füstölés elhagyása. Ma már köztudott tény, hogy - például a sikeres propaganda eredményeképpen - az Egyesült Államokban egy évtized alatt a dohányosok fele leszokott a cigarettáról. Érdekes módon különösen a fiatalok körében hódított a „füstmentesség”, sikk volt nem dohányozni, az volt a „nagymenő”, aki még az öngyújtóját is elhajította. Több filmrendező a forgatókönyvből is kihúzta a „rágyújt” utasítást. Nem tudom, hogyan fogadná ezt a tiltást mondjuk a francia Belmondó, aki filmenként egy fél trafikot elszívott, a régi felfogás szerint jelezve, hogy az az igazi férfihős, aki cigizik, miközben mindenkit kipofoz a kocsmából. A rádiós hír után megvettem a Népszavát és elolvastam a hosszú cikket. De előtte már elszívtam egyetlen szál cigarettát, és amikor leültem a gépemhez, volt is lelkiismeretr furdalásom. Azért, mert én tulajdonképpen már nem is dohányzóm. Január közepe óta. Előtte különböző - de persze, eredménytelen - kísérleteket folytattam. Egy ideig hordtam a fülemen egy parányi műanyag karikát, amelynek használati utasítása ezt ígérte, hogy minden bizonnyal megutálom a dohányfüstöt, csak hordjam a „klipszet”. Röhejes volt. Ezt követően szert tettem egy olasz gyártmányú kis - elemmel működő - dobozkára, amelynek vékonyka nyúlványát a fül egy pontjára kell helyezni, majd ártalmatlan áramütésekkel veszi el az ember kedvét a cigitől. Ez sem használt, de a kísérleteket folytattam. Például a műanyag - és óraszerkezettel működő - cigarettatartóra, amely óránként füttyjeleket adott és tudomásomra hozta, hogy most - egy gomb nyomására - megnyílik, kivehetem az átkozott egy szál cigit és semmi többet, csak a következő fütty esetén. Egy ideig tisztességesen viselkedtem, de nehéz volt mindig kivárni az egy órát, így aztán mellette tartottam még egy másik doboz cigarettát is, amihez akkor nyúltam, amikor csak akarok. Aztán elkövetkezett a január 19-e, havas, esős, ronda este, amikor is rosszul lettem, taxit hívtam, de útközben meg kellett állnunk, kigombolkoztam, kap- dostam tátott szájjal a levegőt, és azt hittem, itt a vég, befejeztük a cigizést és vele együtt az életemet is. A fuldoklási roham eltartott vagy jó órahosszig. Attól kezdve ez a szörnyű emlék távol tartotta tőlem a cigarettát, ha elmentem egy trafik előtt, már rosszullét kerülgetett és le- vegőérkapkodtamCsakhogy... az utóbbi három hét során a nikotin támadott: azóta - sokat ugyan nem -, de összesen elszívtam talán húsz szál cigarettát. Nem vásároltam, hanem, ha megkínáltak, elfogadtam vagy kértem. De tudom, hogy újra visszaeső leszek, hacsak.. .a nikotint le nem győzi nem éppen dicsekvésre méltó akaratom. Most itt tartok. Pedig nem akarok dohányozni. Soha. A címben1 az italról is szó van. A rádióból hallom - egy orvos jóvoltából hogy Magyarországon pillanatnyilag 580 ezer alkoholos beteget - alkoholistát - tartanak nyilván. (És akikről nem tudnak?) A múlt évben 30 ezren haltak meg alkoholos májzsugorban. Ennyi a történet. Gyújts rá és igyál... 4 Új VDN 1994. MÁJUS 8., VASÁRNAP « 4 i 4 <4
